Kőbányai Közösségi Hírlap

Ismeretlen személy egy kőbányai bevásárlóközpont üzletének raktárából tulajdonított el pénzt és vásárlási utalványokat több millió forint értékben. A rendelkezésre álló adatok szerint a tettes 2015. december 21-én, 7 óra körüli időben egy Örs vezér téri bevásárlóközpont üzletének raktárába bement és az ott lévő páncélszekrényből készpénzt és vásárlási utalványokat tulajdonított el több millió forint értékben. 

Az elkövetőről videó áll rendelkezésre, amely a cikk alatt, vagy EZEN a linken tekinthető meg.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 06 (1) 263-7200 telefonszámot, vagy névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöldszámon, a 107-es vagy a 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Forrás: Budapesti Rendőr-főkapitányság, Police.hu

Kategória: Kék, bűn és rend

A Kőbányai Egyesített Bölcsődék tagintézményeiben a 2016/2017-es nevelési évre 2016. május 2-ától 6-áig reggel 8.00-tól délután 16.00-ig lehet a gyermeket beíratni. A beiratkozási héten történő bölcsődei jelentkezés mindig abban a bölcsődében történik, ahol gyermekük ellátását szeretnék igényelni.

A gyorsabb ügyintézés érdekében javasolják, hogy a szülők a bölcsődébe kitöltött jelentkezési lappal érkezzenek. A jelentkezési lap a Kőbányai Egyesített Bölcsődék honlapjáról az ERRŐL a linkről tölthető le.

A Kőbányai Egyesített Bölcsődék tagintézményei 2016 április hónapban nyílt napokat tartanak, erről bővebb felvilágosítás a KőbányaiBölcsődék.hu honlapon a kiválasztott bölcsőde aktuális információk rovatában található.

A beiratkozási héten kívüli bölcsődei jelentkezés kizárólag az Egyesített Bölcsődék Központjában (1108 Újhegyi sétány 15-17, Tel:262-1041) lehetséges, minden hétfőn 10.00-16.30-ig, valamint minden szerdán 8.00-16.00-ig, előzetes telefonon történő bejelentkezés alapján.

Forrás: Kőbányai Egyesített Bölcsődék, Kőbánya.hu

Focifesztivált, gyermeknapot és lány foci toborzót szervez a Kőbányai Ifjúsági Sport Egyesület (KISE) óvodásoknak és kisiskolásoknak áprilisban és májusban. 

Időpontok és helyszínek:
- április 3. - focifesztivál a Gyakorló utcában
- április 10. - leány foci toborzó a Gyakorló utcában
- április 16. - focifesztivál az Ihász utcában
- május 7. - focifesztivál a Gyakorló utcában
- május 21. - gyermeknapi foci a Gyakorló utcában

További részletekért kattintson a plakátokra!

Információ és kapcsolat: KISE.hu és Facebook oldal

 

Kategória: Aktuális

A Magyarországon Élő Erdélyiek Találkozójára idén április 10-én kerül sor, a rendezvénynek az Erdélyi Gyülekezet karitatív és kulturális központja, a kőbányai Reménység Szigete ad otthont.

A Magyarországon Élő Erdélyiek Találkozójának 2016-os programkínálata:
10.00-11.30 óra: Istentisztelet (igét hirdet Forró László püspökhelyettes /Nagyvárad/, úrvacsora: Zalatnay István /Erdélyi Gyülekezet/)
11.30-12.00 óra: Sass Kálmán mártír lelkészről Hermán M. János egyháztörténész
12.00-12.30 óra: Árkay Aladár építészről Millisits Máté művészettörténész
12.30-13.00 óra: Ignácz Rózsa írónőről Szebeni Zsuzsa színháztörténész
13.00-13.30 óra: A három jeles személyiség arckép domborművének elhelyezése az Erdélyi Emlékkertben (Sass Kálmán és Ignácz Rózsa domborművét Konthur Bertalan, Árkay Aladárét Barabás Márton készítette)
13.30-15.00 óra: Ebéd: ebédjegy váltható a regisztrációnál, büfé, kürtőskalács (ebéd közben népzene a kertben)
15.00-15.30 óra: a „dédapa” gróf Teleki Sámuelről Deé Nagy Anikó könyvtártörténeti kutató
15.30-16.00 óra: a „dédunoka” gróf Teleki Sámuel felfedezőről Régi Tamás Afrika-kutató
16.00-16.30 óra: Kájoni János zenetudósról Csörsz Rumen István régizenész, irodalmár
16.30-17.00 óra: A további három arckép dombormű elhelyezése (A két Teleki domborművét Konthur Bertalan, Kájoni Jánosét Barabás Márton készítette)
17.00-18.00 óra: Római Katolikus Mise, Orbán Szabolcs OFM /Kolozsvár/

Egész napos programok:
- Óránként harangszó, fohász és énekvers (az Erdélyi Gyülekezet imái
- Megtekinthető gyülekezettörténeti, fejfa- és viseletgyűjtemény
- A gyermekeknek Bakó Katalin mesefoglalkozást tart.

