Kőbányai Közösségi Hírlap

A+ A A-

Elkészült a rákoskeresztúri busz-korridor, amelynek köszönhetően akár 20 perccel is lerövidülhet a közlekedés Budapest egyik legforgalmasabb vonalán, Rákoskeresztúr és az Örs vezér tere között. A négy szakaszból álló  összetett rekonstrukciós program összesen 1,2 milliárd forintból jött létre, ebből 881 millió forint Uniós támogatás, a Fővárosi Önkormányzat 350 millió forint önrészt nyújtott.

A megvalósult projekt záróeseményén Dr. György István városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes, Kőbánya országgyűlési képviselője beszédében elmondta, hogy buszkorridor fontos előrelépés Budapest infrastruktúrájának fejlesztésében, hiszen a szakaszt tizenegy buszjárat és a Volán-járatok is használják, ezeken naponta hatvanhétezren utaznak. A projekt a környező agglomeráció lakóinak az érdekét szolgálja. Az építkezés több szakaszból állt, folyamatosan alakították ki a Fehér utat, a Jászberényi utat, átépítették a Maglódi út kivezető szakaszát, fel lett újítva a Tündérfürt utcai felüljáró és a Kozma utca, végezetül a Pesti út következett. Dr. György István kiemelte: az összesen 3,4 kilométer hosszú buszsáv tizenegy közúti csomópontnál könnyíti meg a buszok közlekedését, valamint átépítettek és akadálymentesítettek húsz buszmegállót. A városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes üdvözölte a XVII. kerület és Riz Levente polgármester támogatását, amivel elősegítették a projekt megvalósítását.

 

Dr. György István a mikrofonnál

A XVII. kerület polgármestere, Riz Levente szerint azért volt fontos ez a beruházás, mert - miközben a lakosok nagy része nem helyben dolgozik  - Rákosmente a belvárostól legmesszebb fekvő kerület, és az egyetlen városrész, amelyet nem kapcsol kötöttpályás közlekedés a főváros többi részéhez. Ezért a hangsúlyt a vonatközlekedés mellett a buszközlekedés fejlesztésére kell helyezni – fogalmazott a polgármester. Riz Levente hangsúlyozta: a fejlesztésnek köszönhetően a korábbi 40-45 perc helyett 20-25 percre rövidülhet a menetidő Rákosmente és az Örs vezér tér között.

 

Az új autóbusz-folyosó szemrevételezése és próbakör a különjáraton

Az ünnepi beszédek után Dr. György István, Riz Levente, valamint Vitézy Dávid a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) alapítója és a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. vezérigazgatója együtt szálltak fel egy különjáratra és vették szemügyre az új autóbusz-folyosót.


A fejlesztésben Rákoskeresztúr városközpont és az Örs vezér tere között a Fehér út–Jászberényi út–Pesti út között alakítottak ki autóbuszsávot vagy külön autóbusz-útpályát. A csomópontokban olyan jelzőlámpaprogramokat vezettek be, amik elősegítik a közforgalmú járművek haladását. Az akadálymentesítés érdekében 20 buszmegálló átépült, süllyesztett szegélyeket és vakvezető burkolati elemeket építettek ki, valamint menetrendi tájékoztatóoszlopokat helyeztek el. Az autóbusz-folyosó jogtalan használatának megelőzésére vezeték nélküli kamerás védelmi rendszert telepítettek, ami az öt legproblémásabb helyen teszi lehetővé a hatékony ellenőrzést és intézkedést.

Forrás: Taár László, Dr. György István honlapja

Published in Közlekedés

Különleges megemlékezést tartanak a Pongrác lakótelepen november 4-én, 14:00 órakor. A kerület lerója tiszteletét azok előtt a Pongrác telepi fiatalok előtt, akik 1956. november 6-án haltak mártírhalált a hazáért, a szabadságért. Részletekért kattintson a plakátra!

Published in Aktuális

Kőbányán tart lakossági fórumot Bajnai Gordon, Szabó Rebeka és Kónya Péter november 7-én, 18:00 órakor. Az eseménynek a KÖSZI (Előd út 1.) ad helyszínt. További részletekért kattintson a plakátra!

