Kőbányai Közösségi Hírlap

Sunday, 25 November 2018 12:44

Kőbánya, a lendület kerület

Október elején neveztük Kőbánya "új aranykorának" azt a pezsgő időszakot, amikor úgy alakítják át gyökeresen a kerület arculatát az önkormányzati fejlesztések, hogy közben kulturális városközpont alakul ki az egykori MÁV Északi Járműjavító helyén, itt lel új otthonra a Magyar Állami Operaház műhelyháza és válik élményközponttá a Közlekedési Múzeum. A sikeridőszak azóta sem torpant meg, hiszen a napokban kapta meg a kőbányai ügyfélszolgálati központ épülete Budapest Építészeti Nívódíjat, míg a Kerepesi úti háziorvosi rendelő kiemelt dicséretben részesült. A legfrissebb hírek közé tartozik, hogy szabadidős helyszín és közösségi tér épül a Sportligetben, az Óhegy parkban elkészült a járdák felújításának aktuális üteme, valamint megújult az átjáró a Kőrösi Csoma Sándor sétányon. Zajlanak a Helytörténeti Gyűjtemény épületének és a Pongrác úti orvosi rendelő megújításának munkálatai, készülnek a Kápolna és Szárnyas utcai parkolók, épül-szépül a Liget tér. A továbbiakban összefoglaljuk az elmúlt hetek kerületi eredményeit.

 

Budapest Építészeti Nívódíja

Dicsőséget hozott Kőbányának az Állomás utcai ügyfélközpont felújítása: az 1873-ban épült házat rendhagyó építészeti megoldásokkal alakították át, valamint egy új, modern szárnyat is hozzáépítettek. Az épületben így egyszerre vannak jelen a 21. század elvárásai, illetve a múlt felidézése, megőrzése. D. Kovács Róbert Antal polgármester a Facebook oldalán a következőket írta a hatalmas sikerről: "Megtiszteltetés Kőbányának! Budapest Építészeti Nívódíja elismerésben részesült önkormányzatunk Állomás utca 26. szám alatt felújított, illetve megépített ügyfélszolgálati központja, illetve kiemelt dicséretet kaptunk a Kerepesi úti orvosi rendelő újjáépített épületéért. Büszkeség kerületünknek!"

 

Elismerésben részesült az Újhegyi sétány

Az elismerések sorát bővíti a "Virágos Magyarország" országos környezetszépítő verseny, amely további büszkeséget hozott a kerületnek: elismerésben részesült az Újhegyi sétány. A zsűri a kiemelkedő színvonalú felújítást is díjazta, amiért az Önkormányzat oklevelet vehetett át.

 

Lendületben a kerületszépítő mozgalom

Az elismerések értékét növeli, hogy Kőbányán már hagyománya van a kerületszépítésnek, hiszen a "Tiszta udvar, rendes ház" és a "Virágos Kőbányáért", valamint a "Tiszta, rendezett Kőbányáért" mozgalmak révén 2011 óta évről évre egyre többen vállalnak tevékeny részt lakókörnyezetük csínosításában. November elején mintegy 250 kőbányai kerületszépítő vehetett át elismerést az Önkormányzattól a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban.

 

Szabadidős helyszín és közösségi tér a Sportligetben

Mintegy 22 hektáros területen kezdődik meg a Sportliget felújítása a Kőbányai Önkormányzat beruházásában. A fejlesztés után a park újjászületve egyszerre látja el sport- és ligetfunkcióját. A rekonstrukció során az új, központi szociális épületbe büfét, vizes blokkot, az akadálymentesen megközelíthető fogadótérre máltai típusú játszóteret és látványos vízjátékot építenek. A ligetben a jelenleginél sokkal több szabadidős és sportolási tevékenységre lesz lehetőség: streetball, techball, lábtenisz, műfüves foci és kosárlabda pálya, saját testsúlyos edzőpark, ping-pong asztalok, petangue pályák készülnek. A gördeszka pálya mellett a kerékpáros pálya 140 méter, a futókör ezer méter hosszú lesz. A beruházás alapkövét október 30-án rakták le. 
A fejlesztésről videó tekinthető meg a cikk alatt.

