„Mutasd a balkonod, megmondom ki vagy!”
A Budapesti Corvinus Egyetem Tájépítészeti karán a Rerrich Béla Tájépítész Szakkollégium egy olyan programra hívja fel Budapest lakosait, melyben ösztönözni szeretné őket arra, hogy kertészkedjenek otthon, „zöldítsék” környezetüket! Ezzel hozzájárulnak egy mentálisan és fizikálisan egészségesebb város létrehozásához, és értékes nyeremények gazdáivá válhatnak!
Budapesten a legtöbb balkon kihasználatlan, csupaszok a homlokzatok s a párkányok. De ennek nem kell így maradnia! Csakis rajtunk áll, hogy ezeket bezöldítsük, virágosítsuk! Azért, hogy szebb és élhetőbb fővárosban lakosai legyünk, és azért is, hogy megteremtsük magunknak a természet közelségét.
Célunk, hogy ezzel a pályázattal, illetve tanácsokkal, ötletekkel mindenki számára könnyen hozzáférhetővé tegyük a kert örömét.
Hát, akkor kezdjünk is hozzá!
1. A pályázaton részt vehetnek: Minden Budapesti lakos, akinek lehetősége van lakókörnyezetében, mások számára is látható helyen növényeket ültetni. Akár erkélyen, akár gangon, de ha csak egy ablakpárkányon is, jól mutat a zöld!
2. A pályázatra nevezni a következő kategóriákban lehet:
- Erkély, balkon
- Ablakpárkány
- Körfolyosó, gang
3. A pályázat menete:
- Fényképet készítenek a zöldíteni kívánt erkélyről, ablakpárkányról, gangról eredeti állapotában
- Megálmodják, majd elkészítik a növénykiültetéseket
- Az elkészült művet ismét lefényképezik
- A képeket email-en eljuttatják a Szakkollégium címére
- Mindezek után a zsűri bírálata alapján kiosztásra kerülnek a díjak külön kategóriákban, illetve a facebook szavazatok szerinti kedvencek különdíjat kapnak.
4. A zsűrizési szempontok:
- A növénykiültetések esztétikája, szépsége
- Egyedi megoldások használata, kreativitás
- A hely kihasználtsága, praktikumok
- A növényesítés mértéke: mennyivel lett „zöldebb” az ablakunk, erkélyünk, körfolyosónk
- Megfelelő fényképi bemutatás, esztétikus kompozíció
5. A pályázat benyújtásának módja: elektronikusan: .jpg formátumú maximálisan 2MB fájlméretű fotókat elérhetőséggel megadva a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen
6. A benyújtás határideje: 2013. 09. 10. A nyerteseket e-mailben értesítjük, a díjátadó az Őszi Kertészeti Napokon, a Corvinus Egyetem Budai Campusán lesz (Kertészeti Egyetem).
7. A pályázati munkák elbírálása: Egy a Szakkollégium által felkért szakértői zsűri döntése és facebook-os közönségszavazás alapján a legjobb beérkezett pályaművek díjazásban részesülnek.
8. A pályázat díjazása: A legjobb fotók beküldőit értékes nyereményekkel jutalmazzuk. A nyereményeket kertészeti árudákban kapható termékek, vagy termékek beszerzésére jogosító vásárlási utalvány formájában biztosítjuk.
A pályázók a fotók beküldésével elfogadják, hogy a képeik közönségszavazás céljából a facebookos felületünkön megjelenjenek.
A Kőbányai Önkormányzat két részt kíván venni a Budapesti Főpolgármesteri Hivatal által meghirdetett "Tér_Köz" nevet viselő pályázaton. A kerület az Újhegyi sétány komplex megújításával, illetve a Füzér utca 32. szám alatt helytörténeti múzeum és közösségi tér kialakításával kíván pályázni. A Kőbányai Önkormányzat várja a civil szervezetek és kőbányai lakosok javaslatait, ötleteit a pályázat előkészítéséhez és megvalósításához.
