Kőbányai Közösségi Hírlap

Rendhagyó tárlatvezetésekkel csatlakozik az idén is az idegenvezetők világnapja programsorozathoz a BKV - olvasható a társaság honlapján. A társaság Földalatti Vasúti Múzeumában február 21-én, 22-én, 23-án, 24-én és 25-én 11:00 órától szakértő kalauzolásával, érdekes történetek meghallgatása mellett nézhetik meg az érdeklődők a kisföldalattit bemutató állandó kiállítást. A programon a normál belépő megváltásával, előzetes regisztráció nélkül lehet résztvenni.


Kép: BKV Zrt. Facebook oldala

Február 21-e, az idegenvezetők világnapja a turizmus és a kultúra ünnepléséről szól: a világ nagyvárosaiban ilyenkor különleges séták, múzeumi tárlatvezetések és kulturális programok népszerűsítik a nemzeti kultúrát, történelemet, művészetet. A fővárosi rendezvényekhez csatlakozik a Deák téri metróaluljáróban található BKV-múzeum is.  Február 21-e szerdától 25-e vasárnapig, öt napon át rendhagyó tárlatvezetéssel várják azokat, akik szeretnék megismerni az 1896 óta működő MillFAV, vagyis a kisföldalatti történetét. A múzeum állandó kiállítását igazán autentikus környezetben, egy régi alagútszakaszban alakították ki. A muzeális járművekbe lépve bárki átérezheti a régmúlt korok hangulatát, emellett tárgyi emlékek, eredeti dokumentumok, tervrajzok, térképek, fotók és modellek segítenek megismerni az európai kontinens első földalattiját, amelyet a világ technikai mérföldköveként tartanak nyilván. A tárlatvezetésekre nem szükséges előzetesen regisztrálni, mind az öt napon a kezdés előtt tíz perccel, 10:50-től várják az érdeklődőket. A 6 évnél fiatalabbaknak és a 70 évnél idősebbeknek a belépés ingyenes.

A tárlatvezetés előtt vagy után a 150 éves Budapest közlekedéstörténetének legfontosabb állomásait felvillantó 150 év – 150 közlekedési esemény című időszaki kiállítást is megtekinthetik az érdeklődők. A múzeumok éjszakájára megnyílt kiállítás rekord látogatottságot ért el, már több mint 17 ezren látták. A tárlat – a Budapest 150 programsorozat részeként – az 1873 és 2023 közötti legfontosabb és legérdekesebb közlekedési eseményeket eleveníti fel. A generációról generációra fejlődő közösségi közlekedés 150 kiemelt mozzanatát fotók és tárgyi emlékek jelenítik meg. Ikonikus járművek modelljeit, alkatrészeket, viszonylattáblákat, régi jegyeket, jegylyukasztókat lehet megnézni.

A BKV elkötelezett amellett, hogy a közösségi közlekedést a társadalmi felelősségvállaláshoz és a kultúraközvetítéshez kapcsolódó programokon keresztül is népszerűsítse. Ezért mindig szívesen csatlakozik kulturális programokhoz, működik együtt művészeti csoportokkal, színházakkal, alkotóművészekkel.

Forrás: bkv.hu

 

Published in Ajánló
Tuesday, 23 January 2024 11:30

Változás a BKK menetrendjében

Az átalakult utazási szokásokhoz igazítja menetrendjét a BKK - olvasható a társaság honlapján. Január 19-étől a hétfői és pénteki napokon csúcsidőben több sűrűn közlekedő járat menetrendje kis mértékben változik. Az így felszabaduló erőforrásokat a közlekedésszervező teljes mértékben hálózati fejlesztésre fordítja. Tavaly több szinten – többek között a szakmai civil szervezetek részvételével – zajló egyeztetések előzték meg az életbe lépő menetrendváltozást, annak tartalmát az érintettek megismerték és alapvetően egyetértettek vele.


Fotó: bkk.hu

A BKK a főváros közlekedésszervezőjeként folyamatosan gyűjt adatokat Budapest és környéke forgalmáról: sok más mellett méri az utasforgalmat, vizsgálja az utazási szokásokat, és ezekhez igazítva alakítja a menetrendet.