 

A kerületi fejlesztések aktuális helyzete

Az Önkormányzat felújította az átjárót a Kőrösi Csoma Sándor sétányon. A régi, balesetveszélyes kockakő burkolat helyett most már biztonságos, megújult felület várja az arra közlekedőket.

 

Az Óhegy parkban az Önkormányzat elkészült a járdák felújításának harmadik ütemével.

 

Megújul a Liget téri volt szolgáltatóház területe: jelenleg a villamosság és a vízvezeték kábelezése, a termőföld elhelyezése, a lépcsők kialakítása, a díszburkolat felhelyezése és az automata öntözőrendszer telepítése folyik. További információ EZEN a linken.

 

A Helytörténeti Gyűjtemény leendő székhelyén a hűtő- és fűtő szerelvények, valamint a villany szerelése zajlik. Az épület kívülről igen látványos megújulását most a belső munkálatok követik. További információ EZEN a linken.

 

Az újjáépülő Pongrác úti orvosi rendelő belső részében már csak az utolsó simítások vannak hátra. Elkészültek a rendelőhöz vezető utak is már. További információ EZEN a linken.

  

Felújítják a Kápolna utca 1-23. szám alatti társasházak környezetét, a munkálatok várhatóan jövő hét elejére elkészülnek. Jelenleg az aszfaltozás folyik. A jövőben egyrészt több parkolóhely szolgálja majd az ott lakók kényelmét, másrészt sokkal rendezettebb, szabályozottabb körülmények között lehet használni a területet. 

 

Az Önkormányzat újjávarázsolja az Újhegyi sétányt, felújítja a Gyermeksziget Bölcsődét és a Csodafa Óvodát. Készül az új játszótér, a díszburkolat, készülnek a különleges párásítók és a növényszigetek is.

  

„A kőbányai Újhegyi sétány komplex megújítása II. ütem” c. projekt a Budapest Főváros Önkormányzata Fővárosi Városrehabilitációs Keret támogatásával valósul meg.

 

Az Önkormányzat támogatásával és TAO-forrásból épül a Darázsfészek Kosárlabda Csarnok a Harmat Általános Iskolában. Megépültek a falazott- és tetőszerkezetek, elkészültek a gépészeti alapszerelések, a villámvédelmi hálózat és a távhő központ is. Jelenleg az elválasztó kartonok szerelése és a homlokzati hőszigetelés zajlik. Hamarosan helyükre kerülnek a nyílászárók és kezdődik a küzdőtér kialakítása.

 

Végül, de nem utolsó sorban: megkezdődött a Szárnyas utcai parkoló felújítása is, amelyről EZEN a linken olvashat bővebben.

Forrás: Kőbányai Önkormányzat, D. Kovács Róbert Antal polgármester Facebook oldala, Kőbánya.hu, MTI, OrientPress Hírügynökség, Pro-Koord, Kőbányai Hírek

A kőbányai ügyfélszolgálati központ épülete kapta - a Graphisoft Park fogadóépülete mellett - idén a Budapest Építészeti Nívódíjat, míg a Kerepesi úti háziorvosi rendelő rekonstrukciója kiemelt dicséretben részesült - hangzott el a Fuga Budapesti Építészeti Központban tartott díjátadón. A Vikár András, Lukács István és Gál Árpád által tervezett kőbányai ügyfélszolgálati központnál a bírálók - egyebek mellett - a bővítés és a városképi illeszkedés példaszerűségét, valamint az ellentétekre épülő tökéletes harmóniát emelték ki. 