A Főváros Főpolgármesteri Hivatala pályázatot hirdetett a főváros közösségi tereinek fejlesztésére: közterületek komplex megújítására és közösségi célú városrehabilitációs programok megvalósítására. Pályázatot az egyes kerületi önkormányzatok nyújthatnak be, projektgazdaként együttműködve a helyi magánszférával, civil szervezetekkel és a helyi közösség tagjaival.
A támogatás alapvető célja a város közösségi tereinek megújítása, amelyek keretében
- a városképi látvány, a fenntartható használat által felértékelődik a közösségi tér, ami így a környék társadalmi folyamataira is pozitív hatást gyakorol;
- a közterületeken új gazdasági és közösségi funkciók jelennek meg helyi kezdeményezés alapján;
- innovatív, energiahatékony, környezettudatos és gazdaságilag fenntartható közösségi terek jönnek létre;
- a megvalósuló program a helyi társadalmi kohéziót erősíti;
- az alulhasznosított területek, foghíjak, üres ingatlanok átmeneti hasznosítása által új közösségi terekkel bővül a városrész.
A helyi kezdeményezésekre vonatkozó javaslataikkal a civil közösségek a kerületi önkormányzatokhoz fordulhatnak. A pályázatokat a helyi önkormányzatok nyújthatják be legkésőbb július 31-ig. A részletes pályázati kiírás letölthető a www.budapest.hu honlapról.
A projektekről részletesen:
Újhegyi sétány komplex megújítása
A komplex közterületi programok célja, hogy a projektgazda önkormányzatok a közterületeken olyan városmegújító projekteket indítsanak be, amelyben több koncentrált fejlesztési elem összehangoltan erősíti egymást. A megvalósuló fejlesztés révén a közterület új használati tartalommal kell, hogy bővüljön.
- A közterület értéknövelő megújítása, használhatóságának és környezeti minőségének javítása
- Új, közösségi használati tartalommal bíró köztéri elemek elhelyezése (pl. közösségi fórum, játszótér, sportterület, alkalmi piac stb.)
- A közterülethez kapcsolódó épületek, helyiségek, alulhasznosított ingatlanok teljes vagy részleges megújítása, funkcionális bővítése
A komplex programok esetében elvárás, hogy az önkormányzatok fejlesztései széleskörű együttműködéssel valósuljanak meg, és ennek érdekében a helyi partnerek között együttműködési megállapodás jöjjön létre. A projektgazda önkormányzat a projekt megvalósításába bevont partnerek számára a forrást továbbadott (közvetett) támogatás formájában is biztosíthatja (pl.: nonprofit szervezetek, civil közösségek, egyházak számára).
A Kőbányai Önkormányzat az „A” jelű pályázati alkomponensre az Újhegyi sétány komplex megújításával kíván pályázni. Az Önkormányzat várja mindazon magánszemélyek, civil szervezetek, egyházak jelentkezését, akik szívesen részt vennének a sétány megújításában, hogy ötleteik révén újra megtelhessen élettel Kőbánya legnagyobb lakótelepének „főutcája”.
Kérik, hogy a
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
e-mail címre szíveskedjen elküldeni az alábbiakat:
A.) Szervezet esetén:
- elérhetőségei
- tevékenységének rövid bemutatása
- megvalósult program vagy esemény, amelynek előkészítésében, megvalósításában részt vettek
- projektötletek az Újhegyi sétány megújítására vonatkozóan (szöveges javaslatokat maximum 2 oldal terjedelemben kérik, várják továbbá egyéb formátumú javaslatokat is pl. szabadkézi rajz, fotómontázs stb.)
B.) Magánszemély esetén:
- elérhetőségei
- projektötletek az Újhegyi sétány megújítására vonatkozóan (szöveges javaslatokat maximum 2 oldal terjedelemben kérjük, várunk továbbá egyéb formátumú javaslatokat is pl. szabadkézi rajz, fotómontázs stb.)
Az e-mail tárgyában szíveskedjen feltüntetni, hogy „A” jelű pályázat. Az e-maileket 2013. június 9-ig (vasárnap) várják. A legjobb projektjavaslatokat az Önkormányzat beépíti a pályázatába, és a támogatás elnyerése esetén a javaslattevő szervezetekkel közösen megvalósítja azokat.
