Kőbányai Közösségi Hírlap

A+ A A-

Helyi Téma cikke szerint idén újabb interpellációt nyújtott be a fővárosi önkormányzathoz György István korábbi kőbányai polgármester, fővárosi képviselő annak érdekében, hogy a régóta ígért Örs vezér téri P+R parkoló megépüljön. Ikvai-Szabó Imre most egy ideiglenes parkolót ígér. A közeli bevásárlóközpont építése miatt megszüntetett P+R parkoló helyett egy új 300 férőhelyes parkolót ígért a főváros, ám lassan egy évtizede hiába várnak erre a környéken élők. A vállalt férőhelynek csupán a töredékét valósította meg a fővárosi önkormányzat, s ezért a közeli Gyakorló utcai lakótelepen kaotikus helyzet alakult ki.

Három évvel ezelőtt Hagyó Miklós főpolgármester-helyettesként vállalta, hogy 2007 novemberének végére elkészül a parkoló. A munkát el sem kezdték, ám kiderült, hogy az érintett terület egy részét értékesítették egy Leisztinger Tamás érdekeltségi köréhez tartozó cégnek. Ekkor Hagyó Miklós még állította, hogy az értékesítés nem érinti a tervezett parkolót. Tavaly azonban a Parking Kft. tájékoztatása szerint az Örs vezér térnél azért nem kezdődhetett el a fejlesztés, mert erre alkalmas terület már nincs.

Miközben a Fidesz képviselői időről-időre megpróbálják előmozdítani a parkoló megvalósítását, a fővárost irányító SZDSZ-MSZP koalíció újabb és  újabb ígéretekkel áll elő, de érdemi változás nem történik. Nemrégen György István fővárosi képviselőként interpellált az ügyben, hogy az idei költségvetésbe bekerüljön a parkoló megépítése. A cikk folytatódik!

Published in Aktuális
Thursday, 25 March 2010 08:45

A Gyakorló utcában még megúszta

Március 17-én agyonlőtték egy szír-magyar férfit Rákosszentmihályon. Mint kiderült, a pénzváltással foglalkozó férfi ellen már korábban is követtek el hasonló támadást: 1997-ben a Gyakorló utcában próbálták megölni, akkor sérülés nélkül megúszta.


A kép forrás: Index.hu

Published in Kék, bűn és rend
Tuesday, 23 March 2010 05:10

Filmklub

A Rákosfalvai Református Templomban filmklub lesz március 27-én szombaton, 16 órakor.

NARNIA KRÓNIKÁI- Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény
rendező: Andrew Adamson
író: C.S. Lewis



A film alapján beszélgetünk, minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Cím: 1106 Kerepesi u. 69. (A 67-es 45-ös busz 2. megállójaban). Honlapunk: www.rakosfalva.net

Published in Aktuális
Sunday, 21 March 2010 17:24

Lángolt állt egy családi ház teteje

Pénteken hajnalban kigyulladt a Paprika utcában egy családi ház tetőszerkezete. Személyi sérülés nem történt. A tízszer nyolc méteres tetőszerkezetet a tűzoltók eloltották.

Published in Kék, bűn és rend
Friday, 19 March 2010 10:56

Iskolai vállalkozás és elismerés

Az idei tanév őszén alakult meg a KESUFILM Kft, mely a Keresztury Dezső Általános Iskola diákvállalkozása. Fő tevékenységi köre az iskolai filmek gyártása és forgalmazása (www.kesufilm.mindenkilapja.hu). A vállalkozás elsődleges célja a tanulók gazdasági ismereteinek növelése, a főbb gazdasági folyamatok, megismertetése. A KESUFILM Kft egy valóságos vállalkozás, amely a magyarországi Junior Achievement (www.ejam.hu) alapítvány keretein belül működik. A március 13-án megtartott Diákvállalkozások Tavaszi Vásárán a vállalkozás tagjai szép sikert értek el, a „Leghatásosabb marketing munka” díjat érdemelték ki.

 

Katt a képekre a nagyobb méretért!

 

Published in Aktuális
Thursday, 18 March 2010 09:51

Lakossági fórum a Gyakorló utcában

Published in Aktuális
Wednesday, 17 March 2010 21:00

Elindult a Gépmadár söröző honlapja

Elindult a Gépmadár söröző honlapja, ahol azt is megtudhatjuk, hogy minden hétfő iszákos hétfő, azaz a sörön kívül minden italra 10% kedvezményt adnak. Az oldalon lévő számláló szerint eddig 95 alkalommal látogatták a honlapot. Pörgessük fel a nézettséget és hallgassunk rock zenét!

 

Katt a képre!

Published in Aktuális

Iskolánk "Iskolakóstolgató" programjai iránt idén is nagy volt az érdeklődés. Egyre több leendő kisdiák vesz részt  az izgalmas időtöltést, ismerkedést ígérő foglalkozásainkon. A szülők minden alkalommal kiváló szakemberek segítségével tájékozódhatnak az iskolás gyermek neveléséről, fejlesztéséről és az iskolai életről. A Keresztury Dezső Általános Iskola a következő "Iskolakóstolgató" foglalkozását 2010. március 23-án, 16.30-kor tartja. Témája:

1. A beiratkozáshoz szükséges praktikus tanácsok
2. Nyilatkozatok, kérelmek kitöltése az osztályválasztással  kapcsolatosan

Míg a kedves Szülők a fontos teendőkkel ismerkednek, addig a gyerekek és a leendő tanító nénik a közelgő húsvéti ünnepekre készülődnek egy kézműves foglalkozás keretében.

 

 

Az UTOLSÓ "Iskolakóstolgatóra" 2010. március 30-án, 16.30-kor, egy MEGLEPETÉS GÁLA formájában kerül sor. A Gálán iskolánk tanulói kiemelkedő produkciókkal szórakoztatják jövendő társaikat. Lesz itt színház, zene, tánc.......... és sok-sok meglepetés!!

Sok szeretettel várnak minden leendő KERESZTURYS kisdiákot iskolánk tanulói, tanítói, tanárai és az iskola vezetősége!

Published in Aktuális

Szeretnénk felhíni a családok figyelmét, hogy már csak egy hónap van hátra a beiratkozásig! Az általános beiratkozás időpontja: 2010. ÁPRILIS 15. csütörtök 8- 19 óráig, illetve ÁPRILIS 16. 8- 18 óráig. Amint ezt Önök biztosan tudják, iskolánk két, tagozatos osztályt indít a 2010/ 2011. tanévben:

- A testnevelés tagozatos osztály osztálytanítói: Fockné Zsíros Éva és Jámbor Andrea
- Az informatika- matematika tagozatos osztály tanítói: Bartuszekné Kele Hajnalka és Vincze Sándor

Szeretettel várnak minden leendő kisdiákot a Keresztury Dezső Általános Iskola tanárai és tanulói!

 

Published in Aktuális

Hírek

Régi képek, emlékek

Lakótelep a világ végén
Árkok és házak
Zajlik a munka
Épül a lego-ház
Áll a szobor
Minden a helyére kerül
Építési terv
A Gergely-bánya
Épül a lakótelep
Régi kép

Közösségi Hírek

Mondja el Ön is véleményét a reptéri zajvédelmi intézkedési tervről!

Mondja el Ön is véleményét…

Tisztelt Kőbányai Lakosok!A környezeti zaj értékeléséről és kezeléséről szóló 280/2004....

Helytörténet

Budapesti hírek

Humor

Gazdaság és vállalkozás

Kék hírek

Esemény

Sport

Közösség

Édua Infomédia