Kőbányai Közösségi Hírlap

A rászoruló gyerekek díjmentesen kaphatnak ebédet a nyáron

Rate this item
(1 Vote)

A kőbányai Fekete István általános iskolában tartott sajtótájékoztatót Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár  és Kovács Róbert polgármester június 16-án. Az eseményen megtudhattuk, hogy akár 208 ezer gyerek kaphat a nyári szünet hétköznapjain ebédet, miután a kormány kötelezővé tette az önkormányzatok számára a díjmentes étkeztetés biztosítását, és az ehhez szükséges forrást is biztosítja.

 

Czibere Károly elmondta, idén összesen 5,3 milliárd forintot fordítanak a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő, hátrányos helyzetű gyermekek tavaszi, nyári, őszi és téli tanítási szünetekben - összesen 70 szünidei napon át - történő étkeztetésére. Jelezte: tavaly ez az összeg 3 milliárd forint volt, és akkor az önkormányzatoknak még pályázniuk kellett a támogatásért. Azt hangoztatta, az ingyenes gyermekétkeztetés biztosítása fontos társadalompolitikai cél nemcsak azért, mert a gyerekeknek joguk van a megfelelő ellátásra, hanem a szolidaritás miatt is. Egy társadalom nem nézheti tétlenül azt, hogy egy gyerek éhezzen - mondta. Hozzátette, ugyanakkor társadalmi érdek is a támogatás, mert a fiatalokra költött pénzek beruházást jelentenek a jövőbe. Tavaly 142 ezer gyermek étkezett ingyenesen a nyári szünidőben, de akkor még nem volt ez kötelező feladat az önkormányzatok számára, és voltak olyan települések, amelyek nem éltek a lehetőséggel.

 

Czibere Károly államtitkár

Az államtitkár arra hívta fel a figyelmet, hogy a szünidei étkeztetést az önkormányzat akkor tudja biztosítani, ha a szülők (vagy a rászoruló gyermek törvényes képviselője, gyámja) azt kérelemben kéri a település jegyzőjétől. A jegyző kötelessége írásban tájékoztatni a hátrányos helyzetű gyermeket nevelő szülőket a lehetőségről, továbbá a helyi család- és gyermekjóléti szolgálatnak személyesen kell segítenie a kérelem kitöltésében, benyújtásában. Czibere Károly közölte, erre a feladatra levélben hívta fel a gyermekjóléti szolgáltatók figyelmét, azért, hogy egyetlen rászoruló gyerek se maradjon ki az ingyenes szünidei étkeztetésből. Elmondta, az ingyenes étkezést nemcsak azoknak biztosítják, akik az intézménnyel jogviszonyban állnak, hanem azoknak is, akiket például a szüleik nem visznek bölcsődébe. Czibere Károly az MTI-nek azt mondta, gyerekenként napi 570 forintot adnak arra, hogy biztosítsák a meleg étkezést. Az államtitkár közölte azt is, hogy az önkormányzatok 80-85 százalékának az állam teljes egészében megtéríti az ingyenes gyermekétkeztetés költségeit, és csak a magas iparűzési adót elérő településektől kér eltérő mértékű önrészt.

 

Kovács Róbert polgármester

Kovács Róbert, Kőbánya polgármestere arról beszélt, a X. kerület a korábbi években is - amikor nem volt kötelező feladat az ingyenes étkeztetés - odafigyelt arra, hogy a rászoruló helyi fiatalok megfelelő étkezést kapjanak. Tájékoztatása szerint a kerület háromszáz gyerek számára biztosítja kötelezően, tehát állami forrásból az étkeztetést, ugyanakkor az önkormányzat további kétezer fiatal számára is lehetővé teszi ezt, saját forrásból. Közölte, a gyerekek nyáron a napközis táborban, valamint óvodákban, bölcsődékben kapják meg az ebédet. Kérdésre válaszolva arról beszélt, céljuk az, hogy egyetlen gyerek se maradjon éhes, ezért a szülők a kérelmüket bármikor beadhatják.

 

Az esemény helyszíne: a Fekete István Általános Iskola

Forrás: MTI, Kovács Róbert Facebook oldala, Kőbánya.info

Last modified on Monday, 20 June 2016 08:41

Édua Infomédia

Top Desktop version