A Budapesti Temetkezési Intézet már október 23.-tól meghosszabbított nyitva tartással várja a látogatókat mind a tizenöt fővárosi köztemetőben. Nyitás reggel 7 órakor – zárás este 18 óráig tartják nyitva. Október 30-nov 2 között este 20 óráig. November 3-ától már ismét a megszokott rend szerint, fél 8 és délután 17 óra között lesznek nyitva a fővárosi temetők.
Idén először több helyszínen is központi kegyeleti megemlékezéseket szerveznek Mindenszentek ünnepén. Az Újköztemetőben, az 53-as szóróparcellában 2009. október 30.-án, 16.30-kor. A zenés irodalmi összeállítás keretében Helyey László színművész mond verseket, Hevesi Tamás előadóművész pedig saját dalait énekli. A polgári búcsúztató után ökumenikus megemlékezés veszi kezdetét.