Interaktív helytörténeti múzeum, valamint nyílt közösségi tér kialakítása a Füzér utca 32. szám alatti ingatlanban
A közösségi célú városrehabilitációs programok olyan kisléptékű, innovatív projektek, amelyek a helyi közösségek együttműködésének erősítését szolgálják városmegújítási eszközökkel. A pályázat keretében támogatható továbbá az alulhasznosított területek, épületek és helyiségek átmeneti hasznosítása, melynek célja, hogy lehetőséget teremtsen a spontán jelentkező városi folyamatok számára, a hely adottságainak kihasználására és a helyszín felértékelődésére.
A Kőbányai Önkormányzat az „B” jelű pályázati alkomponensre a Füzér utca 32. szám alatt található önkormányzati ingatlannal kíván pályázni, interaktív helytörténeti múzeum, valamint a hozzá tartozó udvarban nyílt közösségi tér kialakításával. Az Önkormányzat várja mindazon magánszemélyek, civil szervezetek, egyházak jelentkezését, akik szívesen részt vennének a Füzér utca 32. szám interaktív helytörténeti múzeummá és nyílt közösségi térré alakításában, hogy ötleteik révén újra megtelhessen élettel Kőbánya történelmi központja.
Kérik, hogy a
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
e-mail címre szíveskedjen elküldeni az alábbiakat:
A.) Szervezet esetén:
- elérhetőségei
- tevékenységének rövid bemutatása
- megvalósult program vagy esemény, amelynek előkészítésében, megvalósításában részt vettek
- projektötletek a Füzér utca 32. szám interaktív helytörténeti múzeummá és nyílt közösségi térré alakítására (szöveges javaslatokat maximum 2 oldal terjedelemben kérik, várják továbbá egyéb formátumú javaslatokat is pl. szabadkézi rajz, fotómontázs stb.)
B.) Magánszemély esetén:
- elérhetőségei
- projektötletek a Füzér utca 32. szám interaktív helytörténeti múzeummá és nyílt közösségi térré alakítására (szöveges javaslatokat maximum 2 oldal terjedelemben kérik, várják továbbá egyéb formátumú javaslatokat is pl. szabadkézi rajz, fotómontázs stb.)
Az e-mail tárgyában szíveskedjen feltüntetni, hogy „B” jelű pályázat. Az e-maileket 2013. június 9-ig (vasárnap) várják. A legjobb projektjavaslatokat az Önkormányzat beépíti a pályázatába, és a támogatás elnyerése esetén a javaslattevő szervezetekkel közösen megvalósítja azokat.
A mai napon sosem látott programdömping kezdődik kerületünkben, amely egész hétvégén élménygazdag időtöltési lehetőséget kínál minden kőbányainak.
Íme az impozáns kínálat:
- Május 24. és 25-én a Nagy Sportágválasztót, valamint társrendezvényét a Nagy Hangszerválasztót Kőbányán rendezik meg, ahol 90 sportágat, illetve több száz hangszert lehet kipróbálni díjmentesen. A rendezvényen ott lesz - többek között - Berki Krisztián (torna), Cseh László (úszás), Ladányi Balázs (jégkorong), Vincze Ottó (labdarúgás), Fazekas Nándor (kézilabda), Kovács Sarolta (öttusa), Pulai Imre (szánkó, kenu), Kozmann György (kenu). A rendezvény pénteki napja az oktatási intézményekből érkező gyerekcsoportnak van fenntartva, de péntek délután és szombaton egész nap a nagyközönség előtt is szélesre tárják a kapukat. Nyitvatartás: 9-17 óra között, helyszín: Merkapt Sportközpont, Budapest, X., Maglódi út 12/A. További részletek EBBEN a cikkben.
- Május 24-25-én Gyereknap 9 órai kezdettel a Liget téri étterem teraszán, ahol napközben játékok, rajzolás, délután pedig szalonnasütés és lufi fújó verseny szórakoztatja a gyerekeket. Az estét tánccal és papír tűzijátékkal zárják. A rendezvény díjtalan! Helyszín: Liget téri étterem, Liget tér 1.. További részletek EBBEN a cikkben.
