Tisztességes megélhetést és bejelentett munkahelyeket a kőbányaiaknak is!
„A bérterhek csökkentését, bejelentett munkahelyeket és valódi dolgozói érdekképviseletet” – ezt válaszolta Mezei Dávid a 4K! kőbányai képviselőjelöltje arra a kérdésre, hogy mit kínál pártja választási programja a X. kerületben élőknek. A jelölt, aki a párt alelnöke is egyben, azt mondta: „én nem vagyok politikus, és nem is szeretnék az lenni. Ugyanolyan hétköznapi ember vagyok, mint a Kőbányán élő választók, és ugyanúgy undorítónak tartom, amit a magát kiváltságossá tevő politikai kaszt művelt az elmúlt huszonöt évben, mint a kőbányaiak többsége. Azon vagyok, hogy gyökeresen változtassunk a helyzeten, szüntessük meg a politikusok kiváltságait, és a mindennapi embereknek sokkal több beleszólásuk legyen a közügyekbe.”
Mezei Dávid
Mezei Dávid megosztotta azt is, hogy elsősorban a munkavállalókat, illetve a magyar kisvállalkozókat szeretné képviselni az országgyűlésben. „Különösen fontosnak tartom, hogy az itt élő rengeteg munkavállaló végre újra rendelkezzen erős érdekképviselettel. Tarthatatlan, hogy az ország számos helyén, köztük Kőbányán is rengeteg munkahelyen szinte éhbérért foglalkoztatják a dolgozókat, miközben súlyosan kizsákmányolják őket. Ez nem egy-egy cég hibája, a rendszer ilyen. Ezért fogunk nemrég bemutatott választási programunknak megfelelően igazságosabb SZJA-rendszert bevezetni, amivel a havi bruttó 350 ezer forint alatt keresők sokkal jobban járnak majd, ezért fogjuk a dolgozók érdekképviseletét radikálisan erősíteni, és ezért fogjuk a minimálbér nettó összegét a létminimum szintjére emelni.”
Az alelnök hozzátette azt is: a 10. kerület szempontjából kiemelten fontos, hogy a kerületben rossz körülmények között élő embertársaink életkörülményeit radikálisan javítani kell. Konkrét intézkedésekként ennél a pontnál a minimálnyugdíj létminimumra történő emelését, igazságos és könnyen elérhető szociális bérlakás-hálózatot és a munkanélküli-járadék folyósításának 9 hónapra történő visszaemelését említette.
Mezei Dávid azzal zárta mondandóját: „Február 17. és március 2. között rengeteg kőbányai választópolgárt fogok megkeresni személyesen is azért, hogy megkérdezzem, mi a véleményük céljainkról, ezen felül pedig márciusban helyi fórumokon is szeretném megkérdezni őket arról, hogy milyen változtatásokat tartanának ők a legsürgetőbbnek. Arra kérem a kőbányaiakat, hogy támogassák jelöltségemet annak érdekében, hogy mi, hétköznapi emberek közösen kergessük el végre a mérhetetlenül korrupt elitet a nép nyakáról.”
A 4K! teljes programja elérhető az alábbi linken: negyedikkoztarsasag.hu/2014
Mezei Dávid, Negyedik Köztársaság (4K!)
Kőbányán is állít helyi jelöltet a 2014-es választásokon a 4K!. Az indulásra készülő Mezei Dávidot, a Negyedik Köztársaság 1982-ben született alelnökét a párt tagjai csak Mezeként ismerik, egy pörgős aktivistaként, aki rendszeresen kiáll szórólapozni, elmegy matricázni vagy éppen akciókat szervez és részt is vesz bennük. Miért teszi mindezt? Mert hisz abban, hogy még nem késő megváltoztatni Magyarország irányát, ezt pedig csak az egyetlen új párt, a 4K! tűzte ki célul.
Mezei Dávid
Mezei Dávid szerint „a demokrácia nem azt jelenti, hogy egy diktátor helyett egy egész parlamentnyi ül a nép nyakán. A demokrácia a 4K! olvasatában azt jelenti, hogy mindenki alakíthatja a saját életét, mindenkinek vannak lehetőségei az emberhez méltó életre, miközben lehetőségük van ellenőrizni a politikusokat, és ha elégedetlenek velük, akkor kirúghatják őket az országgyűlésből.”
Fiatalos csapatukba várják a szimpatizánsok jelentkezését: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.