A forgalmi adatok rámutattak, hogy maradandónak bizonyult a koronavírus-járvány által okozott forgalomcsökkenés hatása a fővárosi közösségi közlekedésre: az utazásszám a 2019-ben mért adatok 80-85 százalékát éri el, miközben a BKK összességében 2024-ben is a 2023-as szinttel megegyező (sőt kis mértékben növelt) teljesítményt kívánja megrendelni a szolgáltatóktól. A járvány előtti időszakhoz képest azonban szembetűnő változás, hogy

- az otthoni munkavégzés és a rugalmas munkakezdés általános elterjedésével a hét végén (pénteken), illetve a hét elején (hétfőn) is kisebb, további mintegy 5 százalékkal alacsonyabb forgalom a jellemző, ráadásul a reggeli csúcsidőszakban (7 és 8 óra között) hétfőn csaknem 10, pénteken pedig 15 százalékkal kevesebben utaznak közösségi közlekedéssel.

Az adatalapú mérés eredményei alapján a BKK úgy döntött, hogy január 19-étől, péntektől több járatának menetrendjét is a megváltozott utasforgalomhoz igazítja. Hétfőn és pénteken csúcsidőben azok a BKK-járatok, amelyek a mért utasforgalomhoz képest eddig sűrűbben, vagy több párhuzamos járattal együtt közlekedtek, legfeljebb 1-2 perccel ritkábban járnak majd. A pénteki menetrend nem számít újdonságnak, de a korábbinál több járatot érint majd.

A hétfői és pénteki menetrend bevezetése csak olyan járatokat, illetve járatcsoportokat érint, ahol sűrű az együttes követés, és a BKK nem mért eddig zsúfoltságot, valamint az új követésnek betudhatóan sem alakul majd ki zsúfoltság. Ezekre példa a 20E (4-5 perc helyett 5 perc), vagy a 11-es busz, amely 4 perc helyett 4,5 percenként közlekedik majd hétfőnként.

További részletekért kattintson IDE!

 

 

Published in Közlekedés

Érdemes az adventi időszakban is a MÁV-VOLÁN-csoport ünnepi díszítésű vagy különleges ajánlatot kínáló járatait választani akár Budapesten, a Balaton környékén vagy Bécsbe utaznánk. Az idei adventi időszakban a MÁV-HÉV, a Volánbusz és a MÁV-START balatonfenyvesi kisvasútja is különleges járművekkel várja az utasokat, továbbá a MÁV-START két hétvégén is útnak indítja az Advent EuroCity járatát Budapest és Bécs között.

Elsőként a MÁV-HÉV fényfüzérekkel díszített egyedi nosztalgia szerelvénye nyitja meg az adventi időszakot. A FényHÉV december 1-jén, 2-án és 3-án, a kora esti órákban közlekedik a H5-ös HÉV vonalán, és normál díjszabás szerinti jeggyel vagy bérlettel lehet utazni rajta. A különleges szerelvény a HÉV-vonal minden állomásán megáll, így a Batthyány tér és Szentendre között bárhol fel és le lehet szállni. A fényesen csillogó, gyönyörű, zöld vonat december 6-án, szerdán, délután három alkalommal Mikulás HÉV-ként indul útnak. A Mikulás HÉV egy vonatos utazással egybekötött rendezvény, valódi Mikulással, éneklő rénszarvasokkal és sok-sok ajándékkal.  A H5-ös HÉV vonalán közlekedő Mikulás HÉV járatokra 3000 forintért részvételi jegyet kell váltani, amely a MÁV appban, az új Elvirában (jegy.mav.hu), valamint a MÁV-START pénztáraiban és automatáiból is megváltható. A FényHÉV és a Mikulás HÉV pontos menetrendje és a jegyvásárlás menete megtalálható a MÁV-HÉV weboldalán.

December 6-án, Mikulás napján a Volánbusz is várja a retró járművek és az adventi hangulat kedvelőit a 18 órakor kezdődő városnéző programján. Idén különleges jármű, a 70 esztendős Ikarus 30-as „Nejlon Piroska” viszi majd az utasokat. Az ünnepi díszbe öltöztetett jármű a teljes adventi időszakban – december 2-23. között – megtekinthető lesz a budapesti Népliget autóbusz-állomás 1-es kocsiállásán. A Mikulás-napi kirándulás mellett a nosztalgia autóbusz négy szombaton, december 2-án, 9-én, 16-án és 23-án 14 órakor a fővárosi Népliget autóbusz-állomásról a ferihegyi Aeropark repülőmúzeumba szállítja az érdeklődőket, akik forró csokoládét kortyolgatva élvezhetik a tárlatvezetést a Malév egykori nagyvasai között. Az autóbusz 17 órára érkezik vissza a Népligetbe, majd 18 órakor egyórás esti városnézésre indul a Népliget  –Üllői út – Nagykörút – Andrássy út – Hősök tere – Dózsa György út – Ajtósi Dürer sor – Stefánia út – Stadion – Népliget útvonalon. A részletes tudnivalók és jegyváltási információk a Volánbusz honlapján érhetők el.




