Kőbányai Közösségi Hírlap

Thursday, 15 August 2013 09:29

Fradi-város épülhet a Népligetben

A Népszabadság számolt be arról, hogy "Fradi-várost" építenének a Népligetben. A fejlesztés során felújítanák és bővítenék a Népligetben az FTC által használt létesítményeket, abba az Építők-telepet is belevonnák, és rehabilitációs központot is létesítenének. A Ferencvárosi Torna Club (FTC) jelenleg is több sportlétesítményt használ az Üllői úti stadion átellenében lévő Népligetben. A klub átmenetileg költözött át ide a felépülő új Albert Flórián Stadion átalakításáig. A fogadó létesítmények zöme leromlott állapotban van, részben ezek helyén alakítanák ki a "Fradi-várost". 

A kép forrása: sordogok.hu

A lap szerint a klub elnöke, Kubatov Gábor már hónapokkal ezelőtt azt mondta az FTC Baráti Kör tagjainak, hogy találtak szponzort is a sportváros felépítéséhez. Az akkori tervek szerint első körben a mobil stadiont építenék fel, illetve felújítanák, modern locsolórendszerrel látnák el a pályákat. Második lépcsőben a faház és az uszoda lebontásával felszabadult területen egy multifunkciós csarnok épülne, amelyben egy 2500 fős kézilabdacsarnok, torna- és birkózóterem kapna helyet. Emellett létesülne egy szabadtéri és egy fedett uszoda is. 

A Fradi elképzelései szerint később az Építők-telep is hozzájuk kerülne, így lenne hely szállodának, ezzel hosszú távon fenntarthatóvá válhatna az egész létesítmény, ami mellett a szabadtéri medence strandként is funkcionálhatna, valamint épülhetne egy modern, Budapesten még példa nélküli, orvosi, diagnosztikai és rehabilitációs központ is - ismerteti a Népszabadság cikke.

A kép illusztráció, a Népligetben megrendezett streetball-fesztiválon készült

Az Index.hu portál információi szerint az ingatlan tulajdonosa az állam, a vagyonkezelői jogot a Nemzeti Sportközpontok (NSK) gyakorolja. A kőbányai önkormányzat idén márciusban szavazta meg azt az előterjesztést, amely révén az FTC megkaphatja a terület vagyonkezelői jogát 50 évre. A kerület semmiféle terhet nem vállal magára, mivel a tulajdonba adás esetén az ingatlan fejlesztésének, üzemeltetésének feladatát egy hosszú távú használati szerződés keretében átadná a Fradinak.

Forrás: Népszabadság, MTI, HVG.hu, Index.hu

Published in Sport
Wednesday, 14 August 2013 12:05

Intézményfejlesztések Kőbányán

A Kőbánya.hu portál számolt be arról, hogy a Kőbányai Önkormányzat képviselő-testületének sikeres intézményfejlesztési sorozata újabb állomáshoz érkezett: számos középület 2013 folyamán történő felújítása után ezen a nyáron a Gépmadár utcai óvoda és bölcsőde átfogó fejlesztésére is sor került – nem csak a legkisebbek örömére.

A júniusban elindított felújítási munkálatok keretében a vizesblokkok felújítását és a teraszok burkolását végzik el a szakemberek, amit teljes mértékben az önkormányzat finanszíroz – tudta meg a Kőbánya.hu dr. Pap Sándor alpolgármestertől. Az épület energetikai fejlesztésének költségét pedig KEOP (Környezet és Energia Operatív Program) uniós forrásból fedezik. Ennek keretében sikerül az összes külső nyílászárót kicserélni, a lapos tető víz- és hőszigetelését felújítani, elvégezni a homlokzat utólagos hőszigetelését, valamint megvalósítani a radiátorok szelepcseréjét. Mindennek köszönhetően szeptemberben már korszerűbb, energiatudatos épületbe érkezhetnek a bölcsődések és óvodások. Önkormányzati támogatás révén tehát az intézmény kívül-belül részlegesen megújult, korszerű, az elvárásoknak megfelelő és az igényeket kielégítő infrastruktúrát nyert.

