Kőbányai Közösségi Hírlap

2019 szeptemberében közölhettünk hírt utoljára a méltán népszerű és országos szinten közkedvelt szabadidős sporteseményről, a Kőbányán minden esztendőben két alkalommal megrendezésre kerülő Budapesti Nagy Sportágválasztóról. A Covid-19 világjárvány ahogyan a hétköznapjainkat, a munkánkat, a szórakozásunkat egyszóval az életünket formálta át, úgy természetesen a tömegrendezvények megtartását is ellehetetlenítette.

Azonban két év elteltével most újra lehetőségünk nyílik a nagyközönség elé tárni azt a sportági és zenei palettát, mely során minden kis – és nagygyermek, sportos és kevésbé sportos felnőtt, fiatal és idős egyaránt megtalálhatja a számára legmegfelelőbb mozgásformát és/vagy hangszert.

A sportági helyszíneken szakképzett edzők útmutatása alapján lehet kipróbálni bármely sportágat, legyen az egyéni vagy csapat, technikai vagy küzdő, labdás vagy táncos mozgásforma. A színpadon egymást követik majd a bemutatók és nyílt edzések, melyek során a látogatók az alapokon túl is beleláthatnak egy-egy sportág világába. A teljesség igénye nélkül az őszi Nagy Sportágválasztón az érdeklődők megismerhetik a kajak-kenut, birkózást, az airsoft-ot, a cheerleading-et, a curling-et, a fallabdát, a judo-t, a karate több típusát is, a hegyikerékpárt, a lovassportot, a snookert, a sportlövészetet, a teniszt és a tollaslabdát is.

Emellett a tovább fejlődő, szépülő Zeneliget csodás környezetet teremt arra, hogy a gyermekek és felnőttek egyaránt belekóstoljanak a zene világába. Itt szintén szakképzett oktatók mutatják be egy-egy ismert vagy kevésbé ismert hangszer történetét, működését, legérdekesebb és legfontosabb jellemzőit.

A rendkívül sikeres - 6 aranyérmet, 7 ezüstérmet, 7 bronzérmet és még több pontszerző helyet hozó - tokiói olimpia után célunk továbbá, hogy minél több olimpiai bajnokot, dobogós vagy pontszerző helyen végzett magyar sportolót, a magyar küldöttség minél több tagját a rendezvényre csábítsuk, hiszen nincs is annál nagyobb motiváció, inspiráció mikor a jövő nemzedéke igazi példaképekkel, bajnokokkal, élsportolókkal találkozhat.

A Budapesti Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztóra szeptember 10-11-én (péntek-szombat) kerül sor a Merkapt Sportközpontban (Budapest, X. kerület, Maglódi út 12/a), 9:00 és 17:00 óra között.

A belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött! Regisztrálni a Sportágválasztó weboldalán van lehetőség, ahol minden fontos információt megtalálhatnak az eseménnyel kapcsolatban!

A szervezők a legkisebbektől a legidősebbekig minden érdeklődőt szeretettel várnak. Hiszen a sportot sosem lehet elég korán elkezdeni – és sosem késő újrakezdeni!

Budapesti Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó

 

Published in Sport
Monday, 17 September 2018 20:39

Rekordot döntött a Nagy Sportágválasztó

A korábbi évekhez hasonlóan idén is teltházzal zárt Kőbányán a Budapesti Nagy Sportágválasztó. Sem látogatóból, sem sportolási lehetőségből nem volt hiány: a rendezvény hivatalosan is megdöntötte az egy időben egy helyen űzött sportágak kategóriájának rekordját. Az eseményre érkezők a mozgáson túl számos olimpiai, világ- és Európa-bajnokkal találkozhattak. A szeptember 14–15-én megrendezett Nagy Sportágválasztón összesen 104 mozgásformát próbálhattak ki ingyenesen az érdeklődők. A sportágak közül 95-tel sikerült megdönteni a hazai rekordot, amelyet a Magyar Rekordok hivatalosan is regisztrált. Az ország összesen 183 iskolájából, köztük 67 vidéki intézményből érkeztek gyermekcsoportok.