- Május 25-én, szombaton az országos Streetball Fesztivál nyitó rendezvényének a kőbányai Népliget ad otthont. A fesztiválon - a streetball mellett - fitnesz, gimnasztika és táncbemutatók, valamint különféle programok várják az érdeklődőket. Helyszín: Építők Sporttelep előtti terület - a gépkocsival vagy BKV járattal érkezők számára egész nap ingyenes transzfert biztosítanak elektromos kisvonatok segítségével a Planetáruim elől. További információk EBBEN a cikkben.
- Május 26-án, vasárnap 9 órától az I. Decathlon Kerékpáros Gyereknapon bringás parkká változik a kőbányai Népliget, ahol túrázni, versenyezni, okulni, és még nyerni is lehet. Az egész napos változatos program részeként a Népliget útjain és ösvényein hangulatos kerékpáros túrán lehet részt venni az egész családdal. A kialakított ügyességi pályákon gyakorlott oktatók segítségével lehet elsajátítani a bringázás fortélyait és a biztonságos közlekedés alapjait. Lesz még ugrálóvár, vattacukor, kürtős kalács, ingyenes arcfestés és még sok-sok szórakozás is, hogy aktívan és vidáman teljen a Gyereknap. További részetek EBBEN a cikkben.
- Május 26-án, vasárnap 10 órakor kezdődik a Kőbányai Gyermeknap, amelyen színvonalas programok és remek szórakozási lehetőségek várják a családokat. Lesz bohócműsor, koncert, bábelőadás, mesejáték, táncbemutató, ingyenes ugrálóvár, vetélkedők, foglalkozások és utcabál. Helyszín: Újhegyi sétány Harmat utca kereszteződésénél lévő park. További részletek EBBEN a cikkben.
Visszásságokat mutatnak a mintamenzaprogram keretében végzett budapesti vizsgálatok eredményei, a közétkezetésben részt vevők nem mindig kapják meg a szükséges kalóriamennyiséget és fehérjét, az ételek pedig sok sót tartalmaznak - erről Budapest kormánymegbízottja beszélt szerdán budapesti sajtótájékoztatón.
Pesti Imre - aki a Fidesz országgyűlési képviselője is - elmondta, hogy a mintamenzaprogram Budapesten idén januárban indult, és a több száz fővárosi konyha közül 150-en csatlakozott hozzá. Tíz nagy, a közétkeztetésben részt vevő céggel folytatnak együttműködést - tette hozzá.
Közölte, a két legnagyobb, közétkeztetést biztosító cég ellenőrzésének eredményeiről tudnak beszámolni, e szerint a közétkeztetésben részt vevők a szokásos sómennyiség többszörösét fogyasztják, a kalciumbevitel 30-40 százalékkal marad el a szükségestől, a fehérjebevitel 30-50 százalékkal is kevesebb lehet a kívántnál.
Pesti Imre elmondta azt is, a közétkeztetés nem veszi figyelembe azt, hogy más kalóriaszükséglete van egy óvodásnak, mint egy középiskolásnak. A választék elég egyhangú, gyakoriak a pörköltjellegű ételek - jegyezte meg.
Pozitívumként említette viszont a pékárúk változatosságát.
Pesti Imre kijelentette: a vizsgálatok eredményeképpen azt várják, hogy a konyhák a több évtizedes gyakorlaton változtatva részt vesznek egy modern európai közétkeztetés kialakításában, amelynek célja a fiatalok egészséges ételhez jutatása.
A programban részt vevő cégek partnerek voltak a vizsgálatokban. Több évtizedes szokást kell megváltoztatni, és az étkezési kultúra megváltoztatásában ezeknek a cégeknek kiemelkedő szerepük van - mondta.
Pesti Imre közölte, a javaslatok eredményeit az ősszel vizsgálják.
Prohászka Béla, a mintamenzaprogram vezetője elmondta, a főzőkonyhák vizsgálatakor a nyersanyagokban magas só-, zsír- és szénhidráttartalmat találtak, és a tálalókonyhákban az ételek nem mindig a megfelelő hőmérsékleten és nem a megfelelő formában voltak tálalva.