Gyakorlati tudnivalók: „Erdélyi Gyülekezet” jelzésű mikrobuszok járnak egész nap az Örs vezér tere (Metró kijárattól jobbra 50 m-re lévő megálló) és a Reménység Szigete között. A regisztrációnál egyháztagság rendezhető, adatok pontosíthatók, rendelhető családi emléktábla (Erdélyi Emlékkertbe), urnahely (az altemplomba).

Időpont: 2016. április 10. 10:00-18:00 óra között
Helyszín: Reménység szigete - 1106 Budapest, Gyógyszergyári út 3.
Forrás és további információwww.erdelyigyulekezet-budapest.hu

Kategória: Közösség

„Házhoz" megy a polgármester - városrészi fórum az Ön lakókörnyezetében! Kovács Róbert polgármester tisztelettel hív minden kedves érdeklődőt a kerületben tartandó városrészi fórumaira. A fórumok programja az elmúlt év önkormányzati eredményeiről és a 2016-os esztendőre vonatkozó tervekről szóló beszámoló. Szívesen fogadják közérdekű kérdéseit! Legyen ott Ön is! 

Kattintson a plakátokra a nagyobb méretért!


Már lezajlott fórumok

Üllői úti fórum - február 22.:
Helyszín: Janikovszky Éva Általános Iskola Üllői úti tagintézménye, 1101 Budapest, Üllői út 118.
Időpont: 2016. február 22., hétfő 17:00 óra
Meghívott: Dr. György István Budapest Főváros kormánymegbízottja

Gyakorló utcai fórum - február 24.:
Helyszín: Keresztury Dezső Általános Iskola, 1106 Budapest, Keresztúri út 7-9.
Időpont: 2016. február 24., szerda 17:00 óra
Meghívott: Dr. György István Budapest Főváros kormánymegbízottja

Kertvárosi fórum - február 25.:
Helyszín: Kertvárosi Általános Iskola, 1106 Budapest, Jászberényi út 89.
Időpont: 2016. február 25., csütörtök 17:00 óra
Meghívott: Dr. György István Budapest Főváros kormánymegbízottja

Óhegyi fórum - február 29.:
Helyszín: Harmat Általános Iskola, 1104 Budapest, Harmat utca 88.
Időpont: 2016. február 29., hétfőn 17:00 óra
Meghívott: Dr. György István Budapest Főváros kormánymegbízottja

Városközponti fórum - március 3.:
Helyszín: Kőrösi Kulturális Központ, KÖSZI épülete, 1105 Budapest, Előd utca 1.
Időpont: 2016. március 3., csütörtök 17:00 óra
Meghívott: Dr. György István Budapest Főváros kormánymegbízottja

Forrás: Kőbánya.hu

2016. február 15., hétfő 23:41

Új orvosi rendelő épül a Kerepesi úton

Újabb kőbányai beruházás alapkövét rakta le február 15-én Kovács Róbert polgármester, valamint dr. Pap Sándor és Radványi Gábor alpolgármesterek, a körzet önkormányzati képviselői. Az Önkormányzat a Kerepesi úti felnőtt- és gyermek háziorvosi rendelőt építi újjá. Még ebben az esztendőben átadják a teljesen új, modern intézetet a kőbányaiaknak. 

  

Az alapkő fedőlapja, valamint Radványi Gábor és dr. Pap Sándor és alpolgármesterek, a mikrofonnál Kovács Róbert polgármester

Kovács Róbert polgármester köszöntőjében kiemelte, hogy a szomorkás idő ellenére is van miért örülni, hiszen egy rossz állapotú rendelő megújulásának lehetünk tanúi. Az Önkormányzat célja, hogy az elkövetkező években felújítsa az alapellátásban részt vevő rendelőket, ahogy az már megtörtént a Salgótarjáni úti és a Zsivaj utcai rendelők esetében. Most a Kerepesi úti orvosi rendelő került sorra. A polgármester elmondta, hogy az elmúlt időszakban jelentős változások történtek a Gyakorló utcai lakótelepen: megoldották a környék parkolási gondjait, valamint megújult a Gépmadár óvoda és bölcsőde is. A rendelőnek augusztusra el kell készülnie, mert az itt élőknek, főleg az idősebbeknek gondot okoz, hogy az átmeneti időben egy másik épületben folyik az orvosi ellátás. Beszéde végén reményét fejezte ki, hogy nyáron már egy szép új rendelő átadásának alkalmából találkozhatnak újra.

