Aktuális
A népszámlálási kérdőívek online kitöltési szakaszának lezárulása után csütörtökön indult a népszámlálás számlálóbiztosi szakasza - tájékoztatta a Központi Statisztikai Hivatal(KSH) az MTI-t.
Azokat a háztartásokat, ahol nem éltek a kérdőív online kitöltésének lehetőségével, számlálóbiztosok keresik fel október 20. és november 20. között - tartalmazza a közlemény.
A válaszadás a népszámlálásról szóló törvény értelmében kötelező - tették hozzá.
Október 19-én 10.00 órakor lezárult a 2022-es népszámlálás online kitöltési szakasza. Az adatgyűjtésben érintett mintegy 5 millió cím 63,5 százalékából, 3,2 millió címről összesen közel 7 millió személyi kérdőív érkezett be a rendszerbe. Ez több mint a háromszorosa az előző, 2011-es népszámláláson elért eredménynek, amikor a kérdőívek 20 százalékát töltötték ki interneten a háztartások - írták a közleményben.
Az ország valamennyi településén éltek a kérdőívek online kitöltésének lehetőségével. A megyék közül arányaiban Pest megyéből érkezett be a legtöbb kérdőív (71,7 százalék), a második helyen Győr-Moson-Sopron (69,5 szálalék), míg a harmadik helyen Fejér megye végzett (67,5 százalék). A megyei jogú városok esetében arányaiban Érdről érkezett be a legtöbb kitöltött kérdőív (a kitöltési arány 79,7 százalék), a második Székesfehérvár (75,1 százalék), a harmadik Szeged (72,4 százalék). Budapesten a címek 70,8 százalékáról küldték be online a kérdőívet. A fővárosi kerületek közül a XVII. (81,2 százalék), a XVI. (80,9 százalék), és a XXII. kerület (77,3 százalék) végzett az első három helyen. Hat településen az internetes kitöltési arány meghaladta a 90 százalékot, ebből négy Győr-Moson-Sopron megyében (Fertőendréd, Harka, Győrzámoly, Győrújfalu), egy Veszprém (Márkó), egy pedig Pest megyében (Telki) található - sorolták az adatokat.
Ugyanakkor sokan hagyták az utolsó pillanatra a válaszok beküldését, az online szakasz utolsó hétvégéjén a korábbi napi átlag többszöröse érkezett be a kérdőívekből.
Míg péntek reggel 7 óráig a címek 42,9 százalékáról küldték be a válaszokat, szombat estére a kitöltési arány meghaladta az 50 százalékot, vasárnap estére pedig már a 60 százalékot is elérte. Vasárnap összesen több mint egymillió személyi kérdőívet küldtek be a háztartások.
Az online kitöltési arány, ilyen rövid idő alatt nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedőnek számít, amit nagy sikerként értékelt a KSH.
Hangsúlyozták, hogy a jövőben már csak a számlálóbiztosok segítségével lehet kitölteni a kérdőívet; munkatársaik hétköznap és hétvégén is dolgoznak.
Ha számlóbiztos nem találja otthon a lakókat a postaládában hagy egy papír értesítőt, megjelölve rajta a következő felkeresési kísérlet időpontját, valamint a telefonos elérhetőségét. Ezen a telefonszámon lehet időpontot egyeztetni a számlálóbiztossal, aki legközelebb akkor megy ki az adott lakcímre, amikor az biztosan megfelel az ott élőknek.
Minden számlálóbiztosnak saját, névre szóló, egyedi azonosítószámmal rendelkező számlálóbiztosi igazolványa van, amely a személyi igazolvánnyal, útlevéllel vagy jogosítvánnyal együtt érvényes. Amikor a számlálóbiztos felkeresi az adott lakcímet, fel kell mutatnia a számlálóbiztosi igazolványát. A számlálóbiztos személyéről pedig a népszámlálás teljes időszakában működő, ingyenesen hívható információs telefonszámon (+36-80-080-143) lehet érdeklődni a felkeresett háztartás lakcímét megadva - ismertették.
Az adatszolgáltatás a lakáskérdőív kitöltésével indul, majd a személyi kérdőívek következnek - utóbbiból annyit kell kitölteni, ahányan az adott lakásban élnek. A válaszokat a számlálóbiztos elektronikus eszközön (tableten) rögzíti, majd lezárja. A kérdőívek lezárásakor a rendszer az adatokat automatikusan titkosítja, a beküldéssel azok közvetlenül a KSH védett szerverére érkeznek.