Forrás: MTI
A gazdik és a négylábúakkal nem rendelkezők viszonyának javítása, illetve a kulturált kutyatartás, az új futtatók népszerűsítése volt a fő célja a május közepén megrendezett kutyafesztiválnak. A versennyel egybekötött kétnapos program ötletgazdája a polgármester volt, a megvalósító a kerületi zöldterületek őre, a Kőkert.
Ha eddig nem ismerték volna, mostantól biztosan népszerű lesz a kutyások körében az a két kutyasétáltató, amelyik helyet adott a Kőbányai Kutyafesztiválnak és az I. Kőbányai Kutyaszépségversenynek. A Füzér utcai és az Ihász közi futtatókban bonyolított versenyre, illetve bemutatóra száznál is több négylábú érkezett sok száz kétlábú kíséretében. A bemutatókkal színesített versenyen a felnőtt gazdik és kutyák mellett a gyermekek is szerepet kaptak, hiszen az oktatás után a gyermek, illetve fiatal felvezetők is megmutathatták a tudásukat, s külön versenyt is vívtak.
A fesztivál, illetve a szépségverseny második napjára - az Ihász közi kutyafuttatóban - már csak a legjobbak kaptak meghívást (természetesen az érdeklődő gazdik és kutyáikat is örömmel fogadták a rendezők).
A kategóriánkénti, azaz a kis-, a közepes és a nagy testű kutyák versenyének végén abszolút győztest is hirdettek, illetve a közönség szavazatok alapján díjat kapott a legnépszerűbb eb is. Az abszolút fődíjat Héra, a nyolc hónapos szibériai husky gazdája vehette át Kovács Róbert polgármestertől és Hancz Sándortól, a rendező Kőkert vezetőjétől. A nézők szavazata alapján ugyancsak tőlük kapta meg jutalmát egy kis csivava, Gizmó gazdája.
Forrás é képek: Kőbánya.hu
Május 24-25-én 9 órai kezdettel a Liget téri étterem teraszán játékos vetélkedővel egybekötött gyereknapot tartanak. Napközben játékok, rajzolás, délután pedig szalonnasütés és lufi fújó verseny szórakoztatja a gyerekeket. Az estét tánccal és papír tűzijátékkal zárják.
Program:
- gyerekek köszöntése, ismerkedés a helyszínnel, piaci séta, fotózás
- szavaló és énekverseny
- málnaszörpös palacsintaevő verseny
- reggeltől délig rajzverseny aszfalton, palatáblán, rajzlapon
- déli eredményhirdetés, tombola, papír tűzijáték
- délutáni vizes gumicsizma dobálás, lufi fújó verseny gyerekeknek és felnőtteknek
- szerencsekerék, tombola, lufi fújó verseny
- szalonnasütés, fénykép nézegetés
A rendezvény díjtalan! A gyereknapi programok a Kőbányai Önkormányzat támogatásával valósulnak meg.
Mindenkit szeretettel várnak!
Forrás: Kőbánya.hu
A Kőbányai Önkormányzat 10 000 000 forint erejéig pályázatot ír ki "Társasházi kamera rendszer" létesítéséhez nyújtandó támogatásra lakóközösségek részére. A Pályázaton részt vehetnek a X. kerület közigazgatási területén fekvő társasházak, valamint lakásszövetkezetek (a továbbiakban együtt: lakóközösség).
A Pályázat benyújtása
1. A Pályázatot az 1. melléklet szerinti Pályázati adatlap hiánytalan kitöltésével, a 2. és 3. melléklet szerinti nyilatkozat csatolásával lehet benyújtani a 4. mellékletnek megfelelő lakóközösségi elektronikus megfigyelő rendszer létesítésének támogatására. A formanyomtatványok a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálatán (Budapest X. kerület, Szent László tér 2-4.) átvehetők, vagy az Önkormányzat honlapjáról (www.kobanya.hu) letölthetők.
2. A Pályázat utófinanszírozott, Pályázatot csak a 2013. január 1-je és a Pályázat benyújtása között megvalósított projekt támogatására lehet benyújtani.