Published in Aktuális

November 4-én, hétfőn megindul a 3-as, a 28-as, a 62-es és a 62A villamosok vágányának felújítása. Legelőször az Örs vezér tere és a Mázsa tér közötti szakasz kerül átépítésre. Ezért a 3-as villamos két szakaszra osztva közlekedik: a Mexikói út és az Örs vezér tere illetve a Kőbányai alsó vasútállomás (Mázsa tér) és a Gubacsi út között. Az érintett felújítási szakaszon villamospótló buszok fognak közlekedni, melyeknek végállomásai a következők: Örs vezér tere–Zugló, felszállóhely: a 32-es autóbusz Árpád híd irányú megállóhelye előtt kialakított megállóhely; Kőbánya alsó vasútállomás (Mázsa tér): a Bihari utcában a 3-as villamos végállomási peronján.

A forgalmi változásokról tájékoztató részletes összefoglaló EZEN a linken olvasható el!

A 3-as villamos, a kép forrása: BKK

Dr. György István városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes, az Éles saroknál megtartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy indokolt volt a pálya felújítása és köszöntet mondott a BKK-nak az együttműködésért. A 3-as villamos rekonstrukciója összesen 11 milliárd forintba került, amely 93,92% uniós támogatás felhasználásával valósulhat meg. A felújítást az A-Híd Építő Zrt végzi, át lesz építve a pályaszerkezet, akadálymentesítve lesznek a peronok, új áramellátói vezetékrendszer segíti a villamosközlekedést. Előre láthatólag 2014 tavaszán fognak befejeződni a munkálatok, ezért a kérik a lakosok türelmét. Jelenleg 10-30 km/h-sok a sebességkorlátozások, ezek a jövőben szintén meg fognak szűnni.

Dr. György István főpolgármester-helyettes, a kép forrása: BKK

Kőbánya polgármestere, Kovács Róbert az Újköztemető előtt körforgalomhoz hasonlította a mostani programot, mert ott is nagyon jól együtt tudott működni az önkormányzat a fővárossal és a BKK-val. Hozzátette, hogy nagyon sok panasz érkezett a nagy zajterhelésre és porra, ezért kísérleti projektként füvesített villamospályát hoznak létre az Ónodi utca és a Kápolna utca között. Ez a szakasz automatikus öntözőberendezést kap és több helyen cserje- és fatelepítéssel teszik barátságosabbá a környezetet.

Vitézy Dávid vezérigazgató, Radványi Gábor alpolgármester, Kovács Róbert polgármester, Kovács Róbert polgármester és Dr. György István főpolgármester-helyettes, a kép forrása: BKK

Vitézy Dávid, a BKK Zrt. vezérigazgatója még elmondta, hogy november 4-én  és 5-én, akik a Gubacsi út felé szeretnének közlekedni, azok számára még nem a Bihari utcától  indulnak a mentesítő buszjáratok, hanem ezen a két napon még a Szállás utcánál szállhatnak fel az utasok. Fontos információ, a villamospótló buszra való kényszerű átszállás miatt nem kell új jegyet kezelni, hanem a már kezelt jeggyel tovább lehet utazni.

Taár László


Új Korszerű utasvárók, meghosszabbított akadálymentes peronok és új gyalogátkelőhelyek

A munkák végeztével öt korszerű áramátalakító állomás, 18 kilométernyi új felsővezeték-hálózat és 110 kilométernyi új áramellátói vezetékrendszer segíti a villamosközlekedést. Az energiaellátás korszerűsítésének köszönhetően növekszik az energiahatékonyság, a felújított hálózat pedig lehetővé teszi a fékező villamosok energiájának az elektromos rendszerbe történő visszatáplálását. A tervezett vonalszakaszon minden kitérő automatikus vezérlésű váltófűtéssel lesz ellátva a zavartalan téli közlekedés biztosítása érdekében.

A 3-as villamosvonal a Mexikói út és a Gubacsi út közötti több mint 13.500 méteres pályájának helyreállítását követően megszűnnek a jelenlegi, helyenként 10-30 km/órás sebességkorlátozások, így érezhetően csökken majd az utazási idő. Fontos forgalomtechnikai változás lesz majd, hogy a Bihari úton a jelenlegi egyvágányú villamospályát kétvágányúvá alakítjuk át, amely szintén nagyban hozzájárul a vonalon közlekedő villamosok menetidejének csökkentéséhez. A Kápolna utcában új visszafordítási lehetőség létesül, majd megújul a villamospálya a Mexikói úton is.

