Megújult az Élessarok
A Jászberényi út 400 méteres szakasza felújításával egy komplex fejlesztés zárult le a X. kerületben, korábban az út folytatását jelentő Kőrösi Csoma Sándor út újult meg - számolt be az Origo hírportál. A BKK Közút Zrt. július elején kezdte meg a Jászberényi út – Élessarok 400 méteres szakaszának felújítását. A rekonstrukcióra a Kőbánya főterén is áthaladó Kőrösi Csoma Sándor út több mint egy kilométeres szakaszának felújítása után került sor.
Megújult a Jászberényi út egy szakasza, kép: Origo
A munkálatok során 8500 négyzetméter aszfaltfelület kapott új, a nagyobb közúti terhelés elviselésére alkalmas és egyben esztétikus hengerelt aszfaltburkolatot, amely egyúttal az út felületének jobb vízelvezetését is biztosítja. Az útpálya mellett felújították a forgalomtechnikai létesítményeket is: új burkolatjelek, jelzőtáblák és a gyalogosokat védő korlátok járulnak hozzá a forgalom biztonságához.
Forrás és kép: Origo
Július 13-án útépítés miatt torlódás várható az Élessaroknál!
2015. július 13-án (hétfőn) a X. kerületi Élessaroknál útépítés miatt csak egy sávon haladhat a forgalom, ezért mindkét nap jelentős forgalmi torlódásra kell számítani. A BKK kéri, hogy aki teheti, kerülje el a környéket, vagy lehetőség szerint induljon el előbb. Az útépítési munka a Kőrösi Csoma Sándor út Mádi utca és Élessarok közötti szakaszának június végén kezdődött felújításához kapcsolódik, amely várhatóan augusztus végére készül el.
A BKK honlapján, illetve a kozut.bkkinfo.hu linken már valós idejű közúti közlekedési információk is elérhetők. A fővárosban közlekedő autósok interaktív online térkép segítségével tájékozódhatnak arról, hogy hol milyen fennakadásokra kell számítaniuk. Az előre tervezett forgalomkorlátozások már napokkal az életbe lépésük előtt elérhetők az új webes felületen.
Budapesti Közlekedési Központ
A kép illusztráció
Éles kés az Éles saroknál
A 37A jelű villamoson megkéseltek egy férfit az Élessarok megállónál április 18-án, késő este. A két támadó elmenekült, a sérült férfit kórházba vitték.
Bűnügyi helyszínelés a Kolozsvári utca és Körösi Csoma Sándor út kereszteződésénél, illetve a kés, amellyel megszúrták a férfit. MTI Fotó: Lakatos Péter
Forrás: MTI
Telephely lángolt az Éles saroknál
Lángra kapott egy szétbontás alatt álló autóbusz egy kőbányai telephelyen kedd délután - adta hírül a Havariapress. Az ott tárolt gumiabroncsokra is átterjedt a tűz, az oltás idejére az Élessaroknál leállították a közlekedést. Áthatolhatatlan, sűrű fekete füst gomolygott az Éles saroknál, a Jászberényi úti csomópontnál. Egy vastelepen keletkezett tűz a kora délutáni órákban: egy autóbusz szétbontása közben kigyulladt, majd az ott tárolt gumiabroncsokra is átterjedt a tűz. A helyszínre nagy erőkkel érkeztek a tűzoltók, személyi sérülés nem történt. Forrás: Havariapress
Az Index.hu portál is beszámolt az esetről. Információik szerint a villamosok nem közlekedtek, és az autósforgalmat is leállították egy időre, a környéken nagy volt a dugó. Egy kétszáz tonnás vaskupacról van szó, roncsok, rossz hűtők, de gumik is lángra kaptak – mondta az Indexnek Kisdi Máté, a fővárosi katasztrófavédelem szóvivője a helyszínről. Harminc tűzoltó dolgozott, személyi sérülés nem történt. Az oltást nehezítette, hogy a vizet a Jászberényi út túloldaláról kellett átjuttatni tömlőkkel. A katasztrófavédelem mobil laborja folyamatosan mérte a levegő szennyezettségét, de nem mutattak ki az emberekre veszélyes koncentrációt. Forrás: Index.hu
Az Index.hu több olvasójától is kapott képet az Éles sarok környékét beborító fekete füstről:
Személyautó hajtott a sínekre az Éles saroknál
A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság számolt be arról, hogy kedden délelőtt egy személyautó hajtott a villamos sínekre Kőbányán az Éles saroknál, és egy villanyoszlopnak ütközött. Az FKI tűzoltóinak ki kellett feszíteni a gépkocsi ajtaját, majd egy speciális mentőágyban rögzítették a sérült nőt, és ezután emelték ki a roncsból. A 37-es villamos a mentés idején nem közlekedett. Helyette pótló buszok jártak.
A tűzoltók emelték ki a sérültet a roncsok közül, fotó: Winter László / FKI
További képek EBBEN a galériában. A mentésről készült videót a cikk alatt tekinthető meg.
Forrás: fovaros.katasztrofavedelem.hu
Hírek
Mondja el Ön is véleményét a reptéri zajvédelmi intézkedési tervről!
Tisztelt Kőbányai Lakosok!A környezeti zaj értékeléséről és kezeléséről szóló 280/2004. (X. 20.…
Nyugdíjas? Pályázzon kedvezményes üdülésre!
A Kőbányai Önkormányzat pályázatot hirdet kőbányai nyugdíjasok 2024. évi üdültetésére.A pályáza…
Eredményesen zárult a Kékvirág Közösségi Tervezés lakossági fóruma
Eredményes volt a Kékvirág Közösségi Tervezés harmadik lakossági fóruma is, köszönjük a környék…
Adománygyűjtést szervez a kisgyermekes családoknak a NOE és a CBA
Idén is adománygyűjtést szervez a kisgyermekes családoknak a Nagycsaládosok Országos Egyesülete…
Január elsejétől Magyarországon is elindul a kötelező visszaváltási rendszer
Január elsejétől Magyarországon is elindul a kötelező visszaváltási rendszer - közölte az Energ…
Tudja, mikor jár le a vízórája?
Vízórája van? Hiteles még? Tudja, hogy ezt hogyan derítheti ki? És hogy mit tehet, ha lejár vag…
Óhegy
Közösségi Hírek
Szúnyoggyérítés Kőbánya-Kertvárosban
A Kőbányai Önkormányzat tájékoztatja a lakosságot, hogy Kőbánya-Kertváros térségében földi...
Az érettségi vizsgák miatt egy héttel később zúgnak fel a…
Az írásbeli érettségi vizsgák miatt egy héttel később, május 13-án lesz az …
Hogyan védekezzünk a csalások ellen az online vásárlás során?
OTP Mobil: az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi a fizetési fel…
Lomtalanítás Kőbányán
Lomtalanítás Kőbányán május 8-16.! A kerületi körzetek és a lomkikészítés …
Szúnyoggyérítés Kőbánya teljes területén
A Kőbányai Önkormányzat intézkedett szúnyoggyérítés ügyben! - tájékoztatja …
Címkék
Nonstop szolgálati telefonok
vezetékes: 06-1-431-0672
mobil: +36-30-621-3628
Bejelentés e-mailben: wolfcsoport@freemail.hu