Kőbányai Közösségi Hírlap

2015. június 30., kedd 14:49

Kőbánya legszebb fáját keresik

A Kőbányai Önkormányzat idén először hirdette meg a “Keressük Kőbánya Legszebb Fáját”  akciót. Minden olyan fát lehetett jelölni a címre, amely Kőbánya területén található, bárki által látható és amelyhez esetleg valamilyen személyes vagy történeti élmény is kapcsolódik. A beérkezett javaslatok közül az öt legszebb – legérdekesebb fára lehet szavazni 2015. augusztus 31-éig. A legtöbb szavazatot kapott fát benevezik a 2016. “Év fája” országos versenybe, és “Kőbánya Legszebb Fája – 2015” emléktáblát kap.

Szavazni az alábbi fákra lehet:
- Üllői út 118. A Janikovszky Éva Általános Iskola Tagintézménye udvarán álló – már nem élő – legalább 80 éves fa. A törzséről már hiányzik a kéreg, a sok gyerekkéz simára “csiszolta”. A fölből kiálló, kacskaringós gyökérzete is szép látványt nyújt.
- Óhegy park – Száraz utcai torkolatnál álló mamutfenyő. Ritka különlegesség egy városi parkban. Magassága meghaladja a 15 métert, koronája szabályos kúp alakú, becsült kora 40 év. A viszonylag száraz időjárás miatt lassúbb növekedésű példány.
- Keresztúri út 11-13. A Tündérkert Óvoda udvarán álló, több, mint 20 éves, fehérvirágú vadgesztenyefa. Szabályos lombkoronája gazdagon virágzik, nyáron hűs árnyat ad. Magassága meghaladja a 15 métert. Ősszel az óvodások kedvencét, a sok vadgesztenye termést bőven ontja.
- Maglódi út 12/a. A Merkapt Sporttelepen álló, egy törzsből  kettéágazó platánfa. Különlegessége, hogy az elágazásnál két külön fajta platán – nyugati platán és keleti szeldelt platán - fejlődött tovább. Becsült kora 130-150 év. Magassága meghaladja a 25 métert.
- Harmat u. 88. A Harmat Általános Iskola kertjében álló fehérnyár fa.  Szabályos lombkoronájának átmérője eléri a 20 métert, nagy területen nyújt árnyékos pihenőhelyet. Törzsének körmérete megközelíti a 3 métert, becsült kora 50 év.

Szavazzon a legszebb fára az Önkormányzat honlapján EZEN a linken!

Forrás: Kőbánya.hu
2015. máj. 07., csütörtök 10:41

Majális hallal

Ha május első napja, akkor Halmajális Kőbányán. Ma már ezt Budapest-szerte, sőt, országszerte tudják. Az Óhegy parki rendezvényen megfordult jóval több mint tízezer látogató – bárhonnan is jött – színes programokat várt és úgy tűnt, mindenki remekül érezte magát.

 

Az Óhegy-park ismét remek hátteret adott Kőbánya egyik legnagyobb rendezvényének. A Kovács Róbert polgármester teljes támogatásával és a Kőbányai Önkormányzat anyagi segítségével megvalósult programnak ismét nem nagyon volt párja széles e hazában. Legfőképpen azért, mert itt ismét a kőbányaiak és a vendégek szórakoztatásáról volt szó, nem a május elsején megszokott politizálásról.

  

A Kovács Róbert polgármester által meggyújtott „közös tűzről” sok kis láng lobbant és hamarosan rotyogtak a bográcsokban a finomabbnál finomabb hallevek – mert mi főjön más egy halmajálison? Majdnem negyven csapat indult a halászlé főző versenyen és a délután megtartott díjkiosztón új célt is kitűztek a díjátadók: azt szeretnék, ha jövőre legalább félszáz versengő halas-csapat csapna a halak közé… Apropó, idén a többségében ismert celebekből álló zsűri a Hal-dorádó csapatának ítélte a fődíjat, amely az arany fakanál díjon kívül egy hétvégi pihenés ellátással Arlón, az önkormányzat üdülőjében.

  

A programra visszatérve: a Törekvés táncosainak a közönséget is bevonó májusfa kitáncolása után nem csak a gyerekek élvezhették Korpás Éva, elsősorban nekik összeállított dalait. Ugyanez mondható el a sokak által főleg humoristaként ismert Dolák-Saly Róbertről is, aki a vidámságát Kőbányán ugyancsak a fiatalabb korosztálynak szánta. 

