Kőbányai Közösségi Hírlap

Boys don't cry: beindult a leányfoci a kerületben

Rate this item
(6 votes)

Nem is olyan régen a testnevelésórák megszokott rendje volt, hogy amíg a fiúk fociztak, addig a lányok a kézilabdát kergették. Az elmúlt időszakban azonban nagyot változott a világ, kiderült ugyanis, nem csak azoknak a lányoknak a száma gyarapszik, akik szívesen néznek meg egy-egy focimeccset, hanem azoké is, akik maguk is beállnak a fiúk közé, velük egyenrangú félként támadnak és védekezek, rúgják a gólokat. 

Az ő idejük most érkezett el a kerületben, hiszen a Kőbányai Ifjúsági SE (KISE) újjászervezi női szakágát. Az egyesületnél egy ideig a lányok a fiúkkal együtt edzettek, de a megnövekedett igénynek köszönhetően azonban sikerült újra beindítani az önálló leányfutballt, amihez szeretettel várják a 8-15 év közötti, focizni szerető lányok jelentkezését. 

 

A lányok is szeretik a focit

A KISE fiúcsapatainál 6–19 éves korig vannak korosztályok, az egyesület szeretné elérni, hogy ez a lányoknál is így legyen. Magyari András edző véleménye szerint a következő két-három év alatt a teljes szakosztályt felépítik. A célkitűzés megvalósítása érdekében rendszeresen focitoborzókat tartanak óvodás és iskolás fiúknak és lányoknak. Ezeken az eseményeken nem a focitudás a lényeg, hanem az, hogy van-e a gyerekeknek kedve játszani, tudnak-e figyelni és képesek-e végrehajtani a kéréseket. 

 

Ovisok és általános iskolások

Az egyesület Gyakorló utcai sportpályáján április 10-én megrendezett "verbuváláson" - a nem épp kellemes időjárás ellenére is - nagy létszámban képviseltették magukat a lányok az óvodásoktól kezdve egészen a középiskolásokig. Az edzéssel egybekötött délelőttön a résztvevőknek négy állomást kellett teljesíteni: gyakorolták a legfontosabb technikai elemeket a labdavezetéstől kezdve a kapura rúgásig. Természetesen a lényeg sem maradhatott el: a toborzó végül focicsatába torkollott, amelyen a gyengébbik nem ifjú képviselői a vérbeli fociszeretők lelkesedésével mérkőztek meg egymással korosztályok szerint.

 

Az áprilisi toborzó csapatképe

A KISE várja minden olyan fiú és lány jelentkezését, aki kedvet érez ehhez a sportághoz. Aki szeretné kipróbálni, hogy miből is áll egy edzés, annak jó alkalmat nyújt a Gyakorló utcai sporttelepen megrendezésre kerülő május 7-ei focifesztivál, valamint  a május 21-ei gyermeknapi foci. Az eseményekről további információt a plakáton olvashat! 

Kapcsolat és további információ:
- Magyari András: 06-70-266-9885, Német György: 06-30-261-1635, Kovács Zsanett: 06-30-524-8909, Kovács József: 06 20-338-1422
- Web: www.kise.hu, email: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. , tel./fax: 06-1-261 -9837

Forrás: KISE, Magyari András

Last modified on Thursday, 21 April 2016 11:35

Media

Édua Infomédia

Top Desktop version