„Gyakorlónak hívják a háta mögött, a Keletit, mely ünnepre öltözött” dúdolgatják a Fenyő Miklós dallamára született csasztuskát Kőbánya északi határának diákjai a szünetekben. Huszonöt éve a Gyakorló utcában egy új intézmény tárta szélesre kapuit, amely öt éve Keleti Károly nevét viseli. Az abban az időben különösen népszerű közgazdaságtan számos nebulót vonzott, a korszerű és gazdagon felszerelt épület pedig az átlagosnál sokkal jobb körülményeket teremtett az érettségire és szakmára vágyó ifjaknak.
Az iskola fiatal lelkes tanárcsapatának nagy része ma is kitartóan okítja a gazdasági-üzleti élet titkaira kíváncsi diákokat, amit számos országos siker bizonyít. (Tavaly például az iskola diákjai az év diákvállalkozása büszke cím birtokosai lettek.) A pedagógusok közül nem kevesen több mint húsz éve állnak a Gyakorló utcai katedrán, de vannak még aktív iskolaalapítók is. A végzettek közül pedig sokan kimagasló eredménnyel állnak helyt az életben: diplomata, sikeres vállalkozó, magas beosztású köztisztviselő egyaránt akad közöttük.
Az évforduló alkalmából megjelent emlékkönyv mindezt olvasmányosan részletezi, de az eredmények közül kiemelendő, hogy az iskola a jelenleg aktuális intézményi rangsorban a főváros harmadik, az ország hetedik legeredményesebb szakközépiskolája.
A nevelőtestület az évforduló alkalmából idén az immár hagyományos iskolanapokat kibővítette, és az egész évet átfogó rendezvénysorozattá szervezte. A diákok tablókat készítettek, versekben, fotókon vagy mozgóképen örökítették meg mindennapjaikat, és lezajlott az első „K” faktor is. A megélénkülő diákéletet koronázta meg a diákigazgató napja, de mozgalmas volt az munkaközösségi nap is, amikor műveltségi játékokkal igyekeztek a tantárgyakat életszerűbbé tenni a kamaszoknak.
Játékos, illetve szakmai vetélkedő
Az eseménysorozat egyik szép élménye volt, amikor az itt végzettek visszatérhettek alma materükbe. A több mint háromezer elballagott közül közel minden ötödiknek jutott ideje egy délutánt szabaddá tennie, hogy a feldíszített termekben találkozhasson tanáraival, évfolyamtársaival. A pedagóguspálya valódi jutalma hallani az egykor bohó ifjú hálás köszönetét, feleleveníteni a hajdani csínyeket. Néhányan elmaradt osztálykirándulást szerveznek a közeljövőben, és természetesen mindenki elérhetőséget cserélt.
A jubileumi év koronája következő évi nyilvános tanévnyitó lesz, amikor ünnepélyes keretek közt emlékezhet mindenki a negyedszázad történetére. Addig is javában készül az emlékkönyvet kiegészítő interaktív DVD–korong, amely a rendezvénysorozat legfrissebb történéseit is bemutatja.
Vasné Botár Ágnes
igazgató