Fotó: Volánbusz Zrt. Facebook oldala

Nem csak a fővárosban lesz lehetőség különleges járműveken utazni. Szintén december 6-án indul először útnak a fényvonat a Balatonfenyvesi Gazdasági Vasúton. Két feldíszített kocsi fog közlekedni a járatokban, így minden Csisztafürdőre és minden Somogyszentpálra közlekedő vonaton utazhatunk az ünnepi díszbe felöltöztetett szerelvényeken. A fénykocsik egészen január 7-éig fognak közlekedni. A balatonfenyvesi kisvasúton kedvezményes regionális díjazással, valamint ország- és vármegyebérlettel; hétvégéken, ünnepnapokon és tanítási szünetben a Balaton24/72 napijegyekkel is utazhatunk.

A MÁV-START Advent EuroCity járata idén két alkalommal, december 16-án és 23-án közlekedik Budapest és Bécs között, amellyel könnyedén utazhatunk a hangulatos karácsonyi vásárba. A vonat 8:01-kor indul a Keleti pályaudvarról; Magyarországon Kelenföld, Tatabánya, Komárom, Győr, Mosonmagyaróvár és Hegyeshalom állomásokon áll meg. A Bécsből 18:04-kor visszainduló járattal este kilenc órára lehet Budapestre érkezni. Az ünnepi szerelvény első osztályú és étkezőkocsival közlekedik, melyen az Utasellátó különleges adventi menüvel készül.  A vonatra helyjegy váltása belföldi forgalomban kötelező, nemzetközi forgalomban helyjegy váltható. Az utazáshoz a jegypénztárakon kívül a MÁV applikációban és az Elvirán megváltható START Európa jegyek érvényesek.

Forrás: mavcsoport.hu

 

Published in Ajánló

A BKK ügyfeleinek utazási szokásait és igényeit vizsgáló reprezentatív felmérésből kirajzolódott, hogy a fővárosban közlekedők az M2-es metrót kedvelik leginkább - olvasható a Budapesti Közlekedési Központ honlapján. A népszerű „piros” metró mellett két másik járat is felkerült a képzeletbeli dobogóra, láthatóan a kötöttpályás vonalakat zárták szívükbe a budapestiek. Könnyen lehet viszont, hogy néhány év múlva átalakul a kedvenc járatok toplistája, hiszen a BKK közelgő járműfejlesztései új dimenziókat nyithatnak kényelem szempontjából a közösségi közlekedésben.

Fotó: bkk.hu

A Budapesti Közlekedési Központ minden évben reprezentatív kutatáson méri fel a Budapesten és környékén élők igényeit és véleményét a főváros közlekedéséről. A kutatás készítői legutóbb 1000 közösségi közlekedőt kérdeztek meg többek között arról, hogy a mögöttük hagyott hónapban mely BKK-járatokat használták a legtöbbet, és összességében mennyire elégedettek azokkal.

A kérdésekre adott spontán válaszok alapján összeállt a leggyakrabban említett és legnépszerűbb BKK-járatok rangsora:

- M2-es metró: a válaszadók 76 százaléka, azaz háromnegyedük mondta, hogy teljes mértékben elégedett a járattal, 19 százalékuk inkább elégedett volt (a kelet–nyugati metróvonalon naponta több mint 400 ezer utast szállítanak az Alstom típusú szerelvények, amelyek több mint tíz éve váltották fel az orosz járműveket).

- M3-as metró: a leggyakrabban említett BKK-járat, a válaszadók 56 százaléka teljesen elégedett vele, 41 százalékuk pedig inkább elégedett (öt és fél év után idén májusban fejeződött be a felújítása Magyarország legforgalmasabb vasútvonalának, minden állomás új külsőt és belsőt kapott, valamint nagy hangsúlyt fektettek az akadálymentesítésre is).

