Kőbányai Közösségi Hírlap

A+ A A-

2021. augusztus 30-ával a Budapest X. kerület, Szárnyas utca 3. szám alatt nyitja meg kapuit Kőbánya egyik legmodernebb felnőtt- és gyermekháziorvosi rendelője.

A felnőttháziorvosi rendelő a főépület (téglalap épületrész) földszintjén került elhelyezésre öt rendelőegységgel és a rendelő üzemeltetéséhez kapcsolódó helyiségekkel együtt, új bejárat, előlépcső, akadálymentes rámpa, előtető kialakításával.

A beteg gyermek rendelő a – szimmetrikusan kétoldali bejáratokkal rendelkező – kör alakú épületrész földszintjén került kialakításra három rendelőegységgel, valamint az üzemeltetéshez kapcsolódó helyiségekkel együtt. 

Az egészséges gyermek rendelő a kör alakú épületrész emeletén található négy rendelőegységgel, az üzemeltetéshez kapcsolódó helyiségekkel együtt.

Várhatóan szeptember végére a rendelő külső környezete is megújul, a Szárnyas utca és az Üllői út közötti területen zöldfelületekkel rendelkező pihenőhely kerül kialakításra, sétánnyal és a szökőkút felújításával, valamint a közvilágítás fejlesztése mellett térfigyelőkamerák is elhelyezésre kerülnek.

A Szárnyas utcai építkezés jelentős kormányzati segítséggel valósul meg, hiszen Kőbánya az Egészséges Budapest Program keretében 500 millió forint támogatást is kapott.

 

Forrás: Kőbányai Önkormányzat

Az M3-as metró 2021. augusztus 23-tól, hétfőtől ismét Újpest-központ és a Lehel tér, valamint a Nagyvárad tér és Kőbánya-Kispest állomások között közlekedik hétköznaponként. A Lehel tér és a Nagyvárad tér között továbbra is az M3-as pótlóbusszal lehet utazni.


Fotó: BKK Facebook oldala

Augusztus utolsó hétvégéjén, 28-án és 29-én a szerelvények egész nap Újpest-központ és a Lehel tér között járnak. A Lehel tér és Kőbánya-Kispest között a korábbi hétvégéken megszokott módon, az M3-as pótlóbusszal lehet utazni. Az M3-as pótlóbusz útvonala és megállóhelyei térképes felületen a BKK FUTÁR alkalmazásban követhetők nyomon. A Göncz Árpád városközpont és a Népliget között továbbra is ajánljuk az 1-es villamos igénybevételét.

Utazásuk megtervezéséhez továbbra is érdemes a BKK FUTÁR alkalmazást használni, amely valós idejű járatinformációk alapján számolja ki az optimális útvonalat úti céljuk eléréséhez.

Az autóval közlekedőknek augusztus 23-a és 31-e között mozgó terelésekre kell számítaniuk a Váci úton, a Róbert Károly körúton, az Üllői úton, a Kőér utcában és a Vak Bottyán utcában a pótlás utáni helyreállítási munkálatok miatt.

Forrás: bkk.hu

Published in Közlekedés

A kerület eddigi egyik legnagyobb egészségügyi beruházása 500 millió forintnyi kormányzati  támogatással valósulhat meg. 

Nagy múltú helyszínen várja hamarosan a betegeket Kőbánya legmodernebb háziorvosi rendelője - olvasható az otthonunkkobanya.hu oldalon. A Szárnyas utcában álló Tengerszem ikonikus, kör alakú épülete volt már ugyanis kávézó, étterem és  iskola is, a most zajló átépítésnek hála pedig az ősszel egészségügyi intézményként szolgálja a  Kékvirág lakótelepen élőket. 

