Aktuális
A Kőbányai Szabadtűzi Lovagok és a Kőrösi Kulturális Központ vezetése 2017 tavaszán merész gondolattal állt a Kőbányai Önkormányzat elé. Hagyományt szerettek volna teremteni, egy olyan hagyományt, amely minden évben kedves és szép ünnepként emlékezik meg gyermekeinkről, olyan hagyományt, amely kicsinyeknek és nagyoknak egyaránt örömteli, boldog perceket szerez. Az önkormányzat és személy szerint D. Kovács Róbert Antal polgármester úr örömmel fogadta a kezdeményezést.
Az első látványos akció 2017-ben egy 133,75 méter hosszú palacsintakígyó készítése volt, amely akkor világcsúcsnak számított, és amelyet a kőbányai gyerekek 10 perc alatt faltak fel.
Következő évben 24 órás palacsintasütést hirdettek, ez alkalomból több mint 3200 darab palacsinta készült.
2019-ben kőbányai intézményeket, vállalkozásokat kértek fel palacsintasütésre, így többek között a Kőrösi dolgozói, a Kisebbségi Önkormányzatok képviselői és több más közösség tagjai vettek részt nagy örömmel az önfeledt alkotómunkában.
2020-ban és 2021-ben, mint az köztudott, a világjárvány miatt nem volt lehetőség a rendezvény lebonyolítására.
Idén azonban újult erővel és új tervekkel, pontosabban egy palacsintasütő versennyel várjuk e szép május végi vasárnapot.
VERSENYLEÍRÁS
A verseny célja:
Baráti, intézményi vagy munkahelyi közösségek aktív részvétele mellett a kőbányai gyermekek számára tartalmas és izgalmas rendezvény lebonyolítása, az elkészült palacsinták kiosztása a gyerekek számára, a versenyben résztvevő csapatok értékelése, díjazása, a közösségi szellem erősítése, mindenki számára értékes pillanatok, örömteli élmények szerzése.
Nevezési díj:
Konkrét nevezési díj nincs, azonban minden nevező csapat köteles vállalni a versenyműveken túl 50 kakaós vagy lekváros palacsinta elkészítését, melyet a szervezők asztalánál kell leadniuk. A palacsintákat a szervezők kiosztják a gyermekeknek.
A verseny lebonyolítása:
A versenyre a terület adottságai révén legfeljebb 15 csapat nevezhet.
A sütést reggel 9-kor, a verseny megnyitója után lehet elkezdeni, csak helyben készült palacsintákat fogadunk el.
A verseny során törekedni kell arra, hogy a csapatok betartsák a szükséges higiénés előírásokat, munkaterületüket tisztán tartsák, a sütést és az elkészült palacsintákat kellő figyelemmel kezeljék. A zsűri a tisztaságot fokozottan ellenőrzi!
Fontos az elkészült versenypalacsinták ízléses tálalása, mivel a vizuális megjelenés legalább annyira fontos, mint az íz vagy az illat.
Külön pontszámokat eredményezhet egy-egy ötletes megjelenés, installáció, amely a rendezvény nívóját és hangulatát emeli.
Minden csapat saját receptúrája alapján készíti el palacsintáit, melyhez a szervezők biztosítják a főbb alapanyagokat. (csapatonként: 3 kg liszt, 1 l étolaj, 1 l tej, 15 db tojás, 1 kg porcukor, Nesquik kakaópor, vagy lekvár igény szerint, szódavíz)
A csapatok feladata a versenypalacsinták töltelékeit megálmodni, és azok hozzávalóit beszerezni.
A csapatok feladata továbbá, a szükséges eszközöket (rezsó, serpenyő, gázpalack, egyéb kézi szerszámok) biztosítani. Fontos, hogy a jelentkezők jelezzék, elektromos, vagy gázüzemű eszközzel végzik a sütést, mivel a szervezők biztosítják az elektromos áramot és az ahhoz szükséges kiállásokat.
Szervezők feladata az alapanyagok beszerzésén és az elektromos hálózat kiépítésén túl, biztosítani a kézmosási és vízvételi lehetőséget.
Szervezők alakítják ki a sütéshez szükséges helyszínt, állítják fel az asztalokat és a felmerülő egyéb problémákat igyekeznek rövid időn belül megoldani.
Zsűrizés:
Két kategóriában értékeljük a megmérettetést: sós és édes palacsinta, illetve, az a csapat, amely mindkettőben indul, részt vesz az összesített versenyben is.
A versenyművek függetlenek a kiosztásra elkészített palacsintáktól, a gyermekek számára csak kakaós vagy lekváros palacsintát kérnénk. (elkerülvén a hőkezeletlen tej, tojás, vagy egyéb gyorsan romló alapanyagok által okozott anomáliákat.)
A zsűrit alapvetően a Szabadtűzi Lovagrend zsűrijogosultságú tagjai (3 fő) alkotják, ám kérésre helyt kaphat kerületi delegált is.