Már négy képviselő-jelölt lépett vissza Kőbányán
Az elmúlt hetekben beindult kerületünkben a közéleti nagyüzem, amely következtében gyökeresen átalakult a kőbányai képviselő-jelölti paletta. Hibába számoltunk be korábban Élő Norbert (DK), Vidák Renáta (Szocdemek), Osztolykán Ágnes (LMP) és Kalmár Szilárd (4K!) képviselő-jelöltségéről, április 6-án mégsem szavazhatunk rájuk.
Időközben kiderült, hogy Kalmár Szilárd megváltoztatta döntését és mégsem képviseli a fiatal baloldali pártot. Nem maradunk azonban a kerületben 4K!-s jelölt nélkül, mivel a párt színeiben Mezei Dávid, a párt egyik alelnöke méretteti meg magát.
A Demokratikus Koalíció jelöltje Élő Norbert volt, ám az ellenzéki pártok összefogása miatt mégsem indul, mivel Kőbányán az MSZP-Együtt-DK-PM-Liberálisok közös lista színeiben a kispesti Burány Sándor lett a közös jelölt.
Osztolykán Ágnes, az LMP parlamenti képviselője január 22-én lépett vissza az egyéni választókörzeti jelöltségtől, mivel „új utakra szeretne lépni”. Kőbányán helyette Tóth Balázs önkormányzati képviselő lesz a párt képviselő-jelöltje az április 6-i országgyűlési választásokon.
A legnagyobb változás a Szocdemek háza táján következett be. Nem elég, hogy Vidák Renáta visszalépett a jelöltségtől, a hétvégén még a párt neve is megváltozott. Egész idáig Magyar Szociáldemokraták Pártjaként építették kampányukat, mostantól azonban Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártjaként működnek tovább. Az új nevű párt képviselőjelöltje az az Arold Imre, aki már 2010-ben is Szocdem színekben vágott neki az ajánlócédulák összegyűjtésének.
A fentiek mellett Dr. György István (Fidesz), Kara Sándor (FGKP) és Tubák István (Jobbik) képviselő-jelöltsége vált eddig ismertté, de hamarosan további pártok is bejelentik majd jelöltjeiket. A következő pártok elég elszántan küzdenek azért, hogy saját jelölteket állíthassanak Kőbányán: Közösség a Társadalmi Igazságosságért (KTI Párt), AGUILA Párt (AQP), Élőlánc Magyarországért, Jólét és Szabadság Demokrata Közösség (Jesz Párt), Kalózpárt, Munkáspárt, Nemzeti Értékelvű Párt (NÉP Párt), Összefogás Párt és Szociáldemokrata Párt (SZDP).
Megkérjük mindazokat, akiknek tudomásuk van további képviselő-jelöltekről, hogy jelezzék azt nekünk ezen az email címen: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.
Kőbányán is állít helyi jelöltet a 4K!
Kőbányán is állít helyi jelöltet a 2014-es választásokon a 4K!. Az indulásra készülő Mezei Dávidot, a Negyedik Köztársaság 1982-ben született alelnökét a párt tagjai csak Mezeként ismerik, egy pörgős aktivistaként, aki rendszeresen kiáll szórólapozni, elmegy matricázni vagy éppen akciókat szervez és részt is vesz bennük. Miért teszi mindezt? Mert hisz abban, hogy még nem késő megváltoztatni Magyarország irányát, ezt pedig csak az egyetlen új párt, a 4K! tűzte ki célul.
Mezei Dávid szerint „a demokrácia nem azt jelenti, hogy egy diktátor helyett egy egész parlamentnyi ül a nép nyakán. A demokrácia a 4K! olvasatában azt jelenti, hogy mindenki alakíthatja a saját életét, mindenkinek vannak lehetőségei az emberhez méltó életre, miközben lehetőségük van ellenőrizni a politikusokat, és ha elégedetlenek velük, akkor kirúghatják őket az országgyűlésből.”
Fiatalos csapatukba várják a szimpatizánsok jelentkezését: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.
