Kőbányai Közösségi Hírlap

A+ A A-

Kőbányára költözik a Közlekedési Múzeum!

Rate this item
(1 Vote)

Kőbányán, az egykori Északi Járműjavító területén, az 1-es és 28-as villamosvonalak találkozásánál épülhet meg az új Közlekedési Múzeum - értesült a Magyar Idők. A kormány döntése értelmében az előzetes tervekben szereplő mintegy 30 ezer négyzetméteres múzeumi épületkomplexumban helyezik el a múzeum nagy járműveit - közölte a lap.  Az összesen héthektáros területen új restaurációs és raktározási központ, dokumentumtár, szabadtéri kiállítás is helyet kaphat. A kötött pályás kapcsolattal is rendelkező új múzeumi központban lehet a nosztalgiajáratok végállomása is. 

A döntés értelmében a Közlekedési Múzeum nagyobb területen, a közlekedési gyűjtemény teljes spektrumú bemutatását lehetővé tevő környezetben valósulhat meg. A szomszédos, úgynevezett Eiffel-csarnokban a Magyar Állami Operaház fejlesztése valósul meg, ezáltal új kulturális negyeddé formálják a X. kerületi ipari zónát. 

A 2009-ben bezárt, azóta üresen álló Északi Járműjavító a hazai vasúti jármű- és mozdonygyártás, javítás fellegvára volt. A múzeum fő épülete az úgynevezett Dízelcsarnokban kap helyet, amely nemcsak a Kőbányai úthoz esik közel, de a Könyves Kálmán körút és az 1-es villamos felől is könnyen megközelíthető lesz a projekt részeként tervezett új köztéren és bejáraton át. A múzeum tervezése a kormánydöntés nyomán jövő év elején megkezdődik.

A kép forrása: Google, illetve hvg.hu

Forrás: MTI, Origo.hu, Magyar Idők

Last modified on Friday, 15 December 2017 13:15

Hírek

Régi képek, emlékek

Áll a szobor
Építési terv
Minden a helyére kerül
Az iskola
Épül és szépül
Zajlik az éptkezés
Folyik az építkezés
Zajlik a munka
Lakótelep a világ végén
Föld út

Közösségi Hírek

Mondja el Ön is véleményét a reptéri zajvédelmi intézkedési tervről!

Mondja el Ön is véleményét…

Tisztelt Kőbányai Lakosok!A környezeti zaj értékeléséről és kezeléséről szóló 280/2004....

Helytörténet

Budapesti hírek

Humor

Gazdaság és vállalkozás

Kék hírek

Esemény

Sport

Közösség

Édua Infomédia