Díjazás:
Kategóriánként I., II., III. díj kerülne kiosztásra, oklevél, érem, kupa.
Aki mindkét kategóriában indul, az összesített eredmény alapján elnyerheti a „Kőbánya Palacsintás Királya” kitüntető címet és a vándorserleget.
Bírálati idő:
Az ételeket 11.30-13.00 óra között, kell a zsűrinek bemutatni. Eredményhirdetés: 13:30-kor
Helyszín:
Újhegyi Közösségi Ház előtti terasz
Jelentkezés:
A versenyre jelentkezni, kitöltött és aláírt nevezési lappal lehet, amelyet a This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. címre kérjük eljuttatni.
A jelentkezési lap innen letölthető: Nevezési lap 2022- Gyermeknapi palacsintasütő verseny.pdf
A verseny fővédnöke: D. Kovács Róbert Antal, Kőbánya polgármestere
A Kőbányai Gyermeknap további programjairól ITT olvashatnak.
Forrás: korosi.org
Újhegyi Tavaszi Piknik 2022. május 28-án és május 29-én a Mély-tónál!
A rendezvény fővédnöke: D. Kovács Róbert Antal, Kőbánya polgármestere
Május 28., szombat 18.00–23.00 – Újhegy, Mély-tó
V. Kőbányai Balkán est
18 órakor a rendezvényt megnyitja: Kollátosz Jorgosz, a Kőbányai Görög Önkormányzat elnöke, köszöntőt mond: D. Kovács Róbert Antal, Kőbánya polgármestere
18:15 Bolgár, görög, szerb kulturális műsor
Bolgár nemzetiségi műsor: Road Six Sax zenekar, Jantra néptáncegyüttes, Martenica zenekar.
Görög nemzetiségi műsor: Eleftheria tánccsoport, Sofia Giovantsi és a Mythos zenekar, hastánc, tűztánc.
Szerb nemzetiségi műsor: Guča Partyzans Brass Band - balkán rézfúvós zenekar, Tabán Szerb Táncegyüttes, Opanke Szerb Táncegyüttes.
A program ideje alatt: gasztronómiai bemutató görög és bolgár büfé ételkóstolóval, szerb street food - gasztró sarok
20:00 Táncház
Május 29., vasárnap 10.00–14.00 – Újhegyi Közösségi Ház
Kőbányai Gyermeknap
10.00 Megnyitó - D. Kovács Antal Róbert polgármester úr köszöntője
10.05 Bóbita zenekar gyermekkoncertje
11.10 Tanfolyami bemutatók
12.00 Aranytollú madár – interaktív magyar népmese a Zanotta Art. előadásában
13.00 Tanfolyami bemutatók
Egyéb programok:
Kőbányai Bringások: ügyességi feladatok, kresz-teszt, ökobringa
Kézműves foglalkozás, lufihajtogatás, bohóc, hennafestés, arcfestés, csillámtetkó, mászófal, Vásárhelyi Tamás Tudományos Játéktára, büfé, vásárosok
Kőbányai palacsintasütő verseny! A versenyről bővebben ITT olvashatnak!
A rendezvény ingyenes!
A programváltozás jogát fenntartjuk!
Passzold vissza Tesó
A Jane Goodall Intézet vezetésével (a KÖVET Egyesület, a Védegylet és az Afrikáért Alapítvány partnerségében) 2022-ben is folytatódik a „Passzold vissza, Tesó!” mobiltelefon visszagyűjtő kampány, melyhez idén Budapest Főváros X. kerületi Önkormányzatán keresztül a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ is csatlakozott.
A kampány célja, hogy a magyar háztartásokban használt, de használaton kívülre került mobiltelefonok újrahasznosítás céljából, minél nagyobb mennyiségben visszagyűjtésre kerüljenek. A kampány 2022. június 15-éig tartó időszakában arra kérünk mindenkit, hogy nézzen körül otthon, vegye elő a használaton kívüli mobiltelefont, keresse fel a kijelölt gyűjtőpontokat nyitvatartási idejükben, és dobja be azt a kihelyezett dobozba.
A visszagyűjtő dobozokban kizárólag adatmentes és használaton kívüli mobiltelefont, GPS-t, táblagépet lehet elhelyezni!
Gyűjtőpontok:
Kőrösi Kulturális Központ (1105 Budapest, Szent László tér 7-14.)
KÖSZI (1105 Budapest, Előd utca 1.)
Újhegyi Közösségi Ház (1108 Budapest, Újhegyi sétány 16.)
Kőbányai Helytörténeti Gyűjtemény (1102 Budapest, Füzér utca 32.)
Csatlakozzanak Önök is, tegyünk együtt bolygónk védelméért!
További információk ITT!
Forrás: kiorosi.org
"Mozogj minél többet egy nap alatt!"
