Kőbányai Közösségi Hírlap

A Rákos mezejének Kőbánya területére eső Királydombnak nevezett részén (a Nagyicce utca, Pilisi utca és Dorogi utca által határolt területen) harmincöt szabadtéri országgyűlést tartottak, itt választották királlyá Kun Lászlót, Károly Róbertet és Hunyadi Mátyást. A magyar történelem eme sorsfordító tanácskozásainak színhelyét a kollektív feledés és a beépítés veszélye fenyegette, azonban Királydomb hamarosan nemzeti emlékhely lehet.

Egy civil szervezet, a Magyar Patrióták Közössége kulturális-közéleti egyesület kereste meg a parlament elnökét, a kormányt és a Kőbányai Önkormányzatot, hogy támogassák a rákosmezei emlékhelyért indított kezdeményezésüket. A kitartó munka eredményeképpen a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság 2020. október 28-án megtartott rendkívüli szavazásán egyhangúlag úgy döntött, hogy támogatja a Patrióták indítványát, és javasolta a kormánynak a rákosmezei Királydomb nemzeti emlékhellyé nyilvánítását. A kormány mindezek után benyújtotta az Országgyűléshez a rákosmezei Királydomb nemzeti emlékhellyé nyilvánításáról szóló törvényjavaslatát.

A Királydomb keleti, beépítetlen része drónfotón - kép: patriotak.hu

A kőbányai Királydomb nemzeti emlékhely lehet

A törvényjavaslat elfogadása esetén a nemzeti emlékhelyek jegyzékében jelenleg szereplő 19 helyszín kiegészülne a kőbányai Királydombbal. A javaslat értelmében a védelem a Budapest X. kerület, 42717 helyrajzi számon nyilvántartott, összesen 8852 m2 alapterületű ingatlanra vonatkozna, amely a Kőbányai Önkormányzat tulajdonát képezi. Ez a telek a Királydomb magaslatának keleti, szabadon megközelíthető és egyúttal beépítetlen részén található.

A törvénytervezet indokolása emlékeztet arra, hogy Rákos mezeje a későbbi évszázadok emlékezetében a magyar nemzeti szuverenitás és népképviselet szimbólumává vált. Az iromány egyúttal kiemeli, hogy „a magyar történelem sorsfordító tanácskozásainak színhelyét, a Királydombot a kollektív feledés és a beépítés veszélye fenyegeti.

Az Országgyűlés várhatóan még idén dönt a javaslatról. A Magyar Patrióták Közössége arra kéri az országgyűlési képviselőket, hogy pártállástól függetlenül szavazzák meg a törvényjavaslatot, mert a rákosmezei Királydomb nemzeti emlékhellyé nyilvánítása valódi nemzeti ügy.

A Kőbányai Önkormányzat támogatja a Magyar Patrióták Közössége kezdeményezését

Magyar Patrióták Közössége által a Királydombról készített figyelemfelhívó videó EZEN a linken vagy a cikk alatt tekinthető meg. 

Forrás: Patrioták.hu, Magyar Nemzet, Index.hu

Saturday, 14 November 2020 11:58

Koronavírus-szűrőbusz Kőbányán

Szűrőbusz segíti a koronavírus-gyanús esetek kiszűrését Kőbányán, az Albertirsai úton. A járműveket azok kereshetik fel, akiket a háziorvos a tünetek alapján gyanúsnak ítélt és előírta számukra a tesztelést, valamint felvették a kapcsolatot a mentőszolgálattal. A szűrőbuszhoz érkezőknél előbb gyorstesztet végeznek, és amennyiben pozitív az eredmény, megállapítják a fertőzöttséget. A negatív eredmény után azonban a mentőszolgálat munkatársai - szintén a helyszínen - elvégzik a PCR-tesztet is, amit laboratórium értékel majd ki - adott tájékoztatást a koronavirus.gov.hu

Szűrőbuszok a koronavírus-gyanús esetek kiszűrését segítik, ezzel tovább bővül az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) kapacitása - mondta el az egészségügyért felelős államtitkár. Horváth Ildikó elmondta, a járművek korábban betegségmegelőzési célból járták az országot, azonban most, a koronavírus-járvány idején részt vesznek a gyanús esetek szűrésében. Az államtitkár a világjárványra utalva úgy fogalmazott: olyan harcban kell most részt vennünk, amit száz évente kell az emberiségnek megharcolnia. Ezeken a szűrőállomásokon antigénalapú gyorsteszttel történik a szűrés, és elmondható, hogy minden ötödik minta pozitív. Ezzel a módszerrel a gyorsabb izoláció is lehetséges - tette hozzá. Horváth Ildikó felhívta a figyelmet arra, hogy továbbra is fontos a távolságtartás, a tömeg kerülése, a maszkviselés és a zárt helyek gyakori szellőztetése.