A rendkívül fontos és nagy forgalmat bonyolító Élessarok közlekedési csomópontnál is jól láthatók azok a pályahibák, amelyek halaszthatatlanná tették a felújítást. A peronok kényelmes és biztonságos megközelítését és használatát új gyalogátkelőhelyek létesítésével és minden megállóhely meghosszabbításával, valamint három – a Laky Adolf utca, a Szent László tér és a Kőbánya alsó vasútállomás – megállóban a megállóhely teljes átépítésével biztosítjuk. A vonalon az összes megállóhelyet akadálymenetesítjük (26 centiméter magasra), amely nem csupán a mozgásukban korlátozottak számára teszi egyszerűbbé a megállókban a le- és felszállást, hanem a babakocsival közlekedő kisgyermekes anyukák, valamint az idősek közlekedését is nagymértékben megkönnyíti.

A megállóhelyeken a felújítás során megújulnak a hangosítóberendezések, az utasvárók, a peronlefedések, a padok, a támaszkodók, a szemetesek és az utastájékoztató berendezések. A Mexikói úton, az Örs vezér tere zuglói oldalán, a Szent László téren és a Kőbánya alsó vasútállomásnál korszerű perontetőket, a többi megállóhelyen modern utasvárókat létesítünk.

A kivitelezés része az „1-es és 3-as villamos vonalak továbbfejlesztése I. üteme, a budapesti körgyűrűs, kötöttpályás hálózat fejlesztésének részeként” című projektnek, amelyet az Európai Unió Kohéziós Alapja az Új Széchenyi Terv keretében támogat. A projekt 93,92% európai uniós támogatás felhasználásával valósul meg. A 3-as villamosvonal a Mexikói út és a Gubacsi út közötti szakaszának helyreállítására és korszerűsítésére kötött kivitelezési szerződés értéke nettó 10 980 124 928 forint.

Forrás: BKK

Az Éles saroknál október 31-én megtartott sajtótájékoztatón jelentették be, hogy november  4-én, hétfőn kezdődik a 3-as villamosvonal teljes felújítása, amely érinti a 28-as, 28A, 37-es, 37A, a 62-es és a 62A villamosok közlekedését is. A mostani fázisban az Örs vezér tere – Kőbánya M és a Mázsa tér közötti szakaszon látnak munkához a kivitelezők, és ez komoly változásokat von maga után a felújítások által érintett villamosok forgalmában. A teljes felújítást követően megszűnnek a sebességkorlátozások, érezhetően csökken a menetidő, korszerű hangosítóberendezésekkel ellátott, modern utastájékoztató berendezésekkel felszerelt utasvárók és megállók létesülnek.

Villamosközlekedés

Tervezetten november 4-étől, hétfőtől a Fehér úton, a Kőrösi Csoma Sándor úton és az Élessaroknál közlekedő villamosok forgalmi rendje az alábbiak szerint változik.

3-as villamos
A 3-as villamos két részre osztva közlekedik:
- Mexikói út és Örs vezér tere – Kőbánya M között;
- Kőbánya alsó vasútállomás (Mázsa tér) és Gubacsi út között.

28-as és 28A villamos
A 28-as villamos rövidített útvonalon, a Blaha Lujza tér M (Népszínház utca) és a Kőbánya alsó vasútállomás (Mázsa tér) között jár a 28-as és 28A villamosok teljes üzemidejében. A 28A jelzésű villamos a felújítás idején nem közlekedik.

37-es és 37A villamos
A 28-as villamos helyett a Maglódi úton csak a 37-es és a 37A villamos közlekedik. A 28-as villamost is helyettesítő 37-es járat így sűrűbben, a csúcsidőszakokban 7-8, napközben 10 percenként indul.
Hétköznapokon és vasárnapokon, valamint ünnepnapokon reggel 8 és délután 16 óra között a 37-es villamos a Blaha Lujza tér M (Népszínház utca) és az Izraelita temető között közlekedik.
Hétköznapokon és vasárnapokon, valamint ünnepnapokon reggel 8 óra előtt és délután 16 óra után, valamint szombaton egész nap 37A jelzéssel a Blaha Lujza tér M (Népszínház utca) és az Új köztemető (Kozma utca) között közlekedik a villamos.

