Kőbányai Közösségi Hírlap

Új szakrendelő épül Kőbányán

Rate this item
(1 Vote)

Új szakrendelő épül a Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet Maglódi úti telephelyén, a beruházásra a kormány több mint 3,7 milliárd forintot szán. A beruházás megvalósítására ebben az évben több mint 424 millió forintot, jövőre további 2 milliárd 575 millió forintot biztosítanak, míg az új szakrendelő felszerelésére csaknem 780 millió forint áll rendelkezésre az Egészséges Budapest Program jövő évi költségvetésének terhére.

Kovács Róbert polgármester a döntéssel kapcsolatban a következő sorokat osztotta meg Facebook oldalán: "Sok-sok éve várt kőbányai kérdésben döntött a Kormány. Új Egészségház építéséről! A Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet területén megvalósuló beruházás tervezett költsége legfeljebb 3,78 milliárd forint, melyből, a munkálatok megkezdéséhez már az idei esztendőben biztosít forrást a Kormány. A határozat arra is felkéri az emberi erőforrások miniszterét, hogy az új szakrendelő átadását követően tegyen javaslatot a jelenlegi, Kőbányai úton működő Egészségház megüresedő ingatlanának további hasznosítására."

 

Forrás: Bpn.hu, Profitline.hu, Kovács Róbert polgármester Facebook oldala, Magyarepitok.hu

Last modified on Wednesday, 19 April 2017 09:37

Édua Infomédia

Top Desktop version