 

Az emeletes épületben év vége óta tart az átalakítás, és a nyári melegben dr. Pap Sándor gazdasági és  fejlesztési tanácsnok D. Kovács Róbert Antal polgármesterrel vette szemügyre, hogy a munkálatok a  terveknek megfelelően haladnak-e. A városvezetőket a bejárásra lapunk is elkísérte, és állíthatjuk: a  sebességre nem lehet panasz, a kivitelezés a tervek szerint halad. Az építkezés december közepén  indult, és mint ahogy az várható volt, az épület újjávarázsolása komoly szakértelmet kívánt. A kör alakú  épületrész és az ingatlanegyüttes másik része – amely egyben a rendelőt magába foglaló társasház alsó szintje is – ugyanis mintegy hetven esztendős, és állagát tekintve tartogatott néhány  meglepetést a szakembereknek. Nemcsak az idő vasfoga mélyedt a vártnál jobban a betonelemekbe,  de mint a bontási munkálatok közben kiderült: a körépület alatt egy a tervrajzokon nem jelzett  közműalagút futott, így az aljzat megerősítése elkerülhetetlenné vált.

Ez azonban már a múlt, hiszen a hiba elhárítása nemhogy megtörtént, de azóta már legalább 90  százalékban elkészült az érintett épületrész felújítása. A bő féléves erőfeszítésnek köszönhetően  ugyanis elkészült a körépület lapostető felújítása, a homlokzati hőszigetelés, a  leendő orvosi rendelő új nyílászárókat kapott és a gépészeti és elektromos vezetékek cseréje után a  fűtési rendszere is megújult. Az immár akadálymentes épület energetikailag megfelel  majd a korszerű előírásoknak, és természetesen az ott dolgozók igényeinek is. Utóbbiról a  beruházó úgy gondoskodott, hogy a rendelőhelyiségek kialakításáról folyamatosan  egyeztetett az orvosokkal.

– D. Kovács Róbert Antal polgármester úrral már tíz éve azon dolgozunk, hogy a kerület orvosi  rendelői megújuljanak, és a kőbányaiak korszerű egészségügyi intézményekbe járhassanak – mondta  el dr. Pap Sándor. – Ez az elmúlt egy évtized ötödik háziorvosi rendelő beruházása, amelyet az  önkormányzat hajt végre. A Szárnyas utcai építkezés jelentős kormányzati segítséggel valósul meg,  hiszen Kőbánya az Egészséges Budapest Program keretében 500 millió forint támogatást is kapott.

 

A beruházásnak hála a Kékvirág lakótelepen élők minden igényt kielégítő létesítménnyel  gazdagodnak. Az intézményben a földszinten öt felnőtt és három beteg gyermek háziorvosi rendelő, az emeleten három védőnői helység, továbbá egy egészséges gyermek rendelő, ill. egy  gyermektanácsadói helység kap helyet. A Tengerszem rendelő mintegy 10 ezer kőbányai  egészségügyi ellátását biztosítja. Az orvosok várhatóan augusztus végén költözhetnek új helyükre, de  az épület környezetében a munkások még szeptember végéig a helyszínen maradnak. A rendelő felújításával párhuzamosan ugyanis a környező közterületeket is megújítják: a  Szárnyas utca és az Üllői út közötti területen rendezett pihenőhelyet alakítanak ki zöldfelületekkel, sétánnyal és a szökőkút felújításával, valamint a közvilágítás fejlesztése mellett térfigyelő kamerák is  kerülnek a helyszínre.

Forrás és képek: otthonunkkobanya.hu

Wednesday, 27 January 2021 12:56

Négy játszótér újult meg a kerületben

Négy játszóteret újított meg a Kőbányai Önkormányzat kerületünkben, saját forrásból - olvasható D. Kovács Róbert Antal polgármester Facebook oldalán.

A Cserkesz utcai játszótér három új eszközzel lett gazdagabb: trambulinnal, forgóval és homokozó liftes játékkal. Az Előd utcai játszótérre trambulint és kettes hintát telepítettek új gumiburkolattal, valamint egy homokozó kisházat is elhelyeztek.

