A Palánta Gyermekmisszió bábelőadása gyerekeknek
A karácsonyi ünnepkörhöz kötődő bábelőadást tartott a Palánta Gyermekmisszió a széchenyis gyerekeknek, valamint az Aprók Háza óvodásainak. A Biblikus történek során megismerhették a gyerekek Jézus születésének körülményeit, s átélhették a szeretet megnyilvánulásának örök igazságát.
Köszönjük a bábcsoport ingyenesen felajánlott műsorát.
Vasárnapi misék Újhegyen
Adventben is folytatódnak a vasárnapi misék a Széchenyiben
Közel 10 éve tartja a Katolikus Egyház Újhegyen is miséjét a Széchenyi István Általános Iskola aulájában vasárnaponként. Az adventi készülődés részeként szeretettel várjuk a hívő, és nem hívő újhegyi lakókat, családokat, gyerekekkel együtt a vasárnapi alkalmainkra.
A misék időpontja: minden vasárnap 9 órától 10 óráig tartanak
A misék helyszíne: 1108 Budapest, Újhegyi sétány 1-3.
Nagyszabású családi délelőtt és sport-foci gála volt a Széchenyiben a hétvégén
A Kőbányért Egyesület jó hangulatú családi napra hívta az újhegyi és kőbányai családokat, az elmúlt héten vasárnapra.
Papp János az egyesület elnöke és segítői által szervezett programon sok érdekesség várta az ide érkezőket. A karácsonyi készülődést segítendő kis ajándékokat készíthettek a gyerekek a manuális foglalkozások során, sakk szimultánt játszhattak, a billiárdozás és az asztali foci mellett a résztvevők. Az iskola tornatermében pedig az óvodás korúaktól kezdve egészen az ifjúsági korosztályig, football gálára került sor.
A zenés és sportos rendzvényen közel 300-400-an voltak a nap folyamán. A helyszín biztosításval az iskola, illetve az önkormányzat 35 ezer Ft bevételre is szert tett.

Adomány érkezett a piros iskolába
Adományt kaptunk a Kőbányai-Kispesti DK Szervezettől
Az adventi készülődésben szinte minden szervezet gondol a nehéz sorsú családokra. Néhány család számára hozott gyümölcsöt és szaloncukrot a Demokratikus Koalició Kőbányai - Kispesti Szervezete.
Az adományt az iskola igazgatója és igazgatóhelyettese vette át a küldöttség tagjaitól, Som Zoltántól és Patay-Papp Judittól.
Köszönjük a figyelmességüket.
Sándor Zoltán igazgató

Programokban gazdag hétvége a Széchenyiben
Ismét gazdag lehetőségekkel telt e hétvége a különböző közösségek számára Újhegyen
Szombat délelőtt a Hetednapi Adventista egyház az iskola könyvtárában találkozott és tartotta a szokásos hitéleti rendezvényét 25 család számára.
A Széchenyi István iskola pedagógusai családi délelőttre invitálták az Újhegyi kisgyermekes családokat. Kedves kis műsorral fogadták az érdeklődőket. A Magic dance tánccsoport nyitótáncát követően Tomi bohóc szórakoztatta a kicsinyeket. Utána több helyszínen manuális foglalkozások volta, az ünnepre készülődve.
Az ESZTERLÁNC zenés mozgásos mozgásfejlesztő foglalkozásra, pedig a karon ülő, vagy éppen már meg tanult járni picinyeket Mikóczi Eszter várta.
A tornaterembe, ez alatt az Újhegyi –Sibrik DSE és a László SC rendezésében, a Komplex Általános Iskola tanuló, a DAWN Alapítvány X. ker. Gondozóház lakói, és az Újhegy – Sibrik DSE egészséges sportolói részvételével, játékos, sportos, Mikulás rendezvényt tartottak, a PENZIÓ –Süllős Kft fő szponzorálásával. Így fogadták a mikulást örömmel és mozgással a sérült és egészsége gyerekek.
Az eseményekre ellátogatott Révész Máriusz országgyűlési képviselő is.
Az ingyenes pogramok az ünnepvárás szeretetében, a szervező önzetlenségéből valósultak meg.