A Kőbánya.hu cikkében arról is ír, hogy a Kada utcai sportcsarnok a Kőbányai Darazsak SE közreműködésével épül meg, melyet Zsíros Tibor Kosárlabda Csarnoknak neveznek el. A 100 fős lelátóval ellátott csarnok bruttó összértéke 526 millió forint, melyből 368 millió forintot társasági és nyereségadóból finanszíroznak, a 158 milliós önrészt pedig az önkormányzat biztosítja. A Zsíros Tibor-akadémia nemcsak minőségi utánpótlás-nevelést, hanem a régióban sportolni vágyók részére is lehetőséget kíván biztosítani. 

Megkezdődött a Zsíros Tibor Kosárlabda Csarnok építése

Megszépült továbbá a Kroó György Zene- és Képzőművészeti Iskola hangversenyterme is. A legkisebbek számára a játszótéri eszközök fejlesztésére, a Gesztenye Óvoda, a Kincskeresők Óvoda és a Csupa Csoda Óvoda vizesblokkjainak felújítására, a Cseperedők Bölcsődében a lapos tető és a konyha felújítására szintén sor került (ez utóbbi 15 millió forint értékben). Továbbá két általános iskola vizesblokkjainak egy részét szintén felújították a Keresztury Dezső Általános Iskola és Harmat Általános Iskola, összesen 26 millió forint értékben). Az önkormányzat idén az Újhegyi uszodát 10 millió forinttal fejlesztette. Ősszel további intézmények korszerűsítését tervezi az önkormányzat – mondta dr. Pap Sándor.

Forrás: Kőbánya.hu

Az Ittvannak.hu portálon jelent meg beszámoló arról a videóról, amelyet a TV2 készített a Belügyminisztérium egykori osztályvezetőjével, aki szerint "a Naprendszer gyarmatosítására készülnek a földönkívüliek." A hírnek van kőbányai vonatkozása, mivel Dr. Opál Sándor a szovjet csapatok kivonulását követően kibérelte Kőbányán a Pataky Művelődési Ház egyik termét, ahol három napos rendezvény keretében előadásokat tartottak a témában. Itt hangzott el tőle, hogy "össze kell fognia az emberiségnek, mert rendkívüli veszélyben vagyunk."

A BM egykori osztályvezetője a műsorban (Forrás: TV2)

Az Ittvannak.hu portál cikkében arról olvashatunk, hogy Dr. Opál Sándor szerint a hidegháború éveiben a G8 országok titkos megállapodást kötöttek a földönkívüliek elleni védekezés céljából. A magyar X-aktás ügyek osztályát is vezető férfi azt állítja, 1972-től Ózd mellett működött a Szovjetunió Európai Ufológiai Megfigyelő Állomása. 

2013. március elején a Magyar Ufószövetség memorandummal fordult hazánk miniszterelnökéhez és a honvédelmi tárca vezetőjéhez, amelyben azt kérték, a világ más országaihoz hasonlóan, Magyarország is hozza nyilvánosságra azon titkosított dokumentumait, amelyek a hazánk légterében észlelt azonosítatlan repülő tárgyakról, ismeretlen eredetű fényjelenségekről tanúskodnak. A Honvédelmi Minisztérium április 30-án kelt hivatalos válaszlevelében azonban úgy fogalmazott: "a Magyar Honvédség nem rendelkezik UFO tevékenységgel kapcsolatos dokumentációval, valamint arra utaló információkkal, hogy az ország területén, illetve légterében azonosítatlan repülő eszközök kerültek volna megfigyelésre", tehát nincsenek ilyen jellegű titkos akták, így nincs is mit nyilvánosságra hozni. Ennek kapcsán, a TV2 'Mokka' című közéleti műsorának vendége volt Pataky Attila előadóművész, aki egyike annak a tizenöt személynek, akik aláírásukkal személyesen is támogatták a kormányfőnek és a miniszternek címzett memorandumot, illetve Dr. Opál Sándor, aki évekkel ezelőtt a Belügyminisztérium parajelenségekkel foglalkozó titkos osztályát is vezette. 

Opál Sándor mindenekelőtt leszögezte, nem tartja magát ufológusnak, nem tagja egyetlen ezzel foglalkozó társaságnak sem és nem is rajong az UFO-kért. Szakmai pályájáról annyit közölt, hogy tizenhárom éven keresztül előbb helyettes vezetőként, majd osztályvezetőként dolgozott a Belügyminisztérium egyik osztályán, információink szerint a BM Tudományszervezési Önálló Osztályán, ahol kizárólag Kádár Jánosnak tartozott beszámolóval. Ezzel párhuzamosan viszont az úgynevezett "X-aktás ügyek osztályát" is irányította. Elmondása szerint ez a tisztsége annyira titkos volt, hogy még a közvetlen munkatársai sem tudtak róla. Az itt keletkezett dokumentumok főként a parapszichológia tárgykörébe tartoztak, ám a mai napig államtitoknak minősülnek.