Mezei Dávid
4k! - Újrakezdés Kőbányán
Jó másfél esztendeje annak, hogy utoljára ide, a kőbányai blogomba cikket töltöttem fel. Miért nem írtam azóta? Azért, mert akkor kiléptem a Magyar Szolidaritás Mozgalomból és ezzel megszűnt a szervezeti háttér, amelynek nevében a kerületben politizáltam. Miért léptem ki a Szolidaritásból? Nem akartam egy súlyos demokratikus deficittel bíró szervezetet munkámmal legitimálni. Ráadásul belülről már akkor is látható volt, hogy a Szolidaritás nem az, aminek látszik. Nem egy alulról szervezett, jórészt munkavállalókból álló politikai közösség, hanem épp ellenkezőleg egy az egykori SZDSZ szellemiségét továbbvivő, elitista társaság, ahol a tömeg csak biodíszlet volt mindaddig, amíg el nem párolgott.
Most miért kezdem újra ezt a blogot? Egyszerűen azért, mert találtam egy közösséget, amelyben nem azért futnak versenyt, hogy kényelmes parlamenti bársonyszékeket foglaljanak karrierpolitikusok, hanem alulról építkezve akarják újragondolni Magyarországot. A Negyedik Köztársaság Párt, avagy a 4K! olyan emberekből szerveződik, akik hozzám hasonlóan gondolkodnak, ezért elvállaltam, hogy a 4K!-t felépítem Kőbányán. Azért, hogy legyen a kerületben egy olyan alternatíva a 2014-es választáson, amelynek nem járt le a szavatossága, amelyre nem méla undorral tudnak csak szavazni a választópolgárok.
Természetesen nem vagyunk könnyű helyzetben. A 4K! nem ült az elmúlt ciklusokban a parlamentben, így lehetőségeink, főleg anyagi érelemben korlátozottak. Magyarán nem lesz pénzünk arra, hogy megvegyük a kerületi óriásplakátokat, ahol mi vigyoroghatunk felsőbbrendűen a választókra és arra sincs pénzünk, hogy választási szeméttel tömjük ki a kerületi postaládákat. Sokadik ingyenes lapra, amit hajítunk a papírgyűjtőbe olvasatlanul, nincs szükség. Amink van, az a hitünk és az akaratunk. Hiszünk abban, hogy amit képviselünk az egy minden szempontból jó alternatíva. Mi egy olyan Magyarországot akarunk, ahol a többség boldogul, él nyugodt jólétben és nem a kiváltságos kisebbség privilégiuma mindez. És természetesen küzdeni fogunk azért, hogy minél több emberhez eljussunk és minél többen mondják azt a választás napján, hogy el kell menni és a 4K!-ra kell szavazni. Sokan azt mondhatják, hogy nem érdemes kívülről nekiszaladni. Nekik én azt mondom, hogy csak kívülről érdemes nekiszaladni a választásnak.
Kalmár Szilárd
Akik bent ülnek ma az országgyűlésben, cinkosai rendszernek, mert nem tudtak semmit sem tenni azért, hogy Orbán Viktor és pártja leváltható legyen 2014-ben. Ők most már fölöslegesen papolnak összefogásról! A bolond is látja, hogy másfél millió szavazót, pont annyi embert, ahány a változáshoz szükséges, képtelen elérni a Bajnaiból, Gyurcsányból, Mesterházyból, Schifferből, Vonából álló parlamenti ellenzék. A többség ma egy új alternatívát vár, keres. Van aki arról győzködött, hogy legalább Kőbánya nyerhető az ellenzéknek, aki velük szemben indul, az a demokratikus ellenzéknek árt. Ez így igaznak is tűnhet, de legyünk őszinték. Mivel lesz jobb nekünk, ha egy emberrel több ül a 2014-es választás után felálló országgyűlés ellenzéki padsoraiban? Semmivel. Sőt, ha rájuk pazaroljuk el a voksunkat, akkor még köpködhetjük is magunkat újabb négy éven keresztül. A feladat ma egyértelműen az, hogy új alternatívát mutassunk. Azoknak, akik nem kérnek a hitelüket már régen elvesztett vagy parlamentben négy éven át csak punnyadozó és osztódással szaporodó pártocskákból. Azoknak, akik egy olyan országban akarnak élni, ahol nem egy tucatnyi oligarcha tömi zsebébe az ország vagyonát. Azoknak, akik itthon akarnak tanulni és boldogulni is és nem akarnak a kilátástalanság miatt szociális emigrációban tengődni egy londoni étterem mosogatójában.
Kalmár Szilárd
4K! Kőbánya-Kispest
Lázadó brigád szervezkedik Kőbányán is?
