Kőbányai Közösségi Hírlap

A+ A A-

Közösség

D. Kovács Róbert Antal polgármester kezdeményezésére, valamint ötlete nyomán, a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ kiadásában és a Kőbányai Önkormányzat gondozásában elkészült a Kőbányai Kalendárium VIII. évfolyama a 2020-as esztendőre.

A több mint kétszáz oldalas könyv hónapokra bontva eleveníti fel a múlt év nevezetes pillanatait, eseményeit, de helytörténeti ismereteket, érdekességeket is tartalmaz.

Minden hónaphoz tartozik többek között egy-egy környezet-egészség csepp csakúgy, mint egy-egy sütemény receptje. Az olvasó az új esztendő programjairól, rendezvényeiről is tájékozódhat.

A Kőbányai Önkormányzat a kiadványt ingyenesen adja az érdeklődő kőbányaiaknak!

A kiadványt a This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. címen név, lakcím és telefonszám megadásával igényelhetik a kerületi lakosok. A Kőbányai Kalendárium átvehető a Polgármesteri Hivatal Állomás utcai Ügyfélközpontjában és az Újhegyi Ügyfélszolgálaton, valamint a Kőrösi Kulturális Központ, a KÖSZI, illetve a Pongrác Közösségi Ház és az Újhegyi Közösségi Ház recepcióján. 

Legyen Ön is tagja a Kőbányai Kalendárium olvasóközösségének!

Forrás: Kőbányai Önkormányzat

Wednesday, 12 February 2020 11:40
Published in Közösség
Written by
Read more...

A Kőbányai Önkormányzat és a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ „Kiben van az X?” címmel előadóművészeti tehetségkutató versenyt hirdet Budapest X. kerületében élő vagy tanuló diákok részére.

A versenyre nevezhetnek azon általános iskola alsó és felső tagozatos, valamint középiskolás diákok, akik valamely X. kerületi intézményben tanulnak, vagy kőbányai lakcímmel rendelkeznek.

A jelentkezéseket az alábbi kategóriákban várják:

· ének / zene (szóló és duó) – nevezni lehet 1 saját dallal, ami maximum 10 perc hosszú
· zenekar (minimum 3 fő) – nevezni lehet 1 saját dallal, ami maximum 10 perc hosszú
· kórus (minimum 5 fő) – nevezni lehet 1 művel, ami maximum 10 perc hosszú
· vers- és prózamondó – nevezni lehet 1, maximum 5 perces művel
· tánc (szóló és duó) – nevezni lehet 1, maximum 10 perc hosszú koreográfiával
· tánccsoport (minimum 3 fő) – nevezni lehet 1, maximum 10 perc hosszú koreográfiával
· egyéb (bűvész, bohóc, humorista, színjátszó, stb.) – egyének nevezhetnek maximum 5 perces műsorral, csoportok maximum 15 perces előadással

Nevezési feltételek:

Duók esetében legalább az egyik tagnak kőbányai lakosnak vagy X. kerületi iskolában tanulónak kell lennie, zenekarok, kórusok, tánc- és színjátszó csoportok esetében pedig legalább két tagra érvényes kell, hogy legyen ez a kitétel!

Egy diák több kategóriában is nevezhet.

Nevezési díj nincs!

Jelentkezési határidő: 2019. december 31., kedd éjfél

A nevezés módja:

Az alábbi linkről letölthető nevezési lapot e-mailben küldjék el a fent megadott határidőig a This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. címre. A tárgysorba írják be: „Kiben van az X?

Kiben van az X 2020 jelentkezési lap.doc

A rendezvény fővédnöke: D. Kovács Róbert Antal, Kőbánya polgármestere

Forrás: korosi.org

Monday, 18 November 2019 12:48
Published in Közösség
Written by
Read more...

Kőbánya összetartó, erős közösségének és az itt élő nagyszerű embereknek köszönheti, hogy a legjobbat hozza ki a kerületből. A Kőbányai Önkormányzat megbecsüli az áldozatos munkát, odafigyel a tehetségekre és elismeri a teljesítményt. 2014-ben hagyományt teremtett azzal, hogy minden évben kitüntet egy-egy kiválóságot a sport területéről, akinek a Kőbánya Sportolója elismerő címet adományoznak. A 2018. évtől – figyelembe véve a korosztályos megoszlást, valamint a sporttevékenység egyéni és csapat jellegét – immár négy elismerést ítélhet meg a Képviselő-testület.

A KŐBÁNYA SPORTOLÓJA elismerő cím adományozható kőbányai egyesületben sportoló személynek, kőbányai egyesület csapatának, illetve kőbányai lakóhellyel rendelkező sportolónak. Fontos a kiemelkedő teljesítmény, a sportszerű magatartás, a közösségi felelősségvállalás, a példamutatás.

Javaslataikat 2019. október 31. napjáig várják!

Dokumentumok:
- Felhívás
- Javaslattétel egyéni sportolóra
- Javaslattétel sportszervezetre

Friday, 25 October 2019 11:38
Published in Közösség
Written by
Read more...

A Kőbányai bringás csapata a tavalyi évhez hasonlóan idén is Halloween kerékpáros felvonulást szervez 2019. október 31-én. A résztvevők jelmezbe öltözve és vígan nevetve cukrot osztogatva kerekeznek egyet Kőbányán.

Tervezett útvonal: Újhegyi sétány - Liget tér - Népliget - Szent László tér - Újhegyi sétány

A legjobb jelmez díjazásban részesül!

További hasznos információ az eseményről: https://www.facebook.com/events/380652619525663/

Forrás: Kőbányai bringás Facebook oldala

Friday, 04 October 2019 09:27
Published in Közösség
Written by
Read more...

Helyi lakók és fiatalok bevonásával újult meg a bűnmegelőzést építészeti eszközökkel segítő tér

Példaértékű összefogással valósult meg a „Legyen TERED” mintaprojekt Kőbányán, a Kolozsvári és az Ónodi utca sarkán lévő Sajó Sándor téren. A Kőbányai Önkormányzat és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács együttműködésével, valamint számos szervezet közreműködésével létrejött beruházás célja egy olyan közösségi tér létrehozása volt, ahol az építészeti eszközök is a bűnmegelőzést segítik. A terület megújításában a helyi lakók és a Szent László Gimnázium diákjai is aktívan részt vettek. „Az önkormányzat örömmel fogadta a széles összefogással létrejött kezdeményezést, amely hozzájárul kerületünk megújításához, a lakók biztonságérzetének javításához. Ahogy a Liget tér, most a Sajó Sándor tér is egy újabb színes, zöld és biztonságos színfoltja Kőbányának, a mintaprogram tapasztalatai pedig jól hasznosíthatók jövőbeni városfejlesztési elképzeléseinknél.” – mondta a tér ünnepélyes átadása kapcsán D. Kovács Róbert Antal polgármester.

  

A bűnmegelőzési projektre a Kőbánya Közbiztonságáért Közalapítvány pályázott az Nemzeti Bűnmegelőzési Tanácshoz, és 8 millió forintot nyert el, melyhez a Kőbányai Önkormányzat további 8 millió forintot tett hozzá. A mintaprogram gyakorlati megvalósítása több hónapos előkészítő munka után áprilisban kezdődött meg a Sajó Sándor téren. A Kolozsvári és az Ónodi utca találkozásánál lévő 1500 négyzetméter területű kis park ideális helyszín volt az elképzelés megvalósítására – a sűrűn lakott területen ugyanis kevés volt az olyan zöld tér, amely az ott élők, dolgozók számára közösségi teret jelenthet. A látványtervek kidolgozásában a közeli Szent László Gimnázium diákjai és a helyi, környékbeli lakók is részt vettek. A közös gondolkodás révén olyan zárható, térfigyelő kamerákkal védett park jött létre, ahol az ott élők, tanulók, dolgozók minőségi környezetben tölthetik el szabadidejüket.

Az önkormányzat örömmel fogadta a széles összefogással létrejött kezdeményezést, amely hozzájárul kerületünk megújításához, a lakók biztonságérzetének javításához. Ahogy a Liget tér, úgy a Sajó Sándor tér is egy újabb zöld és biztonságos színfoltja Kőbányának, a mintaprogram tapasztalatai pedig jól hasznosíthatók jövőbeni városfejlesztési elképzeléseinknél. A közbiztonság javítása érdekében az önkormányzat eddig is számos erőfeszítést tett, ezt szolgálja a kamerarendszerek telepítése, a közterület-felügyelet fejlesztése, de a rendőrökkel való együttműködés is.” – mondta D. Kovács Róbert Antal polgármester, aki hangsúlyozta, hogy a létrejött parkot a környékben lakók és a diákok is a sajátjuknak érezhetik, hiszen annak kialakításában cselekvő, aktív résztvevők voltak.

 

Az országosan szinten is példaértékű elképzelést a Kőbányai Önkormányzat, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács, a  Szent László Gimnázium, a BRFK X. kerületi Rendőrkapitánysága, a KŐKERT Kőbányai Kerületgondnoksági és Településüzemeltetési Non-profit Közhasznú Kft., a Honvédelmi Minisztérium Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zrt. valamint a Market Építő Zrt. is támogatta. A kivitelezésben pedig jóvátételi munka keretében a Fővárosi Büntetés- végrehajtási Intézet fogvatartottjai is részt vettek.

Forrás: Kőbányai Önkormányzat

Thursday, 19 September 2019 12:11
Published in Közösség
Written by
Read more...

Bringás reggeli és Bringás uzsonna 2019. szeptember 5-én Kőbányán!

A Magyar Kerékpárosklub Kelet-pesti területi szervezete, a Kőbányai bringás, valamint a Kőbánya Bringa csatlakozik az országos rendezvényhez és kerékpáros reggelit szervez Kőbányán a Liget téren, ahol szívesen látnak minden régi bringást és újat  egy kis frissítőre.

A kőbányai Bringás reggeli helyszíne: 1102 Budapest, Liget tér, Kőbánya Alsó MÁV állomás
Időpontja: 2019. szeptember 5., 06.00-09.00

A Bringás uzsonna helyszíne: 1108 Budapest, Harmat utca és Sibrik Miklós út kereszteződésében található szervizpont
Időpontja: 2019. szeptember 5., 16.00-18.00

Forrás: Kőbányai Bringás Facebook oldala

Saturday, 10 August 2019 13:02
Published in Közösség
Written by
Read more...

XXIII. Vegetáriánus Fesztivál 2019. szeptember 14-én és 15-én 09.00 órától 18.00 óráig a Kőrösiben!

Érdekli, hogy mik a legújabb orvosi ismeretek a növényi alapú táplálkozásról? Fontolgatja, hogy átáll a vegán életmódra, de nem tudja, hogy kezdjen bele? Már húsmentesen él, és néhány új receptre vágyik? Akkor szeptember 14-15-én a 23. VEGETÁRIÁNUS FESZTIVÁL-on a helye!

A rendezvény táplálkozási szakemberek előadásait, makrobiotikus és vegetáriánus ételkóstolókat, öko- és bio szemléletű termék-bemutatókat kínál - nem csak vegetáriánusoknak! A rendezvényen szó lesz a vegán életmódról, a nyers táplálkozásról és a gluténmentes étrendről is. A két nap alatt lehetőség van természetgyógyászokkal folytatott konzultációra, lesz „főzőszoba”, ahol a fesztivál teljes ideje alatt ínycsiklandozó ételek elkészítését tanulhatják meg a látogatók, de lesz csoportos jóga, relaxációs foglalkozások, zenei és tánc-programok is. 

Amíg a szülők főznek, meditálnak vagy előadást hallgatnak, a kicsik a játszószobában tölthetik majd az időt. A Fesztivál célja, hogy eloszlassa a vegetáriánus étkezéssel kapcsolatos tévhiteket, illetve, hogy rávilágítson arra, hogyan élhetünk egészségesen sok zöldség és gyümölcs fogyasztásával. A rendezvényre a belépés ingyenes!

A teljes program: www.egeszsegvar.hu

Helyszín: Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ, 1105 Budapest, Szent László tér 7-14.

Forrás és további információ: korosi.org

 

 

 

 

Sunday, 01 September 2019 13:00
Published in Közösség
Written by
Read more...

Az Európai Úszószövetség kezdeményezéséhez csatlakozva négy hossz (100 méter) leúszásával a cél minél nagyobb táv, de legalább 10 km teljesítése. A résztvevők számára a rendezvény napján 12:00 óráig a belépés ingyenes. A legidősebb és a legfiatalabb résztvevő díjazásban részesül. 

Helyszín: Újhegyi Uszoda és Strandfürdő (1108 Budapest, Újhegyi út 13.)
Időpont: 2019. június 16., 10-12 óra között

Wednesday, 01 May 2019 21:11
Published in Közösség
Written by
Read more...

Hírek

Régi képek, emlékek

A Gergely-bánya
Épül a lakótelep
Elkészült a lakótelep
Épül a Mély tó
Az iskola
Még nincs kész
Átadó ünnepség
Zajlik a munka
Minden a helyére kerül
Részből egész

Közösségi Hírek

Mondja el Ön is véleményét a reptéri zajvédelmi intézkedési tervről!

Mondja el Ön is véleményét…

Tisztelt Kőbányai Lakosok!A környezeti zaj értékeléséről és kezeléséről szóló 280/2004....

Helytörténet

Budapesti hírek

Humor

Gazdaság és vállalkozás

Kék hírek

Esemény

Sport

Közösség

Édua Infomédia