62-es és 62A villamos
A 62-es villamos rövidített útvonalon: Rákospalota MÁV-telep és az Örs vezér tere – Kőbánya M között közlekedik a 62-es és 62A villamosok teljes, összevont üzemidejében. A 62A jelzésű villamos a felújítás idején nem jár.

Fotó: Nyitrai Dávid, forrása: BKK

Villamospótló autóbuszok közlekedése

Az Örs vezér tere – Zugló M+H végállomás és a Kőbánya alsó vasútállomás (Mázsa tér) között 3-62V jelzéssel összevont pótlóbusz közlekedik a villamosok helyett. A villamospótló autóbusz az alábbi megállóhelyeket érinti Kőbánya alsó vasútállomás felé:
- Örs vezér tere – Zugló M+H, végállomás, felszállóhely: a 32-es autóbusz Árpád híd irányú megállóhelye előtt kialakított megállóhely;
- Örs vezér tere – Kőbánya M: a 32-es, a 176E, a 276E autóbusz leszállóhelye, a 67-es autóbusz megállóhelye;
- Finommechanikai Zrt.: a 85-ös, a 100-as, a 161-es, a 161A autóbusz megállóhelye;
- Terebesi utca: a 85-ös, a 161-es, a 161A autóbusz megállóhelye;
- Élessarok: a 85-ös, a 162-es, a 162A, a 262-es autóbusz megállóhelye;
- Ónodi utca: a 162-es, a 162A, a 185-ös, a 262-es autóbusz megállóhelye;
- Szent László tér: a 162-es, a 162A, a 262-es autóbusz megállóhelye;
- Liget tér: a 9-es, a 162-es, a 162A, a 262-es autóbusz megállóhelye;
- Kőbánya alsó vasútállomás (Mázsa tér): a 9-es autóbusz megállóhelye;
- Mázsa utca: villamospótló-megállóhely a Kőbányai úton a gyalogos-átkelőhely után;
- Kőbánya alsó vasútállomás (Mázsa tér), végállomás: a Bihari utcában a 3-as villamos végállomási peronján.

A 3-62V jelzésű pótlóbusz az Örs vezér tere felé az alábbi megállóhelyeken áll meg:
- Kőbánya alsó vasútállomás (Mázsa tér), végállomás: a Bihari utcában a 3-as villamos végállomási peronján;
- Kőbánya alsó vasútállomás (Mázsa tér): a Mázsa téren a 3-as villamos Gubacsi út irányú megállóhely peronján;
- Liget tér: a 9-es autóbusz megállóhelye;
- Szent László tér: a 909-es autóbusz megállóhelye;
- Harmat utca (Ónodi utca): a 162-es, a 162A, a 262-es autóbusz megállóhelye;
- Élessarok: a 3-as, 28-as, 28A, 62-es, 62A villamosok megállóhelye;
- Terebesi utca: a 85-ös, a 161-es, 161A autóbusz megállóhelye;
- Finommechanikai Zrt.: a 85-ös, a 161-es, a 161A autóbusz megállóhelye;
- Örs vezér tere – Kőbánya M: kijelölt villamospótló-megállóhely az Árkád mellett;
- Örs vezér tere – Zugló M+H, végállomás, leszállóhely: a 44-es, 45-ös autóbuszok leszállóhelye.

Kattintson a képre a nagyobb méretért!