3. A Pályázat benyújtásával egyidejűleg be kell nyújtani az elszámolást az elektronikus megfigyelő rendszer megvalósításáról a ráfordítást igazoló számlák csatolásával.
4. A pályázati anyagot a következő sorrendben összefűzve, laponként sorszámozva kell összeállítani:
a) kitöltött Pályázati adatlap,
b) tartalomjegyzék,
c) a pályázati feltételeknek megfelelő, oldalanként is hitelesített tulajdonosi döntés,
d) pályázati leírás és költségvetés részletes műszaki leírással,
e) a megvalósítást igazoló számláknak a pályázó képviseletére jogosult által hitelesített másolata, valamint
f) a Pályázat egyéb kötelező mellékletei.
5. A Pályázatot zárt borítékban a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálatán (Budapest X. kerület, Szent László tér 2-4.) kell postai úton vagy személyesen benyújtani. A borítékra rá kell írni a pályázó címét, valamint a következő hivatkozást: „2013. évi elektronikus megfigyelő rendszer létesítéséhez nyújtandó támogatásra vonatkozó pályázat”. Postai feladás esetén a Pályázat benyújtásának időpontja a borítékon szereplő postai bélyegző dátuma.
6. A Pályázat benyújtásának határideje: 2013. szeptember 1. napja. A határidőn túl benyújtott pályázat érvénytelen.
A Pályázat lebonyolítása és elbírálása
1. A Pályázattal összefüggő döntés-előkészítési feladatokat a Polgármesteri Hivatal látja el.
2. A Pályázatot a Képviselő-testület bírálja el. A Pályázat elbírálásának határideje: 2013. október 31. napja.
3. A Pályázat elbírálása az alábbi értékelési szempontok szerint történik:
a) a lakóközösségek részére elektronikus megfigyelő rendszer létesítéséhez nyújtandó támogatásról szóló rendelet 3. § (2) bekezdés a), illetve b) pontjában meghatározott maximális támogatási összegnél kisebb támogatás igénylése (5000 forintonként 1 pont), b) a pályázattal érintett lépcsőházhoz tartozó lakások száma (lakásonként 1 pont). Az értékelési pontszám alapján a Polgármesteri Hivatal pályázati rangsort állít fel, az azonos pontszámmal rendelkező pályázók a rangsorban az elektronikus megfigyelő rendszer kiépítésének idősorrendjében szerepelnek. A Képviselő-testület a pályázati rangsor alapján dönt a támogatás odaítéléséről, illetve a támogatás mértékéről.
4. A Képviselő-testület a döntéséről a pályázót írásban értesíti, továbbá a döntését az Önkormányzat honlapján nyilvánosságra hozza.
5. Az Önkormányzat a nyertes pályázó megbízott képviselőjével szerződést köt. Ha a pályázó a támogatás elnyeréséről szóló értesítés közlésétől számított 30 napon belül neki felróható okból a szerződést nem írja alá, a támogatásról szóló döntés érvényét veszti.
A pályázattal kapcsolatban további felvilágosítást hivatali munkaidőben a 4338-373 és a 4338-284 telefonszámokon adnak.
A pályázathoz tartozó önkormányzati rendelet EZEN a linken olvasható. A pályázati dokumentumok a linkekre kattintva tölthetőek le:
- Pályázati kiírás elektronikus megfigyelő rendszer létesítéséhez nyújtandó támogatásr (pdf.)
- nyilatkozat (word)
- nyilatkozat közös képviselet (word)
- Tájékoztató támogatásokra vonatkozó szabályokról (pdf.)
- Adatlap megfigyelő rendszer (word)
Forrás: Kőbánya.hu

Kőbánya számottevő ipari örökséggel, eltérő karakterű lakóterülettel, jelentős parkokkal, zöldterülettel rendelkező, sokszínű kerület. Gazdag szecessziós építészeti örökséggel és számos ipari műemlékkel is büszkélkedhet, amelyet érdemes közelebbről is megismerni. Az Építész Továbbképző a Kőbányai Önkormányzattal együttműködve indít sétákat a városrészben április-májusban. A célpontok a sörgyári pincerendszer, a történeti városközpont rehabilitációja, a Richter Gedeon fejlesztései és a Dreher épületegyüttese.
