Kőbányai Közösségi Hírlap

A+ A A-

Középkori hagyományőrző programok a II. Királyfeszten!

Középkori harci játékok, régizenei koncertek, hagyományőrző programok, bábszínház és állatsimogató is várja az érdeklődőket a II. Királyfeszten, szeptember 10-11. között a rákosmezei Királydombon.

A szervezők tájékoztatása szerint a zenés forgataggal egybekötött rendezvényen korhű hagyományőrzők eljátsszák Hunyadi János kormányzóvá választását, emellett lesznek látványos harci bemutatók is, íjászat, valamint a népművészeti vásár portékái közül is válogathatnak az érdeklődők.

A Királydomb tetején felállítják a magyar királyok rekonstruált sátrát, amely a hagyomány szerint Rákos-mező legmagasabb pontján állt. A domb alatti mezőn az érdeklődők megismerhetik a korabeli mesterségeket, de középkori játszótérrel is készül a Compania hagyományőrző csapata.

A színpadon fellép a Hollóének Hungarica és a Tabulatúra régizene-együttes, a Számadó zenekar táncházzal szórakoztatja a közönséget. Újdonság lesz, hogy az autentikus zenei programoknak otthont adó színpadsátor mellett felépül egy előadósátor, ahol a magyar középkorról tudhatnak meg többet az érdeklődők.

Emellett látható lesz a Királydomb történetét bemutató kiállítás, de a Patrióta könyvsátor is kitelepül a rendezvényre.

A hagyományőrző fesztivál a Kulturális és Innovációs Minisztérium, valamint a Nemzeti Összetartozás Alapítvány támogatásával valósul meg.

A kétnapos esemény részletes programjáért kattintson az alábbi képre!



Forrás: MTI, Királydomb Nemzeti Emlékhely Facebook oldala

 

Published in Ajánló

A Magyar Patrióták Közössége javaslatára nemzeti emlékhellyé nyilvánított Királydomb tetején állt a középkori rákosmezei országgyűléseken a király sátra, amelynek eszmei rekonstrukcióját magára vállalta az egyesület. A Kárpát-medence legnagyobb középkori sátra a szeptember 11-12-i KirályFeszt egyik fő látványossága lesz - olvasható a patriotak.hu oldalon.


Kép forrása: patriotak.hu

2020-ban az országgyűlés a Patrióták javaslatára nemzeti emlékhellyé nyilvánította a Királydombot, a középkori rákosmezei országgyűlések helyszínét, ahol királlyá választották Mátyás királyt, ahonnan a magyar vitézek hadba vonultak, és ahol egy ország mondta ki, hogy soha többé nem kér idegen uralkodót. A KirályFeszt célja, hogy újra visszahozza a köztudatba azt a helyszínt, ahol az ősök az ország sorsáról döntöttek.

Középkori krónikák és évkönyvek metszeteinek segítségével, tudományos szakemberek bevonásával sikerült újból megtervezni azt a királyi sátrat, amely a hagyomány szerint a történelmi Rákosmező legmagasabb pontján állt. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával megépült sátor a középkorban használt építmények eszmei rekonstrukciója, amely 10 méteres magasságával és közel 80 négyzetméteres alapterületével jelenleg a legnagyobb középkori hagyományőrző sátor a Kárpát-medencében.

A középkori királyi sátor hosszas előkészítő munkát követően már el is készült, jelenleg a szeptemberre tervezett KirályFeszt imázsfilmjének díszleteként szolgál.

A rákosmezei Királydomb nemzeti emlékhellyé nyilvánításával nem ért véget a Patrióták feladata: céljuk, hogy a középkori magyar országgyűlések színhelyét újra visszahozzák a köztudatba. Ezt a törekvést szolgálja a KirályFeszt, amely egy kétnapos zenés-hagyományőrző, középkort idéző forgatag lesz a Királydombon. A királyi sátor a szeptember 11-12-i hétvégén a kétnapos fesztivál egyik legnagyobb látványossága lesz.

