Kőbányai Közösségi Hírlap

Lakossági fórum az Újhegyi sétány megújításának folytatásáról

Rate this item
(1 Vote)

Az Újhegyi sétány felújításának következő szakaszával kapcsolatos tervekről tartottak lakossági fórumot október 5-én az Újhegyi Közösségi Házban. Kovács Róbert polgármester beszédét azzal kezdte, hogy példaértékű fejlesztés az Újhegyi sétány megújítása, hiszen új közösségi terek is létrejöttek, melyek a lakótelepen élőket közelebb hozhatják egymáshoz. Fontos volt, hogy mindenki számára akadálymentes legyen a sétány. Szokatlan, új megoldásokkal nyitották meg a tereket a tervezők. A második ütemről is szólt Kovács Róbert, mely kezdési időpontja még bizonytalan, mert ha lesz lehetőség pályázni a TÉR_KÖZ pályázatra, akkor ezt ki szeretné használni a kerület, ha nem lesz sikeres a pályázat, akkor önerőből valósul meg a beruházás.

A tervező iroda képviseletében Szakács Barnabás vezető tervező látványterveket mutatott be a jelenlévőknek.

Ezt követően az első ütemben elkészült szakasszal kapcsolatban mondhatták el véleményüket azok, akik eljöttek a fórumra. Ezekre a tervező és a polgármester igyekezett kielégítő válaszokat adni. Kovács Róbert polgármester megígérte, hogy a jövő héten az Újhegyi Közösségi Házban elhelyeznek egy ládát, amibe az észrevételeket el lehet helyezni.

Az eseményről készült videó-összeállítást a cikk alatt lehet megtekinteni.


 

A kőbányai Újhegyi sétány komplex megújítása projekt a Budapest Főváros Önkormányzata Fővárosi Városrehabilitációs Keret támogatásával valósul meg.

Forrás: Kőbánya.hu, Pro-koord

Last modified on Friday, 23 June 2017 13:15

Media

Édua Infomédia

Top Desktop version