Április 24. 1. séta: Pincerendszer és a Dreher-villa: Magyarország egyik legnagyobb, több mint 32 km hosszú, fésűs elrendezésű, összefüggő pincerendszere található Kőbánya egykori bányái helyén. A sétasorozat első állomása a kőbányai pincerendszer bejárása lesz, amelyet követően a használaton kívüli, leromlott állapotú, de eredeti berendezéseit máig megőrző, klasszicista stílusú Dreher-villát tekinthetik meg az érdeklődők.
Május 29. 4. séta: A Dreher Sörgyárak helyi védettségű épületegyüttese: A Dreher Sörgyárak Kőbánya múltjának meghatározó formálója volt. A nagy múltú gyár a XIX. század derekától folyamatosan, több korszakban kiépült jelentős ipari épületegyüttes, amely a hat kőbányai sörgyár közül egyetlenként ma is eredeti rendeltetésének megfelelően, javarészt a felújított épületállományban működik. Az városi séták egyikén a Dreher Sörgyáraknál évtizedek óta folyó ütemezett felújítást koordináló Vincze Ernő főépítész mutatja be a védett épületeket, és beszámol a felújítás részleteiről, a technológiaváltás és az építészeti örökség összehangolásának nehézségeiről, az épületegyüttesben rejlő további lehetőségekről.
Május 8. 2. séta: Építészeti örökség és rehabilitáció a történeti kerületközpontban: A kőbányászat, a szőlőművelés illetve bortermelés, majd a sörgyártás után Kőbányán a negyedik gazdasági tényező a téglagyártás volt, mivel nyersanyaga, az agyag itt bőségesen állt rendelkezésre. Kőbánya nemcsak ipari építészetével tűnik ki a fővárosi kerületek közül, hanem a gyárak közép- és felsővezetői számára épített egységes hangulatú, magas minőségben kivitelezett századfordulós lakóépületeivel is. A Ligettelek rehabilitációs terület, a Nyitra utca és a Gitár utca környéke számos értékes fővárosi és kerületi védettségű egyedi épülettel és épületegyüttessel rendelkezik. A városi séták egyikén ezeket a jellegzetesen kőbányai hangulatú lakóterületeket mutatja be Mozsár Ágnes főépítész és Buzás Kálmán várostörténész.
Május 22. 3. séta: A Richter Gedeon megvalósult és tervezett fejlesztései: Napjainkban Kőbánya méltán híres az itt működő, nemzetközileg is rangos cégekről, köztük a Richter Gedeon Gyógyszergyárról. Az egyik városi séta és épületlátogatás keretében K. Szabó Miklós, a Richter Gedeon főépítésze bemutatja többek között a kutatóépületet, a 2010-ben elkészült zöldfelületi fejlesztést is, valamint beszámol a közeljövőben tervezett újabb elképzelésekről. A Farmakológia épület VI. emeleti Centenáriumi Emléktár teraszáról átfogó képet kapunk nemcsak a Richter Gedeon telephelyéről, de magáról Kőbányáról is: jó időben innen egészen különleges a panoráma.
Végre vége a télnek, érdemes kimozdulni és többet megtudni erről a sokszínű, sokféle karakterű városrészről. Regisztráljon a „Kőbánya: múlt – jelen – jövő” városi sétákra az Építész Továbbképző honlapján!
További érdekes részletek a Hg.hu honlapján EZEN a linken érhető el.
A kép forrása: Hg.hu
A bölcsődei beiratkozás előtt álló szülők figyelmébe ajánljuk a Kőbányai Egyesített Bölcsődék oldalát, melyről tájékozódhatnak a kerületi bölcsődék nyílt napjairól és a beiratkozás pontos dátumáról, valamint információt kaphatnak a kerületi intézményekben folyó gyermekközpontú ellátásról.
A kőbányai bölcsődéket összefogó oldal az alábbi képre kattintva tekinthető meg: