Kőbányai Közösségi Hírlap

Megalakult Kőbányán a Nyugodt Napok Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezet - nyilatkozta Szabó Gyula Imre Budapesti és Agglomerációs Igazgató. Álláspontja szerint a működésük révén pénzt tehetnek minden nyugdíjas zsebébe.

Szabó Gyula Imre Budapesti és Agglomerációs Igazgató nyilatkozata

Szlogenünk:
Itt élünk, Itt dolgozunk!
"Ha dolgozik a nyugdíjas, akkor azért, ha még nem, akkor is - ha belép - ugyanannyi munka után többet keres! Ugyanakkor pénzt teszünk a munkaadók tárcájába is, akik megteremthetik 2-3 évre előre a bérfejlesztési alapjukat!

A Szövetkezet 2017 augusztusában alakult és tevékenysége az ország mintegy felére terjed ki. A tevékenységünk prózaian egyszerű: munkát közvetítünk nyugdíjasoknak és dolgozókat a munkaadóknak. Szinte mesébe illő azonban, hogy ennek során mindenki jól jár, de ez most nem mese, hanem valóság. Csak éppen élni kell vele. A 2017 júliusában életbe lépett, új és speciális törvények és adószabályok alapján lehetséges, valós lehetőség. Törvényes keretet is ad a nyugdíjasok – egyébként, ma fellelhető - sokszínű foglalkoztatásának.

Budapesten összesen mintegy 160 000 olyan nyugdíjas él, aki szeretne, tudna, akar vagy éppen szükséges dolgoznia. Ebből Kőbányán is több tízezer él. Ezeknek az embereknek szeretnénk és tudunk segíteni.

Mindenkinek van nyugdíjas rokona, ismerőse, barátja, régi osztálytársa, vagy vállalkozó ismerőse, akinek szívesen segítene. És ez egy olyan segítség, ami nem kerül pénzbe, csak éppen az információt adja tovább. Ez egy nagyon szép, az egész kerületet érintő, közös ügy!

Nyugdíjas klubokon és egyéb csatornákon keressük meg a nyugdíjasokat és tájékoztatjuk, milyen újszerű és egyben nagyszerű lehetőségről van szó. Érthető egy kisebb bizonytalanság az érintettek részéről, hiszen egy teljesen új formát kell megérteni, elfogadni és bevinni saját életükbe. Ezért is fontos, hogy a médián keresztül minél többet tudjanak meg rólunk!

Fontos, hogy a Nyugodt Napok Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezeten keresztül dolgozó nyugdíjasok ugyanannyi munkáért a Szövetkezeten keresztül 10 %-kal többet visznek haza hónap végén és még további 15%-ot is megspórolhatnak élelmiszer vásárlásaikon! E mellett a nyugdíjasokat foglalkoztató vállalkozók is 11 %-kal csökkentik a bérrel kapcsolatos kiadásaikat!

Kiemelkedően magas színvonalú, törvényes lehetőségről van tehát szó!

Kérjenek részletes tájékoztatást, az alábbi lehetőségeken és kérjük, adják tovább ezt az információt:

Szabó Gyula Imre, a Nyugodt Napok Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezet Budapesti és Agglomerációs Igazgatója
(Bp. X. ker. lakás tulajdonosa, édesanyja a kerületben él)
Elérhetőség, kapcsolat:
- Email: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.
- Telefon: +36 30 207 8748 (hívhatók minden nap 09-18 óra között)
- Honlap: www.nyugodtnapok.hu


A Kőbányai Önkormányzat pályázatot hirdet kőbányai lakcímmel rendelkező nyugdíjasok részére, kedvezményes üdülésre az önkormányzat Balatonalmádiban lévő üdülőjébe.

A pályázható üdülési turnusok:
1. turnus: 2018. május 7–12.
2. turnus: 2018. május 22–27.
3. turnus: 2018. május 28–június 2.
4. turnus: 2018. szeptember 3–8.
5. turnus: 2018. szeptember 10–15.
6. turnus: 2018. szeptember 17–22.
7. turnus: 2018. szeptember 24–29.

A pályázatokat egy példányban, papír alapon 2018. március 19-én 17:30 óráig lehet benyújtani a Kőbányai Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálatain (1102 Budapest, Állomás utca 26. és 1108 Budapest, Újhegyi sétány 16.). Elektronikus azonosítással rendelkező személy a pályázatot elektronikusan is benyújthatja az e-papír szolgáltatás igénybevételével a BP10KER hivatali kapu címre.

Dokumentumok:
- Pályázati felhívás
- Pályázati adatlap

Forrás: Kőbányai Önkormányzat

Published in Közösség
Tuesday, 06 February 2018 09:56

Szociális taxi kőbányaiaknak

A Kőbányai Önkormányzat segítő kezet nyújt a kerületi nyugdíjasoknak  hivatalos ügyeik intézéséhez. A szolgáltatást azok a kőbányai lakcímmel rendelkező nyugdíjasok vehetik igénybe, akik nehezen tudják ügyeiket intézni, mert gondot okoz számukra például az Egészségháznak, a Polgármesteri Hivatal Ügyfélközpontjának vagy a Kormányablaknak a megközelítése.

A rászorulók részére biztosított ingyenes kisbusz minden hónap első szerdáján, előre egyeztetett időpontban biztosítja a szállítást a megadott kőbányai lakcímről a Kőbánya területén működő  szolgáltatóhoz, majd vissza.

Jelentkezni lehet a Bárka Kőbányai Humánszolgáltató Központ Család- és Gyermekjóléti Szolgálatánál a +36 1 261 8183-as telefonszámon, a 106-os melléken minden hónap 28. napjáig munkanapokon, naponta 8:30 és 13:00 óra között.

A szolgáltatást korlátozott számban, a jelentkezések fogadásának sorrendjében tudják biztosítani.

Az utóbbi időben csalók a katasztrófavédelemre és szén-monoxid-érzékelőket forgalmazó cégekre hivatkozva csöngetnek be lakásokba és árulnak szén-monoxid-érzékelőket. Többnyire egyedül élő, idős embereket keresnek fel és győzik meg őket, hogy vásároljanak tőlük 30-50 ezer forintért szén-monoxid-érzékelőt, különben bírságra számíthatnak.

Fontos tudni, hogy magánlakásokba nem kötelező szén-monoxid-érzékelőt felszerelni, senki nem bírságol azért, ha valakinek nincs ilyen készüléke. A katasztrófavédelem ezzel együtt azt ajánlja, hogy szerezzen be érzékelőt, az ugyanis életeket menthet. Jó minőségű szén-monoxid-érzékelő 10-12 ezer forintért beszerezhető.

A katasztrófavédelem honlapján elérhető azoknak az érzékelőknek a listája, amelyek megfelelő biztonságot nyújtanak. Ne vásároljanak szén-monoxid-érzékelőt házaló eladóktól!

Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Published in Kék, bűn és rend

Mozgás - öröm - agytorna, a mozgás és a tanulás fiatalít

A szenior örömtánc egy forradalmian új közösségi táncforma, mely az idősödő ember szervezetéhez illeszkedő kíméletes sporttevékenység. Folyamatos csatlakozási lehetőség 50-100 éves korig! Sem előzetes tánctudás, sem táncpartner nem szükséges, csak egy váltócipő!

Időpont: minden hétfőn 10.00 órától
Helyszín: Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ, 1102 Budapest, Szent László tér 7-14. 

Foglalkozás vezető: Szilágyi Kata, kapcsolat: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.
Részvételi díj: 1.000 Ft/alkalom, az első alkalom ingyenes!

Forrás: Szilágyi Kata, Kőrösi.org

Published in Közösség
Sunday, 28 January 2018 12:17

Kőbányai Szenior Ki Mit Tud?

A Kőrösi Kulturális Központ és a Kőbányai Önkormányzat Szenior Ki Mit Tud-ot hirdet az 55 év feletti korosztály részére. Jelentkezni lehet Budapest egész területéről és vonzáskörzetéből.

Jelentkezési határidő: 2018. február 2.

Művészeti ágak:
1. kategória: vers, próza, színjátszás, mesemondás
2. kategória: szóló hangszer, szóló ének, hangszeres együttes
3. kategória: szólótánc, páros vagy tánccsoport (társastánc, néptánc)
4. kategória: népdalkör, énekkör

Tudnivalók:
- A műsorszámok időtartama: szóló esetében: 4 perc, csoport esetén: maximum 6 perc.
- Egy csoport, illetve egy versenyző azonos kategóriában legfeljebb két produkcióval indulhat.
- Az elődöntőn bemutatott produkciók legjobbjait juttatja a zsűri a Gálaműsorba.

Az elődöntő (selejtező) időpontja: 2018. február 21.
A Gálaműsor időpontja: 2018. március 7., 15:00 óra

A jelentkezési lapokat a This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. email címen várjuk vagy a Kőrösi információjában kérik leadni.

Letölthető dokumentumok:
- Kőbányai Szenior Ki Mit Tud? felhívás
- Jelentkezési lap

 

Published in Közösség
Tuesday, 05 December 2017 11:42

Nyugdíjas és munkára vágyik?

Nyugdíjas és munkára vágyik? Akkor kattintson a képre!

Published in Aktuális
Monday, 16 October 2017 13:16

Segítség nyugdíjasoknak

A Kőbányai Önkormányzat segítő kezet nyújt a kerületi nyugdíjasoknak az Új köztemetőben nyugalomra helyezett hozzátartozóik sírjához való eljutásban. A szolgáltatást azok a kőbányai lakcímmel rendelkező nyugdíjasok vehetik igénybe, akik tömegközlekedési eszközzel egészségi állapotuk miatt nehezen tudják megközelíteni a temetőt. 

Forrás: Kőbányai Önkormányzat

Saturday, 07 October 2017 16:25

Irodai, telefonos munka munkalehetőség

Munkalehetőség - főleg nyugdíjasoknak
- irodai, telefonos munka
- választható munkaidő: 6, 8 óra/nap
- heti 1-2 napra is van lehetőség
- nettó órabér: 500-700 Ft (heti fizetés)

Jelentkezés: +36-30/898-2013

Published in Aktuális

Telefonos önkéntes munkára keresünk 28 év feletti munkatársakat, akik vállalják az ingyenes képzést, azt követően pedig a havi kétszeri esti ügyeletet.

Jelentkezés: (06-1)-21-71- 821 vagy önéletrajzzal: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

A DélUtán Alapítvány ingyenes, telefonos lelkisegély szolgálata támogatás nélkül, kizárólag önkénteseik áldozatvállalásával segíti a rászoruló 40 év felettieket. Az alapítvány honlapja itt érhető el: www.delutan.hu

Published in Aktuális
Page 1 of 8

Édua Infomédia

Top Desktop version