  

A Kékvirág utcában a kis korosztályos játszótér csúszdás mászóvárat kapott, a Vásárló utcai játszótér pedig egy új trambulint. Szeretettel várja az Önkormányzat a gyermekeket és a jó időt az új játékokhoz!

 

Forrás és képek: D. Kovács Róbert Antal polgármester Facebook oldala

A SPAR több mint 1,5 milliárd forintot fordított a korábbi Europarkban található hipermarket modernizálására. A beruházás 122 munkahely megőrzését segíti, s a komplex külső és belső átalakítás keretében egy új INTERSPAR to Go étterem is nyílt.

A SPAR folyamatosan korszerűsíti a már működő üzleteit, megfelelve az egyre növekvő vásárlói igényeknek. A vállalat idén 23 milliárd forintot fordít fejlesztésekre, amelyből – többek között – a budapesti Shopmark bevásárlóközpontban található INTERSPAR áruházat is modernizáltuk. A több mint 1,5 milliárd forintos beruházásnak köszönhetően a hipermarket teljes egészében megújult. A növekvő árukészlet mellett INTERSPAR to Go étteremmel is bővítjük szolgáltatásainkat. A beruházásnak köszönhetően 122 munkavállalónak kínálunk biztos megélhetést” – mondta Maczelka Márk, a SPAR kommunikációs vezetője.

A Shopmark bevásárlóközpont a XIX. kerület meghatározó kereskedelmi központja, amely rendkívül forgalmas helyen működik. A környékbeli lakosság vásárlóereje egyre nagyobb,  jelentősen bővíteni is kellett az INTERSPAR üzlet kínálatát az utóbbi években, ezért döntött úgy a vállalat, hogy a Shopmark teljeskörű felújítása keretében a hipermarket is megújul, s egy átláthatóbb, újjászületett üzletegység nyitja meg kapuit.

A magyarországi SPAR hálózatában 1995-ben jelent meg – elsőként Győrben – az INTERSPAR hipermarket, ezzel honosítva meg hazánkban ezt a kereskedelmi formátumot. Azóta jelentősen megváltoztak a fogyasztói igények idehaza is, és a vásárlók ma már széles áruválasztékot és számos kényelmi szolgáltatást várnak el egy hipermarkettől.

A modern megjelenés az átalakított INTERSPAR áruház eladóterében is tükröződik: a teljesen felújított áruházbelsőben új csemege- és grillpult, látványpékség és zöldség-gyümölcs részleg fogadja a vásárlókat. A minden elemében megújuló bútorzat, állvány- és polcrendszer szellősebb térérzetet biztosít és kényelmesebbé teszi a vásárlást. A megújult eladótérben új salátabár, borszekció és kozmetikai részleg is helyet kapott, illetve a bejárat mellett egy új INTERSPAR to Go étterem került kialakításra, ahol változatos hidegkonyhai készítményekkel és frissen készült meleg ételekkel várják a vásárlókat. A hipermarket energiafelhasználását takarékos, hatékony és környezetkímélő technológiákkal biztosítják.

Ahogy valamennyi INTERSPAR áruházában, úgy a Shopmark újjáépített hipermarketében is mintegy 30 ezer árucikk várja a vásárlókat a polcokon, amelyeknek közel kétharmadát teszi ki a gazdag élelmiszerválaszték, közöttük a széles frissáru-kínálat. Emellett az áruházban elektromos és egyéb háztartási cikkek, játékok, ruházat, papír- és írószeráruk, textíliák és szezonális termékek is kaphatók.

Az üzlet elérhetősége: 1191 Budapest, Üllői út 201. (Shopmark bevásárlóközpont)

Nyitvatartás:
H-Cs: 07:00-21:00
P: 07:00-22:00,
Szo: 07:00-21:00
V: 08:30-19:30

Forrás: SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft.


