Az Emberibb Parkolásért Mozgalom, a Közlekedési Dolgozók Országos Egyesülete javaslatot tett Budapest közlekedési gondjainak megoldására Demszky Gábor főpolgármesternek. A szerveződések tagjai 12 pontba szedték a rövid és hosszú távra szóló intézkedési tervezetüket. Véleményük szerint a forgalmi rend megváltoztatásával, az értelmetlenül lezárt utak megnyitásával, jelzőlámpák beállításával, P+R parkolók bővítésével, alagútrendszerek, hidak építésével, a BKV és a dunai közlekedés bővítésével, az építkezések jobb szervezésével enyhíthetők az utakon a torlódások. A szervezetek azt is nehezményezik, hogy az utóbbi évtizedekben a város vezetése megfeledkezett a közúthálózat fejlesztéséről, így nem teremtették meg a Város Szíve programban szereplő közlekedési utak és parkolóhelyek megszüntetésének feltételeit. Alternatív útvonalak nélkül pedig az autók kiszorítása a környékbeli kerületek túlterheltségét és közlekedési káoszt okozott.
A magas parkolási díjakért a budapesti autósok csak lezárt, járhatatlan utakat, állandósuló dugókat, terrorizáló parkoló őröket, és a menekülő utaknál keményen büntető rendőri szigort kapnak. Az Emberibb Parkolásért Mozgalom által kért adatokból kiderül, hogy a fővárosban a közlekedés nem összehangolt, a forgalmi rendszer túlbonyolított, logikátlan és évtizedekkel lemaradt az igényektől. A mozgalom által a főpolgármesternek eljuttatott javaslataik a forgalmi dugók enyhítését, az átláthatóbb közlekedés kialakítását, az építkezések jobb szervezését és ezzel a város légyszennyezettségének csökkenését célozzák.
Az autókereskedők forgalmának 20 százalékos és az üzemanyag-vásárlás 15 százalékos visszaesése azt bizonyítja, hogy aki csak teheti, nem közlekedik autóval. Éppen ezért kérik a környezetvédő és kerékpáros szervezeteket, hogy konstruktív ötletekkel, megoldásokkal támogassák a Budapest jobb közlekedésére, a légyszennyezettség csökkentésére tett javaslataikat.
Forrás: Közmű újság