Csató Gábor, az OMSZ főigazgatója elmondta, a járvány kezdete óta 320 ezer mintavételt végeztek úgy, hogy közben napi háromezer mentési feladat is hárul rájuk. Hozzátette: a szűrési munkába a betegszállítók tartalékkapacitásán kívül medikusokat is bevontak. Ezen kívül létrehoztak ötven úgynevezett statikus mintavételi pontot, és most a közép-magyarországi régióban hat szűrőbusz is segíti a munkát. Csató Gábor bízik abban, hogy ezzel a rendszerrel sokkal több emberen minél hamarabb elvégezhető a teszt, így hamarabb megszakítható a fertőzéslánc.

A fővárosban Csepelen a Deák téri parkolóban, Kőbányán az Albertirsai úton, Óbudán a Pók utca Duna felőli végén, illetve a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér I-es termináljának parkolójában várják a szűrésre érkezőket. Ezen kívül szombattól Pest megyében Cegléden és Vácott is munkába állnak a szűrőbuszok.

Forrás: koronavirus.gov.hu

Friday, 13 November 2020 10:23

Monumentális fejlesztés a Mázsa téren

A Mázsa téren hamarosan multifunkciós sportkomplexum építése kezdődik, valamint fejleszteni fogják a környék infrastruktúráját is. A fejlesztés következtében akár hat kosárcsapat játszhat majd egyszerre abban az új sportcsarnokban, amit egy a Bihari utat átívelő tető köt majd össze az új uszodával. Mindezek mellé egy parkolóház épül, a tetején zöld felülettel, kültéri kosárpályával, lelátóval.

A Magyarépitők.hu adott hírt arról, hogy már keresik a kivitelezőt Kőbánya monumentális sportcentrumához. A BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. ajánlatkérése egy új sportcsarnokot (a FIBA előírásainak megfelelő kosárlabdapályával), egy 360 normál és 9 akadálymentes férőhelyet tartalmazó parkolóházat, az új uszodaépületet (FINA minősítésű 50 méteres versenymedencével), 16 ezer négyzetméternyi útépítést, az új közművek és közvilágítás kiépítését, valamint összesen mintegy 10 ezer négyzetméternyi táj- és parképítészeti munkát tartalmaz. A sportcentrum a Bihari út két oldalán épülhet fel, a beruházáshoz szükséges előkészítő munkákat és tervezési feladatokat a Kreatív Magyar Mérnök Kft. látta el.

Látványterv: Kreatív Magyar Mérnök Kft.

A Bihari út két oldalán épül fel a centrum

A létesítmény Kőbányán, a Mázsa teret is magába foglaló két különálló önkormányzati tulajdonú telken jön létre. Az uszodakomplexumot a vasúti pálya és a Bihari út közötti kisebbik, közel 13600 négyzetméter nagyságú telken alakítják ki. A létesítmény egy 500 fő befogadó képességű lelátóval, és FINA minősítésű, 50 méteres versenymedencével jön létre, valamint bemelegítő és tanmedencével. A sportcsarnok a Bihari út túloldalán elhelyezkedő, közel 17500 négyzetméter alapterületű nagyobbik telken létesül. A közbeszerzés szerint a sportcsarnok épületben mobil lelátókkal együtt összesen 3 068 fő ülőhely lesz. A küzdőteret a nemzetközi kosárlabda-szövetség (FIBA) előírásainak megfelelően alakítják ki.

