Kőbányai Közösségi Hírlap

A+ A A-

Két körözött férfi rendőrkézen - videóval

Rate this item
(1 Vote)

Kevesebb mint egy hét alatt két olyan férfit is elfogtak a budapesti rendőrök, akik ellen több elfogatóparancs volt érvényben.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. kerületi Rendőrkapitányság és a BRFK Kiemelt Ügyek Főosztály Célkörözési Osztályának munkatársai 2015. október 22-én 14 óra 25 perckor a Budapest XI., Barackmag utcában elfogták azt a férfit, aki ellen 10 országos elfogatóparancs volt érvényben. A férfi ellen jellemzően csalás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indult eljárás. A 31 éves ecseri lakost a rendőrök a Budapesti Rendőr-főkapitányság X. kerületi Rendőrkapitányságára előállították.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Kiemelt Ügyek Főosztály Célkörözési Osztályának nyomozói és a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége 2015. október 27-én 17 óra 30 perckor a Budapest XVIII., Nemes utca és Kisfaludy utca kereszteződésében elfogták azt a 41 éves oroszlányi lakost, akit a jogerős fegyházbüntetés megkezdésének elmulasztása miatt elfogatóparancs alapján kerestek. V. Zoltánt a rendőrök a számára kijelölt büntetés-végrehajtási intézetbe vitték, ahol megkezdte jogerősen kiszabott szabadságvesztés büntetésének letöltését.

A hírek kapcsolódó videó a cikk alatt, a képre kattintva vagy EZEN a linken tekinthető meg. 

Forrás: Budapesti Rendőr-főkapitányság, Police.hu

Last modified on Friday, 30 October 2015 22:37

Media

Hírek

Régi képek, emlékek

Föld út
Még nincs kész
Épül a Mély tó
Folyik az építkezés
Épül a lego-ház
Az iskola
A Gergely-bánya
Részből egész
Áll a szobor
Átadó ünnepség

Közösségi Hírek

Hogyan védekezzünk a csalások ellen az online vásárlás során?

Hogyan védekezzünk a csalások ellen…

OTP Mobil: az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi...

Helytörténet

Budapesti hírek

Humor

Gazdaság és vállalkozás

Kék hírek

Esemény

Sport

Közösség

Édua Infomédia