 

Shopmark

Bár helyileg nem a kerületben van, közelsége okán mégis van kőbányai jelentősége annak, hogy a Határ út és az Üllői út kereszteződésében található Shopmark újra megnyitja kapuit. Az átalakult, korábban Europark nevet viselő bevásárlóközpont kibővült bérlői kínálattal, valamint új márkákkal és üzletekkel várja újra a látogatókat. Magyarországon először valósul meg olyan bevásárlóközpont átépítés, ahol rövid időre bezárták az épületet a vásárlók előtt.

A megnyíló üzletekről bővebb információ a Shopmark oldalán található.

Három sportnapot szervez a Kőbányai Sportszövetség a Honvédelmi Sportszövetség támogatásával. Az egészséges életmód jegyében megrendezésre kerülő Családi Sportnapra november 18-án kerül sor. Az eseményre az Üllői út felől a kőbányai városközpontig lakó családokat várják elsősorban, de rendezvény minden érdeklődő számára nyitott.

Időpont: 2018. november 18., vasárnap, 11:00-15:00 óra között
Helyszín: TÜKER MSC Sporttelepe (1107 Zágrábi út 8., bejárat a Somfaköz körforgalom felől).

Programok a sportlétesítményen belül:
- egészségügyi mérések (vérnyomás, vérzsírszint, koleszterin, vércukor,) orvosi tanácsadás
- fittségi és fizikai állapotfelmérés – amely irányt mutat, hogy a gyermek alkata, mely sportág(ak)ra lesz alkalmas, a csontok, izomzat jelenlegi fejlettsége vonatkozásában,
- játéksziget kicsiknek, nagyobbacskáknak (kézügyességre, logikai készségekre, közösségi magatartásra építve) és arcfestés ovisoknak,
- a fővárosi és kőbányai sportolási lehetőségeket bemutatása szóróanyagokkal és személyes szakmai segítségnyújtással a Kőbányai Sportszövetség tagszervezeteinek közreműködésével.

A sportudvaron a szabadban:
- mobil négyoldalas mászófal felállítása
- Grund Golf, mint új hazai sportág megismertetése, bemutató és játék lehetőség egyéni és családi versenyekkel,
- Légpuska lövészet, a Lőbusz-ban
- Íjász bemutató és verseny a sátrakban
- modellbemutató (terepautók, páncéljárművek stb), kiállítása és játéklehetőségek
- népi játékok
- dart’s

Minden résztvevő kis ajándékot, csokoládét kap versenydíjként.

A programokat 24 fő sportszakember, 3 fő egészségügyi és 1 orvos és 10 animátor biztosítja.

Jelentkezés és nevezés a helyszínen!


A kép illusztráció, forrása: Kőbánya.hu


Kőbányai Honvédelmi Sportnapok a Kőbányai Sportszövetség szervezésében  - 2018. október 27., november 16. és november 18. 

A Kőbányai Sportszövetség „a Honvédelmi Sportszövetséghez aktív kötődést kialakító komplex hétvégi programok támogatására” elnevezésű felhívására a következő programokat szervezi, illetve szervezte:
- Közösségépítő és honvédelmi sportnap 2018. október 27-én
- Honvédelmi diáksportnap 2018. november 16-án
- Családi nap 2018. november 18-án

A rendezvények fő támogatója a Honvédelmi Sportszövetség, további támogatók: Kőbányai Önkormányzat, Kocsis Sándor Sportközpont, Kőbányai Közterület Felügyelet, Dr. Sztanek Endre Alapítvány, Kőbányai Diáksport Bizottság, Budapesti Szabadidősport Szövetség, Kőbányai Sportszövetég tagegyesületei Célja: a hazafias és honvédelmi ismeretek nyújtása játékosan a mozgás, a vetélkedés és a sport eszközeivel Kőbánya gyermek és felnőtt érdeklődőinek.

 

Forrás: Kőbányai Sportszövetség

Published in Aktuális

Bár helyileg nem a kerületben van, közelsége okán mégis van kőbányai jelentősége annak, hogy a Határ út és az Üllői út kereszteződésében található Shopmark hamarosan újra megnyitja kapuit. Az átalakult, korábban Europark nevet viselő bevásárlóközpont kibővült bérlői kínálattal, valamint új márkákkal és üzletekkel 2018. október 25-étől várja újra a látogatókat. Magyarországon először valósul meg olyan bevásárlóközpont átépítés, ahol rövid időre bezárták az épületet a vásárlók előtt.

