Kőbányai Közösségi Hírlap

A+ A A-

Közösség

Idén is halmajálissal ünnepelte Kőbánya május elsejét, így hát nem csoda, hogy füst és halászlé illata lengte be az Óhegy parkot május 1-jén. A kerület hatalmas zöld parkjába sok ezren látogattak ki, kóstolgatták a bográcsokban rotyogó finomabbnál finomabb halleveket, élvezték a napsütést és a színes programokat.

 

Az Óhegy parkban néptánc, gyerek-előadások, vidámpark, mindenféle eszem-iszom és mütyűrvásár, valamint tenyérjóslás várta az érdeklődőket, míg este a Dolly Roll szórakoztatta a közönséget.

 

A halászléfőző verseny kezdetét szimbolizáló tüzet Kovács Róbert polgármester gyújtotta meg, ezzel nyitva meg a nyolcadik Halmajálist Kőbányán. A polgármester büszke arra, hogy a Kőbányai Halmajálist mára sokan Budapest legjobb május 1-jei rendezvényeként emlegetik. Úgy látja, hogy ez a szép helyszínnek, a finom halételeknek és annak a sokszínű programnak köszönhető, amivel évről évre próbál Kőbánya a halmajálisra kilátogató embereknek örömet szerezni.

 

A halászléfesztivál feladta a leckét a gasztronómia híveinek: el kellett dönteni, hogy vajon a szegedi, vagy a bajai módon főzött halászlé a jobb? Végül a Krisztina cukrászda csapatának szegedies főztje nyerte el a zsűri tetszését legjobban. Őket követte a Boszi csapat, és a Fish Hunters, különdíjat pedig a Smiracz csapat szerzett a halászlevével.

  

 Az eseményről készült kisfilm EZEN a linken, vagy a cikk alatt tekinthető meg.

 

Forrás és képek: Kovács Róbert polgármester és a Kőbányai Hírek Facebook oldala, Pro-koord

Tuesday, 08 May 2018 06:34
Published in Közösség
Written by
Read more...

Ha esetleg kíváncsivá tette, hogy a címben szereplő három szó hogyan kapcsolódik egymáshoz, akkor mindezzel kapcsolatban a következőkről tájékoztatjuk: idén is óriási sikert aratott Kőbányán az "Önnek is szeretnék adni virágot" elnevezésű kerületszépítő akció. Az Önkormányzat mintegy 60 ezer virágot, fűszernövényt és cserjét osztott ki a pályázó kerületieknek. Összesen mintegy 2500 magánszemély, intézmény és társasház pályázott a növényekre, és szinte mindenki sikerrel. Az akcióban 20 ezer tő egynyári virág, több mint 15 ezer cserepes évelő virág, 4 ezer fűszernövény és 18 ezer cserje talált gazdára. 

 

Kovács Róbert polgármester, az Önkormányzat munkatársai és az önkéntes segítők április 26-án adták át a mintegy 10 millió forint értékű virágot, cserjét és fűszernövényt a pályázóknak. A polgármester köszöntő beszédében háláját fejezte ki minden résztvevőnek, hogy szívükön viselik környezetünk gondozottságát, valamint kiemelte az Önkormányzat dolgozóinak munkáját, akik gondosan előkészítették, majd jól szervezetten lebonyolították az egész kerületet virágba borító akciót.

 

Kovács Róbert minden pályázónak megköszönte, hogy a mozgalomhoz csatlakozva tesz a szebb környezetért, és évről évre egyre többen teszik, egyre szebbé Kőbányát. Beszéde végén kellemes kertészkedést kívánt mindenkinek, valamint kiemelte, hogy jövőre is számít a folyamatosan bővülő létszámú kerületszépítők részvételére.

 

A virágosztással az akció egyébiránt nem ért véget, hiszen a munka csak most kezdődik el igazán: a pályázóknak el kell ültetni, majd locsolni, gondozni kell a növényeket. Az Önkormányzat és a lelkes kerületszépítők együttműködésének köszönhetően virágba borul Kőbánya és szebb, virágosabb lesz a kerület. 

Forrás és képek: Kovács Róbert polgármester és a Kőbányai Hírek Facebook oldala

Wednesday, 02 May 2018 23:18
Published in Közösség
Written by
Read more...

Kihívás napja - Challenge Day az Óhegy parkban és a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központnál május 30-án 9:00-18:00 óra között.