- 4-es és 6-os villamos: a második leggyakrabban említett járat. A teljesen elégedettek aránya szintén 56 százalék, az inkább elégedetteké 39 százalék (a „villamospárnak” jelentős szerepe van abban, hogy a budapesti a világ legforgalmasabb villamoshálózata; vonalán naponta több mint 200 ezren használják az alacsony padlós és légkondicionált Combino-szerelvényeket).

A válaszadók 1-től 4-ig terjedő skálán osztályoztak. A 3-as azt jelentette, inkább elégedettek, a 4-es azt, hogy teljesen elégedettek a BKK-járattal. Az M3-as metró esetében a 3-as és a 4-es osztályzatok összege – tehát az elégedettek aránya – némileg magasabb, de az M2-esnél a leginkább elégedettek aránya 76 százalék, és ez jelentősen meghaladja az M3-asnál mért 56 százalékot.

További részletek: bkk.hu

 

 

 

Published in Közlekedés

Budapest idén ünnepli 150. születésnapját. A Budapesti Közlekedési Központ különleges ajánlattal teszi emlékezetessé az ünneplést: november 17-én 150 forintos napijegyet kínál a BudapestGO alkalmazásban, mellyel egész nap korlátlanul lehet utazni a BKK járatain - olvasható a Budapesti Közlekedési Központ honlapján. A főváros november 17-től háromnapos rendezvénysorozattal várja az érdeklődőket, számos helyszínen, rengeteg meglepetéssel és rendhagyó programmal.

Pest, Buda és Óbuda egyesítésének évfordulóján, november 17-én és az azt követő napokon Budapest egy hatalmas születésnapra hívja a városlakókat, méghozzá a város új központjába, a Városháza udvarára. Elindult a születésnapnak dedikált weboldal is, ahol minden részlet megtalálható az eseményekről.

Egész napos utazás 150 forintért

A BKK is különleges ajánlattal ünnepli a 150 éves Budapestet: november 17-én 150 forintos szüliNAPIjegyet kínál, mellyel egész nap korlátlanul lehet utazni a BKK járatain. A jegy 2023. november 14-től vásárolható meg a kizárólag a BudapestGO-ban, illetve a többi, mobiljegyet árusító applikációban. A szüliNAPIjegy november 17-én 00:00-tól 23:59-ig használható fel, az elkezdett utazás a megadott időintervallumon túl is befejezhető.

A különleges jegy kitűnő alkalom arra is, hogy a fővárosiak kipróbálják a közösségi közlekedést és a folyamatosan megújuló BudapestGO alkalmazást. A BKK többfunkciós szolgáltatást nyújtó applikációját már több mint 3,5 millióan töltötték le elindulása óta, és már több mint egymillió ügyfél használja rendszeresen. Ezzel továbbra is az egyik legnépszerűbb magyar fejlesztésű alkalmazás a piacon. A BudapestGO-ban havi szinten 3-4 millió útvonalat terveznek, a jegyvásárlók száma pedig már meghaladja az 1 milliót. Az alkalmazás népszerűségét az is mutatja, hogy a BKK jegyértékesítésében már közel 30 százalék a digitális jegyekből származó bevétel aránya.

A BudapestGO szüliNAPIjegy Budapest közigazgatási határán belül az 1-99, 101-299, 900-999, M1, M2, M3, M4, H5, H6, H7, H8, H9, D14 vonalakon, a MÁV-START megahatározott vonatain és a VOLÁNBUSZ kijelölt elővárosi járatain érvényes.

A 150 forintos szüliNAPIjegyről minden fontos információ elérhető a BKK weboldalán, a bkk.hu/szulinapijegy oldalon.

Megnyit a Merlin, jön a Budapest Nagyregény és ismét lesz bulivillamos

November 17-én és az azt követő napokon Budapest egy hatalmas születésnapra hívja a városlakókat a Városháza udvarára. Itt láthatja először a nagyközönség az emlékév alkalmából elkészült Budapest Nagyregényt, amely 23 kortárs szerző közreműködésével, közösségi alkotásként mutatja be a várost különleges történeteken keresztül. A látogatók ekkor, plakátokon láthatják először a The Budapester illusztrációit is. A kiadványban a 150 éves születésnap alkalmából 151 magyar illusztrátor alkotott meg egy-egy évet és jelentős eseményt 1873-tól napjainkig Budapest történetéből. November közepén a Budapest Hősei is bemutatkozik: a projektben a Főváros cégeinek munkatársai saját maguk választották ki azt a kollégájukat, akit a legnagyobb hősnek tartanak, ők is plakátokon mesélnek majd a munkájukról.