A Budapest Építészeti Nívódíjra olyan Budapest közigazgatási területén található alkotásokkal nevezhettek, amelyek Budapest építészeti arculatát vagy egy városrész használatát, megjelenését javítják. Idén 18 pályamű közül választotta ki a díjazottakat a zsűri, amelynek Szalay-Bobrovniczky Alexandra mellett tagja volt Csomay Zsófia belsőépítész és Mártonffy Miklós, Csapó Balázs, Aczél Gábor, Kovács Csaba, valamint Z. Halmágyi Judit építészek.

Az Állomás utca 26. szám alatt ügyfélközpont a kerület egyik legszebb, védett épületének felújításával és egy modern szárny hozzáépítésével készült el. A fővárosi védettséget élvező, 1873-ban épült házat rendhagyó építészeti megoldásokkal alakították át, valamint egy új, modern szárnyat is hozzáépítettek. Az épületben így egyszerre vannak jelen a 21. század elvárásai, illetve a múlt felidézése, megőrzése. Az új önkormányzati ügyfélközpont megnyitásáról szóló beszámolót EZEN a linken olvashatják el.

Az épület korábbi állapotát megőrizte a Google Street View, amely IDE kattintva tekinthető meg.

Forrás: MTI, Kőbánya.info, Kőbánya.hu

Tuesday, 13 November 2018 20:52

Ebösszeírás Kőbányán

Tisztelt Ebtulajdonosok, Ebtartók! 

A Kőbányai Önkormányzat 2018. október 1. és 2018. december 14. között Budapest X. kerület közigazgatási területén az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény 42/B. §-a alapján kötelező ebösszeírást végez. A törvény értelmében az ebtartás helye szerint illetékes települési önkormányzatnak ebrendészeti feladatai végrehajtása, illetve a veszettség elleni oltás járványvédelmi vonatkozásaira tekintettel három évente legalább egy alkalommal ebösszeírást kell végeznie.

Az ebösszeírás önbevallásos módszerrel történik, melyhez a szükséges EBÖSSZEÍRÓ LAP beszerezhető a Polgármesteri Hivatal Ügyfélközpontjában és Kihelyezett Ügyfélszolgálatán, továbbá a honlapról letölthető EZEN a linken

Az ebösszeíró lap másolható. Az ebenként kitöltött és aláírt ebösszeíró lapot a Polgármesteri Hivatal részére 2018. december 14-ig kell visszajuttatni:
- postai úton,
- személyesen az ügyfélközpontban (1102 Budapest, Állomás utca 26.), illetve a kihelyezett ügyfélszolgálaton (1108 Budapest, Újhegyi sétány 16.) elhelyezett gyűjtőládába rakva,
- elektronikus úton az This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. e-mail címre elküldve. 

Az Önkormányzat felhívja az ebtulajdonosok, ebtartók figyelmét, hogy a korábbi összeírás során bejelentett ebeket 2018 évben ismét be kell jelenteni. Aki a kötelezően előírt adatszolgáltatási kötelezettségének nem, vagy nem az előírtaknak megfelelően tesz eleget, az állatvédelmi bírságról szóló 244/1998. (XII. 31.) Korm. rendelet 3. melléklet d) pontja alapján 30 000 forint állatvédelmi bírsággal sújtható. A 2018 évben leadott ebösszeíró lapok esetében ezen felhívás kiadását követően nem kell újabb ebösszeíró lapot kitölteni, az a kötelezettség teljesítésének minősül. 

Kattintson a plakátra a nagyobb méretért!

 

Forrás: Kőbányai Önkormányzat

Published in Aktuális
Saturday, 10 November 2018 14:48

Zöldhulladék gyűjtés a hó végéig

A Kőbányai Önkormányzat - a közterületek és az ingatlanok rendezett állapotának fenntartását elősegítse érdekében - a zöldhulladék elszállításában segítséget nyújt a lakosoknak. Ingatlanfajtától függően 10-20 darab biológiailag lebomló 100 literes zsák igényelhető díjmentesen a hivatal ügyfélközpontjában, illetve a kihelyezett ügyfélszolgálaton. Amennyiben a kapott zsák nem elegendő, úgy továbbiak vásárlására van lehetőség, erről tájékozódni az fkf.hu-n lehet. A zöldhulladékot a közszolgáltató 2018. november 30-ig térítésmentesen szállítja. 