A több mint húsz éves épület műszaki állapota korából adódóan felújításra szorult. Az alapos felmérés és a bérlőkkel való egyeztetés következtében az a döntés született, hogy a bevásárlóközpont néhány hónapos bezárásával mindenki számára hatékonyabban végezhető el egy ilyen nagy volumenű felújítás.

A teljes átalakítást a homlokzatfelújítással kezdte a kivitelező februárban – október elejére a főbejárat homlokzata már csaknem 100%-os készültséget ért el. Az átépítési folyamat jelentős mérföldkövének számított a tűzvédelmi rendszerhez tartozó sprinkler tartály kiépítése, amely felett kialakult egy utcaszinti, zöld felülettel szegélyezett közösségi tér.

A födémáttörésnek köszönhetően a földszint világosabbá vált, új mozgólépcsőket szereltek be, a parkolóból pedig mozgójárda segíti a könnyebb feljutást az épületbe.

Az épület teljes homlokzata új külsőt kapott, és az azt övező növényzet is frissül; a közel 3800 m2-nyi zöld terület kertrendezése megkezdődött, új fák és cserjék díszítik a Shopmark környezetét. A bérlői terek is megújulnak, a kedvelt jelenlegi márkák és szolgáltatások mellett új üzletekkel is bővül a bevásárlóközpont kínálata. Az ételudvar választéka színesedik, és az épületen belül új, impozáns helyszínre kerül. 

A megnyíló üzletekről bővebb információ a Shopmark oldalán található.

Forrás: Shopmark.hu, Kispest.info

Monday, 30 October 2017 09:15

Új játszótér a Száva parkban

Vadonatúj játszóteret épített a Kőbányai Önkormányzat a Száva parkban. Közel 2 ezer négyzetméteren két korosztálynak összesen 15 játszóeszközt alakítottak ki, valamint új utcabútorokat, ivókutat, kerékpártárolókat helyeztek ki, illetve sok fát és növényt telepítettek. A Kőbányai Önkormányzat 38 millió forintból új, műfüves burkolatú játszóteret alakított ki a Száva parkban, a Metrodom Cégcsoporttal kötött településrendezési szerződés keretében biztosított támogatással.

 

A 12 évnél fiatalabb gyermekeket 450 négyzetméteren egy kerekesszékes hinta és 9 különböző játszóeszköz várja (kéttornyú kombinált mászóvár, kombinált mászócső egyensúlyozóval, fészekhinta, kétüléses hinta bölcsőüléssel, kétüléses hinta lapüléssel, rugós mérleghinta, rugós bárány, rugós motor és homokozó). A 12 évesnél idősebb gyerekeknek műfűvel, homokkal és ütéscsillapító burkolattal ellátott területen alakítottak ki új játszóteret. 1200 négyzetméteren kötélpiramis, kötélpálya, függeszkedő, háromelemes nyújtó és korlát várja a kiskamaszokat. A korszerű játszótereken biztonságos körülmények között játszhatnak a kisebb és a nagyobb gyerekek egyaránt.

 

A szalag ünnepélyes átvágása, illetve a játszótér kis birtokosai, a gyerekek

A beruházás részeként a Kőbányai Önkormányzat új térburkolattal egészítette ki a meglévő járdaszakaszokat, 20 fát és 1500 évelő növényt ültetett, ivókutat, kerékpártárolókat, valamint a játszóeszközökhöz illeszkedő utcabútorokat helyezett el. Így a kísérő szülők, nagyszülők, illetve a parkba látogató, pihenni vágyó felnőttek, idős emberek is kulturált körülmények között kapcsolódhatnak ki.

