Ha belelapozunk a rendeletbe, a mellékletekben, kerületrészek és intézmények szerint részletezve, könnyen megtalálható, pontosan mely területekre is vonatkozik a dohányzási tilalom.
Amióta olvastam a rendeletet, végeztem egy egyszerű felmérést: három, a rendelkezésben is szereplő intézmény vonzáskörzetében fordultam meg január elseje óta, és a háromból kettőnél tapasztaltam, hogy a rendeletet vagy nem ismerték, vagy ismerték, de figyelmen kívül hagyták. Az egyik intézmény egy orvosi rendelő, amelynek bejáratánál páciensek dohányoztak, így udvariatlanul, egészségtelenül és természetesen jogtalanul részesültem a dohányfüstből a rendelőbe való bejutáskor. Az intézmény területén is érzékelhető volt a füst, vélhetően a dohányzásra kijelölt helyiségből szivárgott a kartonozóhoz, ahol a soromra vártam. A másik hely egy gyermekek számára létrehozott intézmény volt, ahol a munkatársak az épület bejárata mellett szívták a cigarettát.
Ezek természetesen fölvetnek kérdéseket: mi a helyzet az intézmény dohányzó munkatársaival? Az intézmény megszavazhat számukra dohányzásra kijelölt helyiséget, vagy egy kis helyet a kapu előtt akkor is, ha rendelet tiltja a dohányzást az épületben és környékén? Mert ha létezik ez a „kiskapu”, akkor olyan helyen kellene ezt kijelölni, ami jól szeparált, és nem sújtja a passzív dohányzás veszélyeivel az adott közterületen vagy környékén tartózkodókat.
De a fontosabb kérdés: hasonló helyzetekben mi vagy ki véd meg a dohányfüsttől, ha az intézményekhez eljuttatott rendelet, az ajtóra kiragasztott papírok vagy a játszótér elé állított tábla nem elégséges? Hogyan szerezhetnek érvényt jogaiknak az érintettek konfliktus, vita felvállalása nélkül?
Dohányosokat ismerve tisztában vagyok azzal, milyen nehéz is ennek a szenvedélynek a rabjaként megszokni, hogy rendeletekhez kell ragaszkodni, korlátozásokat kell elfogatni. Nemdohányzóként viszont szeretnék élni azzal a jogommal, hogy ahol a törvény ezt biztosítja számomra és családom számára, ott biztonságosabban, egészségesebben, nagyobb tisztaságban, szép környezetben élhessünk. Hiszen ez mindannyiunk érdeke, és remélem, igénye is.