Kőbányai Közösségi Hírlap

A+ A A-
Saturday, 19 August 2023 13:55

Rend és tisztaság a Népligetnél

A Népligetnél folytatódott a Budapesti Közlekedési Központ által életre hívott köztisztasági és közrendvédelmi együttműködés - olvasható a Budapesti Közlekedési Központ honlapján. A forgalmas köztereket érintő – mindennapi alapfeladatokon felüli – kezdeményezés célja, hogy a fővárosban közlekedők tisztább környezetben utazzanak és nagyobb biztonságban érezzék magukat. Legközelebb ismét a KÖKI és környéke következik.


Kép: bkk.hu

A BKK folyamatosan kezdeményezi a rendszeres takarításon felül egy-egy forgalmas közterület rendezését és ellenőrzését. Az összehangolt köztisztasági és közrendvédelmi együttműködés helyszíne ezúttal a Népliget volt: az augusztus 17-én, csütörtökön zajlott megmozdulásnak köszönhetően megtisztult a forgalmas közlekedési csomópont és környezete.

A Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. keretein belül önállóan működő FKF Köztisztasági és FŐKERT Kertészeti Divíziók, valamint a BKV Zrt. munkatársai az egyéb napi teendőiken felül kitakarították az ott lévő villamosmegállót és a metróaluljárót.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság – a főváros forgalmas közterületeihez hasonlóan – fokozott rendőri jelenlétet biztosított a helyszínen.

Az összehangolt munkából kivette a részét a rendészeti tevékenységet végző Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI), ami a rendőrökhöz hasonlóan vissza-visszatérve ellenőrizte a környéket.

Fontos szerepet játszott a közös akcióban a Volánbusz Zrt., a cég munkatársai a rendvédelmi szervek munkáját támogatták.

Ugyancsak támogatták az együttműködés sikerességét a Menhely Alapítvány munkatársai, akik szükség esetén segítséget nyújtottak a rászorulóknak.

Közös érdek Budapest tisztán tartása!

A BKK elkötelezett amellett, hogy a főváros tulajdonában lévő közszolgáltatókkal, valamint állami és civil szervezetekkel szorosan együttműködve élhetőbbé tegye Budapestet. A köztisztasági és közrendvédelmi együttműködés 2021-ben indult útjára a BKK szervezésében: a fővárosi közműcégek, a rendőrség munkatársai és a civilek március és október között tervezetten havonta két vagy három alkalommal jelennek meg egy-egy fontosabb csomópontban. Idén eddig

- a Kálvin tér;
- az Etele tér;
- a KÖKI és környezete;
- a Keleti pályaudvar;
- a Határ út metróállomás;
- a Lehel tér és környezete;
- Újpest-városkapu;
- az Örs vezér tere,
- a Blaha Lujza tér,
- a Nyugati pályaudvar, valamint
- a Göncz Árpád városközpont volt a kezdeményezés helyszíne.

Augusztusban még ismét a KÖKI és környezete következik, szeptemberben várhatóan a Puskás Ferenc Stadion metróállomás és környezete, valamint a Déli pályaudvar kerül sorra.

Budapest tisztán tartása többszereplős feladat, amelyből a főváros vállalatai és az egyes kerületi önkormányzatok mellett az ingatlantulajdonosoknak, valamint a lakosságnak is ki kell vennie a részét. A főváros közbiztonságának és köztisztaságának fenntartása közös érdek; a lakosok, illetve az ott közlekedők együttműködése és odafigyelése egyaránt fontos.

Forrás: bkk.hu 

Published in Aktuális

Budapest tiszta levegőjéhez a Főkert idén eddig csaknem ezerötszáz új fa ültetésével is hozzájárult, így több mint hatszáz új fasori és parkfával bővült az állomány, tíz idős fát telepítettek át, emellett kilencszáz erdészeti facsemetével gazdagodtak a fővárosi erdők - közölte a Budapesti Közművek (BKM) Főkert Kertészeti Divíziója az MTI-vel.


Kép: Főkert Facebook oldala

Budapest fennállásának 150. évfordulója alkalmából a szakemberek nagy mennyiségben telepítettek facsemetéket a Hungária körúton és a Könyves Kálmán körúton, ahol a Főkert százötven oszlopos szillel pótolta a fasor kiszáradt és a balesetveszély miatt kivágott oszlopos juharfáit. A szil várhatóan jobban fogja tolerálni a kedvezőtlen városi körülményeket, és a betegségekkel szemben is ellenállóbb.