 

Kovács Róbert polgármester az átadó ünnepségen

Bár az eső az átadáson végig esett, ez szerencsére nem rontotta el az izgatott gyermekek örömét, akik vidám műsorral köszöntötték majd vették birtokba az új játszóteret. A nemzeti szín szalagot Kovács Róbert polgármester, Dr. György István kormánymegbízott, Radványi Gábor és Weeber Tibor alpolgármesterek, Marksteinné Molnár Julianna képviselő asszony és a fejlesztést támogató Metrodom Cégcsoport képviselője vágta át.

Dr. György István kormánymegbízott kiemelte, hogy a mozgásukban korlátozott gyermekek is használhatják a szépen rendbe tett Száva parki játszóteret, amelyet immár birtokba vehet Kőbánya apraja-nagyja. Megköszönte Kovács Róbert polgármester, a képviselő-testület, a kivitelezők és minden közreműködő munkáját és hozzáállását, hiszen ez a fejlesztés is összefogás eredménye. A gyermekeknek sok eltöltött örömteli órát kívánt az új játszótéren.

 

Dr. György István kormánymegbízott a gyerekek között

Forrás és képek: Kőbánya.hu, Dr. György István kormánymegbízott Facebook oldala, Kovács Róbert polgármester Facebook oldala

A Kőbányai Önkormányzat lakossági fórumot tart 2017. augusztus 9-én, 16:00 órakor a Kőrösi Kulturális Központban. A Kőbányai Önkormányzat tájékoztatja a kerület lakosságát, az érdekképviseleti, civil- és gazdálkodó szervezeteket, vallási közösségeket, valamint környezetvédelmi egyesületeket, hogy egyeztetési eljárást indít az alábbi tervekkel kapcsolatosan:
1. Kőbánya településképi rendelete,
2. Bajcsy-Zsilinszky kórház területének kerületi építési szabályzata,
3. A 80-as jelű vasútvonal menti területek kerületi építési szabályzata,
4. Üllői út – Ceglédi út – Bihari utca – vasút által határolt terület kerületi építési szabályzata, (előzetes tájékoztató)
5. Kerepesi út – MÁV körvasút pálya – Méhes utca – Rákos patak ár apasztó meder – Ladányi utca – Keresztúri út által határolt terület kerületi építési szabályzata, (előzetes tájékoztató)
6. Tündérfürt utca – Eszterlánc utca – Ezüstfa utca – Tarkarét utca – Jászberényi út – Bogáncsvirág utca által határolt terület kerületi építési szabályzata, (előzetes tájékoztató)

A fenti tervekkel kapcsolatban javaslatokat, észrevételeket tenni, véleményt nyilvánítani az önkormányzat honlapján (www.kobanya.hu) megjelenő felhívásban foglaltak szerint augusztus 18-ig, valamint az augusztus 9-én 16:00 órakor a Körösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban tartandó lakossági fórumon lehet.

Forrás: Kőbányai Önkormányzat

Június 19-én kezdődnek és várhatóan augusztus végére befejeződnek az Üllői út - Bihari u. - Száva u. - Fogadó u. által határolt területen a díjfizető parkolási övezet kiépítése és a területen ezzel együtt készülő kapcsolódó beruházások munkálatai. Ez utóbbi 4 feladatot foglal magába:
- Zágrábi utca és környezetében parkolóhelyek létrehozása,
- Somfa köz útfelújítás az Üllői út és Zágrábi utca között,
- Szárnyas utca csapadékvíz elvezetése a Zágrábi utcára merőleges épületek környezetében,
- csökkentett sebességű övezet kialakítása.

Az Üllői út- Bihari u.-Száva u.-Fogadó u. által határolt terület díjfizető övezetbe vonási munkálatai július végére elkészülnek, így a parkolási zóna üzembe lépésének kezdete augusztus 1. A területen 15 darab parkoló automata kerül kihelyezésre, és nagy számba kerülnek ki tájékoztató táblák, melyek a parkoló automatákhoz vezetnek. 