Azok, akik a szerdán zárult online adatszolgáltatási időszakban nem tettek eleget adatszolgáltatási kötelezettségüknek, és a számlálóbiztosoknak sem sikerül elérniük a november 20-ig tartó összeírói időszakban, pótösszeíráson november 21. és 28. között, a települési jegyzőt felkeresve tölthetik ki a népszámlálási kérdőívet - olvasható a KSH közleményében.
Kép: KSH Facebook oldala
Forrás: MTI
Keressük a legszebb, legviccesebb, legijesztőbb faragott tököt!
Várjuk azok jelentkezését, akik fantáziájukat szabadon engedve különleges töklámpást alkottak. A pályaműről készült fotót a This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. e-mail címre várjuk.
Beküldési határidő: 2022. november 02.
A legjobb tökfejeket díjazzuk! Készíts saját töklámpást és mutasd meg mindenkinek!
D. Kovács Róbert Antal
Kőbánya polgármestere
Forrás: kobanya.hu
Új, mesterséges intelligenciával támogatott, érintőképernyős önkiszolgáló ügyintézési pontokon is lehet már ügyet intézni a kormányablakokban. Az ún. MIA Pontokon elhelyezett eszközöket (Mesterséges Intelligencia Asszisztens) mindenki kipróbálhatja, országszerte közel 200 helyszínen.
A kormányablakokban kialakított MIA Pontok érintőképernyős eszközein könnyen, gyorsan, ügyintézői beavatkozás és sorban állás nélkül lehet meghatározott ügyeket elektronikusan intézni. Különlegesség, hogy az eszközökön a magyarorszag.hu központi e-ügyintézési portálon megszokott ügytípusok egy részével már most találkozhatunk: például vezetői engedély és személyi igazolvány pótlása, gépjármű ügyek, anyakönyvi kivonat- és erkölcsi bizonyítvány igénylése. A készülékeken elérhető, automatikusan intézhető ügykörök száma folyamatosan bővül. Sőt, a Mesterséges Intelligencia Asszisztenseket jelenleg közel kétszáz helyszínen, országszerte megtalálhatjuk. A helyszínek listája ITT érhető el.
Az önkiszolgáló terminálok minden olyan technológiai kiegészítővel rendelkeznek, amely a gyors és egyszerű ügyintézéshez szükséges. Többek között a beépített kamera, a mikrofon, az ujjnyomat- és okmányolvasó, a hangszóró, a nyomtató, a bankkártya terminál, valamint az aláíró pad is a kényelmet szolgálja.
Az állampolgárokat az ügyintézés megkezdésekor egy üdvözlő képernyő fogadja az intézhető ügyek listájával. Az indítani kívánt ügytípus kiválasztását követően a felhasználó azonosítása következik valamely személyazonosításra alkalmas okmányának (útlevél vagy személyazonosító igazolvány) és arcképének segítségével. Mindez mesterséges intelligencia segítségével történik, amely az egyik legbiztonságosabb azonosítási formának tekinthető, hiszen az arcképazonosító szoftverek rendkívül pontos, nagy megbízhatóságú analitikára képesek, így az emberi szem által nem észlelhető eltéréseket is kiszűrik.
A Mesterséges Intelligencia Asszisztensek lépésről lépésre vezetik végig a felhasználót az ügyintézés menetén, mely folyamat zárásaként hiteles nyomtatott bizonylat igazolja az ügyindítás tényét, az állampolgár adatait és az indított ügy azonosító számát.
A MIA Pontok bevezetése újabb mérföldkő és egyben fontos kormányzati lépés a jól működő, költséghatékony és mindenekelőtt ügyfélbarát e-közigazgatás kialakítása felé. A kormányablakokba kihelyezett Mesterséges Intelligencia Asszisztensek széles körű alkalmazása jelentős idő és költségmegtakarítást eredményez mind az állampolgárok, mind az állam oldalán. Használatuk hamarosan olyan mindennapi rutinná válhat az ügyfelek számára, mint egy bankautomata kezelése. A folyamatosan bővülő ügyköröknek köszönhetően az eszközök komoly terhet vehetnek le az ügyintézők válláról, ezáltal növelik a közigazgatás hatékonyságát.
A fejlesztés forrása 2,6 milliárd forint, amelyet az Európai Szociális Alap és a hazai központi költségvetés finanszíroz a Közigazgatás- és Közszolgáltatás- fejlesztés Operatív Program, valamint a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program keretén belül, a „Mesterséges intelligenciával támogatott ügyintézési pont (KIOSK) kiterjesztése a kormányhivatalokra, illetve más külső ügyintézési helyszínekre” (KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15-2020-00058) projekt megvalósítása során.
A projektet a Széchenyi 2020 program keretében a Belügyminisztérium, a Budapest Főváros Kormányhivatala és a Digitális Magyarország Ügynökség alá tartozó szervezetek (IdomSoft Zrt., Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség és a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.) valósítják meg.
