Kőbányai Közösségi Hírlap

Félmilliárdból újul meg az Újhegyi sétány

Értékelés:
(2 szavazat)

Idősek és fiatalok számára egyaránt barátságosabbá, kényelmesebbé válhat az Újhegyi lakótelep főutcája, és megújul a közösségi ház is, miután a Fővárosi Önkormányzat városrehabilitációs pályázatán 516 millió forintot nyert Kőbánya. A kerületi önkormányzatok 61 pályázatot nyújtottak be, összesen 16,7 milliárd forint értékben, miközben a kiírás szerint csak 5,1 milliárd forint állt rendelkezésünkre. Nagyon nehéz dolgunk volt a források elosztásakor, de az volt a célunk, hogy lehetőleg valamennyi kerületben támogassuk a közterületek megújítását - utalt a pályázat népszerűségére dr. György István főpolgármester-helyettes. A városvezető hangsúlyozta: külön öröm számára, hogy a bírálat során a kőbányai pályamű színvonalának, valamint a fejlesztés indokoltságának köszönhetően a teljes pályázati keret 10 százalékát ítélték oda Kőbányának, majd hozzátette: érezhető pozitív változást érezhetnek majd az újhegyiek a megújuló közterületeknek és a megszépülő környezetnek köszönhetően.

A Kőbányai Önkormányzat az Újhegyi sétány megújítására átfogó tervet készített, amely méltán nyerte el a bírálók kitüntető figyelmét. A tervek szerint nemcsak a közterület és a zöld felületek újulnak meg, hanem a közösségi ház felújításával és átalakításával új, barátságosabb és otthonosabb színteret hoznak létre a lakótelep szívében. Emellett akadálymentesítik a gyalogutakat, a terep rendezésével pedig megközelíthetővé teszik a támfalak miatt jelenleg félreeső szolgáltatókat és intézményeket. Valamennyi korosztály számára terveznek „játszóteret”, sportterületet, a fiataloknak gördeszkapályát, az idősebbeknek köztéri fitneszparkot. A sétányon több helyütt rekreációs területeket, valamint pihenésre, beszélgetésre alkalmas részeket és sakk-asztalokat alakítanak ki. 

A több mint félmilliárdos fővárosi támogatás elnyerésével újabb, régóta vágyott fejlesztést hajthatunk végre Kőbányán, ezúttal Újhegyen. Az elnyert támogatás a Kőbányai Önkormányzat közel kettőszáz millió forintos önrészével kiegészítve jelentős és látványos eredményt kell, hogy hozzon valamennyi újhegyi lakos megelégedésére. Önkormányzatunk és a Fővárosi Önkormányzat közös beruházásában megépült Új köztemető előtti körforgalom igazi sikertörténet, biztos vagyok benne, hogy Dr. György István főpolgármester-helyettes, országgyűlési képviselő úr segítségével az Újhegyi projekt is hasonlóan eredményes lesz - mondta Kovács Róbert, Kőbánya polgármestere.

Dr. György István főpolgármester-helyettes, Kőbánya országgyűlési képviselője és Kovács Róbert, Kőbánya polgármestere. A sétány megújítása a főváros és a kerület együttműködésének újabb eredménye.

Forrás: Kőbánya.hu

Utoljára frissítve: 2015. november 06., péntek 00:41

Édua Infomédia

Top Desktop version