A KirályFeszt alatt ingyenesen látogatható sátorban az érdeklődők fotófal technológia segítségével megörökíthetik majd magukat a történelmi helyszínen, továbbá megtekinthetik a rákosmezei országgyűlésekről készült animációs filmet is. A zenés forgataggal egybekötött rendezvényen korhű hagyományőrzők eljátsszák Hunyadi János kormányzóvá választását, emellett látványos harci bemutatók, koncertek, népművészeti vásár, középkori testedzés, állatsimogató és gyereksátor is várja az érdeklődőket.

A KirályFeszt-en Agócs Gergely, a Cimbaliband, a Hollóének Hungarica, Pál István „Szalonna” és a Fonó zenekar, valamint Szalóki Ági és zenekara, a Tabulatúra és Waszlavik Gazember László lép fel. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásából megvalósuló rendezvény ingyenesen látogatható.

Forrás és további információ: patriotak.hu

Fáklyák fényével rajzolt hatalmas kettős keresztet a Magyar Patrióták Közössége, így üdvözölve az Országgyűlés döntését, amely nemzeti emlékhellyé nyilvánította a középkori országgyűlések helyszínét. Az Országgyűlés december 16-án 169 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta a X. kerületben található Királydomb nemzeti emlékhellyé nyilvánításáról szóló törvényjavaslatot. A kormány a rákosmezei országgyűlések központi helyének védelmére irányuló előterjesztést a Magyar Patrióták Közössége kezdeményezésére nyújtotta be a parlamentben.

Aktivisták és kettős kereszt a Királydombon - kép: patriotak.hu

A nemzeti szuverenitás és népképviselet szimbóluma

A Rákos mezejének Kőbánya területére eső Királydombnak nevezett részén (a Nagyicce utca, Pilisi utca és Dorogi utca által határolt területen) harmincöt szabadtéri országgyűlést tartottak, itt választották királlyá Kun Lászlót, Károly Róbertet és Hunyadi Mátyást. A helyszín a későbbi évszázadok emlékezetében a magyar nemzeti szuverenitás és népképviselet szimbólumává vált. 

A Királydomb keleti, beépítetlen része drónfotón - kép: patriotak.hu

Nemzeti emlékhely lett a kőbányai Királydomb

A törvényjavaslat elfogadásával a nemzeti emlékhelyek jegyzékében jelenleg szereplő 19 helyszín egészült ki a kőbányai Királydombbal. A védelem a Budapest X. kerület, 42717 helyrajzi számon nyilvántartott, összesen 8852 m2 alapterületű ingatlanra vonatkozik, amely a Kőbányai Önkormányzat tulajdonát képezi. Ez a telek a Királydomb magaslatának keleti, szabadon megközelíthető és egyúttal beépítetlen részén található.

Videó a királydombról

A Magyar Patrióták Közössége által a Királydombról készített figyelemfelhívó videó EZEN a linken tekinthető meg. 

Forrás: Patrioták.hu

Published in Közösség

A Rákos mezejének Kőbánya területére eső Királydombnak nevezett részén (a Nagyicce utca, Pilisi utca és Dorogi utca által határolt területen) harmincöt szabadtéri országgyűlést tartottak, itt választották királlyá Kun Lászlót, Károly Róbertet és Hunyadi Mátyást. A magyar történelem eme sorsfordító tanácskozásainak színhelyét a kollektív feledés és a beépítés veszélye fenyegette, azonban Királydomb hamarosan nemzeti emlékhely lehet.

Egy civil szervezet, a Magyar Patrióták Közössége kulturális-közéleti egyesület kereste meg a parlament elnökét, a kormányt és a Kőbányai Önkormányzatot, hogy támogassák a rákosmezei emlékhelyért indított kezdeményezésüket. A kitartó munka eredményeképpen a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság 2020. október 28-án megtartott rendkívüli szavazásán egyhangúlag úgy döntött, hogy támogatja a Patrióták indítványát, és javasolta a kormánynak a rákosmezei Királydomb nemzeti emlékhellyé nyilvánítását. A kormány mindezek után benyújtotta az Országgyűléshez a rákosmezei Királydomb nemzeti emlékhellyé nyilvánításáról szóló törvényjavaslatát.