Forrás és kép: kormanyhivatal.hu
KockaShow: Lego vásár, kiállítás, játszóház az Újhegyi Közösségi Házban október 8-án és 9-én!
Miket láthatsz?
- Városi életképeket
- Élethű gépeket és járműveket
- Egyedi építményeket, gyűjtők féltett kincseit
- Rengeteg LEGO minifigurát
- Star Wars jeleneteket és sok más érdekességet, mindezt LEGO építőelemekből...
Mivel várunk még?
- Építs a temérdek kockából
- Irányíts autót, vonatot, munkagépet
- Játssz és építs élmény extra programunkon
- Jegyek válthatók a helyszínen, a rendezvény napján.
Időpont: 2022. október 8-án, szombaton és október 9-én, vasárnap 10-18 óráig
Helyszín: Újhegyi Közösségi Ház, 1108 Budapest, Újhegyi sétány 16.
Jegyár: 1.500 Ft/fő
Forrás: korosi.org
Mintegy 1,2 milliárd forint értékben indított lakossági zajvédelmi programot szeptember 1-jén a Budapest Airport a több mint tíz éve futó programjának bővítéseként - közölte a cég az MTI-vel.
Kép: zajvedelem.bud.hu
A programban a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelében élők zajterhelésének csökkentését segítik a Budapest Airport Szomszédjaiért Alapítványon keresztül.
A három évre rendelkezésére álló mintegy 1,2 milliárd forintból az érintettek pótlólagos ablakszigetelést, ablakcserét kaphatnak, vagy szigeteltethetik a redőnytokot, illetve szellőztető berendezést szereltethetnek fel.
Korábban 1500 ingatlanra terjedt ki a program, az érintettek száma folyamatosan 4000-re bővül, most először egyes kőbányai ingatlanok tulajdonosai is részt vehetnek benne - közölték. A cég az összes érintettet hamarosan postai úton tájékoztatja a program egyes ütemeiről, a program részleteiről és a jelentkezés menetéről. A részletekről, az érintettek köréről a zajvedelem.bud.hu címen is minden információ elérhető, a weboldalon a promgramba való jelentkezésüket is beadhatják az érintett ingatlantulajdonosok.
Forrás: MTI
„A legszebb konyhakertek” – Magyarország legszebb konyhakertjei országos programhoz csatlakozva a Kőbányai Önkormányzat meghirdeti „A legszebb konyhakertek” programot.
Jelentkezési határidő: 2022. július 15.
A jelentkezési lap elérhető:
- elektronikusan ide kattintva,
- az internettel nem rendelkező jelentkezőknek az Ügyfélközpontban (Budapest X., Állomás utca 26.) ügyfélfogadási időben az ügyfélszolgálati munkatársak segítenek az elektronikus jelentkezési adatlap kitöltésében.
Kapcsolódó dokumentumok:
Forrás: kobanya.hu
A Kőbányai Önkormányzat értesíti a lakosságot, hogy Budapest X. kerület területén földi úton történő szúnyoggyérítés kerül elvégzésre az országos központi szúnyoggyérítési program keretén belül.
A kezelés pontos időpontja: 2022. július 4. napján, napnyugta utáni órákban. Pótnapok: 2022. július 5-6. napjai, ugyanebben az időben.
Alkalmazott készítmény: Deltasect Plus 1,2 ULV szúnyogirtó szer.
A készítmény a kijuttatott csekély mennyiségben (0,6 liter/hektár) kizárólag az érzékenyebb rovarokat pusztítja el, melegvérű állatokra, emberre nem veszélyes, hatóanyaga néhány óra alatt lebomlik.
A lakosság részére javasolt intézkedések:
A szabadban tárolt gyermekjátékokat, élelmiszereket, evőeszközöket, a szabadban szárított ruhákat, a kezelés napján javasolt összegyűjteni vagy letakarni. A kezelés idejére és az azt követő 1 órában javasolt az ablakokat, ajtókat zárva tartani és a külső levegőt bejuttató mesterséges szellőztető berendezéseket kikapcsolni. A kezelt területen termő zöldségeket, gyümölcsöket fogyasztás vagy feldolgozás előtt ajánlott megmosni. A kezelést végző gépkocsi közvetlen közelében tartózkodni nem szabad.
A szabadban, fedetlenül tárolt vízgyűjtő edényekben, a különböző tárgyakban megülő esővízben akár egy hét alatt is kifejlődhetnek a szúnyoglárvák. A szúnyogirtó kezelés kiegészítéseként ajánlott, hogy az ingatlantulajdonosok szüntessék meg, rendszeresen ürítsék vagy takarják le az épületek körüli kisebb, pangó vízgyülemeket.