Budán, a XII. kerületben a Fodor utcában ötvennyolc közönséges pagodafa zöldíti újra a fasort, a Németvölgyi úton pedig negyvennégy korai juhart ültettek el. A Fiumei útra lepényfák, a Kőbányai útra hazai nemesítésű, gömb koronájú virágos kőrisek, illetve fatermetű, szárazságtűrő galagonyák kerültek.

A Népligetben, a Feneketlen-tónál, valamint a Pünkösdfürdő parkban és a Gesztenyéskertben a Főkert szakemberei nemcsak fiatal csemetéket ültettek, hanem egy speciális géppel huszonöt évesnél idősebb fákat - törökmogyorót, kőrist, szivarfát, páfrányfenyőt és vörös tölgyet - is. Ezek a koros fák már jóval nagyobb zöldtömeggel rendelkeznek, mint a díszfaiskolából frissen kikerült fiatal fák, ezért hatékonyabban növelik meg az adott területen a fotoszintetizáló zöldfelület nagyságát.

A szakemberek az idén is folytatták az erdősítést, a Felsőrákosi-réteken csaknem ötszáz,a Szépvölgyi-erdőben pedig négyszáz erdészeti facsemete kezdheti meg a növekedést. A májusi erdőtelepítésen a világhírű környezetvédő és tudós, Jane Goodall személyesen vett részt, és egy gyertyán elültetésével maga is hozzájárult Budapest zöldfelületeinek növeléséhez.

A Főkert felhívta a figyelmet, hogy a frissen ültetett fák sérülékenyek, még meg kell szokniuk új környezetüket, ezért arra kérnek mindenkit, hogy vigyázzanak a növényekre, és a kutyáikat se engedjék a közelükbe, mert az ebek kárt tehetnek a csemetékben.

Forrás: MTI

Published in Aktuális

Hagyomány lett a kezdeményezésből, amelyet még 2021 elején indított útjára a Budapesti Közlekedési Központ, hogy partnereivel szoros együttműködésben megtisztítsa és élhetőbbé tegye a főváros forgalmas köztereit - olvasható a Budapesti Közlekedési Központ honlapján. A „Tiszta és biztonságos Budapestért” kampány résztvevői kéthetente újabb és újabb helyszínen dolgoznak: ezúttal a Népligetre esett a választás, legközelebb pedig a Keleti pályaudvar következik.

Kedvező fogadtatása van a másfél éve tartó köztisztasági és közrendvédelmi akciónak, amelyet a BKK kezdeményezett, hogy a fővárosban közlekedők tisztább környezetben utazhassanak, és nagyobb biztonságban érezzék magukat. Az összehangolt akció újabb helyszíne a Népliget és környezete volt.


Fotó: bkk.hu

A Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. keretein belül önállóan működő FKF Köztisztasági és FŐKERT Kertészeti Divíziók, valamint a BKV munkatársai a bevált gyakorlatnak megfelelően dolgoztak. Kézi és gépi erővel május 25-én, szerda éjszaka, majd 26-án, csütörtök reggel megtisztították a villamosmegállót és a metróaluljárót.

Fontos szerepet játszott az akcióban a Budapesti Rendőr-főkapitányság, amely a főváros több forgalmas közterületén, így a Népliget és környékén is rendszeres rendőri jelenlétet biztosít. A rendőrökhöz bármilyen bűncselekmény vagy szabálysértés észlelése esetén fordulni lehet. Jelentős szerep jutott még a Népligetnél a rendészeti tevékenységet végző Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóságnak, valamint a szociális munkásoknak, a Menhely Alapítvány munkatársainak.

„Összetett feladatra vállalkozott a BKK, amikor elhatározta, hogy a fővárosban közlekedők visszajelzéseire alapozva, szoros együttműködésben a partnereivel megtisztítja a forgalmas közterületeket – mondta Borsi Dávid, a BKK kommunikációs vezetője. – A »Tiszta és biztonságos Budapestért« kampány beváltotta a hozzá fűzött reményeket, amelynek a keretében már tizenhárom jelentős csomópontot tettünk élhetőbbé a városban; ám a terveink szerint a sor itt még nem ér véget. Köszönet jár mindenkinek, aki csatlakozott a kezdeményezéshez, illetve időt és energiát sem sajnált arra, hogy a jó ügy mellé álljon. De ne feledkezzünk meg róla: mindannyiunk felelőssége, hogy kulturált környezetben éljünk!”