 

A színpadot a gyerekek után a fiatalok foglalták el, a televíziók tehetségkutató műsoraiból ugyancsak jól ismert April Project varázsolta el akrobatikus táncával a közönséget. Majd jött a sok kőbányai által ismert Csepregi trió és Molly, akik a középkorúak slágerigényét elégítették ki – nagyon magas fokon. Nótár Mary és a még mindig pörgő Szandi pedig föltette a koronát a Halmajális színpadi eseményeire. 

 

A kőbányai május elseje persze a színpadon kívül is „dübörgött”, az ide telepített vidám park, illetve játszópark és állatsimogató a gyerekeknek okozott felejthetetlen örömet, míg a különböző szervezetek sátrainál a felnőttek kaphattak élményeket – vagy éppen információt. Megtalálhatták – többek között – a kerületi ifjúsági szervezeteket, az állatvédőket és karitatív szervezetek képviselőit is. 

 

És megtalálhatták a legjobb mesterszakácsok által készített hamisítatlan, szegedi halászlevet, amelyért megérte többet sorban állni. Aki megkóstolta, tudja miről beszélek…

 

Úgy tűnik, az égiek is bábáskodnak a kőbányai Halmajális sikerei fölött, hiszen amíg az országban erős szél, vagy eső keserítette a vigadni vágyók örömét, az Óhegy parkban csak arra kellett ügyelni, hogy hideg maradjon a sör, vagy a bor, amíg a tányérról elfogy a halászlé, vagy épp a diétás csülök könnyű körettel…

 

Szerző és képek: Kőbánya.hu

Az Óhegy Parki Futókör Facebook oldalon lázas like-gyűjtögetés zajlik napok óta. Az oldalon olvasható információk szerint minden hétfőn ingyenes futóedzések lesznek az Óhegy parkban abban az esetben, ha legalább ezren lájkolják a felhívást tartalmazó képet. Hétfő reggelig 525-en tetszikelték a képet! 

Aki szeretné támogatni a kőbányai futó közösséget, az kattintson a képre, majd lájkolja a Futókör oldalán megnyíló felhívást! 

Kategória: Közösség
2015. máj. 10., vasárnap 22:48

Sajáttestsúlyos edzés Kőbányán

Egyedülálló, ingyenes programsorozatot szervezünk, a mozgást és a sportot kedvelők számára. Májustól júniusig 14 alkalommal különböző helyszíneken várjuk az egyre népszerűbb saját testsúlyos edzés híveit akik profi sportolók útmutatásával dolgoztathatják meg izmaikat, tanulhatják meg a különböző fogásokat és edzésformákat. Az elmúlt években sokat tettünk a sportolási lehetőségek bővítéséért: ma már Kőbánya minden pontján elérhetőek az ingyenes, szabadtéri eszközök. Kivilágított, korszerű burkolatú futókört építettünk az Óhegy parkban, minden városrészben telepítettünk szabadtéri fitnesz- és saját testsúlyos edzőparkot. Felújítottuk a parkjainkban elérhető pingpong asztalokat és kosárlabda palánkjainkat. 

VÁRJUK A MOZGÁS SZERELMESEIT, VÁRUNK MINDEN ÉRDEKLŐDŐT! KELLEMES KIKAPCSOLÓDÁST ÉS JÓ SPORTOLÁST KÍVÁNOK!

Kovács Róbert
Kőbánya polgármestere

 

Kategória: Sport

A Kőbányai Önkormányzat idén is megrendezi a Kőbányai Halmajálist, amely május 1-jén egész napos kikapcsolódást ígérő programsorozattal várja a családokat az Óhegy parkban. Az ünnepen lesz játékos virtusvetélkedő is, amelyre várják baráti társaságok és közösségek jelentkezését. Nevezési határidő: április 28.! A versenyről további információt a plakáton talál!

Kategória: Aktuális
2015. április 10., péntek 16:23

Kőbányai Halmajális május 1-jén

A Kőbányai Önkormányzat idén is megrendezi a Kőbányai Halmajálist, amely május 1-jén egész napos kikapcsolódást ígérő programsorozattal várja a családokat az Óhegy parkban. 

Kategória: Közösség

Az Óhegy Parki Futókör Facebook oldal rekordkísérlet szervez az Óhegy parkban április 11-én. A következő felhívást tették közzé: "Gyere és fuss velünk akár 2 órán át az Óhegy Parkban! Gyűjtsünk össze együtt minél több kilométert, minden egyes kör számít!!! Várunk mindenkit szeretettel, mert futásra születtünk."