Motoros függönyök osztják el a teret

A csarnokban a mobil lelátók visszatolása után kialakuló kűzdőtér három, keresztbe forgatott normál kosárlabda pálya elhelyezésére is elegendő lesz. A pályákat ebben az esetben motoros mozgatású függönyök választják el egymástól, így akár hat csapat is edzhet, illetve játszhat mérkőzést ugyanabban a teremben. A küzdőtéren a kosárlabdán kívül a röplabdának, kézilabdának, és a teremfocinak is lehetőséget biztosítanak. A létesítményben ezeken kívül 300 négyzetméteres edzőtermeket alakítanak ki az ökölvívásnak, valamint a birkózó és a szumó sportnak.

Kültéri kosárlabdapályák is épülnek

A két épületet 40 méter fesztávú acélszerkezetű tető köti össze, átívelve a nagy forgalmú Bihari utat. A most megjelent közbeszerzés szövege szerint a projektben közel 4 ezer négyzetméter zöld tető is épül.  A sportcsarnok épülettömege mellett kialakítanak egy mintegy 300 személygépkocsi parkolását ellátó parkolóházat. Ennek zöldfelülettel ellátott tetőszerkezetén három darab kültéri kosárlabda pálya épül, mintegy 500 fős lelátóval.

Forrás és kép: Magyarépitők.hu

Közel 6000 négyzetméteres új szakrendelőt és egészségházat kapott Kőbányán a Bajcsy-Zsilinszky Kórház az Egészséges Budapest Program (EBP) keretében. A nemzetgazdaságilag kiemelt projektet a B Build & Trade Kft. a DIGI-X Zrt.-vel közös konzorciumban kivitelezte közel 3,9 milliárd forintból - adott hírt a Magyarépítők.hu.

D. Kovács Róbert, Kőbánya polgármestere a fejlesztést "hatalmas lépésnek" nevezte. A Facebook oldalán megosztott véleménye szerint "az elmúlt években, évtizedekben az egyik legjelentősebb problémaként tartották számon a kőbányaiak a jelenlegi egészségház állapotát. A cikkben ismertetett és a hozzá mellékelt fotókon bemutatott újonnan épített, tágas, modern, esztétikus új szakrendelő hamarosan megnyitja kapuit páciensei előtt. A kormány beruházásában készült el!"

 

Fotók: Bernát Benjámin/magyarepitok.hu

Évente kétmillió beteget látnak el az intézményben

A Bajcsy Kórház Délkelet-Pest (X. és a XVII. kerület) egészségügyi ellátásának fontos pillére, emellett a főváros agglomerációjában Monor és Gyömrő lakosait is ellátja. Évente kétmillió beteg fordul meg az intézményben, mely négy szakrendelőt is üzemeltet.

Fotók: Bernát Benjámin/magyarepitok.hu

Az L alakot formáló épületet a Bajcsy Zsilinszky Kórház- és Rendelőintézet Maglódi úti központjában építették fel. A projekt egyik jelentősége, hogy az új tömb kiváltja az eddig használt kőbányai szakrendelőt, melynek állapota meglehetősen leromlott volt. Emellett az is fontos lépés, hogy a fejlesztéssel az eddig a kerület szélén levő rendelőépület a kórház központi telephelyén jobb elérhetőséget nyer.

Az új épület a Bajcsy Kórház területén a C épület és a mosoda között, egy földszinttel, három emelettel és egy pinceszinttel jött létre. Utóbbiban egy mélygarázs épült ki, mely 50 parkolóhelyet biztosít. A projekt 2018 októberében startolt el, és 2019 őszén érte el a szerkezetkész állapotot.

Érdemes megnézni az új kőbányai egészségházről készült fotókat a Magyarépítők.hu oldalán.

Forrás és képek: magyarepitok.hu

A Kőbányai Önkormányzat a koronavírus-járvány miatt online tartja meg az idei közmeghallgatást. Az eseményre 2020. november 19-én 17:00 órától kerül sor a kerület közösségi oldalán: Facebook.com/KobanyaiOnkormanyzat. A kérdéseket, javaslatokat, észrevételeket email-ben ( This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. ) illetve postai úton (1102 Budapest, Szent László tér 29.) várják.

További részletek a plakáton:

 Forrás: Kőbányai Önkormányzat

A Kőbányai Kulturális Központ az alábbi rendkívüli közlemény tette közzé honlapján a koronavírus-járvánnyal összefüggésben:

Tisztelt Látogatóink!