Adományt oszt a Hit Gyülekezete
A Hit Gyülekezete Szeretetszolgálat karácsonyi adományosztása az újhegyi Széchenyi István Általános Iskolában
Az elmúlt évhez hasonlóan, idén is megkereste a Hit Gyülekezete Szeretetszolgálata a Kőbányai Önkormányzat Polgármesteri Hivatalát azzal kéréssel, hogy tegyék lehetővé azt, hogy a kőbányai nehézsorsú családoknak adományokat oszthassanak, az ünnep előtt.
Az önkormányzat kiértesítése alapján történik majd az adományosztás, de lehetőség nyílik majd arra, hogy más érdeklődők is részt vegyenek a programon, a nyílt nap keretében.
Az ajándék osztás helyszíne: Széchenyi István Általános Iskola aulája
1108 Budapest, Újhegyi sétány 1-3.
Az ajándékosztás időpontja:
2012.12. 21. 16-19 óráig
Az önkormányzat kiértesítése alapján történik majd az adományosztás,aki írásos meghívást kapott.
2012.12.22. 9-16 óráig
Az önkormányzat kiértesítése alapján történik majd az adományosztás, aki írásos meghívást kapott.
2012.12.23. 9-16 óráig nyíltnap (bárki bejöhet)
A rendezvény fő szervezője a szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója Kovács Sándor úr, és Sándor Zoltán Attila az iskola vezetője, mint házigazda.
Áldott karácsonyi ünnepeket kívánunk minden kőbányai polgárnak!
A kép a tavalyi adományosztáson készült, forrás: hisz.hit.hu
Adományt oszt a Hit Gyülekezete Újhegyen
A Hit Gyülekezete Szeretetszolgálat karácsonyi adományosztása a piros iskolában
Az elmúlt évhez hasonlóan, idén is megkereste a Hit Gyülekezete Szeretetszolgálata a Kőbányai Önkormányzat Polgármesteri Hivatalát azzal kéréssel, hogy tegyék lehetővé azt, hogy a kőbányai nehézsorsú családoknak adományokat oszthassanak, az ünnep előtt.
Az önkormányzat kiértesítése alapján történik majd az adományosztás, de lehetőség nyílik majd arra, hogy más érdeklődők is részt vegyenek a programon, a nyílt nap keretében.
Az ajándék osztás helyszíne: Széchenyi István Általános Iskola aulája
1108 Budapest, Újhegyi sétány 1-3.
Az ajándékosztás időpontja:
2012.12. 21. 16-19 óráig
Az önkormányzat kiértesítése alapján történik majd az adományosztás,aki írásos meghívást kapott.
2012.12.22. 9-16 óráig
Az önkormányzat kiértesítése alapján történik majd az adományosztás, aki írásos meghívást kapott.
2012.12.23. 9-16 óráig nyíltnap (bárki bejöhet)
A rendezvény fő szervezője a szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója Kovács Sándor úr, és Sándor Zoltán Attila az iskola vezetője, mint házigazda.
Áldott karácsonyi ünnepeket kívánunk minden kőbányai polgárnak!
A kép a tavalyi adományosztáson készült, forrás: hisz.hit.hu
Hírek
Mondja el Ön is véleményét a reptéri zajvédelmi intézkedési tervről!
Tisztelt Kőbányai Lakosok!A környezeti zaj értékeléséről és kezeléséről szóló 280/2004. (X. 20.…
Nyugdíjas? Pályázzon kedvezményes üdülésre!
A Kőbányai Önkormányzat pályázatot hirdet kőbányai nyugdíjasok 2024. évi üdültetésére.A pályáza…
Eredményesen zárult a Kékvirág Közösségi Tervezés lakossági fóruma
Eredményes volt a Kékvirág Közösségi Tervezés harmadik lakossági fóruma is, köszönjük a környék…
Adománygyűjtést szervez a kisgyermekes családoknak a NOE és a CBA
Idén is adománygyűjtést szervez a kisgyermekes családoknak a Nagycsaládosok Országos Egyesülete…
Január elsejétől Magyarországon is elindul a kötelező visszaváltási rendszer
Január elsejétől Magyarországon is elindul a kötelező visszaváltási rendszer - közölte az Energ…
Tudja, mikor jár le a vízórája?
Vízórája van? Hiteles még? Tudja, hogy ezt hogyan derítheti ki? És hogy mit tehet, ha lejár vag…
Közösségi Hírek
Szúnyoggyérítés Kőbánya-Kertvárosban
A Kőbányai Önkormányzat tájékoztatja a lakosságot, hogy Kőbánya-Kertváros térségében földi...
Az érettségi vizsgák miatt egy héttel később zúgnak fel a…
Az írásbeli érettségi vizsgák miatt egy héttel később, május 13-án lesz az …
Hogyan védekezzünk a csalások ellen az online vásárlás során?
OTP Mobil: az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi a fizetési fel…
Lomtalanítás Kőbányán
Lomtalanítás Kőbányán május 8-16.! A kerületi körzetek és a lomkikészítés …
Szúnyoggyérítés Kőbánya teljes területén
A Kőbányai Önkormányzat intézkedett szúnyoggyérítés ügyben! - tájékoztatja …
Címkék
!!! Szombatonként !!!
Zenebölcsi foglalkozás
Énekes központú, Kodályi elveken alapuló a magyar néphagyományokra épülő játékos foglalkozások.
10:00 – 10:45
pár hónapos kortól – 3 éves korig
Részvételi díj : 700 Ft
Táncos mozgásfejlesztés óvodás korú gyermekek részére
• Magyar népi játékok, népdalok
• Mondókák, körjátékok, ügyességi játékok, memória -, szókincs -, kommunikáció -, fejlesztése
• Táncos alapozás
• Mozgásos játékok, mozgás készség fejlesztése
• Énekes játékok, képesség fejlesztő feladatok
11 – 12 óráig
3-4 éves kortól
Részvételi díj : 700 Ft
Helyszín:
Széchenyi István Magyar-Német Két Tannyelvű Általános Iskola (Piros Iskola)Újhegyi sétány 1-3.
Mikóczi Eszter – email: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.