Változatos programokkal várják az érdeklődőket március 22-én, vasárnap 10-18:00 óra között a Kőrösiben, az "Egy nap az egészségért" elnevezésű programon, ahol lesznek előadások, tanácsadás, mérések és szűrések, valamint gyógytermékek vására. Az érdeklődők ingyenes Jinjutsu bemutató kezelésben is részesülhetnek az Usui Szellemi Iskola önkéntesei segítségével a 43-as teremben. A Jinjutsu egy japán eredetű energetikai gyógymód, a legtöbb fizikai és lelki betegség gyógyítására alkalmas az akut problémáktól, stressztől a jelenlegi nyugati orvostudomány által gyógyíthatatlannak tekintett betegségekig. A Jinjutsu egyben egy meditáción, gyógyításon és megbocsátáson alapuló szellemi út gyakorlói számára. A bemutató kezelésekor mindenki maga tapasztalhatja meg a Jinjutsu pozitív hatásait.
A kép forrása: jinjutsu.org
A gyógymóddal nem csak az egészségnapon ismerkedhetünk meg, hiszen Bálintné Marcsinak köszönhetően a X. kerületben, a Kőbányai úton is lehetőség van arra, hogy visszaállítsuk a testi, lelki és szellemi harmóniát, azaz az egész-ség-et a Jinjutsu segítségével. Marcsi 2014. szeptember eleje óta munka utáni időpontban fogadja a betegeket és az érdeklődőket a 28-as villamos és a 9-es busz útvonalán található Felkelő Nap Kezelőhelyen.
Elérhetősége: mobil: 20/370-5826, email: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.