Kőbányai Közösségi Hírlap

A+ A A-

A négy adventi gyertya jelentése Featured

Rate this item
(0 votes)

Egy-két évtizeddel ezelőtt még ritkaságszámba ment Magyarországon, ha valahol kigyulladtak az adventi gyertyák. Pedig német földön már az 1880-as évek közepe óta ismert dolog az adventkoszorú. Johann Heinrich Wichern több árvaházat hozott létre hazájában, és az árvaházakban szokássá tette, hogy az adventi időszakban a napi istentiszteleten mindig eggyel több gyertyát gyújtottak meg a hatalmas, fából készült csilláron. Így, az egyre erősödő világossággal várták decemberben a karácsonykor eljövendő „világ világosságát”. Néhány évvel később már nagyon sokfelé cselekedek hasonlóképpen, de idővel a huszonnégy gyertyát felváltotta a heteket jelképező négy gyertya, amiket csillár helyett fenyőágakból font koszorúra tettek.

 

De miért éppen koszorúra? Valószínűleg eredetileg pogány hiedelmek miatt, de ez a jelkép számunkra már mást jelenthet. Hogy mit? Mit jelent az adventkoszorú, és mire emlékeztetnek a sorban meggyújtott gyertyák? Vegyük hát sorra!

 

A koszorú körének nincs eleje sem vége, tehát végtelen. Ez Isten végtelenségére, örökkévalóságára mutat rá. Arra, hogy Isten mindig volt és mindig lesz, és uralma és szeretete örökké tart. Erre az állandóságra emlékeztet az örökzöld is, amiből a koszorút kötjük általában.

 

Ha már kész a koszorú, és fel is díszítettük, akkor hétről hétre, advent vasárnapjain meg lehet gyújtani a gyertyákat. Ezek a gyertyák is beszélnek, de mit is mondanak?

Az első gyertya meggyújtásakor végiggondolhatjuk azokat a próféciákat, amik a Messiás eljövetelét előre meghirdették. Isten annyira szeret minket, hogy már jóval a születésünk előtt gondja volt ránk. Jézus bennünket helyettesítő áldozatát előre hirdették a próféták. Hangzik ma is, utólag ez az örömhír: hogy úgy szereti Isten a világot, hogy Egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen (János evangéliuma, 3. fejezet).

Ha van otthon Biblia, a cikk végén össze is gyűjtöttünk néhány Igeverset, amit a gyertyák meggyújtásakor a négy vasárnapon akár fel is olvashatunk otthonunkban. Ez egy jó alkalom lehet, hogy emeljük le a könyvek könyvét a polcról. De térjünk vissza a koszorú gyertyáihoz!

 

A második gyertya arra emlékeztet minket, ahogy az angyal hírül adta Máriának, majd Józsefnek is az örömhírt, hogy ők nevelhetik fel Isten Fiát, Jézust.

A harmadik héten, amikor felgyulladnak immár három gyertya lángjai, arra a világosságra gondolhatunk, ami a pásztorokat is megvilágította. Eljött a világ világossága, és a sötétségből szabadulást hozott mindannyiúnknak.

Amikor pedig a negyedik gyertya lángja is felragyog, eszünkbe juthat a napkeleti bölcseket vezető betlehemi csillag ragyogása.

Ha tehát már mindegyik gyertya ég, ez azt jelenti, hogy elérkezett a karácsony: boldogan ünnepelhetjük Jézus Krisztus születését, a nekünk adott végtelen Szeretetet.

Kompán Zsoltné Julika nyomán,

Újhegyi Evangéliumi Gyülekezet

www.ujhegyiek.hu

 

Advent előestéjén, november 26-án szombaton16 órakor közös adventi koszorú-készítésen is részt vehetünk a Széchenyi (piros) iskolában. Várjuk szeretettel!

További infó : ITT

 

Advent négy vasárnapján a Bibliából fellapozható versek:

  1. A próféciák gyertyájához: Ézsaiás próféta 9. fejezet 1-6. versek (jövendölés a születendő örökkévaló királyról), valamint 22. zsoltár (ez egy előkép a Messiás keresztre feszítéséről és feltámadásáról).
  2. Az angyali üdvözlet gyertyájához: Lukács evangéliuma 1. fejezet 26-38. versek (az angyal üzenete Máriának), valamint Máté evangéliuma 1. fejezet 18-25. versek (az angyal üzenete Józsefnek).
  3. A pásztorok gyertyájához: Lukács evangéliuma 2. fejezet 1-20. vers (a pásztoroknak egy angyal adja hírül a betlehemi jászolba fektetett Üdvözítő megszületését).
  4. A napkeleti bölcsek gyertyájához: Máté evangéliuma 2. fejezet 1-12. vers (a napkeleti bölcseket csillag vezeti a jászolhoz).

Hírek

Régi képek, emlékek

Régi kép
Áll a szobor
Építik a tavat
Az iskola
Elkészült a lakótelep
Épül a Mély tó
Zajlik az éptkezés
Még nincs kész
A Mély tó
Dolgos kezek

Közösségi Hírek

Hogyan védekezzünk a csalások ellen az online vásárlás során?

Hogyan védekezzünk a csalások ellen…

OTP Mobil: az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi...

Helytörténet

Budapesti hírek

Humor

Gazdaság és vállalkozás

Kék hírek

Esemény

Sport

Közösség

Édua Infomédia