"Ha valóban azt válaszolta a honvédelmi miniszter úr, hogy itt nincsenek ilyen akták, akkor engedjék meg, hogy azt mondjam, nagyon büszke vagyok erre a válaszra" - nyilatkozta Opál Sándor a kedd reggeli műsor vendégeként. A BM egykori osztályvezetője szerint ez ugyanis azt bizonyítja, hogy annak idején sikerült olyan különleges módszerekkel titkosítani ezeket az információkat, hogy azok megfejtése még ma is egyenlő a lehetetlennel. Másrészről viszont úgy véli, a jelenlegi miniszternek nem is feltétlenül kellene tudnia ezekről az aktákról. "Biztos vagyok benne, hogy a miniszter úr nem akarta önöket félrevezetni. Az utóbbi évtizedben, amióta nemzetközi egyezmények szabályozzák az űrkutatást valóban megszűntek Magyarországon ezek a fajta UFO jelenségek."

"Kevesen tudják, hogy a hidegháború legnehezebb éveiben a ma G8-aknak nevezett nagyhatalmak és még néhány ország nemzetközi megállapodást kötött a Föld lakosságának érdekében, a valódi földönkívüliekkel szembeni védekezés céljából, mert mindkét részről folyik a Naprendszer gyarmatosítása. Egyrészt az emberiség részéről, amihez nem a G8-ak tartoznak, hanem az úgynevezett el nem kötelezett országok egy része, másrészt pedig a valódi földönkívüliek részéről, de én nem nevezném ezeket civilizációknak" - fogalmazott az egykori osztályvezető.

"Ez a gyarmatosítási folyamat már régóta folyik, és ezek a földönkívüliek nagyon sok gondot okoztak a Szovjetuniónak" - folytatta az egykori osztályvezető, aki szerint maga az ufológia kifejezés is a legnagyobb kommunista országból származhat, mivel a hatvanas évek végén a szovjet állam "szenvedett a legtöbbet az UFO támadásoktól". Emiatt később a szovjet Össz-szövetségi Tudományos Akadémián létre kellett hozni egy különálló UFO Főosztályt is.

Ami pedig hazánkat illeti, Opál Sándor szerint 1972-től kezdve egészen a szovjet csapatok kivonulásáig Magyarországon működött a Szovjetúnió Európai Ufológiai Megfigyelő Állomása, amelynek egy Ózd melletti hegyen volt a központja.

A rendszerváltás után és a szovjet csapatok kivonulását követően, az akkor még létező Szovjetunió Össz-szövetségi Tudományos Akadémiája elküldte Magyarországra az intézményen belül működő Ufológiai Főosztály vezetőjét, hogy a további együttműködés érdekében a magyar illetékesekkel tárgyaljon, csakhogy egyetlen hivatalos szerv sem fogadta, ezért saját pénzén kibérelte a Budapest X. kerületében található Pataky Művelődési Ház egyik termét, ahová bárki bemehetett és előadást tarthatott. Itt hangzott el tőle, hogy "össze kell fognia az emberiségnek, mert rendkívüli veszélyben vagyunk."

A TV2 riportjáról készített videó-felvétel a cikk alatt nézhető meg.

Forrás:  Ittvannak.hu

Published in Aktuális

A BRFK X. kerületi Rendőrkapitánysága nagyobb értékre elkövetett lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást két ismeretlen tettes ellen. 2013. április 23-án 10 óra körül a X. kerület Halom köz 3/A. szám alatti társasház bejáratánál eddig ismeretlen tettesek nagy értékű készpénzzel teli borítékot emeltek ki egy férfi zsebéből. A sértett észlelte a lopást, azonban az elkövetők elfutottak a pénzzel. Egy közelben lévő intézmény biztonsági kamerája rögzítette a tettest és társát.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a bűncselekménnyel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a 061-263-7200/50-115 számot, vagy névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán (H-Cs.: 8.00-16.00, P.: 8.00-13.00) vagy a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Forrás: Budapesti Rendőr-főkapitányság

Published in Kék, bűn és rend

Egy ember meghalt és többen megsérültek az Örs vezér téren, amikor szerda reggel villamosmegállóba hajtott a Fehér út irányából az Örs vezér tere felé közlekedő személyautó. Eddig tisztázatlan körülmények között augusztus 14-én 7 óra körüli időben az Örs vezér terénél egy személygépjármű a korlátot átszakítva a 3-as villamos megállóba hajtott, melynek során egy nő életét vesztette, további 3 személy megsérült. A helyszínelés és műszaki mentés idejére az érintett megálló körüli területet a rendőrség lezárta, mely a közúti közlekedés forgalmat nem befolyásolja.