Az ünnepléshez a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. is csatlakozik: a november 17-i ünnepre 150 forintért kínálja belépőit, a kedvezményes jegyek november 4-től elérhetők. A születésnap alkalmából ismét útjára indul a tavaly hatalmas népszerűségnek örvendő bulivillamos. A 49-es villamos vonalán a DJ-szettet hallgatva táncolhatunk és élvezhetjük Budapest szépségét. Aprogramokhoz érdemes letölteni az ÉnBudapestem applikációt, amelyben minden információ megtalálható az ünnepi hétvégéről. Egyes programokra kizárólag az applikációban lehet regisztrálni.

Forrás: bkk.hu

 

 

 

Published in Közlekedés

Szeretettel meghívjuk 2023. október 3-án 16 órától a Fővárosi Önkormányzat által lebonyolított "A Népliget megújítása Tájépítészeti Ötletpályázat" díjazott terveinek kőbányai bemutatására.

Köszöntőt mond: D. Kovács Róbert Antal, Kőbánya polgármestere.



A pályázatot és annak eredményeit bemutatja: Bardóczi Sándor, a Főváros főtájépítésze.
A pályázatokról Kőbányai szemmel: Mozsár Ágnes, Kőbánya főépítésze.

Helyszín: Kőbányai Helytörténeti Gyűjtemény, 1102 Budapest Füzér u. 32.

Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ

Published in Ajánló
Monday, 18 September 2023 14:34

Európai Mobilitási Hét szeptember 16-22.

Az Építési és Közlekedési Minisztérium támogatásával idén is megrendezik az Európai Mobilitási Hét programsorozatot

Minden évben szeptember 16-22. között rendezik meg Európa legnagyobb közlekedési-környezetvédelmi rendezvénysorozatát, a Mobilitási Hetet és az Autómentes Napot, amely arra ösztönzi a közlekedőket, hogy az egyéni közlekedési eszközök helyett vegyék igénybe a fenntarthatóbb, zöld közösségi közlekedést - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) az MTI-nek eljuttatott közleményében.

Kiemelték: a programsorozatba bekapcsolódó önkormányzatok bemutathatják a fenntartható mobilitás érdekében tervezett közlekedéspolitikai kezdeményezéseiket és legjobb megoldásaikat, rendezvényeikkel ráirányíthatják a polgárok figyelmét a levegőszennyezés, a zaj és a zsúfoltság negatív hatásaira.  

Hozzátették: az idei jelmondat, a "Takarékoskodj az energiával!" az aktív mobilitásra, a gyaloglásra, a kerékpározásra, illetve az egyéni autóhasználat helyett a közösségi közlekedés igénybevételére  ösztönöz.  

Jelezték, hogy tavalyhoz képest többen, idén már több mint 220 helyhatóság jelezte részvételét a rendezvényen. A hazai települések bekapcsolódását az európai kezdeményezésbe az ÉKM segíti elő és koordinálja.

Arra is kitértek, hogy az Európai Mobilitási Héten lehetőség van  kerékpárok díjmentes vasúti szállítására is, ugyanis idén a MÁV-Start és a GYSEV járatain utazók kerékpárjukat ingyenesen szállíthatják.

Részletezték, hogy a díjmentes kerékpárjegyek a vasúti pénztárakban - egyéb fizetős jeggyel együtt az automatákból és az online felületeken -, illetve a vonat fedélzetén pótdíj nélkül megválthatóak, ha egyébként menetjeggyel vagy bérlettel rendelkezik az utas.

Tájékoztattak arról, hogy szeptember 22-én, az Autómentes Napon a MÁV-Volán-csoport és a GYSEV járatain a helyközi közlekedésben 990 forintért megváltható "Autómentes napijeggyel" lehet utazni.

A Volánbusz egyes helyi járatain szintén kedvezmények várják az utasokat: Bonyhádon, Dunaújvárosban, Sopronban és Szentesen szeptember 22-én, míg Ajkán, Baján és Csongrádon szeptember 16. és 22. között mindenki díjmentesen utazhat a helyi járatokon. Szegeden szintén szeptember 16. és 22. között, egy személygépkocsi érvényes forgalmi engedélyének felmutatásával egyszerre két felnőtt és három gyermek veheti igénybe menetjegy váltása nélkül a helyi buszokat.