Fotó: Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Facebook oldala
Kőbányai Önkormányzat
Hétfő nulla órától csütörtök éjfélig harmadfokú hőségriasztást rendelt el az országos tisztifőorvos - tájékoztatta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) és a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az MTI-t.
Harmadfokú hőségriasztást akkor rendelnek el, ha a napi középhőmérséklet legalább három egymást követő napon eléri a 27 Celsius-fokot.
Az NNK és a katasztrófavédelem nyomatékosan kéri, hogy a nagy melegben mindenki ügyeljen a fokozott folyadékbevitelre, kerülje a kávé, az alkohol, a magas koffein- és cukortartalmú üdítők és a zsíros ételek fogyasztását. Senki ne tartózkodjon 11 és 15 óra között a tűző napon óvintézkedések nélkül; védje bőrét a leégés ellen megfelelő öltözködéssel, szellőző ruházattal és napvédő készítményekkel. Különösen figyeljenek erre a szabadtéren dolgozók és a szabadtéri rendezvények résztvevői - hangsúlyozták.
A járművezetők fokozottan figyeljenek, vezessenek óvatosan, mert a nagy meleg könnyen dekoncentráltságot okoz. A vízparton tartózkodók se napozzanak 11-15 óra között, és felhevült testtel ne ugorjanak a vízbe - hívták fel a figyelmet.
Sose hagyjanak gyermeket, állatot a tűző napon parkoló autóban, mert ilyen időben akár 70 Celsius-fok fölé is emelkedhet a jármű belső hőmérséklete. Ha napon álló autóban hagyott gyermeket vagy háziállatot látnak, hívják a 112-es segélyhívószámot! - kérték.
A nagy melegben - folytatták - megnőhet a szén-monoxid kialakulásának veszélye is, mert légdugó alakulhat ki a kéményben. A kéménybe beszorult hideg levegő miatt a vízmelegítéskor keletkező füstgáz visszaáramolhat a lakásba, ami tragédiához is vezethet. Ahol nyílt égésterű vízmelegítőt használnak, ott tanácsos szén-monoxid-érzékelőt elhelyezni - ajánlják.
A hőség miatt az országos tisztifőorvos javasolta az áram- és vízellátás zavartalan fenntartását, a programozott karbantartások elnapolását.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint vasárnaptól fokozódik a hőség. A jövő héten már 38 fokos maximumokat is mérhetnek és többfelé a leghidegebb órákban is 20 fok felett alakul a hőmérséklet.
Fotó: NNK Facebook oldala
Forrás: MTI
Hírek
Mondja el Ön is véleményét a reptéri zajvédelmi intézkedési tervről!
Tisztelt Kőbányai Lakosok!A környezeti zaj értékeléséről és kezeléséről szóló 280/2004. (X. 20.…
Nyugdíjas? Pályázzon kedvezményes üdülésre!
A Kőbányai Önkormányzat pályázatot hirdet kőbányai nyugdíjasok 2024. évi üdültetésére.A pályáza…
Eredményesen zárult a Kékvirág Közösségi Tervezés lakossági fóruma
Eredményes volt a Kékvirág Közösségi Tervezés harmadik lakossági fóruma is, köszönjük a környék…
Adománygyűjtést szervez a kisgyermekes családoknak a NOE és a CBA
Idén is adománygyűjtést szervez a kisgyermekes családoknak a Nagycsaládosok Országos Egyesülete…
Január elsejétől Magyarországon is elindul a kötelező visszaváltási rendszer
Január elsejétől Magyarországon is elindul a kötelező visszaváltási rendszer - közölte az Energ…
Tudja, mikor jár le a vízórája?
Vízórája van? Hiteles még? Tudja, hogy ezt hogyan derítheti ki? És hogy mit tehet, ha lejár vag…
Közösségi Hírek
Szúnyoggyérítés Kőbánya-Kertvárosban
A Kőbányai Önkormányzat tájékoztatja a lakosságot, hogy Kőbánya-Kertváros térségében földi...
Az érettségi vizsgák miatt egy héttel később zúgnak fel a…
Az írásbeli érettségi vizsgák miatt egy héttel később, május 13-án lesz az …
Hogyan védekezzünk a csalások ellen az online vásárlás során?
OTP Mobil: az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi a fizetési fel…
Lomtalanítás Kőbányán
Lomtalanítás Kőbányán május 8-16.! A kerületi körzetek és a lomkikészítés …
Szúnyoggyérítés Kőbánya teljes területén
A Kőbányai Önkormányzat intézkedett szúnyoggyérítés ügyben! - tájékoztatja …