Fontos tudni továbbá, hogy avart és kerti hulladékot tilos égetni Budapesten – ezt mondja ki a Fővárosi Közgyűlés rendelete. Az előírást megsértő magánszemélyek akár 100 ezer, a cégek 500 ezer forint bírsággal is sújthatók. A zöldhulladék esetében a jogszabály elsősorban a helyben komposztálást írja elő, másodsorban a háztartási hulladéktól elkülönítve, a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. által forgalmazott, erre a célra szolgáló zsákban történő gyűjtést.

Kattintson a képre a további részletekért!

Kőbányán a "Tiszta udvar, rendes ház", a "Virágos Kőbányáért", valamint a "Tiszta, rendezett Kőbányáért" kerületszépítő mozgalmak D. Kovács Róbert Antal polgármester kezdeményezésére 2011-ben indultak el. A kerületben évről évre egyre többen érzik úgy, csatlakoznak a mozgalmakhoz, ezzel is szebbé téve lakókörnyezetüket és tágabb pátriájukat. Idén mintegy 250 kőbányai kerületszépítő vehetett át elismerést az önkormányzattól a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban november 5-én.

 

A Tiszta udvar, rendes ház, a Tiszta, rendezett Kőbányáért, a Virágos Kőbányáért és a Legszebb konyhakertek kerületszépítő mozgalmainak ünnepélyes díjátadóján D. Kovács Róbert Antal polgármester köszönetét fejezte a résztvevőknek és kiemelte, hogy az elismerések azoknak szólnak, akik házaik, lakásaik, intézményeik környezetének virágosabbá, szebbé tételéért tettek, példát mutatva másoknak. Azokat szeretnénk támogatni, akik aktívan hozzájárulnak a X. kerület szépítéséhez, hiszen csak úgy juthatunk előre, ha közösen építkezünk – fogalmazott.

 

A polgármester beszélt arról is, hogy bár egyre szebbek az önkormányzat és a lakók által gondozott közterületek, a kerületben komoly gondot jelent a szemetelés, így az illegális hulladéklerakás, a busz- és villamosmegállók környékén tapasztalható szemetelés, de – az ország más településeihez hasonlóan – a szelektív hulladékgyűjtés sem megfelelő. Nem bánunk jól a zöldterületeinkkel sem – mutatott rá –, ezért az önkormányzat a zöldebb Kőbányáért indított eddigi programjait összefűzi, felerősíti és a jövő évtől – a Mozdulj, Kőbánya! programsorozat mintájára – mozgalmat indít. Ennek keretében még nagyobb figyelmet fordítanak a területre, legyen szó madárvédelemről, madáretetésről, szelektív hulladékgyűjtésről vagy környezetkímélő megoldásokról a háztatásokban, mindarról, ami környezettudatosabb, ezáltal egészségtudatosabb életmódot hozhat a kerületbe. Ebben az itt jelenlévők egészen biztosan támogatók és élenjárók lesznek, hiszen aki a környezetéért eddig is tett és odafigyelt a közösségre, az ebben a mozgalomban is partner lesz – mondta.

 

Az idei évben a jelentkezők száma meghaladta a 360-at – a 2011-es induláskor ez a szám csupán 15 volt –, a Tiszta udvar, rendes ház elismerésre 176-an bizonyultak méltónak, 53-an vehették át a Virágos Kőbányáért, 15-en a legszebb konyhakertekért és 7-en a Tiszta, rendezett Kőbányáért elismeréseket. A kertekről, erkélyekről képek is készültek, melyek – megőrzendő dokumentumként is – egy értékelő kiskönyvbe kerültek. A díjazottak a polgármestertől és a kerület képviselőitől az elismerő oklevelek mellett virágmagokat és virághagymákat vehettek át, illetve azokat a – régiek helyébe lépő – új táblákat, amelyek büszkén hirdetik, hogy „Tiszta udvar, rendes ház”.