Forrás: Police.hu

 

Jankovich Tibor felvételei

Fotó: Index.hu portál Blackdogone nevet használó olvasója

Published in Közlekedés
Sunday, 01 September 2013 10:15

BÁRKA Sportnap szeptember 7-én

Szeptember 7-én 9 órától 13 óráig Sportnap lesz a BÁRKA Családsegítő Központban. A program BÁRKA futással indul a Széchényi István Általános Iskola elől, majd lovaglás, baba-mama sarok, vitézi próba, Közösségi vásár, íjászati bemutató és ajándéksorsolás várja a családokat. A programok ingyenesek, mindenkit szeretettel várnak!

Helyszín: Bárka Családsegítő Központ, 1104 Budapest, Sibrik Miklós út 76-78.

Published in Aktuális

Változás történt a Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testületének személyi összetételében. A kőbányai Jobbik korábbi képviselője, Tokody Marcell Gergely az Országgyűlés Hivatalában vállalt hivatalvezetői megbízatást, és az összeférhetetlenségi szabályok miatt lemondott budapesti alelnöki, kőbányai elnöki, valamint önkormányzati képviselői pozíciójáról. A kerületi testületbe Farkas Gábort delegálta a Jobbik Magyarországért Mozgalom. 

Farkas Gábor önéletrajza:

"1968-ban születtem Budapesten, 1974 óta élek Kőbányán, ezen belül az Újhegyi lakótelepen így ezt tekintem (tekinthetem) szűkebb hazámnak. Középfokú kereskedelmi végzettséggel rendelkezem, melyet sokáig gyakoroltam a lakókörnyezetemben is. Én voltam a "hentes fiú" a jelenlegi Csocsaj pékség helyén, ami régebben húsbolt és zöldségüzlet volt. Később "zöldséges fiú" lettem ugyanitt és a sétányon, innen is nagyon sok ismeretség alakult ki köztem és a régi kedves vevőim között. Azóta eltelt két-három évtized és családapa lettem, két gyermek boldog apukája és szeretett párommal kiegyensúlyozott életet élünk.


A mindennapok gondjai engem sem kerülnek el ezért kezdtem el foglalkozni a politikával, főleg önkormányzati szinten. Úgy érzem így tudok tenni az emberekért és lakókörnyezetünkért a legtöbbet. Önök között nőttem fel, lettem ember és jelenleg is itt élek Önökkel, nem "felülről"szemlélem az eseményeket.
Legfőbb célomnak írhatnám a közrend védelmének, a nyugdíjasok létbiztonságának vagy az egyéb komoly problémáknak az orvoslását. Célom továbbá a kereső réteg, tehát a munkások, a dolgozni akaró emberek problémáival és gondjaival foglalkozni, visszaadni a munka becsületét és értelmét. Mert ha ezt elérjük, akkor a polgár tudja támogatni a szüleit illő módon, vagy a szülő képes a gyermekeit iskoláztatni aránytalan anyagi megterhelés nélkül, és ezáltal biztosíthatja és kiszámíthatóvá teheti a gyermeke jövőjét.
Jelenleg a polgári foglalkozásom mellett önkormányzati képviselő vagyok a kerületben, kérem keressenek bizalommal!"

A képviselő elérhetőségei:
Farkas Gábor
Budapest, 1108. Hang utca 10. 2/11.
This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.
+36 70 942 6059
Blog: farkasgabor.bloglap.hu

Ami Önnek lom, az másnak kincs lehet!

