Elkezdődött a „Százlábú híd” felújítása. A felüljáró a Kerepesi út forgalmát vezeti át a Keleti pályaudvar bejárati vágányai fölött. A csaknem nettó négymilliárd forint értékű beruházással megújuló híd nagy jelentőségű a fővárosi úthálózatban: a 3-as számú főút ki- és bevezető szakaszán helyezkedik el, és fontos összekötő elem a helyi forgalomban is.
A „Százlábú híd” felújítása előrelátóan ütemezett menetrend szerint történik. A megvalósítás azt követően kezdődik, miután a Thököly út belső szakasza tavaly év végén elkészült, a megújult Baross teret pedig március végén átadják.
A híd legutoljára 1973-ban épült át és nyerte el jelenlegi formáját, azaz majdnem negyven év alatt került a mai rendkívül leromlott állapotába. A híd újjáépítése két ütemben zajlik majd, először a belváros felé vezető oldal, ezután pedig a Hungária krt. felé vezető oldal készül el. Az új, nagyobb nyílású és korszerű híd építését úgy valósítjuk meg, hogy a közúti forgalom és a trolibuszok közlekedését folyamatosan biztosítjuk. A híd déli oldalán, az eddigi járda mellett különálló, kétirányú kerékpárút, míg az északi oldalon új, közös kerékpárút és járda épül. A teljes új „Százlábú híd” előreláthatólag 2015 októberében készül el.
A Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Közlekedési Központ célja, hogy a lehetőségekhez mérten a munkavégzés idején is a lehetőség szerinti mértékben folyamatos legyen a forgalom. Az erre közlekedőknek ajánljuk elsősorban az M2-es metró igénybevételét. Az autók számára külön terelőút kijelölése nem lehetséges, a térségben hasonló bevezető útként működő Thököly út és Kőbányai út forgalma szintén telített, ezért csúcsidőszaki torlódásokra mindenképpen fel kell készülni. Az esetleges kellemetlenségekért ezúton kérjük az arra közlekedők türelmét, és egyúttal köszönjük megértésüket.
A felújítással kapcsolatos részletes információkat a BKK közleményében olvashatják.
Forrás: Dr. György István honlapja