Kőbányai Közösségi Hírlap

Vádat emeltek a kőbányai gyilkos ellen

Rate this item
(1 Vote)

Vádemelési javaslattal zárták le a rendőrök annak a férfinak az ügyét, aki megölte a kőbányai barátnőjétA 46 éves balatonfűzfői K. László 2016. szeptember 18-án megjelent barátnője X. kerületi lakásán, és ott töltötte az éjszakát. Másnap reggel a férfi összeveszett a nővel, majd többször megütötte, megkötözte és megerőszakolta, végül megfojtotta a magatehetetlen nőt. A lakásból távozva magához vette a sértett bankkártyáját, mobiltelefonját, majd egy bankautomatánál az elhunyt nő számlájáról levett százötvenezer forintot és külföldre menekült.

A nyomozók a társasházban lévő kamerák felvételei alapján beazonosították K. Lászlót. A gyanúsított ellen a rendőrség európai és nemzetközi elfogatóparancsot adott ki. Az osztrák rendőrök 2016. szeptember 22-én értesítették magyar kollégáikat, hogy K. Lászlót Ausztria területén elfogták. 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztály Életvédelmi Osztályának nyomozói a K. László ellen emberölés, kifosztás és csalás bűntettének elkövetése miatt indított nyomozást a napokban befejezték, és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldték az illetékes ügyészségnek.

K. László, a kép forrása: BorsOnline.hu

Az Omegahirek.hu még tavaly feltárta K. László eddigi életútját: kiderült, hogy a férfi többet volt börtönben mint szabad lábon. Az erőszak nem állt távol személyiségétől, több mint 20 éve Fűzfő-Gyártelepen élve temetett el egy nőt. Életvitele miatt az édesapja kitagadta.

Forrás: Budapesti Rendőr-főkapitányság, Police.hu, BorsOnline.hu, Omegahirek.hu

Last modified on Friday, 15 December 2017 12:47

Édua Infomédia

Top Desktop version