A BKK elkötelezett amellett, hogy a főváros tulajdonában lévő közszolgáltatókkal, illetve állami és civil szervezetekkel együttműködve élhetőbbé tegye Budapestet. Ezért az FKF, a FŐKERT, a BRFK és a FÖRI közreműködésével további forgalmas közterek megtisztítását és a közbiztonság növelését tervezi. Júniusban a Keleti pályaudvar és Újpest-városkapu kerülhet sorra.

A Népligeti köztisztasági és közrendvédelmi akcióban részt vett:

- a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divízió,
- a Budapesti Közművek FŐKERT Kertészeti Divízió,
- a BRFK IX. Kerületi Rendőrkapitányság,
- a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI),
- a Menhely Alapítvány,
- a BKV Zrt.,
- a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. (BKK Zrt.).

A „Tiszta és biztonságos Budapestért” kampány eddigi helyszínei:

Forrás és képek: bkk.hu

Published in Közlekedés
Thursday, 07 January 2021 14:21

Megtisztult a Terebesi erdő

Fővárosi összefogással, több mint 2000 köbméter, hozzávetőleg 400 tonna illegális hulladéktól tisztult meg a 66 hektáros Terebesi erdő - olvasható a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. Facebook oldalán.

Budapesten komoly gondot jelent az elhagyott területeken történő illegális hulladéklerakás. Sajnálatos módon vannak rendszeresen visszatérő helyszínek. Többek között ilyen a X. kerületi Terebesi úti kiserdő is, ahonnan az elmúlt években már több ezer köbméter illegális hulladékot szállítottak el az FKF Zrt. munkatársai.


Kép forrása: Főkert Facebook oldala

A Terebesi úti kiserdőben a legnagyobb hulladékszennyezési gócpont a FŐKERT Nonprofit Zrt. tulajdonába tartozó, de már régen nem használt telephely, ahonnan több mint 2000 köbméter, illegálisan lerakott szemetet gyűjtöttek most össze, majd szállítottak el gépi, valamint kézi munkaerő segítségével az FKF Nonprofit Zrt. és a FŐKERT szakemberei, a területen lakókat is bevonva a munkálatokba.

További részletek a projektről: https://www.facebook.com/watch/?v=464848778249320 

Az alábbi képen a takarítási munkálatok előtti és utáni állapot látható.


Kép forrása: FKF Facebook oldala

Forrás: FKF Zrt. 

Published in Aktuális

A FŐKERT Nonprofit Zrt. várja lelkes önkéntesek jelentkezését tavaszi parkszépítő akcióra. A rendezvény keretein belül cserjeültetésben, füvesítésben, homokozó-felújításban, sétány-sarabolásban vehetnek részt az önkéntes érdeklődők és egy középiskolai padfestő pályázatra is sor kerül.

Szépítsük meg együtt a Népligetet!

További részletek és kapcsolat: http://www.fokert.hu

Published in Közösség
Wednesday, 27 September 2017 10:39

Autómentes nap Kőbányán

Kőbánya idén is csatlakozott az Európai Mobilitási Hét akcióhoz, melynek keretén belül 2017. szeptember 22-én, pénteken került sor az „Autómentes Nap” programjára a kerületben. A helyi iskolák csoportjai délelőtt kerékpártúrán és különböző kerékpáros ügyességi feladatokon veszhettek részt, délután pedig kerékpáros bánya túra, és családi bringás programok várták az érdeklődőket az Óhegy Parkban.

 

2017-ben hatodik alkalommal csatlakozott a Kőbányai Önkormányzat az Európai Mobilitási Hét akciósorozathoz. Kőbányán szeptember 22-én pénteken reggel 9 órakor a KÖSZI előtt ünnepélyes megnyitóval kezdődött az „Autómentes Nap” programja.

Az iskolások a KÖSZI-től a kőbányai pincerendszer, az Óhegy park, és a Sibrik Miklós út – Harmat utca kereszteződésénél kialakított „Biciklis Pont” érintésével tekertek át a Sportligetbe. Miután megérkeztek a rövid túráról a sportligetbe, kettévált a társaság: a csapat nagy része a 9 állomásból álló, ügyességi, közlekedésbiztonsági és helyismereti vetélkedőn próbálhatta ki magát, a többiek egy izgalmas, 300 méteres sprint versenyben mérhették össze gyorsaságukat. A sprintversenyen 3 korosztályban a fiúk és lányok külön-külön párosával álltak rajthoz ahol a gyorsabbak tovább jutottak a következő körre.

