Kőbányai Közösségi Hírlap

Kőbányán tartott lakossági fórumot Bajnai Gordon

Rate this item
(4 votes)

Kőbányán tartott lakossági fórumot november 7-én Bajnai Gordon, az Együtt 2014-PM pártszövetség miniszterelnök-jelöltje. A KÖSZI-ben megrendezett eseményen több tucat, transzparensekkel felszerelkezett ellentüntető várta Bajnait, akik a pártelnök érkezésekor a tudtára hozták, hogy nem értenek egyet az általa képviselt politikával. A volt miniszterelnök rendezvényén mégsem a tüntetők „libáztak”, hanem a véletlen. A lakossági fórumnak nem is találhattak volna „jobb” időpontot: a KÖSZI-ben ugyanis november 9-én Márton-napi Liba Napokat tartottak, ami miatt az épület tele volt az esemény libás plakátjaival.

 

A KÖSZI színházterme, és az ellentüntetők 

 

Aktivisták a KÖSZI-ben, és a Márton-napi plakátok egy része

A KÖSZI színháztermében az Együt-PM kőbányai szereplésére 150 érdeklődő volt kíváncsi. A megjelenteket Bányai T. Péter, az Együtt 2014 választókerületi elnöke köszöntötte, majd bemutatta a fórum vendégeit. Először Szabó Rebekának, a Párbeszéd Magyarországért Párt (PM) vecsési képviselő-jelöltjének adta át a szót, aki beszéde elején a PM-et bemutatva baloldali zöld pártnak nevezte azt, és elhelyezte az Együtt-el és az MSZP-vel kötött együttműködés politikai térképén. Szabó Rebeka elmondta, hogy a Parlamentben a Fidesz földrablása ellen kénytelen küzdeni évek óta ahelyett, hogy szakpolitikával foglalkozna. Úgy látja, hogy a PM olyan jól végzi a munkáját, hogy megremeg tőle Kövér László bajusza. Bírálta és igazságtalannak nevezte a kormány által bevezetett egykulcsos adót. Felhívta arra a figyelmet, hogy miközben egyre többen élnek a szegénységi küszöb alatt, addig a felcsúti polgármester bekerült a milliárdosok közé. Bírálta a 80 milliárd Forintot felemésztő stadionépítéseket, a Fidesz arrogáns és lekezelő stílusát, az országot behálózó gazdaságot polipot. Szeretné, ha jövőre eltűnne a kormány, ezért azon dolgozik, hogy a jövő tavaszi választáson legyőzzék a Fideszt.

 

Bányai T. Péter és Szabó Rebeka

Kónya Péter a Szolidaritás elnökeként, és az Együtt-PM választási szövetség tagjaként szólt a megjelentekhez. Elmondta, napok óta hiába vár arra, hogy Orbán Viktor vagy Kövér László parlamenti mandátumáról való lemondásra szólítsa fel Balogh Józsefet. Visszásnak tartja, hogy amíg a rendőrök megélhetési gondokkal küzdenek, addig Pintér Sándor belügyminiszter rendőrből lett az ország egyik leggazdagabb embere. A körülmények ismeretében vagyonosodási vizsgálat lefolytatását tartaná szükségesnek, ám nem történik semmi, mivel minden hivatalos szerv fél és hallgat. A tulajdonviszonyok pártszimpátia alapú átrendezésének tartja a trafik-, a föld- és – a hamarosan megvalósuló – föld-mutyit. Véleménye szerint 2014-ben el fogják küldeni a kormányt. A siker záloga az egyre szélesebb összefogás: néhány éve még a Szolidaritás egyedül tette a dolgát, majd szövetségre lépett a Haza és Haladással, létrehozták az Együtt 2014-et, amihez csatlakozott a PM, hogy végül együttműködést alakítsanak ki az MSZP-vel is.

 

Kónya Péter és a hallgatóság

Kónya Péter után Bajnai Gordon következett, aki szintén az összefogás fontosságáról beszélt. Véleménye szerint az MSZP-Együtt összefogással megteremtett kormányváltó szövetség a feltétele az Orbán-kormány leváltásának. Ezt követően bemutatta a kispesti Burány Sándort és a rákosmenti Lukoczki Károlyt, az ellenzéki összefogás két kőbányai körzetben induló országgyűlési képviselő-jelöltjét. Elmondta, hogy bár a két jelölt az MSZP színeiben politizál, az ellenzéki együttműködés értelmében őket az általa vezetett pártszövetség is támogatni fogja a választáson.