A hétvégén tartotta országos kampánynyitó rendezvényét a már másfél év óta működő, de csak néhány hete bejegyzett Negyedik Köztársaság Párt. A harcias, magát balosnak mondó szervezet vezetője, Istvánffy András két éve ilyenkor még a Milla színpadán szerepelt, de idén a felkérésre nemet mondtak, mert bukott politikusokkal nem akarnak egy színpadon szerepelni. A 4K! álláspontja szerint le kell váltani a kormányt, de nem Gyurcsánnyal, Kunczéval, Bajnaival vagy Bokrossal. Olyan alternatívát akarnak képviselni, amely alapvetően baloldali, érzékeny a szociális problémákra. Az országgyűlési választásokra önálló listát kívánnak állítani, nem alkudoznak senkivel.
A 4K! új lázadása
A Kőbánya.info úgy tudja, hogy a kampánynyitó zárt részén felszólalók között volt a kőbányai Kalmár Szilárd is, aki a hazai baloldal egyik karakteres szereplője, az általa szerkesztett Munkások Újsága jelentős szereplője az MSzPtől balra lévő politikai közegnek. Egy évvel ezelőtt ez a lap olyan címlappal jelent meg, amelyen egyszerre mondtak nemet Orbánra és az akkor feltűnt Bajnai Gordonra.
Kalmár Szilárd
Kalmár nem tagadja, hogy együttműködik a 4K!-val és azt sem, hogy Kőbányán akar indulni az országgyűlési választáson 2014-ben. Ehhez elmondása szerint az szükséges, hogy a választókörben működő kampánybrigád őt fogadja el indítandó jelöltnek.
Kalmár már korábban is feltűnt a kerületi politikában. A Szolidaritás Mozgalom kerületi szervezője volt, de erről lemondott és a szervezetből is kilépett. Lépését azzal indokolta, hogy a szervezet szélsőségesen liberális és antidemokratikus volt. Ezeket nem volt hajlandó tolerálni.
Kíváncsian várjuk, hogy az újabb baloldali jelölt feltűnése Kőbányán miként alakítja át az erőviszonyokat. Jelen állás szerint biztosan lesz jelöltje a DK-nak, az MSZP-nek, az LMP-nek, valószínűleg a Szocdemeknek is.
A 4K! az október 23-ai forradalmi trafiktúrán
Képek forrása: Kalmár Szilárd és a 4K! Facebook oldala
Hírek
Nyugdíjas? Pályázzon kedvezményes üdülésre!
A Kőbányai Önkormányzat pályázatot hirdet kőbányai nyugdíjasok 2024. évi üdültetésére.A pályáza…
Eredményesen zárult a Kékvirág Közösségi Tervezés lakossági fóruma
Eredményes volt a Kékvirág Közösségi Tervezés harmadik lakossági fóruma is, köszönjük a környék…
Adománygyűjtést szervez a kisgyermekes családoknak a NOE és a CBA
Idén is adománygyűjtést szervez a kisgyermekes családoknak a Nagycsaládosok Országos Egyesülete…
Január elsejétől Magyarországon is elindul a kötelező visszaváltási rendszer
Január elsejétől Magyarországon is elindul a kötelező visszaváltási rendszer - közölte az Energ…
Tudja, mikor jár le a vízórája?
Vízórája van? Hiteles még? Tudja, hogy ezt hogyan derítheti ki? És hogy mit tehet, ha lejár vag…
KSH felmérés Kőbányán: "Miből élünk?"
A Központi Statisztikai Hivatal Budapest 10. kerület településen 2023. október 2. és december …
Közösségi Hírek
Az érettségi vizsgák miatt egy…
Az írásbeli érettségi vizsgák miatt egy héttel később, május 13-án...
Hogyan védekezzünk a csalások ellen az online vásárlás során?
OTP Mobil: az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi a fizetési fel…
Lomtalanítás Kőbányán
Lomtalanítás Kőbányán május 8-16.! A kerületi körzetek és a lomkikészítés …
Szúnyoggyérítés Kőbánya teljes területén
A Kőbányai Önkormányzat intézkedett szúnyoggyérítés ügyben! - tájékoztatja …
Közös tavaszi nagytakarítást tartanak a fővárosi közszolgáltatók
Tavaszi nagytakarítást szervez április 21-én és 28-án (vasárnap) a BKM Buda…