 

Az évente kétszer megrendezett Sportágválasztó küldetése rendszeres mozgásra buzdítani mindenkit, illetve segíteni az egyéni adottságokhoz és igényekhez illő sportágak megtalálásában. A rendezvényen a profi edzők vezetésével, hatalmas érdeklődés mellett lezajlott nyílt edzéseken túl igazi sztárparádé fogadta a látogatókat. Olimpiai, világ- és Európa-bajnokok, illetve hazai élsportolók sora tisztelte meg részvételével a rendezvényt. A példaképek, akikkel az eseményre érkezők idén személyesen is találkozhattak, beszélgethettek és együtt sportolhattak:
- Balázs Krisztián, Európa-bajnoki ezüstérmes tornász
- Bodonyi Dóra, világ- és Európa-bajnok kajakozó
- Botka Endre, válogatott labdarúgó, az FTC játékosa
- Bozsik Gábor, világbajnoki ezüstérmes kajakozó
- Cseh László, olimpiai ezüst- és bronzérmes, világ- és Európa-bajnok, százszoros magyar bajnok úszó
- Dombi Rudolf, olimpiai bajnok kajakozó
- Dunai Antal, olimpiai bajnok magyar labdarúgó, edző, sportvezető
- Fejes Dániel, ifjúsági Európa-bajnoki ezüstérmes kenus
- Galambos Tibor, tizennyolcszoros magyar bajnok atléta
- Gebei Péter, KHL jégkorongbíró
- Gróf Dávid, válogatott labdarúgó, a Budapest Honvéd játékosa
- Hadfi Gréta, világ- és Európa-bajnok strandkézilabdázó
- Ipacs Endre, világbajnoki bronzérmes kenus, a Nagy Sportágválasztó ötletgazdája
- Juhász Roland, válogatott labdarúgó
- Késely Ajna, Európa-bajnoki ezüstérmes, junior világ- és Európa-bajnok úszó
- dr. Kiss Gergely, háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó
- Klivinyi Kinga, válogatott kézilabdázó
- Komáromi Tibor, olimpiai ezüstérmes, háromszoros világbajnok birkózó
- Kozák Danuta, ötszörös olimpiai bajnok kajakozó
- Kótai Mihály, profi ökölvívó, a WBC és a Nemzetközi Boksz Szervezet (IBO) egykori váltósúlyú világbajnoka
- Lukács Norbert, magyar bajnok birkózó
- Miklós Edit, olimpiai hetedik helyezett síelő
- Mocsai Tamás, olimpikon kézilabdázó
- Mohamed Aida, világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnok vívó
- Molnár Péter, világbajnok kajakozó
- Németh Szabolcs, U23 világbajnok kenus
- Petsuk Zoltán, UTE triatlon magyar bajnok
- Rippel Ferenc és Viktor, nemzetközi hírű artisták, többszörös Guinness-rekorderek
- Simon Sebestyén, ifjúsági Európa-bajnok kenus
- Staicu Simona, hosszútávfutó, maratonista
- Storcz Botond, háromszoros olimpiai bajnok kajakozó
- Szabó Gabriella, háromszoros olimpiai bajnok kajakozó
- Szabó László, négyszeres magyar bajnok atléta
- Sztankovics Anna, ifjúsági olimpiai bronzérmes úszó
- Torghelle Sándor, válogatott labdarúgó
- Tóth Ildikó, Európa-bajnok vízilabdázó
- Vas Márton, válogatott jégkorongozó
- Vári Attila, kétszeres olimpiai bajnok és világbajnok vízilabdázó
- dr. Wladár Sándor, olimpiai bajnok úszó

 

A Sportágválasztó a Magyar Vöröskereszttel együttműködve sikeres véradó akciót is szervezett a rendezvény helyszínén. A több mint 100 beteg embertársain segíteni vágyó látogatón túl vért adott dr. Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, a Nagy Sportágválasztó kommunikációs igazgatója, és Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos is. A pénteki véradáson számos cég munkatársai is részt vettek, míg a szombat az egyéni véradóké volt. A legtöbb véradót toborzó vállalat jövő héten értékes jutalomban részesül, egy hivatalos eredményhirdetést követően.

