Helyzetem, illetve, hogy hivatalosabb legyek, családi állapotom (házas, három kisgyermek édesanyja) hozza magával, hogy nap mint nap meg kell küzdenem kerületünk kátyúival, buckáival, síkos útjaival, lépcsőivel. Ehhez a manőverhez legalább két gyereket hordok mindig magammal, no meg persze az elmaradhatatlan babakocsit, általában homokozójátékokkal, s más személyes holmikkal alaposan megrakodva.
Szintén fentebb említett családi állapotomból adódik, hogy gyakran megfordulok a gyermekorvosi rendelő környékén: hol tanácsadásra, hol oltásra megyünk, s persze a téli időszakban sorra kapjuk el a különböző betegségeket.
A bejáratig nincs is semmi gond; a bejárat előtt egyik oldalon lépcső van, másik oldalon viszont könnyedén fel lehet tolni a babakocsit. Megküzdök az ajtóval is, fél kezemmel tartom, vagy szerencsésebb esetben valaki más tartja nekem, miközben beügyeskedem a babakocsiból, s a nagyobb gyerekekből álló sleppemet.
A gondok ezután kezdődnek, míg a felnőttek háziorvosai a földszinten vannak, a gyerekrendeléshez egy meredek lépcső visz föl az első emeletre. Lent nem tudom hagyni a babakocsit; egyrészt igazán hely sincs rá (egy-két babakocsi még elfér, de több már a forgalmat akadályozza), másrészt már többen jóakaratúan figyelmeztettek, hogy esetleg lába kelhet az otthagyott babakocsiknak. Adná magát az ötlet: meg kellene cserélni a gyermek-és a felnőttrendelés helyét. Azonban ez más nehézségeket okozna: egyrészt nagy költséggel járna az átalakítás (a fenti rész kisebb, nincs annyi helyiség, amennyire szükség lenne, lent meg ki kéne alakítani külön az egészséges, s külön a betegrendelés helyét). Másrészt, ahogy egy babakocsival, gyerekekkel közlekedő anyukának gondot okoz a feljutás, ugyanúgy problémát jelenthet egy idősebb, vagy mozgássérült embernek. Talán az optimális megoldás az lenne, ha lent lehetne biztonsággal hagyni legalább 3-4 babakocsit egyszerre.
Feljutva az emeletre azonban adódnak újabb problémák; míg várok a kartonra (ez sokszor akár negyedóra várakozást is jelent), próbálom egy helyen tartani a gyerekeket. A betegrendelés váróterme ugyanis nincs körülvéve olyan átlátszó üvegfallal, mint az egészséges rendelés, a másik oldalon. Így egy légtérben van a felnőttrendelés várótermével; a gyermekrendelőben várakozásra kitett székekről pedig könnyedén fel lehet mászni a védőkorlátra, onnan meg akár le is lehet pottyanni a földszintre, vagy lehajítani például egy kisautót az ott várakozó embereknek. Tudtommal még nem történt ilyen baleset szerencsére, ennek ellenére nem tartom biztonságosnak az orvosi rendelő elrendezését. Azt hiszem, hogy egy olyan fejlesztés, mely a másik oldalhoz hasonlóan, itt is körülvenné a várótermet egy üvegfallal, egy lehetséges baleseti forrást szüntetne meg, s nagy segítségére lenne az itt várakozó szülőknek is.
Féleértés ne essék: a fenti írást nem szemrehányásnak szántam. Saját tapasztalatból is tudom, hogy nagyon nehéz olyan élethelyzetekbe belegondolni, amiben éppen nem vagyunk. Amíg nem voltak gyerekeim, s nem tologattam nap mint nap babakocsit, könnyedén szaladtam fel a lépcsőkön, s eszembe sem jutott, hogy ez másnak gondot okozhat. Nemcsak a kisgyerekes szülőknek, hanem – ahogy említettem – mozgássérülteknek, idősebbeknek is. Nem rosszindulatból, hanem a személyes tapasztalat hiányából fakadt ez a tudatlanságom. Azóta változott az életem, s így könnyebben észreveszem ezeket a nehézségeket: szó szerint beleütközöm ezekbe az akadályokba. Ezért is éreztem most fontosnak, hogy a rendelkezésemre álló eszközökkel – jelen esetben a honlapon – felhívjam erre a problémára a figyelmet.