A rekordkísérlet Facebook oldala: EZEN a linken érhető el.
Indulás: Csősztorony Bisztró, Harmat utca 31.
Időpont: 2015. április 11. 10:00–12:00 óra között

Kategória: Sport
2015. február 09., hétfő 10:21

Kőbánya nem akar Moszkva parkot

Egy hétvégén át tartott a Tarlós István főpolgármester által keltett döbbenet. A főpolgármester még péntek este az RTL II Magyarul Balóval című műsorában beszélt arról, hogy megtalálta az új Moszkva tér helyét. Kifejtette, hogy a kőbányai Óhegy parkot nevezné át Moszkva parkra. A téma nem maradt visszhangtalan, "izzott a kőbányai internet", ahol egyértelműen elutasító volt a kerületben élők reakciója. 

A Kőbányai Önkormányzat képviselő-testülete sem várt ölbe tett kézzel, már hétfő reggel rendkívüli ülést tartottak a fővárosi elképzelésről. A kerületi képviselők - függetlenül pártállásuktól - egyetértettek abban, hogy nem támogatják a közterület átnevezését, hanem ragaszkodnak a jelenlegi Óhegy park név megtartása mellett. A közös kerületi akarat a szavazásnál is megmutatkozott: egyhangú szavazással utasították el a javaslatot, sőt, tiltakozásukat is kifejezték a fővárosi önkormányzat ötlete miatt.

Kovács Róbert polgármester mindezt a következőképpen kommentálta a Facebook oldalán: "Ma délelőttre rendkívüli képviselő-testületi ülést hívtam össze. Megtárgyaltuk Tarlós István főpolgármester arra irányuló kezdeményezését, hogy az Óhegy parkot nevezzük át Moszkva parkra. Önkormányzatunk testülete teljes egyetértésben foglalt állást: TILTAKOZUNK az Óhegy park átnevezése ellen!"

 

A képek forrása: Kovács Róbert polgármester mindezt a következőképpen kommentálta a Facebook oldala

Látogasson el az Óhegy park Facebook oldalára!

2015. február 08., vasárnap 08:30

Moszkva park lesz az Óhegy parkból?

Tarlós István főpolgármester péntek este az RTL II Magyarul Balóval című műsorában beszélt arról, hogy a főváros 400-500 milliárd forint európai uniós támogatáshoz juthat a következő hét évben. A főpolgármester - többek között - azt is közölte: megtalálták az új Moszkva tér helyét, amely a X. kerületben lesz. Elképzelései szerint az Óhegy parkot nevezik át Moszkva parkra. 

A parkot nem először keresztelnék át: az 1975-ben átadott zöldfelület neve eleinte Magyar-Szovjet Barátság Park volt, melyet a rendszerváltást követően neveztek át Óhegy parkra.

A 148 méter magas Óhegy legmagasabb részén elterülő Óhegy park helyén kezdetben szőlőföldek voltak, ezért is épült fel a Csősztorony, mely ma Kőbánya egyik műemléke. A szőlőtermesztés után megindult a bányászat, a területen hatalmas alagútrendszerek épültek ki. A bányászat megszűnése után az alagútrendszert a sörfőzés tudta felhasználni. A XIX. század elején az óhegyi kőfejtő helyén egyre több épület épült - főként téglagyárak. Egy 1895-ös térképen a Virava-féle téglagyár név szerepelt. A területen hatalmas részeken bányásztak ki. A gyár 1919-ben beolvadt egy másik gyárba. Az elhagyott katlanok feltöltése, főként kommunális hulladékkal, az 1950-es években kezdődött. 1965-ben a területen már egy gyár sem volt, a járatok feltöltésével a '70-es évekre végeztek teljesen. 1973. február 13-án kezdődött meg a terület rendezése, parkká való átalakítása. A bányagödrök területén egy 20 hektár területű park épült, melyet 1975-ben adtak át. Nem csak park, hanem játszóterek és egy arborétum is létesült. A terület déli részén elterülő „öböl” emlékeztet csupán arra, hogy egykoron mire is használták ezt a területet.

Önnek mi a véleménye a park átnevezéséről? Látogasson el az Óhegy park Facebook oldalára és fejtse ki véleményét!