 

Az ünnepi esemény részeként a jelenlévők figyelmét ezúttal az évelők izgalmas világára irányította Hajnal Sándor, a Magyar Gyula Kertészeti Szakközépiskola igazgatója, aki ezek gazdag választékáról tartott rövid előadást.

D. Kovács Róbert Antal polgármester a Facebook oldalán a mozgalom eredményeivel kapcsolatban a következőket fogalmazta meg: "Köszönöm a gondos kőbányaiaknak, hogy évről évre csatlakoznak kerületszépítő mozgalmainkhoz! Az idén 364 javaslat, ajánlás érkezett, melyek közül a szakmai zsűri 176 címnek ítélt oda Tiszta udvar, rendes ház, 7 címnek Tiszta, rendezett Kőbányáért, 53 címnek Virágos Kőbányáért és 15 címek Legszebb konyhakertek elismerést. Szívből gratulálok valamennyiüknek! Köszönöm, hogy együtt tesszük még szebbé Kőbányát!"

 

Forrás: OrientPress Hírügynökség, Kőbányai Önkormányzat, D. Kovács Róbert Antal polgármester Facebook oldala

Thursday, 01 November 2018 00:00

Közmeghallgatás november 22-én

A Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete közmeghallgatást tart 2018. november 22-én. A nyilvános közmeghallgatáson D. Kovács Róbert Antal polgármester évösszegző beszámolója után a résztvevők feltehetik kérdéseiket, jelezhetik észrevételeiket. 

Helyszín: Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ, 1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Időpont: 2018. november 22., csütörtök 17:00 óra

További információért kattintson a plakátra!

Published in Aktuális

Az Újhegyi lakótelepen és az egész Kőbánya területén élő, sportot, játékot, szabadidős tevékenységet kedvelők részére 2018 novemberétől mintegy 22 hektáros területen megkezdődik a Sportliget felújítása a Kőbányai Önkormányzat beruházásában. A fejlesztés után a park újjászületve egyszerre látja el sport- és ligetfunkcióját. A beruházás teljes költsége több mint 1 Milliárd forint, a munkálatok várható befejezési határideje 2019 december vége.

A tervezés kapcsán az egyik legfontosabb szempont volt, hogy a hatalmas zöldfelület megőrzése mellett többfunkciós pihenőpark alakuljon a jelenlegi elavult, megkopott és csak korlátozottan használható területen:
- Az új, központi szociális épületben büfé, vizes blokk és különböző foglalkozások számára kialakított terek létesülnek.
- Az akadálymentesen megközelíthető fogadótérre a több korosztály számára alkalmas Máltai típusú játszótér, illetve látványos vízjáték épül.
- A ligetben a jelenleginél sokkal több szabadidős és sportolási tevékenységre lesz lehetőség. A streetball, techball, lábtenisz, műfüves foci és kosárlabda pálya, saját testsúlyos edzőpark, ping-pong asztalok, petangue pályák a legmodernebb fejlesztéssel készülnek. A Pool és plaza típusú gördeszka pálya mellett a kerékpáros pálya 140 méter, a futókör ezer méter hosszú lesz.
- A nagyrét mellett szabadtéri színpad, tanösvény, és kutyafuttatók is lesznek. A felújítás során 83 db új parkolóhely kerül kialakítása, valamint új közvilágítás és térfigyelő rendszer épül.

 

Ünnepélyes alapkőletétel

A megújuló Sportliget alapkövét 2018. október 30-án D. Kovács Róbert Antal polgármester, Dr. Pap Sándor és Radványi Gábor alpolgármesterek, Mácsik András, Dr. Mátrai Gábor és Agócs Zsolt újhegyi önkormányzati képviselők, valamint Szabó László, a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója helyezte el.

