Kőbányai Közösségi Hírlap

A+ A A-

Megújul a Gergely utca Kada és Tavas utcák közötti szakasza

Rate this item
(2 votes)

A BKK megkezdte a Gergely utca Kada és Tavas utcák közötti szakaszának felújítását, a munkálatok várhatóan 2014. december 31-éig zajlanak. A beruházásban az elhasználódott útburkolat megerősítését, a kétoldali kiemelt szegély cseréjét, valamint a meglévő buszmegállók pályaszerkezetének és szegélyének átépítését végezik el. A felújítás idején a közúti forgalmat folyamatosan fenntartják, az arra közlekedő 117-es és 217-es autóbuszjárat útvonala kismértékben módosul.

A Gergely utca felújítása három építési szakaszban történik. Az első ütemben a Kada utca és a Noszlopy utca közötti út teljes pályaszerkezetét, a második ütemben pedig a Noszlopy utca és a Sibrik Miklós út közötti szakaszon marással és aszfaltozással a pályaszerkezet felső két rétegét cserélik. A felújítás harmadik részében a Sibrik Miklós út és a Tavas utca közötti szakaszon szintén marással és aszfaltozással a pályaszerkezet felső rétegének cseréjét végezik el.

A már meglévő buszmegállók burkolatát erősített aszfaltburkolattal, azok peronját pedig új aszfaltburkolattal és – a vakok és gyengén látók közlekedésének megkönnyítése érdekében – taktilis kövekkel látják el. A kiemelt szegély helyére új szegélyt helyeznek a buszmegállók teljes hosszában, valamint a Noszlopy utcai csomópontban a buszmegállók mellett azokat lesüllyesztik, majd szintén taktilis jelzésekkel látják el.

A gyalogátkelőhelyekkel ellátott útkereszteződésekben a veszélyre figyelmeztető és a haladás irányát mutató vezetősávot építenek ki. A szegélyek lesüllyesztésén kívül a jelenleg aszfaltborítású járda burkolatának átépítését is elvégezik. A gyalogosátvezetéseknél taktilis jelekkel ellátott betonköveket helyeznek el.

A kerékpárosok közlekedését a Sibrik Miklós úti csomópontban a kerékpárút átvezetését hangsúlyos jelöléssel segítik, valamint az útfelújításhoz igazodva a Sibrik Miklós utca és a Gőzmozdony utca közötti szakaszon a már meglévő kétoldali merőleges parkolók új aszfaltréteget kapnak, és a meglévő kapubehajtókat is a felújított útszakaszhoz igazítják. 

A Sibrik Miklós út és Gergely utca csomópontjában található elavult közúti jelzőberendezést lecserélik. A zöldfelület megőrzése érdekében az útpálya két oldalán a kivitelezéssel érintett felületek füvesítését is elvégezik. A Noszlopy utcai buszmegállóban, valamint a Sibrik Miklós utcai csomópontban és a Gergely utcai buszmegállóban lévő fákat átültetik.

Változás a 117-es és a 217-es autóbusz közlekedésében

A Mélytó utca felé közlekedő 117-es jelzésű autóbusz Noszlopy utca elnevezésű megállóhelyét kb. 50 méterrel hátrébb, a Noszlopy utcába, a Gergely utca kereszteződése elé helyezik. 

A Szarvas Csárda tér felé közlekedő 217-es jelzésű autóbusz a felújítás idején a hétvégi napokon is a hétköznapi útvonalon közlekedik a Gergely utcában a Kada utcáig menetrend szerinti útvonalon, majd a Kada utca–Gyömrői út és a terelést követően a Sibrik Miklós úttól a menetrend szerinti útvonalon, ezért kimarad a Noszlopy utca és a Gergely utca/Sibrik Miklós út megállóhely.

Az autóbuszokra az alábbi ideiglenes megállóhelyeken lehet felszállni:
- Gyömrői út,
- Diósgyőri utca,
- Vasgyár utca,
- Sibrik Miklós út.

Forrás: BKK

Last modified on Tuesday, 30 September 2014 12:46

Hírek

Régi képek, emlékek

Régi kép
A Mély tó
Látkép
Folyik az építkezés
Építési terv
Épül a lego-ház
Átadó ünnepség
Az iskola
Építik a tavat
Zajlik az éptkezés

Közösségi Hírek

Mondja el Ön is véleményét a reptéri zajvédelmi intézkedési tervről!

Mondja el Ön is véleményét…

Tisztelt Kőbányai Lakosok!A környezeti zaj értékeléséről és kezeléséről szóló 280/2004....

Helytörténet

Budapesti hírek

Humor

Gazdaság és vállalkozás

Kék hírek

Esemény

Sport

Közösség

Édua Infomédia