Kőbányai Közösségi Hírlap

A+ A A-

Kőbányai gyermekek nyaralását támogatja dr. György István - pályázni lehet

Rate this item
(1 Vote)

Száz kőbányai gyermek nyaralását támogatja másfél millió forinttal dr. György István, Budapest Főváros kormánymegbízottja a tavaly decemberi jótékonysági koncertjén összegyűlt felajánlásoknak köszönhetően. Gyermekenként maximálisan 15 ezer forintos támogatás nyerhető el a Kőbányai Szociális Védegylet pályázatán.

Idén újra segíti a kőbányai gyermekek nyaralását dr. György István, Budapest Főváros kormánymegbízottja a tavaly decemberi, „Adjunk a húroknak, és a rászorulóknak is!” elnevezésű jótékonysági koncertjén összegyűlt nagylelkű felajánlásokból. Az összesen hárommillió forintnyi adományból száz kőbányai és száz kispesti gyerek nyaralását támogatják, így gyermekenként 15 ezer forintot igényelhetnek 7 és 12 év közötti gyermekeik nyaralásához azok a családok, akik bejelentett állandó kőbányai lakcímmel rendelkeznek, és a családban az egy főre jutó bruttó jövedelem nem haladja meg a minimálbért, azaz 127.500 forintot. Előnyt élveznek a gyermeket egyedül nevelő szülők, a fogyatékkal élő, illetve a halmozottan hátrányos helyzetű gyermeket nevelő családok, valamint a kőbányai iskolába járók. Az április 30-ig leadható pályázatokon azt is meg kell jelölni, hogy milyen táborban szeretnének részt venni a gyermekek. A kiírást és a jelentkezési lapot megtalálják Kőbánya honlapján, a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ, a KÖSZI, valamint az Újhegyi uszoda előterében és az iskolai táborvezetőknél.

Az elmúlt hat évben összesen 15 millió forint adomány gyűlt össze a dr. György István, Póka Egon és zenésztársaik jótékonysági koncertjein, amelyből beteg és hátrányos helyzetű gyerekeket és időseket is támogattak már.

– Először tavaly támogattuk gyerekek nyaralását. Amikor átadtuk nekik az adományokat, a rengeteg csillogó szempárt és mosolyt látva rögtön elhatároztuk, hogy idén is gyerekek táborozását szeretnénk segíteni – mondta dr. György István. Hangsúlyozta, nagy öröm, hogy a nagylelkű felajánlásoknak köszönhetően idén a tavalyinál is nagyobb összeggel támogathatják a családokat abban, hogy gyerekeik újabb élményekkel gazdagodhassanak a szünidő alatt.

A pályázati kiírás és jelentkezési lap ERRE a linkre kattintva tölthető le.
A pályázat benyújtható a This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. email címen, levélben a Szociális Védegyletnél, a 1102 Budapest, Állomás utca 11. 1/5 címen, vagy a személyesen a X., Budapest, Balkán u. 8. szám alatt minden hétköznap 9-16 óra között.
További információ: 06-30- 585-2102

Forrás: Kőbánya.hu, Dr. György István, Kőbányai Szociális Védegylet

Last modified on Monday, 27 March 2017 11:57

Hírek

Régi képek, emlékek

Zajlik az éptkezés
Minden a helyére kerül
Részből egész
Régi kép
A Gergely-bánya
Még nincs kész
Az iskola
Föld út
Lakótelep a világ végén
Épül a lakótelep

Közösségi Hírek

Mondja el Ön is véleményét a reptéri zajvédelmi intézkedési tervről!

Mondja el Ön is véleményét…

Tisztelt Kőbányai Lakosok!A környezeti zaj értékeléséről és kezeléséről szóló 280/2004....

Helytörténet

Budapesti hírek

Humor

Gazdaság és vállalkozás

Kék hírek

Esemény

Sport

Közösség

Édua Infomédia