Kőbányai Közösségi Hírlap

A+ A A-

Befejeződött a Bányató utca felújítása

Rate this item
(1 Vote)

Közel egy hónappal hamarabb befejeződött a Bányató utca felújítása - olvasható a Kőbányai Hírek Facebook oldalán. A tervezett határidő október 18-a volt, de a Budapest Közút szeptember 24-ére végzett a kivitelezéssel, így a szakasz műszaki átadás-átvétele idő előtt megkezdődhetett. Az útpálya utólagos megbontását a vízvezeték-hálózat elöregedett elzáró karjának cseréje tette szükségessé. 

A hibát a Fővárosi Vízművek szakemberei vették észre, amikor - az előírásnak megfelelően - az aszfaltréteg leterítése után ellenőrizték a vízelzáró rendszer elemeit. A javítási munka költségét a kivitelező állta, az tehát nem drágította meg a beruházást. A kivitelező azt is közölte, hogy a felújítás végére a csatornafedeleket egy síkba hozták az úttal, ezért azok nem okoznak döccenőket.

A közvilágítást alvállalkozóként a szintén fővárosi tulajdonú Budapesti Díszkivilágítási Kft. végezte, a tűzcsapokat pedig a Vízművek által bejegyzett szakvállalat végezte el. A Bányató utca Tavas utca és Sibrik Miklós út közötti szakaszának fenntartója a Fővárosi Önkormányzat, amely a felújítással saját cégét, a Budapest Közút Zrt.-t bízta meg. A munka július második felében kezdődött el.


Kép forrása: Kőbányai Hírek Facebook oldala

Forrás: Kőbányai Hírek Facebook oldala

Last modified on Wednesday, 07 October 2020 13:08

Hírek

Régi képek, emlékek

A Mély tó
Átadó ünnepség
Régi kép
Épül a lego-ház
Árkok és házak
Áll a szobor
Még nincs kész
Zajlik a munka
Elkészült a lakótelep
Már állnak a házak

Közösségi Hírek

Hogyan védekezzünk a csalások ellen az online vásárlás során?

Hogyan védekezzünk a csalások ellen…

OTP Mobil: az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi...

Helytörténet

Budapesti hírek

Humor

Gazdaság és vállalkozás

Kék hírek

Esemény

Sport

Közösség

Édua Infomédia