A november 10-én megjelent kormányrendelet értelmében központunk játszóhelyei 30 napra bezárnak. Ez a rendelkezés rendkívüli intézkedéseket igényel részünkről, amelyek befolyásolják a következő időszakra már meghirdetett programjainkat, rendezvényeinket.

Folyamatosan egyeztetünk partnereinkkel a rendezvény-lemondásokról, új időpontra történő áthelyezésekről, esetleges online közvetítésekről. A változásokról és az esetlegesen tovább módosuló járványügyi szabályokról minden esetben tájékoztatjuk Önöket honlapunkon és a Facebook-oldalunkon. Kövessenek minket!

Belátásukat, együttműködésüket és türelmüket előre is köszönjük!

Forrás: Kőbányai Kulturális Központ 

Published in Aktuális

A koronavírus-járvánnyal összefüggésben ismételten elrendelt veszélyhelyzetre tekintettel, az emberi élet és egészség megóvása érdekében a Kőbányai Polgármesteri Hivatalban 2020. november 16-ától a személyes ügyfélfogadás korlátozásokkal vehető igénybe

Személyesen kizárólag olyan ügyfelet fogadnak, akinek  halaszthatatlan ügyében a személyes megjelenést jogszabály kötelezővé teszi (pl. egyes anyakönyvi ügyek, idézés, személyes nyilatkozattételek), valamint akinek ügyintézése a személyes megjelenés nélkül nem valósítható meg. A személyes ügyfélfogadás a kivételes esetekben is kizárólag előzetes telefonos, vagy e-mail-es időpont egyeztetés alapján lehetséges. 

A Hivatal Újhegyi Ügyfélszolgálata (Újhegyi sétány 16.) zárva tart.

Kérik, hogy a személyes ügyfélfogadást nem igénylő ügyekben a beadványokat továbbra is elektronikus ügyintézés keretében vagy postai úton juttassák el az Önkormányzathoz, illetve a Hivatal részére, ugyanakkor lehetőség van a papíralapú beadvány elhelyezésére az 1102 Budapest, Állomás utca 26. szám alatti Ügyfélközpont előterében az erre a célra elhelyezett gyűjtőládában is.

Az Önkormányzati Hivatali Portál a https://e-onkormanyzat.gov.hu weboldalon érhető el, melyet a Kőbányai Önkormányzat honlapján (www.kobanya.hu, ügyintézés/eügyintézés menüpont) is megtalál. Az Önkormányzati Hivatali Portálon kívüli elérhetőségek: 
- e-mail: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. ,
- központi telefonszám: 06 1 4338 100
- levélcím: 1475 Budapest, Pf. 35. 

Az egyes papír alapú nyomtatványokat az Ügyfélközpontban a személyes ügyfélfogadás korlátozásának időtartama alatt is biztosítják az Ügyfélközpont szabadon megközelíthető előterében.

Forrás: Kőbányai Hírek Facebook oldala, Kőbányai Önkormányzat

Letette önkormányzati képviselői esküjét és átvette megbízólevelét Bakos Bernadett, Kőbánya új képviselője - számolt be az eseményről a Kőbányai Hírek Facebook oldala. Bakos Bernadett az LMP listájáról került be a testületbe, miután Tóth Balázs tragikus hirtelenséggel elhunyt. A Kőbányai Híreknek a 28 éves építőmérnök azt mondta, kiemelt célja folytatni elődje munkáját, legyen szó a Hős utcáról vagy akár a ferihegyi reptérzaj elleni küzdelemről. Szeretné zöldebbé, rendezettebbé, élhetőbbé tenni kerületét. Az eseményről készült videó-felvétel a képre kattintva, a cikk alatt, vagy EZEN a linken tekinthető meg.

Bakos Bernadett kőbányai képviselő a közösségi oldalán az alábbi bejegyzésben foglalta össze gondolatait:

Kedves kőbányaiak!

A mai napon átvettem a megbízólevelem és letettem képviselői eskümet. Így mától Kőbánya önkormányzati képviselője vagyok. Egyfelől szomorú helyzet ez, hiszen elhunyt képviselőnk helyét veszem át. Kicsit kaotikus is, hiszen a járványhelyzet most mindannyiunkat próbára tesz, és az önkormányzat működését is érinti. Másfelől megtisztelő, hogy képviselő lehetek, és bizakodva nézek a jövőre. Várom, hogy megkezdődjön a munka. A ciklus hátralévő felében azért fogok dolgozni, hogy Kőbánya igazságos és élhető kerület legyen.