 

A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság visszatérő vendégként volt jelen az eseményen. A szervezet tűzmegelőzéssel foglalkozó edukációs programjait kíváncsian fogadták a gyerekek: mindkét napon lelkesen sorban álltak, hogy beléphessenek a füstsátorba és kipróbálhassák, milyen érzés a tálcatűzoltás.

2019 tavaszán folytatódik a rendezvénysorozat, ahová a szervezők ismét szeretettel várnak minden sport iránt érdeklődő gyermeket és felnőttet.

A rendezvény weboldala: www.sportagvalaszto.hu

Forrás és képek: Nagy Sportágválasztó, BBU Nonprofit Kft.

Published in Sport

Májusban újra jön a Budapesti Nagy Sportágválasztó! Boji, Leung Ting Wing Tsun Kung Fu, Tamburello, Tchoukball, Wushu……. Tovább is van, mondjuk még? A jól ismert sportágak mellett ilyen különleges mozgásformákat is kipróbálhatnak azok, akik ellátogatnak a XXII. Budapesti Nagy Sportágválasztóra. A május 25–26-án megrendezett eseményen több mint 100 sportág mutatkozik be. Az érdeklődők ismert olimpikonokkal is találkozhatnak, sőt: akár együtt is sportolhatnak velük!

A korábbi években is óriási érdeklődés kísérte a Budapesti Nagy Sportágválasztót, tavaly pedig már több mint 20 000 ember fordult meg a rendezvénynek otthont adó Merkapt Sportközpontban. A szervezők bíznak abban, hogy idén is hasonló érdeklődés kíséri majd az eseményt.

A Nagy Sportágválasztó célja egyrészt segítséget nyújtani azok számára, akik mozogni vágynak, de még nem találták meg az „igazit”, vagyis az adottságaikhoz és igényeikhez illő sportágat, amely valóban rendszeres mozgásra ösztönözné őket. A másik cél a kevésbé ismert sportágak népszerűsítése – különösen, hogy ezek között olyanok is szép számmal akadnak, amelyekben világszinten nagyszerű eredményekkel büszkélkedhetnek a magyarok.

Az esemény egyes helyszínein profik bemutatóit és nyílt edzéseket láthat majd a közönség, illetve a vállalkozó kedvűek belekóstolhatnak egy-egy számukra szimpatikus sportágba, edzők segítségével. Emellett lehetőség nyílik arra is, hogy a látogatók személyesen találkozzanak és együtt sportoljanak ismert olimpikonokkal – így pedig némi extra motivációra is szert tehetnek.

A Budapesti Nagy Sportágválasztóra május 25–26-án kerül sor, a Merkapt Sportközpontban (Budapest, X. kerület, Maglódi út 12/a), 9:00 és 17:00 óra között.

A rendezvény első, pénteki napjának délelőttjére a pedagógusok kíséretében érkező óvodai és iskolai csoportokat várják a szervezők, 14:00 órától azonban már mindenki számára nyitott az rendezvény. A szombati nap pedig teljes egészében a nagyközönségé és a családoké.

A belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a www.sportagvalaszto.hu weboldalon lehet, ahol minden információ megtalálható az eseményről, beleértve a programokat és az olimpikonok érkezésének időpontjait is.

A szervezők az óvodás korúaktól a nyugdíjasokig minden érdeklődőt szeretettel várnak. Hiszen a sportot sosem lehet elég korán kezdeni – és sosem késő újrakezdeni, esetleg belevágni egy egészségesebb életmód megvalósításába.

További információ: www.sportagvalaszto.hu, Facebook: www.facebook.com/sportagvalaszto

Forrás: BBU Nonprofit Kft.

Published in Sport

Budapest nem marad sportágválasztó rendezvény nélkül, hiszen május 26-27-én igazán nagy volumenben, több mint 100 sportágat felvonultatva várja látogatóit a JUBILEUMI XX. Budapesti Nagy Sportágválasztó, a X. kerületi Merkapt Sportközpontban. 