 

A kerületi óvodák csoportjai számára a KÖSZI előtt és a lezárt Ászok utcában vidám, játékos vetélkedő és aszfaltrajz verseny volt a program. A délelőttöt a KÖSZI előtt és a Sportligetben is látványos freestyle kerékpáros bemutató színesítette.

A délután a családoké volt, 16 órától bringás programok várták őket az Óhegy Parkban. A legnagyobb érdeklődés a bánya túrát övezte, ahol néhány száz méteren birtokba vették a kőbányai pincerendszert a bringás családok. A remek hangulatról a bányában a Tutta Forza fúvós zenekar gondoskodott, akik rövid időre koncertteremmé varázsolták a régi bányajáratot. A legkisebbek az Óhegy Parkban maradtak, és egy rövid minimotoros verseny után kipróbálhatták, hányan férnek el egy csuklós BKK busz holtterében. Az eredmény mindenkit meglepett, mert szinte mindenkit el lehetet tüntetni ezen a területen. A résztvevők a Kőbányai Önkormányzat ajándékait kapták.

 

Az Autómentes Nap délelőtti programjain közel 400 gyermek, délután pedig több mint 50 család vett részt. A programok sikeres lebonyolítását a Kőbányai Torna Club, a BRFK X. kerületi Rendőrkapitánysága, a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt., a KŐKERT Nonprofit Kft. és a Kőbányai Polgármesteri Hivatal kiváló együttműködése garantálta.

Forrás és képek: Barkó-Tóth Viktória, Vuelta Sportiroda

Published in Közösség

A FŐKERT Nonprofit Zrt. kezelésében álló Népliget gyönyörű parkja, és fái adnak otthont a III. Faápoló Magyar Bajnokságnak 2017. augusztus 26-27-én. Famászó-faápoló versenyeket a világ számos országában tartanak, valamint Európa, és világbajnokságot is. A versenyek állomásai a mindennapi munkát imitálják, azzal a kivétellel, hogy favágás nem történik. A versenyzőknek 5 állomáson kell, összemérjék tudásukat, ügyességüket, gyorsaságukat.

Magyarországon immár ez, a III. bajnokság. A versenyek meghonosításában a Magyar Faápolók Egyesülete is fontos szerepet vállalt. Az ezt megelőző két bajnokságnak Szeged városa adott otthont, de elérkezettnek láttuk az időt, hogy a bajnokság évről évre új helyszínen kerüljön megrendezésre.

A Magyar versenyzők számos európai versenyen tették le névjegyüket.

Az eseményt sokszínű, változatos, környezettudatos ismeretterjesztő előadások, programok, színesítik majd, továbbá faápoló eszközök, felszerelések bemutatója. A résztvevők száma előreláthatólag 300 fő.

A versenyállomások leírása röviden:
Imitált munkamászás (Work climb): Az imitált munkamászás versenyszám egy valódi munkát próbál bemutatni. A koronában négy munkaállomás van elhelyezve, és egy a földön, tehát összesen öt állomáson lehet pontot szerezni. Az állomások elérését a lehető leggyorsabban kell teljesíteni, da a bírók a biztonságos mozgást, és munkavégzést követik figyelemmel.
- Társmentés (Aerial rescue): A társmentésnél egy bábu imitálja a sérültet, a fán. A sérülés mértékét mindig a verseny előtt tárják a versenyzők elé. Fontos, hogy a sérült 7 percen belül a földre jusson, és imitált sérülései megfelelően el legyenek látva. Bírók nem csak a gyorsaságot, hanem a sérülttel való megfelelő bánásmódot is pontozzák.
- Biztosított gyorsmászás (Belayed speedclimb): Felsőbiztosítással történő gyorsmászás, egy előre kijelölt útvonalon, a fán. Hasonlóan a falmászáshoz. Az út végét a 18m magasan elhelyezett harang megkongatása jelzi. A leggyorsabb versenyző nyeri ezt a versenyszámot.
- Footlock: A footlock egy lábkulcsos technikával végzett kötélen felmászást jelent. Ez a technika tradíció a famászásban. Elsajátítása, koncentrációt, és magas fizikai állóképességet követel a versenyzőtől. Az állomás teljesítését a 15m magasságban elhelyezett harang megütése jelenti. A leggyorsabb versenyző nyeri ezt a versenyszámot.
- Dobózsinór dobás (Throw line): A dobó súly és zsinór dobása az egyik legfontosabb technika a faápolásban. Ezzel a módszerrel juttatjuk a kötelet a fa koronájába akár 25-30méter magasságba is. A versenyen különböző pontértékű ágvillák lesznek kijelölve a fán, melyekbe a versenyző a köteleit be kell, húzza. A versenyszám egyaránt rejteget pluszpontot a gyorsaságért, de rejteget mínuszpontot is, ha pl.: a versenyző letör egy kis ágat a fáról, vagy a kijelölt területről kidob.