Mi, azaz a Kőbánya.info szerkesztőségéből és a Cselekedjünk Közhasznú Alapítvány tagjaiból álló csapat szeptemberben újra közösségi vásárt szervezünk, méghozzá a BÁRKA Kőbányai Szociális és Gyermekjóléti Központtal összefogva. Az intézmény szeptember 7-én Sportnapot tart, és a közösségi vásár e rendezvény részeként várja a résztvevőket 09:00-13:00 óra között Óhegy és Újhegy metszéspontjában, a Kőbányai BÁRKA Családsegítő Szolgálatának udvarán. A legutóbbi közös rendezésű esemény nagyon jól sikerült, a júniusi BÁRKA Családi Nappal összekötött Közösségi Vásáron együttesen majdnem 900-an vettek részt.

Amíg a BÁRKA Sportnapja szeptember 7-én 9-13:00 óra között kínál sok-sok ingyenes programot (lovaglás, baba-mama sarok, vitézi próba, íjászati bemutató) a családok apraja-nagyjának az udvar egyik felén, addig a mi Közösségi Vásárunk a hatalmas udvar másik felén tanyázik majd. Mindenkit megkérünk arra, hogy fohászkodjanak az Égiekhez jó időért! 

A Közösségi Vásárban ismét lehet PET-palackért vásárolni! Ezért újra arra kérjük a résztevevőket, hogy gyűjtsék össze a háztartásukban keletkező PET palackokat, és hozzák el a vásárba. Aki PET-palackkal érkezik, annak egy kiló hulladékért 50 Forint "Kőbányai Kőér" nevet viselő vásári "pénzt" adunk, amiért valódi portékákat vásárolhatnak. 

A júniusi Közösségi Vásárról készített képgalériát EZEN a linken nézheti meg! A Kőbányai Vásár Facebook oldala EZEN a linken nyitható meg.

Facebook.com/KobanyaiVasar 

Kőbányai Közösségi Vásár - szeptember
Helyszín: BÁRKA Kőbányai Családsegítő Szolgálatának udvara, cím: 1108. Budapest Sibrik Miklós u. 76-78. Térkép EZEN a linken! 
Időpont: 2013. szeptember 7, 09:00-13:00 óra között
Helyfoglalási díj: 500 Forint

Jelentkezés: Aki eladóként szeretne részt venni az eseményen, azt megkérjük arra, hogy emailben jelentkezzen a következő email címen: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

Infrastruktúra: A helyszínen sajnos nem áll rendelkezésre asztal, így megkérjük a regisztrált eladókat, legyenek szívesek magukkal hozni bármit, amire kipakolhatják portékájukat: összecsukható kempingasztalt, műanyag gyerekasztalt, szobainast, vagy ha ezek nem állnak rendelkezésre, egy pokrócot. Mivel az udvar nagy, így szerencsére nincsenek méret-korlátok. Ugyanakkor arra mindenkit megkérünk, hogy az ésszerűség határain belül próbáljon maradni!

Amit a közösségi vásárról tudni érdemes: Új divat terjed Magyarországon, mely a plázák világának ellenkultúrájaként több ezer fős tömegeket mozgat meg hétvégenként országszerte. Sokan szinte megszállottjaivá válnak a hétvégi "pakold ki az udvarodba, amitől már nem férsz otthon és keress adómentesen pénzt" elven működő mozgalomnak, míg a kíváncsi vásárlók fillérekért juthatnak valóságos kincsekhez. A garázsvásárok elvére épülő közösségi vásár nem egyszerűen bolhapiac, vagy bármilyen más típusú vásár, ahol a résztvevők "idegenként", egymástól elkülönülve ülnek asztalaik mögött vevőkre várakozva. Maguk az eladók is csereberélnek egymással, kutakodnak egymás portékái között, beszélgetnek, ismeretségek szövődnek, a gyerekek fociznak, fogócskáznak, miközben szüleik megszabadulnak az otthoni felesleges lim-lomtól.

Szelektív hulladék-gyűjtési akció: A vásár egyik alapgondolata az, hogy ha az emberek képesek összejönni és egymással csereberélni, valamint egymástól vásárolni, akkor akár sokkal többre is képesek lehetnek. Nagy lépést tettünk meg azzal, hogy összekapcsoltuk a szelektív hulladékgyűjtést a közösségi vásárral. Az akció ebben a hónapban is folytatódik, így azok a személyek, akik PET palackokkal érkeznek, azoknak "vásári kupont" adunk, amiért valódi portékákat vásárolhatnak. Minden egyes kiló hulladék 50 Forintot ér. A kupont a vásár végén természetesen visszaváltjuk valódi Forintra. Az akció célja a környezettudatos szemlélet terjesztése, az emberi tevékenységből eredő környezetterhelés csökkentése. Az akcióval mindenki jól jár, hiszen a hulladékért kapott kuponnal nő a vásárlók vásárlóereje (azaz többet vásárolhatnak), míg az eladók több portékát adhatnak el (nő a bevételük). Hosszabb távon - ha a rendszer életképesnek bizonyul - tervezzük, hogy rászorultaknak is juttatnánk kuponokat, akik így szintén vásárolhatnának számukra szükséges tárgyakat úgy, hogy közben segítik a helybéli vásárosok pénzhez jutását.