A Nagy Sportágválasztó rendezvényeken a megjelenő sportágakba díjmentesen lehet „belekóstolni” szakemberek, edzők instruálása mellett. A lényeg, hogy mindenki megtalálja a korának, testfelépítésének, szándékainak legmegfelelőbb sportágat.

A fővárosi rendezvényre kilátogatók sportikonokkal is találkozhatnak, sőt több esetben együtt is sportolhatnak példaképeikkel. A rendezvényen a olimpiai, Európa- és világbajnok sportolók is ott lesznek, hogy jelenlétükkel is népszerűsítsék saját sportágukat és inspirálják a gyerekeket nagy eredmények elérésére.

Május 26-27. (péntek, szombat) 9 és 17 óra között nyitva tartó rendezvény pénteki napja elsősorban az előre bejelentkezett, oktatási intézményekből érkező óvodai, iskolai csoportoknak van fenntartva, szombaton pedig a nagyközönséget a családokat várják a szervezők!

PRÓBÁLD KI! VÁLASSZ!

A RENDEZVÉNYRE A BELÉPÉS INGYENES DE REGISZTRÁCIÓHOZ KÖTÖTT!

További  információk és regisztráció: www.sportagvalaszto.hu
A Sportágválasztó Facebook oldala itt érhető el: www.facebook.com/sportagvalaszto

Published in Sport

Újfajta szemléletű ingyenes kondiparkot avatott fel ma délelőtt Révész Máriusz kerékpározásért és az aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos Kőbányán a XIX. Nagy Sportágválasztó keretében.

 

A kihelyezett eszközökkel minden korosztály végezhet erősítő gyakorlatokat, akár komolyabb edzéseket is. A szürke-fekete eszközök alapvetően eltérnek a Budapest több pontján elérhető „hagyományos” rekreációs célokat szolgáló szabadtéri kondigépektől. A parkban 12 féle gyakorlatsort lehet elvégezni, elsősorban a saját testsúlyunkat használva, amelyek erősítenek és az állóképességet is fejlesztik.

 

Az eszközöket élsportolókkal együtt fejlesztették és tesztelték, de nem profi sportolóknak, hanem „civileknek” készültek. A parkot mindenki ingyenesen, a nap 24 órájában, a saját felelősségére használhatja, a gyakorlatok helyes elvégzését a helyszínen információs táblák segítik.

 

A Merkapt street workout sportpályát a Merkapt SE előtti területen alakította ki az üzemeltető Merkapt Zrt.  A kondiparkkal a cég azon küldetéséhez járul hozzá, hogy minél több emberhez vigye közel a sportot, minél több ember kezdjen el sportolni, legyen a napi rutin része, és találja meg azon mozgásformát, amit önmagához közel érez. Ezt a törekvést szolgálja az alkalmanként több tízezer embert, főleg gyereket megmozgató Nagy Sportágválasztó, és ezt szolgálta az 5Próba Rióba rendezvénysorozat is.

 

A X. kerület, Maglódi út 12/A. szám alatti kondipark fővédnöke Kovács Róbert Kőbánya polgármestere.

Forrás: Merkapt Zrt

Published in Sport

Száz sportágat vonultat fel szeptember 16–17-én a XIX. budapesti nagy sportágválasztó, melynek helyszíne hagyományosan kőbányai Merkapt Sportközpont. A rendezvényen olimpiai közönségtalálkozókat is tartanak. A rendezvény második napján, szombaton délután két órától Hosszú Katinka tartja meg motivációs előadását.

A tanévkezdéssel csaknem egyidejűleg, a hónap elején kezdődött a nagy sportágválasztó rendezvénysorozata Pakson és Szombathelyen, hogy aztán szeptember 16–17-én Makón folytatódjék a regionális nagy sportágválasztó, és a sort szeptember 23–24-én Siófok és Szentes zárja.

