Kőbányai Közösségi Hírlap

A+ A A-
Tuesday, 17 July 2018 21:45

Kőbánya a Művészetek Völgyében

Pénteken kezdődik a Művészetek Völgye, a fesztiválon több mint 1500 program várja az érdeklődőket július 29-ig Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden. A Kőbányai Önkormányzat és a Kőbányai Zenei Stúdió összefogásával idén is lesz Kőbánya Udvar, ahol a Bagossy Blues Brothers és a Póka-Tátrai Regeneráció is fellép.

Taliándörögd lesz a fesztivál színházi központja, ahol a Nemzeti Szín-Téren a Színház és Filmművészeti Egyetem, a Nemzeti Színház, a Kárpátaljai Megyei Magyar Színház és több más társulat együttműködésével tartanak előadásokat. Itt két szimfonikus komolyzenei program is lesz, az Óbudai Danubia Zenekar A zenegyűlölő című műsora, valamint Szirtes Edina Mókus és a Liszt Ferenc Kamarazenekar Világok hangja című közös koncertje. A Hobo Klubban előadóestek várják a közönséget - mondta el Oszkó-Jakab Natália, a fesztivál főszervezője a műsorban.

Kapolcson lesz a fesztivál irodalmi központja is a Kaláka Versudvarral, a kapolcsi kastélyban pedig a Magyar Nemzeti Filmarchívum válogatott nagyfilmeket vetít. A fesztivál könnyűzenei nagyszínpadán, a kapolcsi Panoráma Színpadon a külföldi sztárok közül Rebecca Ferguson, az Asian Dub Foundation, a DePhazz és a Triggerfinger is fellép.A hazai zenei életből többek közt az Anna and the Barbies, a 30Y, a Quimby, a Hiperkarma, a Kiscsillag, az Irie Maffia, a Csík Zenekar és a Margaret Island is színpadra áll. 

Vigántpetenden az újcirkusz és a tánc lesz a középpontban, fellép a Recirquel Újcirkusz Társulat, a Firebirds, Duda Éva és Frenák Pál társulata is. A Cirque du Tókert sátor melletti szabadtéri színpadon a Művészeti Középiskolák Összművészeti találkozója, valamint az NKA Imre Zoltán Programjának produkciói láthatók. A Tókertben megnyílik a Cinema Hungary Völgymozi, éjszakánként pedig önismereti diszkón is részt vehetnek az érdeklődők - mondta el a főszervező.

Forrás: MTI

Published in Aktuális
Wednesday, 02 August 2017 10:36

Kőbánya szelleme körbefonta Kapolcsot

„Köszönjük az élményt Kőbánya, itt Kapolcson”
„Véletlenül keveredtünk a kőbányai udvarba, de annál szívsebben maradtunk. Végtelen vendégszeretet és isteni hal-chips várt itt mindenkit. Jövőre ugyanitt”
Az idézetek abból a Vendégkönyvből valók, amelyet a Kőbánya Udvar sátrában helyeztünk el, hogy a vendégek beleírhassák véleményüket, érzésüket.

Idén Kőbánya volt az egyetlen város, amely saját színpaddal, saját udvarral mutatkozott be a kapolcsi Művészetek Völgye fesztiválon. És, hogy miért? …mert a tradicionális kőbányai sörön kívül - amit szinte mindenki ismer – mást is be akartunk mutatni, és a visszajelzések alapján elmondhatjuk, hogy sikerült. Mert Kőbánya valóban érdekes és színes fővárosi kerület, amit a fesztiválra látogató közönség megtapasztalhatott, ahol a vendégek élvezettel vettek részt a különböző programokban – mondta Kovács Róbert polgármester.

 

Kőbánya kulturális, építészeti és gazdasági múltja a mai napig meghatározó. Kevesen tudják, hogy a főváros nevezetes épületei, mint például a Citadella, a Mátyás templom, a Halászbástya és még megannyi épület Kőbánya köveiből épült. Hogy Ferenc József többször is járt Kőbányán, sőt megkóstolta a kőbányai sört. Hogy 1936-ban Kőbányán volt az első Forma 1-es verseny. Hogy Kőbánya Budapest mértani közepe. Hogy hajdan a sörgyártás mellett a szőlőtermelés és a borászat is jelentős volt.