 

A polgármester az eseményen kiemelte, hogy Budapest legzöldebb kerületében a valamikori nehézségeket fordították haszonra. A Sportliget is olyan agyagbánya-terület, amelyből egykor építkeztek, majd feltöltötték, parkosították, és szabadidős programokra tették alkalmassá. Mindez mintegy 40 évvel ezelőtt történt, ennyi év után pedig „eljött a ráncfelvarrás ideje”. A kerület vezetője felidézte, hogy már jó ideje elkezdődött a terület újragondolása, öt évvel ezelőtt fogalmazódott meg először a Sportliget fejlesztése, akkor azonban azzal is szembesülni kellett, hogy előtte az építészeti szabályozást is el kell végezni. Ezt követően elindult a konzultáció a lakossággal – folytatta –, aminek során kiderült, hogy az itt élők szeretik a mostani funkcióit, ugyanakkor több hiányosságot is megfogalmaztak, így a zebra és az akadálymentesség hiányát, a játszóterek állapota sem jó, és a sportpályák felett is eljárt az idő.

 

A sok-sok lakossági konzultáció után mára kialakultak a tervek, melyekbe az itt élők javaslatai is bekerültek. A park – és a projekt – egyik nagyon fontos része, hogy olyan fedett foglalkoztató is létrejön, amely már a máltai típusú játszóterekhez közelíti az ittenieket. A polgármester kiemelte: minden korosztályra gondoltak, az idősebbek is kapnak pihenőparkot és lesznek speciális, életkoruknak megfelelő sportolási lehetőségek is. Emlékeztetett arra is, hogy a liget felújításával párhuzamosan a park szélén található uszoda felújítása is zajlik egy másik projektben.

Rendhagyó lakossági fórum

A Facebook-on közzétett felhívásban rendhagyó lakossági fórumra invitálja a kőbányaiakat D. Kovács Róbert Antal polgármester. A kerület vezetője a Sportliget fejlesztésére vonatkozó terveket és elképzeléseket videóban ismerteti, amelyek kapcsán felmerülő kérdéseket és észrevételeket a This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. email címre várják. A Sportliget fejlesztését terveket összefoglaló videó EZEN a linken, a lenti képekre kattintva, vagy a cikk alatt tekinthető meg.

  

A sport fontos Kőbánya számára

A városrész vezetője a Rádió Orientnek nyilatkozva beszélt a sport fontosságáról is Kőbánya számára, és mint mondta, kiemelt területnek gondolják. A kőbányaiak egészségmutatói nem jók, és a sport az egyik eszköz ennek javításához. Az önkormányzat éppen ezért nagyon sok olyan fejlesztést hajtott végre, amelyek ezt szolgálják parkokban, sportpályákon, egyesületi színtereken. Annak kapcsán, hogy a Hős utca 15. alatti épület elbontása után sportpályát épít az önkormányzat, beszélt arról is, hogy Kőbányát a vasútvonalak számos részre tagolják, és a MÁV-, a Bem, a Pongrác-lakótelep markánsan elhatárolt a kerület többi részétől. Nagyon sűrűn beépített területek, sportolásra, sportpályákra, „dühöngők” építésére egyáltalán nincs lehetőség. Ezeknek a telepeknek, az itt élő fiataloknak és időseknek szeretnénk megteremteni a sportolás lehetőségét – tette hozzá.

Forrás: OrientPress Hírügynökség, Kőbányai Önkormányzat, D. Kovács Róbert Antal polgármester Facebook oldala, Pro-koord

Saturday, 27 October 2018 20:15

Védelmi gyakorlat Kőbányán

Komplex együttműködési gyakorlatot szervez Budapest Főváros Védelmi Bizottsága „Réteges Védelem 2018” címmel 2018. november 8-án Kőbányán a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ, a Kőbányai Szabadidő és Ifjúsági Központ és a kőbányai pincerendszer területén, mintegy 400 fő részvételével. A gyakorlat célja a beavatkozásban résztvevő szervek és szervezetek együttműködésének fejlesztése, a koordinációs folyamatok gyorsítása, ezáltal a főváros és Magyarország biztonságának növelése.