Közlekedési rend az ideiglenes végállomások megépítése idejére november 4-én és 5-én

A 3-as villamos Bihari utcai ideiglenes végállomásának építési ideje alatt, november 4-én és 5-én (hétfőn és kedden) a szerelvények a déli szakaszon csak a Gubacsi út és a Szállás utca között közlekednek.
A 3-62V jelzésű pótlóbusz ebben az időszakban Kőbánya alsó vasútállomás (Mázsa tér) végállomás helyett a Szállás utcáig jár, így biztosítjuk az átszállási lehetőséget a 3-as villamos és a pótlóbusz között. A pótlóbuszok ezen a két napon a Szállás utca 11. előtt kialakított megállóhelyen állnak meg.
A 28-as villamos ideiglenes végállomásának kiépítése miatt november 4-én és 5-én (hétfőn és kedden) a szerelvények csak a Blaha Lujza tér M (Népszínház utca) és a Mázsa utca között közlekednek.

Közlekedési rend az Örs vezér terén a villamospótló buszok végállomásának megépítéséig

Az Örs vezér terén, a zuglói oldalon a Bolgárkertész utca torkolatánál a tengelyben való visszafordulást biztosító jelzőlámpás csomópont kiépítéséig a pótlóbuszok az Örs vezér tere M+H északi végállomáson a 31-es autóbuszok végállomási megállójából indulnak. Emiatt a 31-es autóbuszok végállomását hátrébb áthelyezzük a 131-es és a 231-es autóbusz jelenlegi felszállóhelyére. A 131-es és a 231-es autóbuszok a 174-es autóbusz jelenlegi végállomásáról, az IKEA áruház felőli oldalról indulnak majd. A 174-es autóbusz a 244-es járattal közös felszállóhelyről indul.

Díjszabási tudnivalók

A pótlás miatti kényszerű átszállás nem minősül útmegszakításnak. A pótlójáratról a villamosra vagy a villamosról a pótlójáratra történő átszállásnál az egyszeri utazásra szolgáló jegyek – a vonal- és gyűjtőjegyek, valamint az átszállójegy – használata esetén nem kell újat kezelni, hanem a már kezelt jeggyel lehet továbbutazni.
A már kezelt vonal- és gyűjtőjegyet átszállás után a jegy számkocka nélküli végén ismét kezelni kell (a gyűjtőjegyet ehhez természetesen ki kell tépni a tömbből).
Az átszállójegyet a pótlójáratra vagy a villamosra történő átszállásnál nem kell újrakezelni, mivel az mindkét végén számkockával rendelkezik.
A pótlóbuszok és a villamosok részletes menetrendje a www.bkk.hu címen érhető el.

Közúti közlekedés

November 4-étől időszakos, félpályás sávlezárások lesznek:
- az Élessaroknál a vasút alatti aluljáróban,
- a Kőrösi Csoma Sándor úton a Kápolna utca kiágazásánál,
- a Kőbányai úton (Mázsa téren) a Bihari út torkolatánál,
- a Fehér út–Gyógyszergyári utca,
- a Kőrösi Csoma Sándor út–Harmat utca,
- a Kőrösi Csoma Sándor út–Ónodi utca,
- a Kőrösi Csoma Sándor út–Bánya utca,
- a Kőrösi Csoma Sándor út–Halom utca (Szent László tér) és
- a Kőrösi Csoma Sándor út–Vaspálya u. (Liget tér) kereszteződésében a villamosvágányok területén.

A villamosvágányok és egyéb létesítmények felújítása idején a Kőrösi Csoma Sándor úton mindkét irányban a belső sáv szűkítésére kell számítani.

A villamospótló autóbuszok végállomásának kialakítása miatt a Bihari utat egyirányúsítjuk a Jegenye utca és a Mázsa utca között a Mázsa utca, illetve a Liget tér felé, ami megegyezik a Bihar út Kőbányai útig tartó szakaszával. Az Üllői út felé tartóknak javasoljuk, hogy a Kőbányai út–Monori utca–Jegenye utca–Bihari út útvonalon tegyenek kerülőt.

A villamosvágányok felújítása idején számos kisebb, időszakos forgalomkorlátozásra is számítani kell. Ezekről a Budapesti Közlekedési Központ aktuális és részletes tájékoztatást ad majd a BKK INFO híradásainak segítségével.

Forrás: BKK

Published in Közlekedés

Ingyenes házi gyermekfelügyelet tanúsítványt adó 6 napos tanfolyam indul kőbányai lakosok részére - „Összefogás Kőbánya családjaiért” címmel (TÁMOP-1.2.4.5-12/4-2012.) 

