Kőbányai Közösségi Hírlap

Vívótermet avattak a Törekvés SE telephelyén

Rate this item
(1 Vote)

A tavaly felújított nagyterem után a Törekvés SE kistermét is felavatták október 6-án a Kocsis Sándor Sportközpontban. Az eseményen beszédet mondott Kovács Róbert, Kőbánya polgármestere, valamint Csampa Zsolt, a Magyar Vívó Szövetség elnöke. A beruházáshoz a Magyar Vívószövetség 10 millió forinttal, míg az önkormányzat 3,5 millióval járult hozzá. A Bihari úti sporttelepen történt fejlesztés alkalmával a Kőbányai Önkormányzat sportközpontjának munkatársai végezték az előmunkálatokat, többek között a régi parketta felszedését, a pályák felfestését, a terem, a konditerem, illetve a folyosók és öltözők festését.

 

A Magyar Vívó Szövetség honlapjának beszámolója emlékeztet rá, hogy a létesítmény egyik termét tavaly újították fel, idén pedig a másik helyiségre is sor került, így az ország egyik legeredményesebb tőr- és kerekesszékes szakosztálya nagyjából egy év leforgása alatt második avatóünnepségét tarthatta.

 

A megjelenteket és a vívó gyerekeket, Kovács Róbert polgármester és Csampa Zsolt, a Magyar Vívószövetség elnöke köszöntötte, akik sikert kívántak a szakosztálynak, amely felnőtt- és korosztályos válogatottakkal, paralimpiai érmesekkel, valamint számos utánpótlás-bajnokcsapattal rendelkezik.

Forrás: Kőbánya.hu, MTI, Kőbánya.info, hunfencing.hu, Magyar Vívó Szövetség

Last modified on Monday, 10 October 2016 12:15

Édua Infomédia

Top Desktop version