  

Az alapkőletétel pillanatai

Kőbányán jelenleg több önerős beruházás is zajlik. Ezek közül az egyik legfontosabb a Kerepesi úton lévő „Felnőtt- és Gyermek Háziorvosi Rendelő korszerűsítésének kivitelezési munkái”. A beruházás költsége valamivel több mint négyszáz millió forint. A felújítás alatt az orvosi rendelés zavartalanul működik a Keresztúri úton lévő általános iskola külön szárnyában. Nyár végére elkészül a teljes rekonstrukció, tehát az orvosi ellátás a megújult, modern épületben lesz. A beruházást követően a betegek és egészségügyi dolgozók modern gépészeti berendezésekkel működtetett, akadálymentesített épületet kapnak, melynek a követlen környezete is meg fog újulni.

 

Az eső ellenére is sokan eljöttek

Az orvosi rendelő felszíni része még a tavalyi évben teljes egészében elbontásra került. Jelenleg a pincerész külső és belső szigetelése, valamint a pincerész aljzatának betonozása folyik. A felszíni részen kialakításra kerültek a födémtartó oszlopok, amelyekre folyamatosan rögzítik a speciális födémtartó zsalukat. A födém betonozása – időjárástól függően - várhatóan az ünnepélyes alapkőletétel után lesz.

A régi rendelőben gazdaságtalanul működtetett távfűtés volt. Az új épületben korszerű, energia-hatékony hűtés-fűtés rendszer lesz kialakítva. Radiátorok helyett beépített padlófűtés, illetve központi elszívórendszer lesz, ami az egyedi igényeknek megfelelően állítható. A modern épületben az átriumos kialakításnak köszönhetően sokkal több természetes fény lesz.

  

Az építkezés jelenlegi állapota és a látványterv

Az eseményről készült videó-összeállítás a cikk alatt valamint EZEN a linken tekinthető meg.

Forrás: Pro-koord, Kőbányai Önkormányzat, Kovács Róbert polgármester Facebook oldala

Kedves Szülők! Kedves iskolás és ovis fiúk és lányok!

A Kőbányai Ifjúsági Sportegyesület (KISE) szeretettel várja minden, olyan óvodás- és iskoláskorú fiú és leány jelentkezését, aki szívesen focizna Kőbánya legjobb utánpótlás csapatában. A foglalkozásokon a gyerekek elsajátítják a sportág alapjait, megismerkednek a sportág mozgásanyagával, valamint mozgáskoordinációs gyakorlatok végzésével fejlesztik az általános mozgásügyességet. Az edzéseken a gyerekek játékos formában sajátítják el a labdarúgás alaptechnikáját. A gyerekekkel szakképzett edzők foglalkoznak, akik szakedzői, testnevelő tanári, valamint a szükséges UEFA licenc végzettséggel rendelkeznek. A gyerekek leigazolásukat követően a KISE színeiben szerepelhetnek az OTP Bank Bozsik Egyesületi torna rendezvényein.

Foglalkozások beosztása a 2009-ben született gyerekek részére:
- Kedd: 17.00 - 18.00, Helyszín: Keleti Károly szakközépiskola tornaterem (1106 Bp. Gyakorló utca)
- Csütörtök: 18.00 - 19.00, Helyszín: Keleti Károly szakközépiskola tornaterem (1106 Bp. Gyakorló utca)
A foglalkozás díja: 4500 Ft/hó (heti 2 alkalom)
Edző: Német György: 06-30-261-1635

Foglalkozások beosztása a 2010-2011-ben született gyerekek részére:
- Kedd: 18.00 -19.00, Helyszín: Keleti Károly szakközépiskola tornaterem (1106 Bp. Gyakorló utca)
A foglalkozások díja: 3000 Ft/hó (heti 1 alkalom)
Edző: Magyari András: 06-70-266-9885
Április 1. utáni változás:
- 2010-es korosztálynak (heti 2 alkalom kedd és csütörtök)
- 2011-es korosztálynak (heti 1 alkalom hétfő)