De Kőbányának nem csak múltja van. A sport, a művészet és a zenei élet területén a jelene is kiemelkedő. Csak néhány név a sok közül: Charlie, KOKO, Deák Bill Gyula, Rost Andrea, Késely Ajna, Gergely Gábor, Varnus Xavér, és még sokan mások.

A Kőbánya Udvarában az érdeklődők ehhez hasonló érdekességekről hallottak. Buzás Kálmán várostörténész vezetésével könnyed, interaktív bemutatók és kultúrtörténeti előadások által megismerhették Kőbánya kevésbé ismert arcát. Megformázták és megszólaltatták a Szent László templom harangját, és az ügyesebbek kőből kifaragták a hely géniuszát is. 

 

Vebai Lajos, a Kőbányai Helytörténeti Múzeum vezetője által összegyűjtött érdekességeket felhasználva Somorai László „Ki tud többet Kőbányáról” játékot tartott. Aki a legtöbb helyes választ adta a feltett kérdésekre, különböző, Kőbányához köthető ajándékot kapott, mint pl. vacsorameghívást a Torockó Vendéglőbe, belépőt a Kőbányai Pincerendszerbe, KRAFT kőbányai kézműves söröket, kőbányai porcelánokat. Ezen kívül volt kőbányai porcelánfestés, közös éneklés, tánctanulás is, sőt a bátrabbak Gergely Gábor asztalitenisz világbajnokkal is pingpongozhattak.

 

Látható volt Hofi Gézáról - aki szintén Kőbánya szülöttje - karikatúra kiállítás, miközben az emlékét Éles István humorista idézte elénk. Mindezt gasztronómiai bemutató keretében, ahol meg lehetett kóstolni Hofi Géza kedvenc ételeit, a kőbányai kézműves söröket, és a híres kőbányai „Kőlevest” is.

 

És mi, mármint Kőbánya, mindezért cserébe dicsérő szavakat kaptunk – folytatta Kovács Róbert a kerület polgármestere. A teljesség igénye nélkül néhány bejegyzés a vendégkönyvből:
- „Isteni a hangulat és a sör! Legközelebb is jövünk”
- ” Szuper ötlet a Kőbánya Udvara, ahol: vendégszeretet és kedvesség 5*, karikatúra kiállítás 5*, programok 5*, hal-chips 5*. Jövőre is jövünk”
- „Megpróbáltunk lazítani….a Kőbánya udvaron ez sikerült is! Kiváló társaság, szeretet és Kapolcs legjobb zenéi.”
- „Irigylem ezt a kerületet, hogy ilyen lelkes, nagytudású lokalpatriótái vannak!”
- „Érdekes történelmi betekintést adott nekem Kőbánya múltjáról egy jó pohár bor és haltepertő mellett. Köszönöm a vendéglátást”
- „Köszönjük az élményt Kőbánya, itt Kapolcson”
- „Már 30 éves is elmúltam, de ilyet még nem ettem. Nagyon nagy élmény volt Veletek….pusszantás”
- „Köszönjük Kőbánya vendégszeretetét, a városrész történetének emutatását, a porcelánfestésbe és a kőfaragásba történő belekóstolásunkat. Köszönjük Éles Istvánnak Hofi Géza mai aktualitásának bemutatását! Végül pedig megkóstoltuk a kitűnő Kőlevest.”

…és végezetül még valami: a Kőbánya sátor életeket mentett - bár ezt az élményt szívesen kihagytuk volna. Történt ugyanis, hogy a domboldalról valakik úgy gondolták jópofa dolog a hatalmas szénabálát legurítani. Egy ilyen görgeteget fékezett meg az útjában álló sátrunk. Igaz így annak merevítője eltört, de legalább nem történt baleset, így az esti koncert néző tömeget megóvta a váratlan „vendégtől”

A kapolcsi rendezvényről készített mozgóképes videóbeszámoló EZEN a linken, valamint a cikk alatt tekinthető meg.

Forrás: Pro-koord, Kőbánya Udvara

Published in Közösség

Idén Kőbánya az egyetlen város, amely saját színpaddal, saját udvarral jelenik meg a kapolcsi Művészetek Völgye fesztiválon. És, hogy miért? …mert a tradicionális kőbányai sörön kívül - amit szinte mindenki ismeri – mást is szeretnénk bemutatni. Mert Kőbánya valóban érdekes és színes fővárosi kerület, amit a fesztiválra látogató közönség megtapasztalhat – mondta Kovács Róbert polgármester az ünnepélyes megnyitó alkalmával.