Természetesen a főváros sem marad sportágválasztó esemény nélkül: a hét végén ismét benépesül Budapest X. kerületében a Merkapt Sportközpont. Az olimpiai sportolók fogadása óta, szeptember 16–17-én ott találkozhat először a széles nagyközönség a Rio de Janeiró-i olimpiai hőseivel, akikkel lehetősége lesz a beszélgetésre, fénykép készítésére.  A rendezvény második napján, szombaton délután két órától Hosszú Katinka tartja meg motivációs előadását. A sztárúszónő mellett a vendégek között üdvözölhetik az érdeklődők Csipes Tamarát, Földházi Zsófiát, Kapás Boglárkát, Keszthelyi Ritát, Szabó Gabriellát, Szász Emesét, Szücs Gabriellát, Tóth Ildikót, Imre Gézát, Mike Róbertet, Somfai Pétert és további olimpiai, világ- és Európa-bajnok sportolókat.

A nagy sportágválasztó-rendezvényeken a megjelenő sportágakat ingyen lehet kipróbálni szakemberek, edzők segítségével. A lényeg, hogy mindenki megtalálja a korának, testfelépítésének legmegfelelőbb sportágat.

A szeptember 16–17-i budapesti nagy sportágválasztón a sportági paletta igen széles: nyári és téli sportágak, küzdő-, labdasportok, egyéni- és csapatsportágak, vizes és „szárazföldi”, klasszikus és újdonságnak számítók egyaránt képviseltetik majd magukat igazi sport-kalandparkká változtatva a helyszínt. Az eseményen kipróbálhatóak az olimpiai és nem olimpiai, versenysportként vagy szabadidős sportként űzhetők egyaránt.

A 9–17 óra között nyitva tartó rendezvény első napja elsősorban az előre bejelentkezett, oktatási intézményekből érkező óvodai, iskolai csoportoké, szombaton pedig a nagyközönséget, a családokat várják a szervezők.

További információ: www.sportagvalaszto.hu és www.facebook.com/sportagvalaszto

Forrás: Sportagvalaszto.hu, LigetPress

Published in Sport

Szeptemberben újra lesz Nagy Sportágválasztó, ahol idén ismét közel 100 sportágat próbálhatnak ki díjmentesen a látogatók  a Merkapt Maglódi úti SportközpontjábanA rendezvény célja, hogy népszerűsítse a rendszeres testmozgást és segítse a gyermekek, felnőttek sportágválasztását, egyaránt szolgálva a versenysportot és a szabadidősportot.

A szervezők abban bíznak, hogy az immár 17. alkalommal megrendezendő eseményen ismét több tízezer látogatónak tudnak segíteni abban, hogy rátaláljanak az „igazira”. Ezen a rendezvényen nem számít válogatósnak valaki, ha akár százfélébe is belekóstol, mielőtt választana! Sőt ez a lényeg, minél több sportágat megismerni a Magyarországon elérhető sportpalettáról, legyen az verseny vagy szabadidős, olimpiai, vagy nem olimpiai, egyénileg, vagy csapatban űzhető, hogy aztán mindenki megtalálhassa a hozzá leginkább illőt. 

A Budapesti Nagy Sportágválasztó ősszel igazán értékes, hasznos programot jelenthet, hiszen a tanévkezdéssel a sportágválasztás kérdése is fókuszba kerül a gyerekeknél. Azoknál a fiataloknál pedig, akik inaktívak és eddig nem merült fel bennünk, hogy sportoljanak, az esemény „sportvágygerjesztőként” hathat, hiszen erről az eseményről garantáltan pozitív sportélményekkel térnek haza.

A szeptember 18-19-i Budapesti Nagy Sportágválasztó, első, pénteki napja, kifejezetten az előre bejelentkezett oktatási intézmények számára fenntartott nap, a szombati, „családi” napon, pedig a szülőket bevonva lehet közösen meghozni a döntést, melyik sportág legyen az, amelyik a későbbiekben az élete részévé válik a gyermeknek. 

Helyszín: Merkapt Sportközpont, Budapest, X., Maglódi út 12/a.
Nyitva tartás: 9-17 óra között.

A BELÉPÉS INGYENES!

További információ a www.sportagvalaszto.hu honlapon található.

 

Forrás: www.sportagvalaszto.hu

Published in Sport

Édua Infomédia

Top Desktop version