Kőbányai Közösségi Hírlap

A+ A A-

Fegyveres rablás! Featured

Rate this item
(0 votes)

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály Rablási Osztálya rablás bűntett kísérlet megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást ismeretlen tettesek ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint az ismeretlen elkövetők 2010. március 5-én 9 óra 15 perc körüli időben egy Rákosvölgyi utcai családi ház udvarába bementek és az ott parkoló lakókocsiban tartózkodó sértettet – feltehetően fegyverrel – megfenyegették, földre kényszerítették és megkötözték, majd az erkélyen keresztül bejutottak a házba, ahol feltörték a széfeket, és műszaki cikkeket, arany ékszereket, valamint más értékeket tulajdonítottak el. Az egyik ismeretlen férfi 35 év körüli, 175 centiméter magas, átlagos testalkatú férfi. A bűncselekmény elkövetésekor fején sötét kapucnit, és ovális lencsés napszemüveget viselt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály Rablási Osztálya kéri, hogy aki a személyleírás alapján a férfit felismeri, társaival, jelenlegi tartózkodási helyükkel vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a 443-5000/ 32-380 telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán, a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Hírek

Régi képek, emlékek

Minden a helyére kerül
Részből egész
Az iskola
Zajlik a munka
Zajlik az éptkezés
Árkok és házak
Föld út
Folyik az építkezés
Dolgos kezek
A Gergely-bánya

Közösségi Hírek

Hogyan védekezzünk a csalások ellen az online vásárlás során?

Hogyan védekezzünk a csalások ellen…

OTP Mobil: az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi...

Helytörténet

Budapesti hírek

Humor

Gazdaság és vállalkozás

Kék hírek

Esemény

Sport

Közösség

Édua Infomédia