Programok az Óhegy parkban:
- 9:00-09:20 Megnyitó és közös bemelegítés
- 9:30-17:45 „Hányszor futjuk körbe Kőbányát?” Egy kör 1400 m hosszú, a teljesítendő táv szabadon választható. Saját testsúllyal végzett gyakorlatok a szabadtéri pályán. Kosárlabdával büntetődobás a szabadtéri pályán
- 10:30-11:00 Rippel Viktor és a Rippel Brothers Akadémia bemutatója
- 11:30-12:00 A Bartendaz Hungary CEO saját testsúllyal végezhető gyakorlatok bemutatója

Programok a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központnál:
- 9:30-17:45 Spinning és WALKenergie bemutatók és gyakorlás
- 14:00-14:30 A KADA DSE step aerobic csoportjának bemutatója
- 15:30-16:00 A Petra Kangoo - Sövegjártó Petra és tanítványainak - bemutatója

További információ  EZEN a linken vagy a képre kattintva érhető el:

 

Forrás: Kőbányai Önkormányzat

Tuesday, 01 May 2018 21:26
Published in Közösség
Written by
Read more...

AZ Esélyegyenlőség Napja Kőbányán május 5-én, 9:00-14:00 óra között kerül megrendezésre a Kocsis Sándor Sportközpontban. További részletekért kattintson a plakátra!

Forrás: Kőbányai Önkormányzat

 

Monday, 02 April 2018 23:17
Published in Közösség
Written by
Read more...

Újhegyi Tavaszi Piknik, Balkán-est és Kőbányai Gyereknap várja a látogatókat 2018. május 26-án és 27-én. 

A plakátra kattintva az nagyobb méretben is megtekinthető

Thursday, 12 April 2018 23:17
Published in Közösség
Written by
Read more...

Immár 8 alkalommal egyre többen várják Kőbányán a május 1-jét …és hogy miért?.....mert ez a nap már évek óta - pontosabban 8 éve - a halakról is szól. Úgy tűnik bevált, a közönség megszerette, sőt már izgalommal várja a HALMAJÁLIS-ra keresztelt munka ünnepét. A szervezők szakítottak a hagyományos virsli-sör hangulattal, és ma már nem lehet halászlé és a halételek nélküli majális Kőbányán. A helyszín is évek óta változatlan, vagyis az egész napos eszem-iszom és szórakozás a Csősz Torony melletti Óhegy parkban lesz. A Szegedi Halászcsárda jóvoltából a gigantikus méretű, 1000 literes óriásbográcsban rotyog majd a piros leves.

 

Talán nem véletlen a kőbányai emberek halak és halételek iránti vonzalma. Egy kis történeti visszatekintés….. A halászléről híres, óbudai Sipos étterem alapítója, Sipos Ferenc Kőbányán nyitotta meg első vendéglőjét a Martinovics téren. Felismerte, hogy a halászcsárdának nem kell feltétlenül a folyók, tavak közelében lenni. Az emberek hajlandók kisebb-nagyobb kirándulást is tenni egy jó halászléért, sült halért, viszont a kellemes környezet, a kiszolgálás és a jó közlekedés nagyon fontos számukra. A 26-os, 28-as és 37-es villamosok, amelyek megállója a vendéglő közelében volt, 10-15 perc alatt kihozták az embereket a belvárosból. A korabeli tudósítások szerint a kalauzok az utcanevek helyett „Halászkert megálló, leszállás” mondták.

A korábbi évekhez hasonlóan most is lesz „Kié a legjobb kőbányai halászlé?” főzőverseny, amelyre idén 30 csapat jelentkezett. A csapatok többnyire az évek alatt már összeszokott családi, munkahelyi, baráti társaságok, akik minden évben újabb receptúrákat vetnek be a győzelem érdekében. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján bátran kijelenthetjük, hogy a zsűrinek idén sem lesz könnyű dolga. A kőbányai csapatok rendkívül ötletes, kreatív halászlét készítettek.

Fődíj: a nyertes csapat egy hosszú hétvégét tölthet, és horgászhat az arlói horgásztónál.

Zsűritagok többek között Bay Éva (televíziós műsorvezető), Benkő László (Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjaszenész), Dózsa Zoltán (színművész), Nyertes Zsuzsi (a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett színművész), Zimon András (újságíró, főszerkesztő). A zsűri elnöke: Gyarmati Károly – mesterszakács.

A rendezvényről készült előzetes videó a cikk alatt, vagy EZEN  a linken tekinthető meg.

Forrás: Pro-koord, Kőbánya.hu

Sunday, 01 April 2018 08:45
Published in Közösség
Written by
Read more...