Kérjük tehát mindazokat, akik részt kívánnak venni ebben az érdekes kísérletben, hogy kezdjék el gyűjteni az üres PET palackokat! Fel kell hívnom a figyelmet arra, hogy a szelektív hulladékgyűjtési akció kizárólag PET palackokra vonatkozik! A PET palackokat tömörítve és kiöblítve, kupakkal és címkével együtt kell gyűjteni.

 

Kőbányai Kőér és összegyűjtött palackok

Plakát: Megkérnénk azokat, akiknek van rá módja, hogy nyomtassanak a vásár plakátjából és terjesszék azt lakóhelyükön! Ezzel is több emberhez jut ez a vásár híre. Előre is nagyon köszönöm a segítséget! 

A képre kattintva a plakát A/4 méretű nyomtatható pdf. formátumban nyílik meg!

 

Piknik: Szeretnénk megkérni azokat, akiknek van rá lehetősége, hogy hozzon magával olyan harapni- és innivalót (süti, kenyér, ropi, innivaló stb.), amely révén vásározás közben jókedélyű piknik hangulat alakulhat ki. A korábbi hagyományokhoz híven most is igyekszünk egy kis zsíros kenyérrel és üdítővel megvendégelni a résztvevőket, de anyagi lehetőségeink igencsak végesek.

Online Közösségi Vásár: A nagy érdeklődés miatt létrehoztuk a Közösségi Vásár online felületét, hogy a vásárok közötti időszakban is mindenki megtalálhassa azt, amire szüksége van, valamint eladásra kínálhassa, mire már nincs. Enyhítsük együtt a válság hatását: csereberéljünk kerületen belül, vásároljuk meg egymástól pár száz forintért azokat a tárgyakat, amiket kidobni sajnálnánk, de másnak még hasznos lehet! Adja fel hirdetését ingyen, keressen, kutasson mások eladó holmijai között az Online Közösségi Vásár felületén EZEN a linken.

Információ kérhető:
Dankó Györgyi és Dankó József
- email cím: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.
- telefonszám: 06-30-350-0860
- web: www.vasar.kobanya.info
- Facebook: Facebook.com/KobanyaiVasar


A közösségi vásárral kapcsolatos adózási szabályok:

A magánszemélyek egymás közti adás-vételéből származó évi összjövedelem 200.000 Ft-ig adómentes. A jövedelem = eladási érték-beszerzési érték. Amennyiben a beszerzési érték nem állapítható meg, akkor a bevétel 25%-a a vélelmezett jövedelem. (Konkrét példán keresztül: ha egy év alatt 800.000 Ft-ot keres valaki a tárgyai eladásával és nem tudja megállapítani a beszerzési értéket, ezért jövedelemként a 25%-ákkal kell számolni, ami 200.000 forint. Eddig adómentes, azaz 800.000-ig lehet évente eladni saját holmikat. E felett az összeg felett keresett pénzt be kell vallani!

Published in Aktuális
Friday, 09 August 2013 14:40

Beruházás-dömping Kőbányán

Az elmúlt hónapban soha nem látott mennyiségű fejlesztés valósult meg kerületünkben, néhány napon belül adta át megvalósult kőbányai beruházását a Bosch, Egis és a Continental. Július 31-én Kőbányán kötött stratégiai megállapodást a magyar kormány és a magyarországi Bosch-csoport a nemzetközi cég Gyömrői úti központja első épületének átadási ünnepségén. A dokumentumot a kormány nevében Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, a Bosch 10 magyarországi leányvállalatának képviseletében Javier González Pareja, a magyarországi Bosch-csoport vezetője, a Robert Bosch Kft. ügyvezető igazgatója írta alá. Az ünnepségen Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter elmondta, hogy a kormány számára a legfontosabb cél a foglalkoztatás, a beruházások növelése, a magyar gazdaság versenyképességének javítása, és a Bosch csoport hosszú távú tervei mindhárom területen hozzájárulnak Magyarország megújításához. Uwe Raschke, a Robert Bosch GmbH igazgatótanácsi tagja hangsúlyozta, hogy a nemzetközi cégcsoport termelő és fejlesztő tevékenységében stratégiai jelentőséget tulajdonítanak magyarországi jelenlétüknek. A magyarországi Bosch-csoport új kőbányai központja 30 milliárd forintért 2015-re készül el. Az alapkövet 2011 októberében tették le, az első épület átadásával a 11 000 négyzetméteres épületkomplexumba 350 fejlesztő, kereskedelmi és adminisztrációs területen dolgozó munkatárs költözött. A második ütem alapkövét idén áprilisban tették le. Az eseményről EZEN a linken olvashat bővebben!

A Continental Automotive Hungary Kft. sajtótájékoztató keretében jelentette be terjeszkedését és bővülését. A vállalat kőbányai gyára több, mint 177,8 millió forintos támogatást nyert a „Vállalatok komplex technológiai innovációja” című pályázaton. Az Új Széchenyi Terv Közép-magyarországi Operatív Program keretében kapott összeget a cég telephelyfejlesztésre költötte, melyet kis- és kompakt szervo vezérlő termékek kialakítására biztosít. Kizárólag itt, a kőbányai részlegben fognak Electronic Brake System-et (EBS) és Steering-et (szervo) gyártani. Előbbi egy új konstrukció, melynek előnye, hogy sokkal biztonságosabban fékezzen le az autó, akár a jégen is. Utóbbit a kormányba építve a sofőrt segíti a parkolásban illetve figyelmezteti a sávelhagyásra. Luc Quisthoudt, a Continental ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a beruházás akár 80 százalékos magyar beszállítói hányaddal is megvalósulhat. Az idén átadott új Napmátka utcai részlegben 42 új logisztikai munkahely jött létre. A beszámoló EZEN a linken folytatódik!

Várhatóan októberben fejeződik be az Egis Gyógyszergyár hatóanyag-technológiai kutatást és kísérleti fejlesztést erősítő beruházása a vállalat kőbányai központjában. A 4,6 milliárd forintos projektet az Európai Unió és a magyar állam 1,15 milliárd forinttal támogatja. A projektet bemutató sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a beruházással tíz új kutatói munkahely létesül az Egisnél, ahol a kutatásban foglalkoztatottak létszáma meghaladja az 500-at. A fejlesztéssel a gyógyszergyár képessé válik a legkorszerűbb, már kis mennyiségben is jelentős biológiai hatást kiváltó, úgynevezett nagy potenciálú hatóanyagok előállítására is, amellyel növekszik versenyképessége. A fejlesztés infrastruktúráját két régi épület átalakításával és modernizálásával, valamint egy új épületszárny kialakításával hozza létre az Egis. Az egyik épület az idén 100 éves Egis jogelődjének, az 1913-ban alapított Wander Gyógyszergyárnak az első épülete, amelyet az eredeti forma megtartásával alakítottak át. Az új hatóanyag-technológiai kutató- és fejlesztőközpontban a legkorszerűbb műszerekkel, eszközökkel ellátott műveleti, technológiai, analitikai fejlesztő és reakcióbiztonsági vizsgálatok elvégzésére alkalmas egységek kapnak helyet. Az üzem feladata a kifejlesztett hatóanyag méretnövelése a labormérettől a gyártási mennyiségig. Az EGIS fejlesztéséről EZEN a linken talál további információt!

Forrás: MTI, Taár László

Bibliakört indított Szilágyi-Sándor Gabriella református lelkipásztor az újhegyi Szivárvány Idősek Otthonában, amelyre szeretettel hív és vár  minden érdeklődőt az otthonon kívülről és belülről egyaránt. A találkozókra minden hétfőn 10:30-11:00 között kerül sor az intézmény II. emeleti Imatermében. (Az Otthon bejárata a Tavas utca felől közelíthető meg.)

A bibliakörről további részleteket a Kőbányai Szivárvány Idősek Otthonának a honlapján olvashat a képre kattintva vagy EZEN a linken.

Published in Közösség

Édua Infomédia

Top Desktop version