Közölték, hogy az Európai Mobilitási Hétvégén, szeptember 16-án és 17-én a MÁV-Volán-csoport is képviselteti magát, a cégcsoport standjával Budapesten, a Kálvin tér közelében felállított sátorban találkozhatnak majd az érdeklődők szombaton és vasárnap 10 és 18 óra között. A standon gyermekfoglalkoztató programokkal, vasútbiztonsági edukációs játékkal, kvízzel és különféle ajándékokkal várják a kicsiket és nagyokat egyaránt.

A helyszínen a MÁV-Volán-csoport munkatársai a vasúttársaság állásajánlataival, pályaorientációt támogató tájékoztatóval segítik az érdeklődőket. A budapesti helyszín mellett a Volánbusz munkatársai Győrben és Székesfehérváron is részt vesznek az Európai Mobilitási Héthez kapcsolódó eseményeken. Székesfehérváron 16-án, szombaton egy elektromos Ikarus 120e típusú autóbuszt állít ki a társaság, Győrben pedig telephelylátogatás, illetve különjáratok is rendelkezésre állnak majd az önkormányzattal közös szervezésben - ismertették.

Felhívták a figyelmet arra, hogy szeptember 19-én egy bringás reggeli akcióval indul az Aktív Magyarország és a Magyar Kerékpárosklub "Bringázz a munkába! kampánya, amelyhez több mint 100 település is csatlakozik.

A Mobilitási Héthez kapcsolódva "Közlekedő Petőfi" címmel hirdet rajz- és kreatív pályázatot az ÉKM, az Energiaügyi Minisztérium és a Belügyminisztérium. Az alkotások bemutathatják, hogy a kétszáz éve született költő korában milyen lehetett a közlekedés. Pályázatuk témájául választhatják a Petőfi verseiben fellelhető, közlekedésről, utazásról, vándorlásról szóló részeket is. A pályázaton az óvodás korosztálytól a felnőttekig bárki elindulhat, iskolai csoportok és családok jelentkezését is várják.

Az eseményhez kötődően 27. alkalommal megrendezik a Közúti közlekedési környezetvédelmi akciót is. A program legfőbb célja a hazai gépkocsi-állomány környezetvédelmi állapotának értékelése, amelyet a hatályos környezetvédelmi előírásoknak megfelelő, közúti mérésekkel végeznek el. Az akció keretében, öt napon keresztül, a fővárosban, Győrött, Debrecenben és Szegeden a területileg illetékes közlekedési felügyeletek közúti környezetvédelmi ellenőrzési mérést végeznek véletlenszerűen leállított gépkocsikon. A járművek vezetői az ellenőrzés során megismerik autójuk állapotát, a kirívóan rossz állapotú gépkocsival közlekedőknek 2 hónapon belül műszaki-környezetvédelmi vizsgálaton kell megjelenniük.

Az ÉKM és a KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet 2023-ban is meghirdeti Kerékpárosbarát település és Kerékpárosbarát munkahely pályázatát. A cél az, hogy megfelelő infrastruktúra kialakításával, valamint szemléletformálással tegyék  vonzóvá a környezetbarát kerékpáros közlekedést a lakosok, munkavállalók és ügyfelek számára.

Az idei pályázatra október végéig jelentkezhetnek a városok, falvak, vállalatok és intézmények. Ezeket a pályázatokat is a KTI honlapján érhetik el az érdeklődők - olvasható a minisztérium közleményében.

Forrás: MTI

 

 

 

Published in Ajánló

Velünk élő örökség mottóval, 200 helyszínen rendezik meg országszerte szeptember 16-án és 17-én a Kulturális Örökség Napjait - mondta el Lánszki Regő, az Építési és Közlekedési Minisztérium építészeti államtitkára Budapesten, a Magyar Nemzeti Levéltárban az eseményt beharangozó szeptember 7-ei sajtótájékoztatón.


