Kőbányai Közösségi Hírlap

Országos szintűvé vált a Kőbányai Rendvédelmi Nap

Rate this item
(2 votes)

Hatodik alkalommal rendezték meg augusztus utolsó szombatján a Kőbányai Rendvédelmi Napot, amely az elmúlt évek során az ország egyik legnagyobb szabású rendészeti nyílt napjává nőtte ki magát. Így nem csoda, hogy a színes programokkal, látványos bemutatókkal tarkított rendezvény ismét nagy sikert aratott. Az Óhegy parki eseményre több ezren látogattak ki.

 

A program a Készenléti Rendőrség Zenekarának műsorával kezdődött, majd a közreműködő szervek parancsnokai és vezető képviselői vonultak a színpadra. A Himnusz és a köszöntések elhangzása után Kovács Róbert, Kőbánya polgármestere köszöntötte a megjelenteket és nyitotta meg a rendezvényt. Ezután a Ludovika Zászlóalj hallgatói következtek, akik a katonai testnevelésből tartottak bemutatót, majd a Büntetés-végrehajtás kommandós akcióját, valamint táncos és egyenruha bemutatóját nézhették meg az érdeklődők. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Merkur bevetési egységének látványos produkciója után a nézők közé leszálló helikopter okozott meglepetésszerű élményt.

 

  

Az állatbarátok örömére a kutyás bemutató és a lovasparádé sem maradhatott el. A X. kerületi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság az Országos Mentőszolgálattal és a kőbányai Wolf Polgárőrséggel közösen tartott mentési gyakorlatot, amely során egy kigyulladt személygépjárművet oltottak el, illetve mentettek ki beszorult sérültet feszítő-vágó berendezéssel. 

  

A kicsiket és nagyokat egész nap ügyességi versenyek, játékos vetélkedők várták, mint ahogy egészségügyi szűrésre és önkéntes véradásra is volt lehetőség. A sátrakban és a kiállító területeken a közönség találkozhatott a rendvédelmi szervek képviselőivel, megtekinthette eszközeiket. A Budapesti Tűzoltó Szövetség tűzoltó Trabantjának igen nagy sikere volt a gyermekek körében, akik boldogon utaztak egy kört a különleges járművön.

 

A Katasztrófavédelem Központi Múzeuma különleges kiállítási tárgyakat mutatott be, volt köztük például antik porral oltó készülék, régi tűzoltó sisak és védőruha is. A kicsik festhettek, tesztlapot tölthettek ki és képeket rakhattak össze, a legügyesebbeket ajándékokkal jutalmazták. A bátrabbak kipróbálhatták a füstsátort, valamint védőruházatba beöltözve tüzet is olthattak.

 

Koncertekben sem volt hiány. A színpadon a kőbányai Tutta Forza Zenekar műsorát, valamint az újonnan alakult önkormányzati amatőr együttes, a P.Kabi.Net zenekar koncertjét láthatták és hallhatták a látogatók. A P.Kabi.Net zenekar különlegessége, hogy a "frontember" nem más, mint Tóth Béla, Kőbánya nyugállományú rendőrkapitánya. A zárókoncert énekesei Szulák Andrea, Nagy Sándor és Majsai Gábor voltak, akik zenei kíséretét a Police Band (Készenléti Rendőrség Zenekara) biztosította.

 

---------------

A rendezvényen részt vett a X. kerületi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság, a Katasztrófavédelem Központi Múzeuma, a Wolf Polgárőrség és Önkéntes Tűzoltó Egyesület, a Kőbánya Tűzvédelméért Alapítvány, a Közép-budai Önkéntes Polgári Védelmi Egyesület és a Dr. Sztanek Endre Alapítvány, Rendőrség, Büntetés Végrehajtás, Magyar Honvédség, Polgárőrség, Terrorelhárítási Központ, Nemzeti Adó- és Vámhivatal, Országos Mentőszolgálat és a Magyar Vöröskereszt.

Forrás: Rve.hu, Fovaros.katasztrofavedelem.hu, Kőbánya.hu

Last modified on Tuesday, 10 September 2013 11:55

Édua Infomédia

Top Desktop version