Kiket várunk?

Amennyiben Önt ÉRDEKLIK a gyermekneveléssel kapcsolatos kérdések, akár mint lehetséges munkaterület szívesen foglalkozna gyermekek gondozásával és nevelésével, mert jelenlegi végzettségével, vagy a koránál fogva, esetleg a családi helyzete (kisgyermekek) miatt nehezen tud elhelyezkedni, szeretne egy olyan munkát végezni, ahol jól összeilleszthető a család és a munkavállalás, tanulmányai, munkahelye mellett kiegészítő tevékenységet vállalna,

Vagy már EZEN A TERÜLETEN DOLGOZIK és szeretne államilag elismert tanúsítvány szerezni a gyermekfelügyelet végzéséhez szeretné tudását bővíteni, elmélyíteni, korszerűsíteni, munkája során alkalmazott képességeit  fejleszteni, munkáját hatékonyabban végezni új technikák, mesterfogások megtanulásával.

A képzésről

A  tanfolyam 2 hetes, hétfőn, szerdán és pénteken 9 órától 16 óráig tart. Helyszín: Budapest, a Kőbányai Családsegítő Szolgálat tanácsterme, melynek címe Sibrik Miklós út 76-78.
A jelenléti képzés mellett lehetőséget adunk távoktatási anyagaink használatára is. Így az Internet segítségével is tanulmányozhatja a gyermekellátással kapcsolatos e-learning leckéket.
A házi gyermekfelügyelet képzést elvégzők a közös tananyag elfogadásával kapcsolódhatnak be a Fehér Kereszt Alapítvány családi napközi tanfolyamába, melynek köszönhetően azt kedvezményesen és rövidebb idő alatt végezhetik el.
Kérdéseiket, jelentkezésüket várjuk minden hétköznapon 10-16 óráig, a Fehér Kereszt Gyermekvédő  Alapítványnál a 06-1/343-6680-as vezetékes, illetve a 06-70/3175354-es  mobilszámon, vagy e-mailen: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. címen és a projekt honlapján: www.kobanyaicsaladokert.hu

Fehér Kereszt Gyermekvédő  Alapítvány
1102 Budapest, Liget utca 6-10.
Felnőttképzési nyilvántartási szám:01-0733-04
Intézményakkreditációs szám: AL-0745
Programakkreditációs lajstromszám:  PL-7488

Published in Aktuális
Tuesday, 29 October 2013 14:43

Avató a Gépmadár Óvodában

Óvodánkban elmaradt idén kora nyáron a szokásos- már hagyománnyá vált rendezvényünk- a „Gépmadár nap”.  Ennek okai az intézményünkben megkezdődött felújítási, építési munkálatok, ezért nyáron átköltöztünk a Keresztury Dezső Általános Iskolába. Intézményünk felújításának végét szerettük volna az elmaradt ünnepséggel megtartani szülőkkel, gyerekekkel, családokkal, nevelőkkel közösen. Október 11-re meghirdettük az „Óvoda avatót”, annak ellenére, hogy a munkálatok még nem fejeződtek be. A nevelőtestület semmiképpen sem szerette volna lemondani a rendezvényt, így állványok közepette, de megtartottuk azt. Az udvart feldíszítettük, ezzel is próbáltuk vidámabbá varázsolni a környezetünket.

 

Ünnepség az óvoda udvarán

A felújítási projektet, és mint minden óvodai rendezvényünket figyelemmel kísérte és jelen volt most is Dr. Papp Sándor alpolgármester úr, az óvoda körzetének önkormányzati képviselője. Az egész napos rendezvény színes, változatos programokat kínált a gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. Délelőtt szüreti táncházzal kezdődött a mulatság, melyet az udvaron élő hangszeres zene kísért.