Az akcióban részt vesznek a Magyar Honvédség, a Rendőrség, a Polgárőrség, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Katasztrófavédelem, az Országos Mentőszolgálat, a Magyar Vöröskereszt, a Budapest Mentőszervezet egységei, valamint Kőbánya Önkormányzata és Budapest Főváros Kormányhivatala Védelmi Titkársága, továbbá hazai és nemzetközi együttműködő partnereik.

Forrás: Kőbányai Önkormányzat

A kép illusztráció, forrása: Nyugat.hu

Thursday, 01 November 2018 12:01

Biztonságosabbá válik a Hős utca

Újabb lépést tett a Kőbányai Önkormányzat a Hős utcában mára tarthatatlanná vált helyzet felszámolására: portaszolgálatot, illetve regisztrációs kötelezettséget vezet be a társasházban élő családok, gyermekek és idős emberek és vagyonuk védelmében. A jövőben csak azok léphetnek be az ingatlan területére, akik igazolható módon ott élnek. Ez hozzájárul ahhoz, hogy már a veszélyes állapotú házak lebontása előtt javuljon a környék közbiztonsága és köztisztasága, beleértve a tömegközlekedési eszközöket és a megállókat is.

A Hős utca 15/a és b szám alatti társasház október 25-ei közgyűlésén elfogadta, hogy közös területeinek védelme, illetve a lakók biztonsága érdekében körbekeríti az ingatlant, és a bejutás a jövőben portaszolgálaton keresztül lesz lehetséges. Az önkormányzat által javasolt regisztrációs kötelezettség nyomán csak az igazolhatóan ott élők léphetnek be a társasház területére, illetve azok a személyek, akiknek erre valamelyik lakó engedélyt ad, de ők is csak a regisztrációt követően.

A veszélyes állapotú lakótömböket mindenképpen lebontják, de az önkormányzat addig sem nézi tétlenül a Hős utcában kialakult áldatlan állapotokat, számára a jogszerűen ott élő gyermekes családok és idősek, illetve a környék lakossága és az arra közlekedők biztonsága elsődleges. Az ellenőrzött beléptetés hozzájárul ahhoz, hogy a Hős utcai két lakóépület ne legyen a drogterjesztők és a drogfogyasztók kiemelt célpontja, és így a környék közbiztonsága és köztisztasága is javulhat. A biztonsági intézkedésekre az önkormányzat a rá eső közös költség megelőlegezésével biztosít a jövő év végéig mintegy 130 millió forintos keretet, melyből a kerítés megépítése várhatóan 10 millió forintba kerül, ez az ingatlant a lakótömbök bontását követően is védeni fogja.

Az önkormányzat az állam által a telep felszámolására biztosított 2,1 milliárd forintból vásárolja meg a tulajdonosoktól a lakásokat, ebből újítja fel az itt élő bérlők számára felkínált bérlakásokat, illetve ez szolgálhat fedezetül a társasház által felhalmozott több százmilliós tartozás bizonyos részének rendezéséhez.

A kerületi tulajdonú bérlakásokban élők döntő hányadát az elmúlt 8 évben elhelyezte az önkormányzat más, felújított bérleményekben, a lakástulajdonosokkal pedig zajlanak a tárgyalások. Az adásvételi szerződések megkötése folyamatos, de még közel 100, gyakran nem is ott élő tulajdonossal kell megállapodni. Egyes civil szervezetek és az ellenzéki pártok elvárásával ellentétben az önkormányzat a törvények alapján nem adhat többet a lakásokért annál, mint amennyit azok érnek, de minden legálisan ott élő számára kínál valamilyen segítséget, támogatást. Az elkövetkezendő időszak intézkedései arra adnak lehetőséget, hogy az önmagukért tenni akarók valóban segítségként hasznosíthassák mindazt, amit felkínál a kerület vezetése.