A FŐKERT kiemelkedő szerepet tölt be Budapest fáinak, fasorainak ápolásában. Nagy sikerrel fut Tarlós István főpolgármester kezdeményezésére a “10 000 új fát Budapestre program is. Mivel a városi lakosság is igen érzékeny a fákat érintő kérdésekben, ezért a társaság kiemelten fontosnak tartja a minél szélesebb körű tájékoztatásukat. Ez a rendezvény is szolgálja a favédelmi-, faápolási módszerek népszerűsítését, elfogadtatását mind a szakma, mind a civil szervezetek körében.

Az esemény Facebook oldala IDE kattintva érhető el.

Published in Közösség

„150 éve a Főváros szolgálatában...”

Az 1867-ben alapított Fővárosi Kertészet, 2017-ben ünnepli fennállásának 150. évfordulóját. Így az idei év jubileumi év lesz a vállalat életében, amelyet méltó ünnepi eseményekkel szeretne emlékezetessé tenni a Társaság. Az emlékév részben a FŐKERT 150 éves történetéről szól, de a jövő felé is építkezik. Az alapítás dátumához kötődően indul el Tarlós István főpolgármester úr fővédnökségével a „FŐKERT150” jubileumi emlékév.

1867-ben Pest város vezetése a szaporodó parkok és fasorok fenntartási és fejlesztési munkái miatt napirendre tűzte egy önálló városi kertészet megalapítását. Ezért Pest Szabad Királyi Város Tanácsa 1867. március 19-én határozatban rögzítette a város fásítási ügyeinek leválasztását a Városligeti kertészettől és megszavazott kültelki fásításra 2.950 forintot, továbbá „a Városligeti fanöveldére és oda kiváltandó felügyelői épületre 5.000 forintot.”

Ehhez az eseményhez köthető annak a kertészeti vállalatnak a megalakulása, amely az elmúlt 150 év alatt töretlenül végezte a Főváros zöldfelületeinek gondozását, fejlesztését és mára FŐKERT Nonprofit Zrt. néven, fővárosi, kiemelten közhasznú közművállalatként tartja karban és fejleszti Budapest rendeletileg kiemelt zöldfelületeit és fasorait.

Az elmúlt másfél évszázadban történelmi megpróbáltatások sora érte Budapestet, többször dúlta ostrom és voltak fellendülő időszakok is, melyek mind nyomot hagytak a város zöldterületein, a városi fákon és magán a Fővárosi Kertészeten is. Ma a FŐKERT Nonprofit Zrt. - mint a szakma zászlóshajója -, Magyarország legnagyobb és legrégebbi kertészeti vállalata 6 millió négyzetméter zöldfelületet, illetve több mint 100 ezer fasori fát gondoz Budapesten.