Kép: Kulturális örökség napjai Facebook oldala

Idén először az Építési és Közlekedési Minisztérium rendezi az országos programsorozatot, amelyben olyan, a hétköznapokban zárt épületek nyitják meg kapuikat, mint a Sándor-palota, a Belügyminisztérium Széchenyi téri szakasza, a Magyar Nemzeti Levéltár, a Központi Statisztikai Hivatal vagy a mosonmagyaróvári Habsburg-kripta. Látogathatók lesznek várak és kastélyok, valamint több városháza is - sorolta a programokat az építészeti államtitkár.

Emlékeztetett arra, hogy a több mint 30 éve Franciaországból indult kezdeményezéshez idén 50 ország csatlakozott. Magyarország a kezdetek óta részt vesz az eseményen, amelynek célja ráirányítani a figyelmet az épített örökségre.

Lánszki Regő szerint a nemzeti kultúra részét képező pótolhatatlan épületeket, műemlékeket és alkotásokat tisztelettel és szakértelemmel kell megóvni. "Az idei mottó, a Velünk élő örökség arra hívja fel a figyelmet, hogy műemlékeink és történeti épületeink a mindennapjaink része, meghatározzák identitásunkat, közérzetünket, és bepillantást engednek elődeink gondolkodásába és életmódjába"- hangsúlyozta az államtitkár, kiemelve, hogy ezért valamennyiünk közös érdeke és felelőssége ezen épületek megőrzése, karbantartása.

"Hasznosítás nélkül nincs érdemi műemlékvédelem" - hangoztatta Lánszki Regő, kiemelve, hogy az ősszel a parlament elé kerülő törvényjavaslat a műemlékek vonatkozásában megteremti majd az egységes szemléletű országos műemléki rendszert, ennek részeként 2025-ig elkészül a teljes műemléki felülvizsgálat.

Szabó Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója elmondta, hogy az idén 100 éve, 1923. szeptember 15-én átadott levéltári épületben felnőtteknek és gyerekeknek szóló programokkal is készülnek. A raktári ajtók kinyílnak a látogatók előtt, lesznek épületséták, előadások az intézményben őrzött iratokról, kincsekről, ismeretterjesztő előadás a családfa-kutatásról. A látogatók megismerhetik az épületben őrzött címereket, pecséteket és okleveleket. A gyerekeket egyebek mellett kézművesfoglalkozás várja.

Szabó Csaba elmondta azt is, hogy az idén 300 éves fennállását is ünneplő Magyar Nemzeti Levéltárban olyan, a magyar nemzeti identitás szempontjából meghatározó kincseket őriznek ezer éve, mint például az Aranybulla, amely először rögzítette a magyar nemesség jogait.

Forrás: MTI

 

 

 

Published in Ajánló

A Nyugati pályaudvarnál folytatódott a Budapesti Közlekedési Központ által életre hívott köztisztasági és közrendvédelmi együttműködés - olvasható a Budapesti Közlekedési Központ honlapján. A forgalmas köztereket érintő – mindennapi alapfeladatokon felüli – kezdeményezés célja, hogy a fővárosban közlekedők tisztább környezetben utazzanak és nagyobb biztonságban érezzék magukat. Legközelebb a Göncz Árpád városközpont és környezete következik.

A BKK folyamatosan kezdeményezi a rendszeres takarításon felül egy-egy forgalmas közterület rendezését és ellenőrzését, mert elkötelezett amellett, hogy a főváros tulajdonában lévő közszolgáltatókkal, valamint állami és civil szervezetekkel szorosan együttműködve élhetőbbé tegye Budapestet.

Az összehangolt köztisztasági és közrendvédelmi együttműködés helyszíne ezúttal a Nyugati pályaudvar volt. A BKK szervezésében július 20-án, csütörtökön zajlott megmozdulásnak köszönhetően megtisztult a forgalmas közlekedési csomópont és környezete.


Kép: Budapesti Közlekedési Központ Facebook oldala

• A Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. keretein belül önállóan működő FKF Köztisztasági és FŐKERT Kertészeti Divízió, a BKV Zrt., valamint a MÁV Zrt. munkatársai egyéb napi teendőiken felül, a Terézvárosi Önkormányzat munkatársainak segítségével kitakarították az ott lévő villamosmegállót, a buszmegállókat, a vasútállomás peronjait és a metróaluljárót.
• A Budapesti Rendőr-főkapitányság – a főváros forgalmas közterületeihez hasonlóan – fokozott rendőri jelenlétet biztosított a helyszínen.
• Az összehangolt munkából kivette a részét a rendészeti tevékenységet végző Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI), valamint a Terézvárosi és a XIII. kerületi Közterület-felügyelet is. Ők a rendőrökhöz hasonlóan vissza-visszatérve ellenőrizték a környéket.
• Ugyancsak támogatták az együttműködés sikerességét a Menhely Alapítvány munkatársai, akik szükség esetén segítséget nyújtottak a rászorulóknak.  