Burány Sándor elmondta, hogy 1994 óta parlamenti képviselő, és ezúttal a kőbányaiakat szeretné képviselni a törvényhozásban. Úgy látja, hogy a kormány a felső tízezer és a haverok számára csoportosítják át az ország erőforrásait. Gazdaságpolitikusként fontosnak tartja a rendszer megreformálását, a kis- és középvállalkozások támogatását. Véleménye szerint az Orbán-kormány ténykedése a gazdaságban és a lelkekben okozta a legnagyobb kárt, amin a jövő évi választáson lehet majd változtatni.

Lukoczki Károly egyik fő céljának tartja a lakótelepek segítését, a panelprogram újraindítását, mert véleménye szerint az energiatakarékosság a legjobb rezsicsökkentés. Meglátása szerint ki kell szorítani a politikát sok olyan helyről, ahova nem való. Főleg, mert még a takarítónőt is pártszimpátia alapján veszik fel, ha pedig valaki rosszul like-ol a Facebook-on, akkor másnap már nem kell bemennie dolgozni a munkahelyére. Vállalkozóként úgy látja, hogy miközben a gazdaság folyamatosan zsugorodik és minden megy tönkre, addig az embereknek nincs pénze még a rezsi kifizetésére sem.

 

Burány Sándor és Bajnai Gordon

A képviselő-jelöltek után újra Bajnai Gordon kapott szót, aki kifejtette véleményét arról, hogy Magyarország nem normális ország. Ráadásul nem három év óta tart ez az állapot, hanem már vagy tíz éve zajlik a megosztó politika. Orbán Viktort tartja felelősnek a kialakult helyzetért, aki az országot megosztó politikában már eljutott oda, hogy az október 23-ai Hősök terén megrendezett ünnepségen egy dél-amerikai juntára emlékeztető retorikával és katonai díszletek között tartotta meg beszédét. Bajnai levélben írta meg Orbánnak, hogy nincs rendben az, hogy a miniszterelnök közpénzből tart kampánygyűlést, közben pedig polgárháborút szít magyar és magyar között. Szerinte nem normális ország az, ahol a nemzet elválaszt, és nem összeköt. A nemzetből nem kirekeszteni, hanem a lehető legtöbb embert beleérteni kell akkor, amikor fogy a népesség, és kétszer több ember hagyta el az országot, mint amennyi 1956-ban menekült külföldre. Sok fiatal, vállalkozó szellemű ember ment el, akik már nem itthon adóznak, nem itt fogyasztanak, és nem itthon nevelik gyereküket.

 

Bajnai Gordon és az érdeklődők, a hallgatóságban soraiban Somlyódy Csaba, az MSZP kőbányai önkormányzati képviselője

Bajnai Gordon úgy látja, hogy ha a jelenlegi „fényevő” gazdaságpolitika marad 2014-ben, akkor éhen fogunk halni. Lázár János elhíresült mondatát („Annyit érsz, amennyid van.”) a társadalmi szolidaritás felmondásaként értékelte. Az egykulcsos adót Európa legigazságtalanabb adójának nevezte, amit el kell törölni. Véleménye szerint miközben új munkahelyek Bécsben, Londonban és Berlinben jöttek létre, addig Magyarországon csak közmunka van, amely a munkanélküliség egyik megnevezése. A volt miniszterelnök kijelentette, az ország egy átverés részese, mivel a „Magyarország jobban teljesít” mondat azt jelenti, hogy Simicska Lajos és Mészáros Lőrinc jobban teljesít. Miközben most az országot néhány ezer ember maffiaszerű közössége uralja, addig közben milliókat lehetetlenítenek el. Magyarország jobbat érdemel, a kormány pedig többre képes - mondta Bajnai Gordon. Olyan országot szeretne, ahol a kormány középpontjában a törekvő emberek támogatása áll, mert csak ők húzhatják ki a társadalmat a bajból. Meglátása szerint a sok törekvő ember erőkifejtését kell összekapcsolnia az új kormánynak ahhoz, hogy sikeresen kivezessék az országot a jelenlegi helyzetéből. Erre kér felhatalmazást a választóktól.

A beszédek elmondása után a megjelentek tehettek fel kérdéseket a szövetséges pártok megjelent képviselőinek.

Last modified on Saturday, 09 November 2013 23:06

Édua Infomédia

Top Desktop version