 

A bal oldali képen Dr. Pap Sándor alpolgármester tájékoztatja a megjelenteket, a jobb oldalin gyerekek zenés produkciója

A gyermekek vidámak énekeltek, táncoltak a már ismert és új dalokra, ritmusokra. Délután folyamán minden csoportban különböző tevékenységek folytak az óvodapedagógusok irányításával. A földszinten különböző táblajátékokkal ismerkedhettek meg az érdeklődők, készíthettek főzött só-liszt gyurmából sünit, Megismerkedhettek, hogy különböző termésekből miket lehet alkotni, valamint hagyományos népi játékok elsajátításában is részt vehettek. Az emeleti csoportokban katicabogarat, tészta és szívószál nyakláncot és karkötőt fűzhettek az érdeklődők. Az előtérben a földszinten zsíros kenyeret lila hagymával és meleg teát lehetett fogyasztani. A nagy kedvenc az udvaron felállított csúszdás légvár volt, amit szülői felügyelettel lehetett használni. A Keresztury Dezső Általános Iskolából is érkeztek vendégek, akik rocky tánc bemutatójukkal színesítették a programot.

 

 

A felújított helyiségek

Zárásként egy csodálatos meglepetés várta a gyerekeket. A korábban megvásárolt lufikat az egyik csoportba járó kisgyerek anyukája az óvodába járó gyerekek mindegyikének lufiból hajtogatott kedves kis figurákat, különböző formában és színben, aminek a gyerekek nagyon örültek.

Medveczkyné Magyar Erika és Koburger Emese óvodapedagógusok

November 8-án ünnepli fennállásának 10 évfordulóját a kőbányai White Sharks Hockey Club egyesület, amely ez alkalomból jubileumi ünnepséget tart. Nagyobb méretért és további részletekért kattintson az esemény meghívójára, vagy látogassa meg az egyesület honlapját EZEN a linken

 

Published in Aktuális

A Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. idén is gondoskodik arról, hogy a hozzátartozók méltó módon emlékezhessenek meg szeretteikről, ezért tartja meg ismét a három leglátogatottabb temetőben a világi és  ökumenikus megemlékezéseit. 2013-ban az eseményen Tóth Vera énekel és verseket szaval Cseke Péter színművész. A közel egy órás műsort Endrei Judit vezeti le. A három történelmi egyház (Katolikus, Evangélikus, Református) képviselői pedig közös imára várják az emlékezőket.

A megemlékezések helyszínei és időpontjai:
- Újköztemető 53-as „szóró” parcellájában október 31-én 17.00 órakor.
- Farkasréti temető november 1-jén 17.00 órakor.
- Fiumei úti Sírkert november 2-án 17.00 órakor

2013-ben a halottak napi ünnepkör több napra oszlik, így várhatóan a legforgalmasabb napok a következők lesznek: november 1. (péntek), november 2. (szombat), november 3. (vasárnap).

Temetési rend és ügyelet

Az ünnepekre való tekintettel a temetések október 30-tól november 3.-ig szünetelnek. A budapesti temetőkben november 1. és november 3. között ügyeletet tartunk, az ügyfélszolgálati irodák reggel 8 és 18 óra között tartanak nyitva.

Temetők nyitva tartása

A temetők október 31-től november 3-ig 7.00 órától 20.00 óráig tartanak nyitva. Az Újköztemető október 23-án is 7.00 órától 20.00 óráig tart nyitva. November 4-től visszaáll a szokásos nyitvatartási rend: 7.30 – 17.00 óráig.

Kisbuszok

A kiemelt temetők belső forgalmának segítése érdekében az Újköztemetőben október 23-án 16.00 óráig egy, október 31.-től november 3-ig három mikrobusz segíti a közlekedést. A Fiumei úti sírkertben október 31.-től november 3-ig segíti a közlekedést mikrobusz. Igénybevételük ingyenes. A mikrobuszok 8.00 és 17.00 óra között közlekednek.

