Kőbányai Közösségi Hírlap

A+ A A-

Sándor Zoltán igazgató az Év Kutyabarát Embere!

Rate this item
(3 votes)

Sándor Zoltán Attila, a kőbányai Széchenyi István Magyar-Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola igazgatója lett az Év Kutyabarát Embere 2014-ben! Zoli bácsi büszkeségét növeli, hogy az iskolája is felkerült a dicsőségfalra, ugyanis az intézmény kapta az Év Kutyabarát Munkahelye címet, valamint elnyerte a MagNet Bank különdíját is! Az elismerés részben annak köszönthető, hogy Magyarország első és talán egyetlen kutyabarát általános iskolájában két utcáról befogadott kutya talált otthonra és szerető gondoskodásra. A kutyák ezt természetesen az iskola igazgatójának, összes dolgozójának és az ott tanuló diákoknak is köszönik. 

Gratulálunk Zoli bácsinak és a Széchenyi Iskolának!

  

Egyedülálló módon, az országban először, egyben hagyományteremtő céllal indította a Kutyabarát.hu az év egyik legnagyobb és legérdekesebb kutyabarát kezdeményezését, az Év Kutyabarát Helye 2014 pályázatot. A pályázó helyek mind közvetítik a felelős kutyatartást, tesznek azért, hogy minél szélesebb körben ismertté váljon az az üzenet, ami a kutyabarát filozófiát közvetíti.

 

Az iskola befogadott és megmentett kutyusai

A pályázaton részt vett kutyabarát helyek mind nyertesek. Mégpedig abban, hogy elnyerik a felelős kutyatartók bizalmát, és nemcsak azzal, hogy beengedik négylábú kedvenceiket is, hanem mert hozzáállásukkal közvetítik a kutyabarát szellemiséget, népszerűsítik a felelős kutyatartást. 

  

Sándor Zoltán átveszi az elismerést

Sándor Zoltán a Facebook-on közzétett bejegyzésében köszönetet mondott Oláh Balázsnénak a sok-sok segítségért és az aggódásért, valamint a két kutya folyamatos gondozásáért. Külön kiemelte a helyi kutyás társadalom segítségét, valamint kollégái példaadó támogató pedagógiai tevékenységét is. Enyhe malíciával emlékezett meg arról a hat feljelentésről, amely a kutyamentés miatt érte a lelkes állatbarátokat.  

 

A díjátadó est háziasszonya Czippán Anett volt

Forrás: Kutyabarat.hu, Széchenyi István Általános Iskola Facebook oldala

Last modified on Saturday, 20 September 2014 20:13

Hírek

Régi képek, emlékek

Minden a helyére kerül
Részből egész
Elkészült a lakótelep
Árkok és házak
Föld út
A Gergely-bánya
Dolgos kezek
Átadó ünnepség
Régi kép
Zajlik a munka

Közösségi Hírek

Mondja el Ön is véleményét a reptéri zajvédelmi intézkedési tervről!

Mondja el Ön is véleményét…

Tisztelt Kőbányai Lakosok!A környezeti zaj értékeléséről és kezeléséről szóló 280/2004....

Helytörténet

Budapesti hírek

Humor

Gazdaság és vállalkozás

Kék hírek

Esemény

Sport

Közösség

Édua Infomédia