A Kőbányai Önkormányzat továbbra is elkötelezett a Hős utca 15. szám alatti két lakóépületet lebontásában, mert az ott élők közösségként való társadalmi felzárkózásának, társadalmi visszailleszkedésének nincs valódi esélye. Hogy az ott élők közösségének társadalmi erózióját megállíthassa, egyénenként és családonként segítséget nyújt abban, hogy egy jobb szociokulturális környezetben új életet kezdjenek.

Kőbányai Önkormányzat

Három sportnapot szervez a Kőbányai Sportszövetség a Honvédelmi Sportszövetség támogatásával. Az egészséges életmód jegyében megrendezésre kerülő Családi Sportnapra november 18-án kerül sor. Az eseményre az Üllői út felől a kőbányai városközpontig lakó családokat várják elsősorban, de rendezvény minden érdeklődő számára nyitott.

Időpont: 2018. november 18., vasárnap, 11:00-15:00 óra között
Helyszín: TÜKER MSC Sporttelepe (1107 Zágrábi út 8., bejárat a Somfaköz körforgalom felől).

Programok a sportlétesítményen belül:
- egészségügyi mérések (vérnyomás, vérzsírszint, koleszterin, vércukor,) orvosi tanácsadás
- fittségi és fizikai állapotfelmérés – amely irányt mutat, hogy a gyermek alkata, mely sportág(ak)ra lesz alkalmas, a csontok, izomzat jelenlegi fejlettsége vonatkozásában,
- játéksziget kicsiknek, nagyobbacskáknak (kézügyességre, logikai készségekre, közösségi magatartásra építve) és arcfestés ovisoknak,
- a fővárosi és kőbányai sportolási lehetőségeket bemutatása szóróanyagokkal és személyes szakmai segítségnyújtással a Kőbányai Sportszövetség tagszervezeteinek közreműködésével.

A sportudvaron a szabadban:
- mobil négyoldalas mászófal felállítása
- Grund Golf, mint új hazai sportág megismertetése, bemutató és játék lehetőség egyéni és családi versenyekkel,
- Légpuska lövészet, a Lőbusz-ban
- Íjász bemutató és verseny a sátrakban
- modellbemutató (terepautók, páncéljárművek stb), kiállítása és játéklehetőségek
- népi játékok
- dart’s

Minden résztvevő kis ajándékot, csokoládét kap versenydíjként.

A programokat 24 fő sportszakember, 3 fő egészségügyi és 1 orvos és 10 animátor biztosítja.

Jelentkezés és nevezés a helyszínen!


A kép illusztráció, forrása: Kőbánya.hu


Kőbányai Honvédelmi Sportnapok a Kőbányai Sportszövetség szervezésében  - 2018. október 27., november 16. és november 18. 

A Kőbányai Sportszövetség „a Honvédelmi Sportszövetséghez aktív kötődést kialakító komplex hétvégi programok támogatására” elnevezésű felhívására a következő programokat szervezi, illetve szervezte:
- Közösségépítő és honvédelmi sportnap 2018. október 27-én
- Honvédelmi diáksportnap 2018. november 16-án
- Családi nap 2018. november 18-án

A rendezvények fő támogatója a Honvédelmi Sportszövetség, további támogatók: Kőbányai Önkormányzat, Kocsis Sándor Sportközpont, Kőbányai Közterület Felügyelet, Dr. Sztanek Endre Alapítvány, Kőbányai Diáksport Bizottság, Budapesti Szabadidősport Szövetség, Kőbányai Sportszövetég tagegyesületei Célja: a hazafias és honvédelmi ismeretek nyújtása játékosan a mozgás, a vetélkedés és a sport eszközeivel Kőbánya gyermek és felnőtt érdeklődőinek.

 

Forrás: Kőbányai Sportszövetség

Published in Aktuális

Édua Infomédia

Top Desktop version