Szent László Általános Iskolában tartott foglalkozások beosztása a 2008-2009-2010-ben született gyerekek részére:
- Szerda: 17.00-18.00, Helyszín: Szent László Általános Iskola tornaterem (1102. Bp., Szent László Tér 1.)
- Péntek: 17.00-18.00, Helyszín: Szent László Általános Iskola tornaterem (1102. Bp., Szent László Tér 1.)
A foglalkozások díja: 4500 Ft /hó (heti 2 alkalom)
Edző: Magyari András: 06-70-266-9885

Kapcsolat:
- Honlap: www.kise.hu
- Utánpótlás koordinátor: Kovács József: 06-20-338-1422
- Tel.: 06-1/261 -9837; 06-1/431-0146
- Email: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
- Facebook: www.facebook.com/KISE97

Kategória: Sport

A Kőbányai Önkormányzat 2013 októberétől parkolásüzemeltetési rendszert vezetett be a Kerepesi út–Fehér út–Gyakorló utca–Hatház utca által határolt területen azzal a céllal, hogy megszüntesse a Gyakorló utcai lakótelepen élőket egy évtizeden át sújtó parkolási problémát. A Gyakorló utcai 5-ös díjtételű övezetben munkanapokon 8 és 18:00 óra között kell fizetni a parkolásért, míg a helyben élők számára - amennyiben rendelkeznek várakozási hozzájárulással - az önkormányzat továbbra is biztosítja az ingyenes parkolás lehetőségét.

A Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. Parkolásüzemeltetési Irodája tavaly októberben levélben tájékoztatta az érintett területen élőket arról, hogy a 2014., illetve 2015. évben kiadott lakossági, gazdálkodói és egészségügyi várakozási hozzájárulások 2016. február 1­-én érvényüket vesztik, valamint kérte őket a 2016. évi várakozási hozzájárulások kiváltására.

Mivel az eddigi hozzájárulások érvényessége hamarosan lejár, ezért szeretnénk felhívni az érintettek figyelmét azok újbóli kiváltására, mert nem fogják tudni igénybe venni a kedvezményes parkolási lehetőséget. A várakozási hozzájárulás kiváltásának feltételei - amelyre a Parkolásüzemeltetési Iroda Ügyfélszolgálatán van lehetőség 2015. november 2. óta - nem változtak.

A várakozási hozzájárulások kiadásának feltételei:
• kitöltött és aláírt kérelem
• lakcímkártya és személyigazolvány
• regisztrálni/hosszabbítani kívánt gépjármű forgalmija
• céges gépjármű esetén (munkáltató nyilatkozat, cégkivonat és aláírási címpéldány)

A 2015. évi várakozási hozzájárulások érvényességi ideje: 2015. január 01. ­- 2016. január 31. 

További információért forduljon ügyfélfogadási időben a Parkolásüzemeltetési Iroda Ügyfélszolgálatához az alábbi elérhetőségek egyikén:
• Személyesen: 1106 Budapest, Gépmadár utca 2­8.
• Telefonon: +36-1-431-­7276
• Elektronikus úton: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


A Kőbányán lévő közterületi fizető parkolóhelyek üzemeltetési feladatainak ellátására, a Kőbányai Önkormányzat a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt.-t bízta meg, mint 100 %-os önkormányzati tulajdonban lévő gazdasági társaságot.

További információk:
- Általános információk
- Ügyfélszolgálat
- Letölthető dokumentumok
- Rendeletek
- Térképek (hamarosan)
- Mobilparkolás – NMFR Zrt.

Mintegy 100 milliárd forintból hatvanezerre nő a bölcsődei férőhelyek száma 2018-ig Magyarországon - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a kőbányai Fecskefészek Bölcsődében. Novák Katalin a sajtótájékoztatón elmondta, az elmúlt években körülbelül 30 milliárd forintból hétezer új férőhelyet hoztak létre, valamint további ötezret újítottak fel, és így csaknem ezer új munkahelyet hoztak létre. Emellett 20-30 százalékkal emelkedett a bölcsődék finanszírozására fordított összeg is - fűzte hozzá.

Fotó: Árvai Károly/kormany.hu

Az államtitkár beszélt a pedagógus-életpályamodell kiterjesztéséről a felsőfokú végzettségű kisgyermeknevelőkre, ami csaknem 900 dolgozót érint, az ő fizetésük 30-40 százalékkal emelkedett. Hozzátette, hogy akiknek még nincs felsőfokú végzettségük, azoknak szeretnének segíteni ennek megszerzésében, hogy minél többen beléphessenek az életpálya rendszerébe.