 

Kőbánya kulturális, építészeti és gazdasági múltja a mai napig meghatározó. Kevesen tudják, hogy a főváros nevezetes épületei, mint például a Citadella, a Mátyás templom, a Halászbástya és még megannyi épület Kőbánya köveiből épült. Hogy Ferenc József többször is járt Kőbányán, sőt megkóstolta a kőbányai sört. Hogy 1936-ban Kőbányán volt az első Forma 1-es verseny. Hogy Kőbánya Budapest mértani közepe. Hogy hajdan a sörgyártás mellett a szőlőtermelés és a borászat is jelentős volt.

 

A Kőbánya Udvarában - ami a központi Panoráma színpad közelében van - az érdeklődők ehhez hasonló érdekességeket láthatnak, hallhatnak egy virtuális időutazás keretében. Aki eljön, nem fog csalódni, inkább érdekes információkkal és élményekkel fog találkozni. Könnyed, interaktív bemutatók és kultúrtörténeti előadások által megismerheti Kőbánya kevésbé ismert arcát játékos vetélkedők és különböző kézműves foglalkozások keretében.

 

A fesztivál közönsége ezekből az első hétvégén már kapott egy kis ízelítőt, és élményüket beírták a kihelyezett vendégkönyvbe, íme belőle néhány:
- „Isteni a hangulat és a sör! Legközelebb is jövünk”
- „Véletlenül keveredtünk a kőbányai udvarba, de annál szívsebben maradtunk. Végtelen vendégszeretet és isteni hal-chips várt itt mindenkit :-) Jövőre ugyanitt”
- ” Szuper ötlet a Kőbánya Udvara, ahol: vendégszeretet és kedvesség 5*, karikatúra kiállítás 5*, programok 5*, hal-chips 5*. Jövőre is jövünk”
- „Megpróbáltunk lazítani….a Kőbánya udvaron ez sikerült is! Kiváló társaság, szeretet és Kapolcs legjobb zenéi.”
- „Irigylem ezt a kerületet, hogy ilyen lelkes, nagytudású lokalpatriótái vannak!”
- „Érdekes történelmi betekintést adott nekem Kőbánya múltjáról egy jó pohár bor és haltepertő mellett. Köszönöm a vendéglátást”
- „Köszönjük az élményt Kőbánya, itt Kapolcson”
- „Már 30 éves is elmúltam, de ilyet még nem ettem. Nagyon nagy élmény volt Veletek….pusszantás”

Látható Hofi Gézáról - aki szintén Kőbánya szülöttje - karikatúra kiállítás, miközben az emlékét Éles István humorista fogja megidézni. És mindezt gasztronómiai bemutató keretében, ahol meg lehet kóstolni Hofi Géza kedvenc ételeit is. 

 

Kőbánya a sport, a művészet és a zenei élet területén jelenleg is kiemelkedő. Csak néhány név a sok közül: Charlie, KOKO, Deák Bill Gyula, Rost Andrea, Késely Ajna, Gergely Gábor, Varnus Xavér, és még sokan mások.

Tehát érdemes eljönni a Kőbánya Udvara helyszínre, és megnézni, megtapasztalni, hogy milyen a valódi KŐBÁNYA. 

Forrás és képek: Pro-koord, Kőbánya Udvara

Published in Közösség

Hírek

Régi képek, emlékek

Zajlik az éptkezés
Árkok és házak
Régi újhegyi kép
Dolgozik a daru
Átadó ünnepség
Folyik az építkezés
Épül a Mély tó
Épül a lakótelep
A Gergely-bánya
Föld út

Közösségi Hírek

Mondja el Ön is véleményét a reptéri zajvédelmi intézkedési tervről!

Mondja el Ön is véleményét…

Tisztelt Kőbányai Lakosok!A környezeti zaj értékeléséről és kezeléséről szóló 280/2004....

Helytörténet

Budapesti hírek

Humor

Gazdaság és vállalkozás

Kék hírek

Esemény

Sport

Közösség

Édua Infomédia