 

A díjfizető parkolási övezettel kapcsolatban az érintett lakosságnak a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. Parkolásüzemeltetési irodája levélben küld részletes tájékoztatást még június hónapban, hogy legyen ideje mindenkinek felkészülni.

A beruházás által lehetőség nyílik arra, hogy az Önkormányzat területén lévő parkolókat a környéken élők tudják használni és ne P+R jellegű parkolóként funkcionáljon a terület. A 2014. év során a Gyakorló utcában már sikeresen bevált a parkolási zóna, és az ott lakók azóta könnyebben tudnak parkolni a lakóterületükön.

A környéken jelenleg rendszeres problémát okozó kevés parkoló hely egyik oka a P+R jellegű parkolás volt, de a díjfizető parkolási övezet kialakításán túl további parkoló helyek kerülnek  kialakításra a Bihari utcánál, Ceglédi utcánál, Kékvirág utcánál, Somfa köznél és Zágrábi utcánál. A parkolóhelyek létesítésénél törekedtünk a maximumra, de összesen 137 parkoló létesítését engedélyezte az építésügyi hatóság. 

Felújításra kerül a Somfa köz Üllői út - Zágrábi utca közötti szakasza, ahol az útburkolat mellett a páratlan oldali járda is megújul. Az úttest hengerelt aszfaltos burkolatot, a járda öntött aszfaltos burkolatot kap. A parkolás az úttesttel párhuzamosan lesz kialakítva a felújított járdák felőli oldalon. Jelentős forgalomtechnikai változás, hogy a felújítást követően Somfa köz az Üllői út felé egyirányú lesz!

A Szárnyas utcában a Zágrábi utcára merőleges épületek környezetében található belső ún. „szilvamagok” csapadék-vízelvezetési problémái is megszüntetésre kerülnek, valamint a parkolás rendezése is . A parkolófelületek nagy kockakőből készülnek, a parkoló körül egy körforgalmi jellegű közlekedés lesz kialakítva. A Szárnyas utca 20-22. sz. között a  Fővárosi Gázművek fejlesztései miatt – mely ez évben biztos nem történik meg – egyelőre csak a csapadékvíz elvezetést lehet kiépíteni. Természetesen, amint a gázvezeték rekonstrukciója megtörténik, azt követően parkoló felújításra is sor fog kerülni.

A parkolók felújításán és bővítésén túl kiépítésre kerül egy csökkentett sebességű, „30km/h”-s zóna, melyhez több forgalom csillapító küszöb épül térkő burkolatból. A csökkentet sebességű övezet a Fertő utca- Basa utca- Száva utca- Bihari utca- Üllői út által határol terület. A Somfa köz Zágrábi utca csomópont emelt szintű lesz, forgalomcsillapító küszöbként funkcionálva, és így a kereszteződés biztonságosabbá válik az arra közlekedők számára. 

A felsorolt beruházásokra összesen közel 240 millió Ft-ot fordít a Kőbányai Önkormányzat.

A környéken lakóktól, közlekedőktől türelmet és megértést kérünk az építéssel járó kellemetlenségekért, de reméljük, hogy a végeredmény kárpótolja majd őket is.

Kőbányai Vagyonkezelő Zrt.

Published in Közlekedés
Page 1 of 3

Hírek

Régi képek, emlékek

Zajlik a munka
Föld út
Régi kép
A Gergely-bánya
Áll a szobor
Minden a helyére kerül
Régi újhegyi kép
Még nincs kész
Átadó ünnepség
Az iskola

Közösségi Hírek

Mondja el Ön is véleményét a reptéri zajvédelmi intézkedési tervről!

Mondja el Ön is véleményét…

Tisztelt Kőbányai Lakosok!A környezeti zaj értékeléséről és kezeléséről szóló 280/2004....

Helytörténet

Budapesti hírek

Humor

Gazdaság és vállalkozás

Kék hírek

Esemény

Sport

Közösség

Édua Infomédia