Közös érdek Budapest tisztán tartása!

A BKK szervezésében 2021-ben indult útjára a köztisztasági és közrendvédelmi együttműködés: a fővárosi közműcégek, a rendőrség munkatársai és a civilek március és október között tervezetten havonta két vagy három alkalommal jelennek meg egy-egy fontosabb csomópontban. Idén eddig

• a Kálvin tér;
• az Etele tér;
• a KÖKI és környezete;
• a Keleti pályaudvar;
• a Határ út metróállomás;
• a Lehel tér és környezete;
• Újpest-városkapu;
• az Örs vezér tere, valamint
• a Blaha Lujza tér volt a kezdeményezés helyszíne.

Augusztusban a Göncz Árpád városközpont, a Népliget, majd ismét a KÖKI és környezete következik.

Budapest tisztán tartása többszereplős feladat, amelyből a főváros vállalatai és az egyes kerületi önkormányzatok mellett az ingatlantulajdonosoknak, valamint a lakosságnak is ki kell vennie a részét. A főváros közbiztonságának és köztisztaságának fenntartása közös érdek; a lakosok, illetve az ott közlekedők együttműködése és odafigyelése egyaránt fontos.

Forrás: bkk.hu

 

 

 

Published in Aktuális
Monday, 24 July 2023 10:53

Drágul a vonaljegy szeptembertől

Az elmúlt évek gazdasági folyamatai, az energiaárak drasztikus emelkedése, és az általános infláció miatt a legtöbb kereskedő és szolgáltató után a BKK is kénytelen változtatni egyes termékek árán a megszokott színvonalú kiszolgálás, illetve a további fejlesztések érdekében - olvasható a Budapesti Közlekedési Központ honlapján. A közlekedési társaság számára ugyanakkor továbbra is kiemelt jelentőségű a törzsutasok megbecsülése és számuk növelése, ezért a bérletek ára nem változik.


Kép: BKK Facebook oldala

Az egymást követő válságokat a budapesti közösségi közlekedés használói utasként nem érzékelhették, hiszen a társaság nemcsak megtartotta szolgáltatásának színvonalát, hanem folyamatosan fejlesztette is azt.

Az elmúlt egy évben 285 új busz és 48 troli érkezett, befejeződött az M3-as metróvonal felújítása, elindult a BudapestGO applikáció, amelynek folyamatosan bővülnek a szolgáltatásai.

Bár a járvány vége óta egyre többen térnek vissza a közösségi közlekedéshez, összességében jelentősen csökkent a BKK jegyárbevétele az elmúlt négy évben. 2022 végére 16 százalékkal volt alacsonyabb, mint 2019-ben, miközben az energiaárak növekedésével és az általános inflációval a kiadások drasztikusan emelkedtek. A fenntartó Fővárosra egyre magasabb teher hárul, összesen 60 milliárd forinttal került többe a Fővárosnak a közösségi közlekedés, mint 7 évvel ezelőtt.

Ezért a többi magyar közlekedési szolgáltató – a MÁV-HÉV, a MÁV-START és a Volánbusz – után a BKK is megemeli az eseti termékek árát: a vonaljegy 450 forint, a fedélzeti vonaljegy 600 forint, illetve a gyűjtőjegy 4000 forintba kerül szeptember 1-jétől. A bérletek ára ugyanakkor továbbra sem változik. Így mostantól még inkább megéri havi, negyedéves vagy éves bérletet vásárolni. A felnőtt havibérlet továbbra is 9500 forint, a diákbérlet pedig 3450 forintba kerül, vagyis ennyi pénzért lehet egy hónapon át korlátlanul utazni.

Az egyszeri utazásra érvényes, vonaljegy típusú jegyek az árváltozás után még egy évig, azaz 2024. augusztus 31-ig használhatók fel. További részletek ezen az oldalon olvashatók.

Forrás: bkk.hu

 

 

 

Published in Közlekedés
Page 1 of 28

Édua Infomédia

Top Desktop version