A FŐKERT150 jubileumi évet a FŐKERT Nonprofit Zrt. szeretné emlékezetessé tenni, nemcsak a vállalat dolgozói, de Budapest lakossága és a Fővárosba látogató turisták számára is. Többféle szakmai programot és közösségi eseményt tervezünk:
- A Jubileumi év során a FŐKERT meg kíván jelentetni egy magyar-angol kétnyelvű képes albumot az elmúlt 150 év fontosabb eseményeiről, igazgatóiról, a Társaság kezelésében lévő legfontosabb parkokról és fasorokról.
- A FŐKERT nyitott az innovációk, a modern technológiák felé, így elkészítjük a BudapestGreen néven futó okostelefon applikációt, amelynek célja bemutatni Budapest legfontosabb zöldterületeit, fasorait, botanikai ritkaságait és kertészeti érdekességeit. Az applikáció magyar és angol nyelven készül, nem titkolt célja bemutatni Budapest „zöld” valóságát, utazásra és felfedezésre hívja az érdeklődőket a budapesti parkok és fasorok világába.
- www.fokert150.hu néven honlapot indított a Társaság, amelynek célja, hogy az érdeklődők fel tudják tölteni a honlapra a családi fényképeiket, emlékeiket, amelyek a FŐKERT által gondozott parkjaiban, fasoraiban készültek. Emellett a Társaság munkatársai a belső archívumból válogatnak képeket, archív dokumentumokat, amelyeket megosztanak ezen a honlapon.
- A FŐKERT Nonprofit Zrt. a jubileumi év alkalmából teljesen felújítja a Gellérthegyi Csúszdás Játszóteret és környezetét, melyre emlékfát és emléktáblát kíván elhelyezni.
- Idén is megrendezésre kerül a Föld Napja alkalmából az évek óta sikeres önkéntes parkszépítő esemény, a „Miénk itt a park!” rendezvény a Vérmezőn.
- Idén is várja az érdeklődőket a korábbi években sorozatos rekordokat elérő „Tedd Meg Magadért!" elnevezésű családi- és sportrendezvény.
- Negyvenedik alkalommal kerül megrendezésre az egynyári virágbemutató a Margitszigeten, amely idén nemzetközi kitekintéssel párosul
- A Társaság tervei szerint az idén először önálló sátorral jelen lesz az idei 25 éves jubileumi Sziget Fesztiválon is. A FŐKERT a kezdetek óta részese a fesztiválnak, minden évben rendbe rakja a Hajógyári szigetet a fesztivál után, idén viszont környezetvédelmi szemléletformáló kampánnyal kívánunk találkozni a fesztivál látogatóival.
- A Jubileumi év méltó lezárásaként egy nemzetközi kertész-szakmai konferenciát szervezünk neves hazai- és külföldi előadók részvételével. Folytatódik a tavalyi évben megkezdett „10 000 új fát Budapestre” program, amelyet Tarlós István főpolgármester úr indított útjára 2016-ban.

A FŐKERT Nonprofit Zrt. a jubileumi év során hasznos, a város és lakói számára értéket jelentő rendezvényeket és programokat szervez, amelyekre szeretettel vár minden érdeklődőt!

FŐKERT Nonprofit Zrt.

Published in Budapest

A FŐKERT Nonprofit Zrt. idén is több mint 100 ezer árvácskát ültet ki a Főváros kiemelten kezelt zöldterületeire. A kemény téli napokat lassan felváltja a szívderítő tavaszi napsütés, a FŐKERT munkatársai a hólapát helyett ültetőlapátot fognak, a síkosságmentesítés helyett talajelőkészítéssel foglalkoznak. Tavasszal, a munkafolyamatok megváltoznak, a virágágyakat frissíteni, lazítani, termővé kell tenni a palánták befogadására. A virágágyakba ősszel kiültetett kétnyári növényeket pótolni, újítani kell, hogy a meleg idő beköszöntével ismét teljes színben pompázhassanak. Három őszi virágágyat kell a zord tél miatt újraültetni (az I. kerületi Szent György téren, az V. kerületi Deák téren és a Vajdahunyad váránál a Városligetben).

A FŐKERT a fenntartásában lévő kiemelt, közcélú zöldterületeken színesíti a városképet, a tavaszi összes árvácska kiültetés meghaladja a 100 ezer tövet, így az őszivel együtt több mint 117 ezer árvácska díszlik majd a parkokban. Ezek a növények kertjeink és parkjaink egyik legkedveltebb virágai, mert változatos színvilága a tavaszi kiültetéskor márciustól júniusig, az őszi kiültetésű árvácskák pedig szeptembertől novemberig díszítik a köztereket.

Hét zöldterületen hagymásvirágok keveréke fog nyílni. Az előző években kiültetett V. kerület Károly körút, I. kerület Szarvas tér, X. kerület Kerepesi út – Pillangó utca zöldterületek mellett idén két új helyszínen – az V. kerület Március 15. tér és a XIV. kerület Hungária körút - Kacsóh Pongrác felüljárónál – fog színes virágkavalkád nyílni. Március végétől érdemes lesz folyamatosan nyomon kísérni a hagymás növények előbukkanását, hiszen ezeknek köszönhetően hétről hétre változik majd a virágágyak színe, hangulata, megjelenése.

