Simon M. Veronika Cserhát-Munkácsy és Krúdy díjas festőművésznek, a „Los angelesi kiállításom képei…” címmel, a napokban nyílt meg a Széchenyi Iskolagalériában az újabb tárlata az iskola aulájában.
A megnyitón a művésznő barátai és az iskola diákjai voltak jelen. Sándor Zoltán Attila igazgató úr köszöntőszavai után Király Lajos a Krúdy kör elnöke mondott méltató gondolatokat a képekről, majd néhány versét adta elő, melyeket a képek ihlettek a költőben.
Enyedi Béla dalnok, megzenésített versekkel, és gitárkísérettel színesítette az eseményt.
Dedik János költő szintén verseiből mondott el néhányat, a jelenlévők örömére.
Majd a Batsányi kör elnöke szavalta el két ideillő versét. A megnyitó ünnepi részét Király Lajos zárta le. Ezután tekintették meg a résztvevő vendégek a kiállított festményeket.