Novák Katalin felidézte, bővül a gyerekek napközbeni elhelyezésének lehetősége, 2017-től már négyféle ellátástípus közül választhatnak a szülők: az eddig megszokott mellett lesz mini, családi és munkahelyi bölcsőde is. Az államtitkár említette a gyed extra bővülését is, aminek köszönhetően január elseje óta már a gyerek hat hónapos kora után visszatérhet a szülő a munkába, miközben továbbra is jogosult lesz a gyedre. Kiemelte, folyamatosan nő és jelenleg is csúcson van a nők foglalkoztatottsága, így az igény is nő a bölcsődei férőhelyekre.

Fotó: Árvai Károly/kormany.hu

Novák Katalin a nagycsaládosok gázártámogatásával kapcsolatban kérdésre válaszolva elmondta, megvizsgálják annak lehetőségét, hogy a vonatkozó rendelet módosításával a támogatást - az emelt családi pótlékhoz hasonlóan - csak a jogosultsági feltételek fennállása idejéig folyósítsák. A jelenlegi szabályozás szerint ugyanis ha a nagycsaládosok elfelejtik bejelenteni jogosultságuk megszüntetését, akkor azt később a jegybanki alapkamat kétszeresével együtt kell visszafizetniük.

A sajtótájékoztatóról készült videó-összeállítás a cikk alatt, vagy EZEN a linken tekinthető meg.

Forrás: MTI, Kormány.hu

A legfrissebb rendőrségi felhívások szerint a X. kerületi Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt négy, míg egyedi azonosító jel meghamisítása bűntett elkövetésének gyanúja miatt egy ismeretlen tettes ellen folytat eljárást. Keresik továbbá Lakatos Richárdot is, aki gépkocsit lopott el társaival.

Mind a hat személy esetében fénykép segítségével kérik a lakosság segítségét. 

Lakatos Richárd - autótolvaj: Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt Lakatos Richárd 21 éves budapesti lakos és két társa ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint Lakatos Richárd és két társa 2016. január 11-én eltulajdonították azt a gépkocsit, amelyet másnap közúti ellenőrzésen megállítottak a rendőrök. Az intézkedés alól Lakatos kivonta magát, és elmenekült a helyszínről. A felkutatására tett intézkedések ez idáig nem vezettek eredményre. Lakatos Richárd körülbelül 170 centiméter magas, sovány testalkatú, különös ismertetőjele, hogy bal felső karján teljes bőrfelületet borító tetoválás látható.


Laptop-tolvaj: Ismeretlen tettes 2015. december 14-én 14 óra 15 perc és 15 óra 30 perc közötti időben egy Bebek utcai ingatlan területéről eltulajdonított egy laptopot. Az ismeretlen fiatalemberről egy biztonsági kamera készített felvételt:

 

Bolti tolvaj: Az ismeretlen tettes 2015. november 4-én 11 óra és 11 óra 15 perc közötti időben egy Örs Vezér téri bevásárlóközpont üzlethelyiségéből eltulajdonított hét darab pulóvert. Az ismeretlen fiatalemberről egy biztonsági kamera készített felvételt:

Lopott rendszámmal tankolt: Az ismeretlen elkövető 2015. szeptember 21-én 18 óra 4 perckor egy Gyömrői úti üzemanyagtöltő állomáson egy fekete színű Opel típusú, eltulajdonított forgalmi rendszámmal ellátott gépkocsiba üzemanyagot tankolt, majd fizetés nélkül elhajtott a helyszínről. Az elkövetőről felvétel áll rendelkezésre:

 

Táskát lopott: A rendelkezésre álló adatok alapján ismeretlen elkövető 2015. november 19-én 20 óra 30 perc körüli időben, egy kőbányai üzlethelyiségből eltulajdonított egy táskát, benne személyes iratokkal és készpénzzel. Az elkövetőről felvétel áll rendelkezésre:

Pénztárcát vitt magával: Egy ismeretlen nő 2015 szeptember 8-án a Kőrösi Csoma úti postahivatalban a sértett által ott felejtett pénztárcát eltulajdonította. Az ismeretlen elkövetőről biztonsági kamera készített felvételt:

Telefontanú

A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a képeken látható személyeket felismeri, tartózkodási helyükkel vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 06-1-263-7200/ 140 telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán (h-cs: 8-16 p: 8-13), a 107, vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Forrás: Budapesti Rendőr-főkapitányság, Police.hu

Kategória: Kék, bűn és rend

Édua Infomédia

Top Desktop version