Kőbányai Közösségi Hírlap

A+ A A-

Idén is Halmajális május 1-jén az Óhegy parkban

Rate this item
(0 votes)

Immár 9. alkalommal kerül megszervezésre Kőbányán a HalMajális

Május 1-je Kőbányán nem csak a munka ünnepe, hanem a halételek ünnepe is. Úgy tűnik a helyiek megszerették, sőt már izgalommal várják a HALMAJÁLIS-ra keresztelt munka ünnepét. A szervezők szakítottak a hagyományos virsli-sör hangulattal, és ma már nem lehet halászlé és a halételek nélküli majális Kőbányán. A helyszín is évek óta változatlan, vagyis az egész napos eszem-iszom és szórakozás a Csősz Torony melletti Óhegy parkban lesz. A Szegedi Halászcsárda jóvoltából a gigantikus méretű, 1000 literes óriásbográcsban rotyog majd a piros leves.

Talán nem véletlen a kőbányai emberek halak és halételek iránti vonzalma. Egy kis történeti visszatekintés… A halászléről híres, óbudai Sipos étterem alapítója, Sipos Ferenc Kőbányán nyitotta meg első vendéglőjét a Martinovics téren. Felismerte, hogy a halászcsárdának nem kell feltétlenül a folyók, tavak közelében lenni. Az emberek hajlandók kisebb-nagyobb kirándulást is tenni egy jó halászléért, sült halért, viszont a kellemes környezet, a kiszolgálás és a jó közlekedés nagyon fontos számukra. A 26-os, 28-as és 37-es villamosok, amelyek megállója a vendéglő közelében volt, 10-15 perc alatt kihozták az embereket a belvárosból. A korabeli tudósítások szerint a kalauzok az utcanevek helyett „Halászkert megálló, leszállás” mondták.

A korábbi évekhez hasonlóan most is lesz „Kié a legjobb kőbányai halászlé?” főzőverseny, amelyre idén több, mint 30 csapat jelentkezett. A csapatok többnyire az évek alatt már összeszokott családi, munkahelyi, baráti társaságok, akik minden évben újabb receptúrákat vetnek be a győzelem érdekében. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján bátran kijelenthetjük, hogy a zsűrinek idén sem lesz könnyű dolga. A kőbányai csapatok rendkívül ötletes, kreatív halászlét készítettek. Zsűritagok többek között Bay Éva, Bényi Ildikó televíziós műsorvezetők, a zsűrielnöke Gyarmati Károly mesterszakács.

A rendezvényen való részvétel ingyenes.

A részletes programért kattintson az alábbi plakátra!

 

Forrás: Pro-Koord

Last modified on Thursday, 02 May 2019 09:03

Media

Hírek

Régi képek, emlékek

Folyik az építkezés
Épül a Mély tó
Föld út
Épül a lakótelep
Áll a szobor
Részből egész
Az iskola
Építési terv
Zajlik az éptkezés
Már állnak a házak

Közösségi Hírek

Mondja el Ön is véleményét a reptéri zajvédelmi intézkedési tervről!

Mondja el Ön is véleményét…

Tisztelt Kőbányai Lakosok!A környezeti zaj értékeléséről és kezeléséről szóló 280/2004....

Helytörténet

Budapesti hírek

Humor

Gazdaság és vállalkozás

Kék hírek

Esemény

Sport

Közösség

Édua Infomédia