A FŐKERT Nonprofit Zrt. várja lelkes önkéntesek jelentkezését tavaszi parkszépítő akcióra. A rendezvény keretein belül cserjeültetésben, füvesítésben, homokozó-felújításban, sétány-sarabolásban vehetnek részt az önkéntes érdeklődők és egy középiskolai padfestő pályázatra is sor kerül.

Szépítsük meg együtt a Népligetet!

További részletek és kapcsolat: http://www.fokert.hu

Sunday, 01 April 2018 21:43
Published in Közösség
Written by
Read more...

Minden eddiginél többen, 483-an neveztek az Isaszegi emléktúrára, ami április 7-én, a Kőbányai Szabadidő Központ (KÖSZI) elől indult. A hagyománynak számító túra apropója, hogy Isaszegre tekerve együtt emlékezzenek meg a 1848-49-es forradalom és szabadságharc tavaszi hadjáratának sorsdöntő ütközetéről. A kerékpártúra a Mozdulj Kőbánya! program harmadik eseménye volt.

 

A KÖSZI előtt gyülekező bringásokat szombaton szemerkélő eső és nem túl barátságos idő fogadta, de ez a nevezők csupán 10 százalékát tántorította el egy kiadós szombati tekeréstől.  A 9 órás indulás előtt Kovács Róbert, Kőbánya polgármestere és Dr. György István kormánymegbízott köszöntötte a túrázókat. A távot Révész Máriusz, kerékpározásért felelős kormánybiztos és kisgyermekei is végig tekerték. A túrán családok, iskolás gyerekek, profi versenyzők, lelkes amatőrök és sokat tapasztalt veteránok vágtak neki a 60 km-es távnak.

Az útvonal változatos környezetben vezetett el a csata helyszínére: kis utcák, patak menti kerékpárút, országút, és még egy kicsi terepezés is belefért a napi programba. A túrázók ezúttal is Pécelen juthattak frissítőhöz. A bringás tömeg 250 liter teát, 1650 szelet zsíros kenyeret és a Péceli Kenyérgyár jóvoltából 15 kg pogácsát fogyasztott el.

A bőséges frissítés után már csak 8 km-t kellett tekerni, hogy megérkezzenek Isaszegre, ahol egykor huszárok rohamoztak, ott most fáradt kerékpárosok szálltak le a nyeregből. A Szoborhegyen, a Honvéd-emlékműnél Edényi László a Zrínyi Miklós Gimnázium igazgatójától megtudhattuk, hogy milyen kiélezett és hősies küzdelmet folytattak a magyar katonák 1849. április 6-án az Isaszeg melletti dombokon. A történelmi visszatekintést követően a kerékpárosok megkoszorúzták az emlékművet.

A pihenő után újra a kerékpároké lett a főszerep: a karaván visszaindult Kőbányára. A visszaút is közel zökkenőmentesen zajlott, a túrázókat kísérő mentőnek szerencsére csak egy, bukásból adódó sérülést kellett ellátnia.  A túra biztonságos haladásáról a Motorvéd Polgárőr Egyesület, a BRFK X. kerületi Rendőrkapitánysága, a Kőbányai Torna Club és a Kőkert Kft. gondoskodott.

A Kőbányai Torna Club kerékpáros szakosztálya ezzel a túrával indította a szezont, de nem ez lesz az utolsó kerékpáros aktivitása ez évben. A Mozdulj Kőbánya! program keretében és azon kívül is számos bringás programot szerveznek: április 20-án bringás reggeli várja a kőbányai bringásokat, április 22-én pedig az I Bike Budapest felvonulás indulásához szervez túrát az Egyesület, a Szent László templomtól a Tabánig. Mindkét programról hamarosan részletesebb információ olvasható a www.kobanyabringa.hu oldalon, ahová az isaszegi emléktúráról készült fotók is felkerülnek.

Forrás és képek: Barkó-Tóth Viktória, Vuelta Sportiroda

Saturday, 07 April 2018 17:59
Published in Közösség
Written by
Read more...

Hírek

Régi képek, emlékek

Épül a lakótelep
Építik a tavat
Átadó ünnepség
Árkok és házak
Látkép
Épül a Mély tó
A Gergely-bánya
Régi újhegyi kép
A Mély tó
Már állnak a házak

Közösségi Hírek

Mondja el Ön is véleményét a reptéri zajvédelmi intézkedési tervről!

Mondja el Ön is véleményét…

Tisztelt Kőbányai Lakosok!A környezeti zaj értékeléséről és kezeléséről szóló 280/2004....

Helytörténet

Budapesti hírek

Humor

Gazdaság és vállalkozás

Kék hírek

Esemény

Sport

Közösség

Édua Infomédia