A fentiek mellett érdemes lesz ellátogatni és megtekinteni a frissen ültetett virágágyakat a Budai Várban a Tóth Árpád sétányon, a XI. kerületi Kosztolányi Dezső téren, a XIII. kerületi Jászai Mari téren vagy az V. kerületi Széchenyi István téren. A XIII. kerületi Szent István Parkban pedig már gyönyörűen nyílnak az ősszel telepített hagymás virágok.

Kérjük a lakosságot, óvjuk együtt a kiültetett virágokat, hogy minél tovább gyönyörködhessünk bennük.

FŐKERT Nonprofit Zrt.

Published in Budapest
Friday, 02 December 2016 11:03

Tízezer új fát Budapestre!

Jó ütemben halad a Tízezer új fát Budapestre! elnevezésű program, az októberi indulás óta több mint 1500 fát ültettek el, és kedvező időjárás esetén december elejéig további kétszáz csemetét helyeznek ki - közölte a Főpolgármesteri Hivatal. Tarlós István főpolgármester egy hónappal ezelőtt jelentette be a hároméves program elindulását, amelynek célja, hogy 2019-ig nyolcezer üres helyre ültessenek fát Budapesten. 

A program aktuális helyzete

A program jelenlegi szakaszában a főváros húsz kerületének több mint hatvan utcájában 18 féle várostűrő fafajtát ültetnek el. Ezzel teljessé vált például a Városligeti fasor fehér virágú vadgesztenyesora, 12 új facsemete került az V. kerületi Alkotmány utcába, továbbá megújultak a Ferihegyi gyorsforgalmi út, a X. kerületi Gyömrői út és a XIV. kerületi Nagy Lajos király útjának zöldfelületei is. A FŐKERT Nonprofit Zrt. munkatársai mintegy ötven nagyméretű gömbakácot ültettek az Üllői úton, hét ezüsthársat a XIV. kerületi Fogarasi úton és két magas kőrist a Duna-korzón. Ezeken felül 75 magas kőris került a II. kerületi Hűvösvölgyi útra, több mint 50 juharfa a Hungária körút X. kerületi szakaszára és 77 gömbakác a IV. kerületi Fóti útra. A Kőbányai út VIII. és X. kerületi szakaszára 50 gömbkőrist ültettek. 

A fák, mint a mindennapi életünk részei

A program fontosság az a felismerés adja, hogy a városi fák alakítják a közterek, közlekedési útvonalak, parkok látképét, szebbé, egészségesebbé teszik környezetünket, mindennapi életünket. A fák jelentősége a városi légkörben kiemelten fontos, ugyanis a CO2 feldolgozó képességüknek köszönhetően csökkentik az üvegházhatást. A fák lekötik a szennyező anyagokat, javítják a klímát, gyökérzetük elnyeli a járművek okozta rázkódások egy részét és jelentős esztétikai értékkel is bírnak. Különösen a nagyvárosban, a forgalmas utak mellett élő embert semmi sem képes olyan hathatósan védeni a zaj ellen, mint a növényzet. Ezért is elengedhetetlen, hogy rendszeresen gondoskodjanak a faállomány megújításáról a folyamatosan kipusztuló egyedek cseréjével, illetve a már meglévő üres fahelyek beültetésével.

FŐKERT Nonprofit Zrt. kéri a lakosságot, hogy óvják, védjék a frissen kiültetett fákat! Ne törjék ki a facsemetéket parkoló autóikkal, illetve ne engedjék, hogy a kutyák kikaparják vagy illemhelyként használják az újonnan beültetett fahelyeket. 

Falültetési terv

A faültetési terv kerületenkénti bontásban megtekinthető EZEN a linken pdf. formátumban.

Forrás: MTI, FŐKERT Nonprofit Zrt.

Published in Budapest
Page 1 of 2

Hírek

Régi képek, emlékek

Az iskola
Régi újhegyi kép
Látkép
Építési terv
Épül a lego-ház
Dolgozik a daru
Részből egész
Minden a helyére kerül
Föld út
Építik a tavat

Közösségi Hírek

Mondja el Ön is véleményét a reptéri zajvédelmi intézkedési tervről!

Mondja el Ön is véleményét…

Tisztelt Kőbányai Lakosok!A környezeti zaj értékeléséről és kezeléséről szóló 280/2004....

Helytörténet

Budapesti hírek

Humor

Gazdaság és vállalkozás

Kék hírek

Esemény

Sport

Közösség

Édua Infomédia