Gépjárműforgalom

A temetői belső forgalom zökkenőmentes lebonyolítása érdekében a gépjármű behajtást a temetőben a BTI korlátozhatja. Október 31-től november 3-ig a temetőkbe TILOS a behajtás az Újköztemető és a Fiumei úti sírkert kivételével. Az EU országokban érvényes mozgáskorlátozott igazolvánnyal rendelkező temetőlátogatót szállító gépjárművet időkorlátozás nélkül beengedjük a temetőkbe, abban az esetben, ha ezt a temetői gyalogosforgalom sűrűsége megengedi. Rendkívül indokolt esetben a temető vezetője, vagy megbízottja a nagyon idős, ill. járóképtelen, de mozgáskorlátozott igazolvánnyal nem rendelkező személyt szállító gépkocsit október 31-től, november 3-ig beengedheti a temetőbe 7.00 – 12.00 óráig a gyalogosforgalom függvényében. A mozgáskorlátozott és nehezen mozgó látogatóinkat is arra kérjük, hogy ezeken a napokon lehetőség szerint 07.00 és 12.00 óra között keressék fel a temetőket! Ez alól kivételt képez az Angeli úti és a Tamás utcai temető. Az Újköztemetőben október 23-án, valamint október 31-én nyitástól november 3-án temetőzárásig díjmentes a gépkocsi behajtás.

Biztonság

A forgalom zavartalan lebonyolítása érdekében a temetőkben megerősített rendészeti szolgáltatást biztosítunk, illetve a kerületi rendőrségi egységek, közterület-felügyelők és a polgárőrség tagjai is járőröznek a forgalmas napokon. A várhatóan leglátogatottabb napokon, tehát november 1-jén és november 2-án mentőautó is vigyázza a látogatók biztonságát az Újköztemetőben.

Halottak napi megemlékezések további helyszínei:
- Angeli úti temető: november 1-jén 15.00 órakor
- Cinkotai temető november 1-jén 14.00 órakor és november 2-án 14.00 órakor
- Lőrinci temető november 1-én  15.00 órakor
- Rákospalotai temető: november 1-jén 13.00 órakor
- Tamás utcai temető november 1-jén 15.00 órakor
- Csepeli temető november 1-jén 16.00 órakor és november 2-án 16.00 órakor
- Óbudai temető november 1-jén 10.00 órakor és november 2-án 10.00 órakor
- Megyeri temető november 1-én 17.00 órakor

Forrás: Budapesti Temetkezési Intézet Zrt.

Published in Aktuális

Noel Coward "Vidám kísértet" című zenés komédiát két részes komédiáját adja elő a Bánfalvy Ági International Studio november 10-én, vasárnap 15.00 órától a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban.

Szereplők:
Charles: Harmath Imre
Madame Arcati: Bánfalvy Ági
Ruth: Csöngedi Nikolett
Elvira: Bugár Anna
Dr. Bradman: Farkas Zoltán
Miss Bradman: Nagy Enikő
Edith: Tóth Réka

Rendezte: Horváth Csaba

Vendégeket vár az angol házaspár. Sok nagyon száraz Martini, sok nagyon meghitt teázás, elmélyült társalgás az időjárásról, egy takaros porcelánkutya, egy rejtélyes spiritiszta hölgy, egy kis derűs szellemidézés..., de hirtelen minden megváltozik. (www.sugo.hu)

Az 1940-es években az angol kritika a "legszellemesebb" vígjátéknak titulálta Noel Coward darabját, amely hazánkban is több nagy, zajos sikert aratott már. Többek között a hetvenes években, a Vígszínházban is, ahol az e darabban nyújtott alakításával robbant be a színházi köztudatba Bánfalvy Ági, aki most harminc év múltán, partnereivel igyekszik bebizonyítani, hogy a darab ismét sikerre van ítélve. Ez a valószínűtlen komédia több, mint két óra folyamatos nevetést generál, miközben rávilágít emberien gyarló konfliktusainkra és szerelmi életünk leggyakoribb problémáira is.

Jegyár: 2000 Ft, online jegyvásárlás EZEN a linken

Forrás: Kőrösi.org

Published in Aktuális

Hírek

Régi képek, emlékek

Dolgozik a daru
Építési terv
Látkép
Épül a lakótelep
A Gergely-bánya
Épül és szépül
Épül a lego-ház
Áll a szobor
Lakótelep a világ végén
Dolgos kezek

Közösségi Hírek

Mondja el Ön is véleményét a reptéri zajvédelmi intézkedési tervről!

Mondja el Ön is véleményét…

Tisztelt Kőbányai Lakosok!A környezeti zaj értékeléséről és kezeléséről szóló 280/2004....

Helytörténet

Budapesti hírek

Humor

Gazdaság és vállalkozás

Kék hírek

Esemény

Sport

Közösség

Édua Infomédia