 

Forrás: Kőbányai Hírek Facebook oldalaBakos Bernadett

Elhunyt Zila János, Kőbánya kiváló vendéglátója. Halálának hírét családja, a Zila Vendéglő közösségi oldalán hozta nyilvánosságra. Zila János 1949-ben született Kőbányán, igazi vendéglátós családba. Édesapja hentes, édesanyja cukrász volt, ő maga szakács képesítést szerzett. Üzletét, amely kezdetben pecsenyesütőként, kifőzdeként működött, 1977-ben nyitotta meg a Gergely utcában. A vállalkozás, amely házias, finom ízekkel és gyors kiszolgálással csalogatta a környéken lakókat, már akkor is a kerületiek kedvelt helye volt. A „Zila” kedvelt randihely, jóízű beszélgetések, baráti vacsorák, rangos kerületi rendezvények, jó hangulatú munkaebédek helyszíne lett. Zila János kiemelt figyelmet szentelt annak, hogy teret adjon fiatal művészeknek, többször biztosított helyszínt előadói esteknek, a kerület fiatal költőinek, íróinak. Emellett a kerület közéletében is szerepet vállalt, kulturális rendezvényeket szponzorált, fiatal művészeket segített. A hagyományokon alapuló „magyaros” gasztronómia továbbvitelével közízlést formáló szerepet vállalt Kőbányán. A Zila étterem mindig a kellemes hangulatú kis sziget volt a Gergely utca forgatagában. Szemléletmódját, vendéglátói tevékenységét a Kőbányai Önkormányzat Kőbánya kiváló vendéglátója díjjal ismerte el. 

Forrás és kép: Kőbánya.hu

Thursday, 05 November 2020 21:51

Megújult a Bányató utca

A Kőbányai Önkormányzat éveken át tartó kezdeményezésére a főváros elkészült a Bányató utca felújításával. A Bányató utca - Tavas utca és Sibrik Miklós út közötti szakaszának - fenntartója a Fővárosi Önkormányzat, amely a munkálatokkal a Budapest Közút Zrt.-t, míg a közvilágítással kapcsolatos feladatok elvégzésével a Budapesti Díszkivilágítási Kft. bízta meg. A munka július második felében kezdődött el, és egészen szeptember 24-éig tartott. A beruházás során az útpálya mellett a járdákat is korszerűsítették. 

A szakasz műszaki átadás-átvétele után november 2-án került sor arra az eseményre, amelyen a kerület és a főváros vezetői - köztük Karácsony Gergely főpolgármester és D. Kovács Róbert Antal polgármester - közösen járták be Budapest egyik legnagyobb lakótelepe főutcájának tekinthető felújított utcát. Az eseményről készített videó-összefoglaló EZEN a linken tekinthető meg. Kőbánya vezetői bíznak abban, hogy a Bányató utca felújítását a következő években további fővárosi fejlesztések követik, hiszen a fővárosi közgyűlésben a Mádi utca felújítása már napirenden van. 

A Bányató utca felújítása illeszkedik abba a Kőbánya által elkezdett projektbe, amely az Újhegyi lakótelep megújítását tűzte ki célul. A lakótelep negyven év után 2015-2018. között, 712 millió forintos beruházással született újjá. Megújult a sétány és környéke, akadálymentessé vált a közlekedés, felújították a járdákat, megújult a közösségi ház, kibővítették a könyvtárat. Új piacteret és új önkormányzati ügyfélszolgálati irodát alakítottak ki, játszótér épült a gyerekeknek, fitnesz park a felnőtteknek, szabadidő park az időseknek. A lakótelepet új utcabútorokkal, megújított növényzettel, szökőkutakkal, csobogókkal tették élhetőbbé, barátságosabbá.


Kép forrása: Kőbányai Hírek Facebook oldala

Forrás: Kőbánya.hu, Kőbányai Hírek Facebook oldalaKarácsony Gergely Facebook oldala

Published in Budapest

Édua Infomédia

Top Desktop version