Kőbányai Közösségi Hírlap

A+ A A-

Elfogták a 9-es busz utasbántalmazó garázdáit

Rate this item
(1 Vote)

A kőbányai rendőrök a lakosság segítségével keresték azt a párt, akik Kőbányán a 9-es buszon szidalmaztak, majd bántalmaztak egy fiatalt nőt. A Police.hu rendőrségi honlap számolt be arról, hogy elfogták az elkövetőket, akik ellen a X. kerületi Rendőrkapitányság garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.

A gyanú szerint R. Róbert 34 éves tápiószelei és B-né N. Franciska 32 éves budapesti lakos 2016. december 11-én 23 óra 40 perc körül Kőbányán, a 9-es buszon az egyik utas mellé ültek és fenyegetően szidalmazni kezdték őt. A sértett előre ment a buszsofőrhöz, hogy megkérje, álljon meg, valamint hívjon rendőrt. A két gyanúsított azonban utána ment a busz elejébe, majd tovább folytatta a szidalmazást. Amikor a busz megállt a Kőbányai út és Hungária körút kereszteződésénél lévő megállónál, a férfi megütötte a nőt, majd a társa is bántalmazta a sértettet, aki közben a földre esett. A támadók ezután leszálltak a buszról és a Népliget irányába távoztak.

A bevezetett nyomozati cselekmények és adatgyűjtések eredményeként a rendőrök a feltételezett elkövetőket beazonosították és 2017. január 15-én kőbányai lakcímükön elfogták, majd előállították és gyanúsítottként hallgatták ki őket. A nyomozók R. Róbertet és B-né N. Franciskát őrizetbe vették és kezdeményezik előzetes letartóztatásuk indítványozását is.  

Forrás: Budapesti Rendőr-főkapitányság, Police.hu

A kép forrása: Lokál.hu

Last modified on Wednesday, 18 January 2017 13:14

Hírek

Régi képek, emlékek

Dolgozik a daru
Elkészült a lakótelep
Épül és szépül
Árkok és házak
A Mély tó
Épül a lego-ház
Föld út
A Gergely-bánya
Átadó ünnepség
Áll a szobor

Közösségi Hírek

Mondja el Ön is véleményét a reptéri zajvédelmi intézkedési tervről!

Mondja el Ön is véleményét…

Tisztelt Kőbányai Lakosok!A környezeti zaj értékeléséről és kezeléséről szóló 280/2004....

Helytörténet

Budapesti hírek

Humor

Gazdaság és vállalkozás

Kék hírek

Esemény

Sport

Közösség

Édua Infomédia