Forrás: MTI, Wikipédia

Kategória: Budapest

A kerületi Önkormányzat november 28-án ünnepélyes keretek között avatta fel az új, 1.4 kilométer hosszú rekortán borítású Óhegy parki futópályát, valamint a szintén új, saját testsúlyos edzéshez alkalmas eszközparkot. A kellemesnek nem nevezhető időjárás ellenére sokan vettek részt a vidám hangulatú eseményen, amelyet megtisztelt jelenlétével Monspart Sarolta tájfutó világbajnok és Frank Tibor ultrafutó, iron man, a Budapesti Fegyház és Börtön volt intézetparancsnoka is.

 

A pálya és bemutató az edzőparkban

A futókört Kovács Róbert polgármester adta át, aki avató beszéde elején kiemelte, hogy Kőbánya ismét igazolta: sportos kerület. Meglátása szerint régi álom valósult meg, hiszen a helyi lakosok már régóta igényelték, hogy az Óhegy parkban bővüljenek a sportolási lehetőségek. A pályának üzenetértéke van, amely a sport és a mozgás fontosságát hivatott közvetíteni. A futókörrel egyszerre létesített új edzőpark célja az, hogy mindenki kötöttségek nélkül mozoghasson, sportolhasson. A polgármester elmondta, hogy a kerületben Monspart Saroltával együtt indította el a nordic walking mozgalmat, amely hamar népszerűvé vált. Reményét fejezte ki, hogy a saját testsúlyos edzés mozgalomnak is hasonló sikere lesz és meghonosodik Kőbányán. Beszéde végén kellemes kikapcsolódást, jó sportolást kívánt minden kőbányainak.

 

Kovács Róbert polgármester és az ünnepség résztvevői

Monspart Sarolt jó tanácsokkal látta el a megjelenteket, amelyek során kiemelte, hogy a sport egy életre szól. Elmondta, hogy az új kőbányai pálya nagyon jó, egy "gyönyörű óázisa" Budapestnek. Frank Tibor a futáshoz kapcsolódó személyes élményeiről, valamint elért eredményeiről mesélt. Felhívta továbbá a megjelentek figyelmét arra, hogy december 8-án közösségi futást tartanak az új kőbányai pályán. 

 

Révész Máriusz országgyűlési képviselő, Kovács Róbert polgármester, Monspart Sarolta, Radványi Gábor alpolgármester és Frank Tibor

Az edzőparkban telepített hét korszerű eszközön a Bartendaz Hungary csapata tartott lenyűgöző bemutatót, amely a kőbányai iskolák vállalkozó kedvű gyermekei következtek, akik az új pályán mérték össze erejüket, kitartásukat különféle futószámokban.

 

Eshet eső, fújhat szél, nem tántorodnak el a sportolni vágyók

Kőbánya önkormányzatának kiemelt célja, hogy minden kerületi polgárnak lehetősége legyen ingyenesen sportolni. Ehhez méltó körülményeket kell teremteni. Ennek a munkának újabb állomása az Óhegy parki futókör és felnőtt edzőpark átadása. Az Óhegy parki sportolási lehetőségek bővítése a kőbányaiak régi igénye volt. Az önkormányzat erre a célra a 2014-es költségvetésében 61 millió forintot különített el. Az összeg nem csak a futópálya kialakítását, hanem a hozzá kapcsolódó elöregedett, helyenként balesetveszélyes járdák felújítását, a Kőér utca felőli lépcsősor újjáépítését, közvilágítási oszlopok, illetve padok áthelyezését és a környezet rendezését is magában foglalja. A beruházás kiegészült egy felnőtt „játszótérrel” is: hét korszerű eszköz áll az erősíteni vágyók, vagy csak a futás előtt bemelegítők rendelkezésére. A futópályát az Innober Wave Kft. tervezte és a Mátra-Fuvar-Speed Kft. kivitelezte.

 

A sport egy életre szól!

A rekortán gyakorlatilag körbe öleli az egész parkot. Az 1,4 kilométer hosszú, 1 méter széles, gumiburkolatú pályán szintkülönbségek is növelik a kihívást, a közvilágításnak köszönhetően pedig este is gond nélkül lehet sportolni. Az önkormányzat tervei szerint a felnőtt edzőparkban tavasszal néhány hétig szakemberek tartanak nyílt edzéseket, bemutatva az eszközök hatékony és biztonságos használatát. Kőbánya önkormányzata ezzel is hozzá kíván járulni az egészséges életmód és a sportolás népszerűsítéséhez.

Forrás: Kőbányai Önkormányzat, MTI, Kőbánya.info, Kovács Róbert polgármester Facebook oldala

Édua Infomédia

Top Desktop version