Kőbányai Közösségi Hírlap

A+ A A-

Show tánc műsorokhoz és meseszínházi előadásokhoz várják táncosok jelentkezését

Rate this item
(2 votes)

A kőbányai Vision Company Tánctársulat célja, hogy minden fiatal részére biztosítsák az igényes tánctanulás lehetőségét. Ezen cél megvalósítása érdekében várják kezdő és haladó táncosok jelentkezését, akik ingyenes próbaórákon ismerkedhetnek meg a társulattal. A csoport fő tevékenysége a show tánc oktatás, illetve show tánc műsorok és meseszínházi előadások készítése, bemutatása, mint ahogy a Fényszínház tánckarának tagjai is növendékeik közül kerülnek ki. 

 

A Vision Company Tánctársulatának vezetője, Nagy Edina több, mint 11 éve dolgozik táncoktatóként, illetve főállásban alsós tanítóként. A társulat jelen formájában 2015 januárjában alakult meg, de a csapat több tagja már az ezt megelőző években is együtt dolgozott. Az elmúlt 10 év közös kemény munkájának eredménye országos szinten kimagasló fellépésekben és bemutatkozási lehetőségekben mutatkozott meg.

 

A társulat színpadra kerülő műsorai a modern táncok világába kalandoznak, és a mai kor zenéit, stílusait felhasználva, a dinamikus és gyors mozgást a nőies, finom bájjal és szépséggel ötvözve varázsolják el a nézőket. Már több alkalommal dolgoztak közös produkciókban a Fényszínházzal: ezekben a táncos-zenés darabokban a társulat korosztályos csapatai adják a színház tánckarának jelentős részét. A színházi lét ezen keresztül a társulat mindennapjainak részévé vált. Ezáltal indultak el első kezdeményezéseik a táncos meseszínházi előadások készítésére, melyek gyerekek és felnőttek számára is egyaránt szórakoztatók. 2015-ben a Piroska és a farkast, majd 2017-ben a Pinokkiót mutatták be, utóbbit tavasszal egész Pest megyében, több mint 10 alkalommal táncolták el.

Időpontok:
- Mini korosztály (6-12 év között): minden kedden és csütörtökön 17:30-18:30 óra között
- Tini korosztály (13 éves kortól): minden kedden és csütörtökön 18:30-19:30 óra között

Helyszín: Törekvés Művelődési Központ, Budapest Könyves Kálmán krt. 25.

Kapcsolat:
- Telefon: 06 (30) 654 6756
- Email: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.
- Facebook: www.facebook.com/pg/vision.company.2015

Last modified on Tuesday, 08 May 2018 23:41

Hírek

Régi képek, emlékek

A Mély tó
Már állnak a házak
Látkép
Folyik az építkezés
Elkészült a lakótelep
Zajlik az éptkezés
Részből egész
Építési terv
Dolgozik a daru
Építik a tavat

Közösségi Hírek

Mondja el Ön is véleményét a reptéri zajvédelmi intézkedési tervről!

Mondja el Ön is véleményét…

Tisztelt Kőbányai Lakosok!A környezeti zaj értékeléséről és kezeléséről szóló 280/2004....

Helytörténet

Budapesti hírek

Humor

Gazdaság és vállalkozás

Kék hírek

Esemény

Sport

Közösség

Édua Infomédia