A Királydomb keleti, beépítetlen része drónfotón - kép: patriotak.hu

A kőbányai Királydomb nemzeti emlékhely lehet

A törvényjavaslat elfogadása esetén a nemzeti emlékhelyek jegyzékében jelenleg szereplő 19 helyszín kiegészülne a kőbányai Királydombbal. A javaslat értelmében a védelem a Budapest X. kerület, 42717 helyrajzi számon nyilvántartott, összesen 8852 m2 alapterületű ingatlanra vonatkozna, amely a Kőbányai Önkormányzat tulajdonát képezi. Ez a telek a Királydomb magaslatának keleti, szabadon megközelíthető és egyúttal beépítetlen részén található.

A törvénytervezet indokolása emlékeztet arra, hogy Rákos mezeje a későbbi évszázadok emlékezetében a magyar nemzeti szuverenitás és népképviselet szimbólumává vált. Az iromány egyúttal kiemeli, hogy „a magyar történelem sorsfordító tanácskozásainak színhelyét, a Királydombot a kollektív feledés és a beépítés veszélye fenyegeti.

Az Országgyűlés várhatóan még idén dönt a javaslatról. A Magyar Patrióták Közössége arra kéri az országgyűlési képviselőket, hogy pártállástól függetlenül szavazzák meg a törvényjavaslatot, mert a rákosmezei Királydomb nemzeti emlékhellyé nyilvánítása valódi nemzeti ügy.

A Kőbányai Önkormányzat támogatja a Magyar Patrióták Közössége kezdeményezését

Magyar Patrióták Közössége által a Királydombról készített figyelemfelhívó videó EZEN a linken vagy a cikk alatt tekinthető meg. 

Forrás: Patrioták.hu, Magyar Nemzet, Index.hu

A Kőbányai Önkormányzat lakossági fórumot tart 2017. augusztus 9-én, 16:00 órakor a Kőrösi Kulturális Központban. A Kőbányai Önkormányzat tájékoztatja a kerület lakosságát, az érdekképviseleti, civil- és gazdálkodó szervezeteket, vallási közösségeket, valamint környezetvédelmi egyesületeket, hogy egyeztetési eljárást indít az alábbi tervekkel kapcsolatosan:
1. Kőbánya településképi rendelete,
2. Bajcsy-Zsilinszky kórház területének kerületi építési szabályzata,
3. A 80-as jelű vasútvonal menti területek kerületi építési szabályzata,
4. Üllői út – Ceglédi út – Bihari utca – vasút által határolt terület kerületi építési szabályzata, (előzetes tájékoztató)
5. Kerepesi út – MÁV körvasút pálya – Méhes utca – Rákos patak ár apasztó meder – Ladányi utca – Keresztúri út által határolt terület kerületi építési szabályzata, (előzetes tájékoztató)
6. Tündérfürt utca – Eszterlánc utca – Ezüstfa utca – Tarkarét utca – Jászberényi út – Bogáncsvirág utca által határolt terület kerületi építési szabályzata, (előzetes tájékoztató)

A fenti tervekkel kapcsolatban javaslatokat, észrevételeket tenni, véleményt nyilvánítani az önkormányzat honlapján (www.kobanya.hu) megjelenő felhívásban foglaltak szerint augusztus 18-ig, valamint az augusztus 9-én 16:00 órakor a Körösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban tartandó lakossági fórumon lehet.

Forrás: Kőbányai Önkormányzat

Kőbánya királydombi részének csapadékvíz elvezetési munkálatai június 19-én kezdődtek és várhatóan augusztus közepére, még az őszi csapadékos időszak előtt befejeződnek. Ennek eredményeként rendeződnek a Pogány, Tölcsér, Dorogi, Pilisi, valamint a Váltó utcák érintett szakaszainak csapadékvíz elvezetési problémái. A felújítás magába foglalja az útmenti szegélyek átépítését, szikkasztó aknák és szikkasztó árkok, valamint víznyelők építését.

A Pogány utcában – a Pesti Gábor utca és a Juhász utca között - rendszeres probléma volt, hogy a csapadékvíz befolyt a pincékbe, valamint az úttest szélén megállt. Gondot okozott, hogy a csapadék elszikkasztására nem állt rendelkezésre a kellő szélességű földsáv. Az utcában víznyelők, valamint csapadékvíz elvezető csatorna épül.

A Tölcsér utcában egy mélypont található, melynek környezetében összegyűlik a csapadék. Az utcában felszín alatti szikkasztó épül, amely a csapadék elvezetését fogja biztosítani.

A Dorogi utca mentén több szikkasztó árkot alakíttat ki az önkormányzat, új víznyelő akna, valamint közel 120 méter szegély átépítése is megtörténik.

A Pilisi utcában található szikkasztóaknák nagyobb csapadék idején rendszeresen megtelnek, ezért volt szükség egy hatékonyabb csapadékvízelvezetési rendszerre történő bővítésre.

A Váltó utca, valamint Rákosvölgyi köz sarkán az úttest mellett egy szikkasztó aknát alakítanak ki, valamint részben az úttest felújítása is meg fog történni. 

A beruházásokra összesen közel 70 millió forintot fordít a Kőbányai Önkormányzat.

Az Önkormányzat a környéken lakók, közlekedők türelmét kéri az építéssel járó kellemetlenségekért! Bíznak benne, hogy a végeredmény kárpótolja majd valamennyiüket! 

Forrás és kép: Kőbányai Önkormányzat

FELHÍVÁS „FÖLD NAPJA - 2016”

Kőbányai Önkormányzat közös kerülettakarítási, hulladékgyűjtési akcióra várja a városi környezet tisztasága iránt elkötelezett kerületi lakosokat április 23-án, szombaton 9:00 órakor. Várják továbbá a kerületi iskolák tanár- és diákközösségeit április 22-én (pénteken) az intézményeik környezetének megtisztítására. 

Minden résztvevő a KŐKERT K.-től meglepetés ajándékot kap! A szükséges eszközöket (zsákok, kesztyűk stb.) a KŐKERT Kft. a helyszíneken biztosítja. Az intézmények előzetes jelentkezés alapján vehetik át az eszközöket a KŐKERT Kft.-től. 

Helyszínek:
- Dömsödi utcai erdő (Heves u. – Dömsödi u.)
- Álmos utcai erdő (Álmos u. – Felsőcsatári út)
- Hangár utcai erdő

Jelentkezni és további információt kérni a Városüzemeltetési Osztályon, a 4338-283 telefonszámon lehet.

Published in Közösség

A Gyakorló utcai lakótelep és a királydombi kerületrész lakossága számára 2013. február 7-én (csütörtökön) 17:00 órakor városrészi fórumot tartanak a Keresztury Dezső Általános Iskolában (1106 Budapest, Keresztúri út 7-9.).

A fórumon részt vesz Kovács Róbert polgármester és Dr. György István főpolgármester-helyettes, Kőbánya országgyűlési képviselője.

Minden kedves érdeklődőt várnak!

Hírek

Régi képek, emlékek

A Gergely-bánya
A Mély tó
Már állnak a házak
Építik a tavat
Minden a helyére kerül
Áll a szobor
Még nincs kész
Lakótelep a világ végén
Árkok és házak
Föld út

Közösségi Hírek

Mondja el Ön is véleményét a reptéri zajvédelmi intézkedési tervről!

Mondja el Ön is véleményét…

Tisztelt Kőbányai Lakosok!A környezeti zaj értékeléséről és kezeléséről szóló 280/2004....

Helytörténet

Budapesti hírek

Humor

Gazdaság és vállalkozás

Kék hírek

Esemény

Sport

Közösség

Édua Infomédia