Időpont: 2022. május 25., szerda 09.00-17.00
Programok az Óhegy parkban:
09.00-09.15 Zumba (1-es állomás)
10.00.10.15 Baba-mama torna (2-es állomás)
11.00-11.15 Aerobic (3-as állomás)
10.00-12.00 Buborék- és dartsfoci (4-es állomás)
Folyamatos programok: büntetőrúgás, büntetődobás, lézerlövészet, futás, petanque, grund golf, közös csapatjáték
Programok a Sportligetben:
13.00-13.15 Örömtánc (5-ös állomás)
14.00-14.15 Saját testsúlyos edzés (6-os állomás)
15.00-15.15 Vívás (7-es állomás)
16.00-16.15 Karate (8-as állomás)
15.00-17.00 Buborék-és dartsfoci (9-es állomás)
Folyamatos programok: büntetőrúgás, büntetődobás, lézerlövészet, futás, petanque, lábtenisz, közös csapatjáték
Bővebb információ: +36 1 920 6403
A sportesemény ingyenes!
D. Kovács Róbert Antal
Kőbánya polgármestere
Forrás: kobanya.hu
Fuss a városodért és egy jótékony célért!
Az Országos Futópálya-építési Program futóköreinek eseménye.
Nemcsak az egyéni teljesítmény a lényeg, hanem a valamennyi futó vagy gyalogló által a nyolc óra alatt összesen megtett kilométerek száma.
A rendezvény célja: játékos vetélkedő a települések versenyében részt vevő 15 helyszín között a legtöbb kilométer megtétele érdekében.
Időpont: 2022. május 21., szombat 09.00-17.00 óráig
Helyszín: Kőbánya, Sportliget
Nevezési díj nincs, de helyszíni regisztráció szükséges.
Helyszíni regisztráció: 08.00 órától 16.30 óráig
A sporteseményen azok vehetnek részt, akik nevezéssel és rajtszámmal rendelkeznek. Egy résztvevő bármennyit futhat vagy gyalogolhat, többször is visszatérhet a nap folyamán.
A chippel ellátott, gumírozott rajtszám átvétele 1000 Ft kaució ellenében történik, amelyet a rajtszám leadásakor visszakap a futó.
A futóesemény ingyenes!
D. Kovács Róbert Antal
Kőbánya polgármestere
Forrás: kobanya.hu
A Pataky Nőikar és a Canzone Leánykar (Kroó György Ami) hangversenye várja a zene szerelmeseit május 7-én a Kőrösiben!
Zongorán közreműködik: Martin Lucian Bogdán
Vezényel: Fazekas Ágnes
Időpont: 2022. május 7., szombat 17 óra
Helyszín: Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ, 1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
A belépés díjtalan, helyfoglalás érkezési sorrendben.
Forrás és további információ: korosi.org
A kormányablakokban és okmányirodákban időpontfoglalás nélkül is fogadják az ügyfeleket. Jelenleg még érvényesek a veszélyhelyzet ideje alatt lejárt okmányok, de aki teheti, ne hagyja a végére azok ügyintézését és éljen a lehetőséggel.
A 2020. március 11. és 2020. július 3. között lejárt, illetve a 2020. november 4. és 2022. május 31. között lejárt vagy lejáró, magyar hatóság által kiállított és Magyarország területén hatályos hivatalos okmányok (személyazonosító igazolvány, vezetői engedély, útlevél) érvényességi ideje 2022. június 30. napjáig marad érvényes, ideértve a diákigazolványokat is. Fontos azonban, hogy a 2020. július 4. és 2020. november 3. között lejárt okmányokra ez a kedvezmény nem vonatkozik, azokat már korábban cserélni kellett.
A sorban állás elkerülését segíti a Kormányablak nevű mobilalkalmazás, amely térképen jeleníti meg az ország valamennyi kormányablakát és tájékoztatást ad arról, hogy a kiválasztott ügytípusban mennyi a várható várakozási idő a közelben lévő ügyfélszolgálatokon. A kényelmes és rugalmas ügyintézést segítő alkalmazás ingyenesen letölthető Google Play áruházból, valamint az App Store-ból.
A kormányablakkal, okmányirodával nem rendelkező településeken lakók ügyintézését segítik a 2022. április 26-án újra munkába álló Mobilizált Kormányablak Ügyfélszolgálatok. Az egyre népszerűbb „kormányablakbuszokban” a – veszélyhelyzet ideje alatt – lejárt okmányok cseréje mellett számos ügytípusban van lehetőség az ügyintézésre, a különböző hatósági ügyek megindításra (kérelmek továbbítás céljából történő benyújtására), valamint az ezekhez kapcsolódó általános tájékozódásra.
Személyes ügyintézés nélkül is meghosszabbíthatja lejárt jogosítványát
Ha lejárt a jogosítványa, az új okmányt – az orvosi alkalmassági vizsgálat után – személyes ügyintézés nélkül, automatikus eljárásban is megkaphatja. Ehhez egy online nyilatkozatot kell kitölteni, amelyet – a részletes tudnivalókkal együtt – a megújult magyarorszag.hu oldalon talál.
Az első jogosítvány automatikus kiállításával kapcsolatos információk és az ügyintézés elindítását szolgáló link itt érhető el.
A jogosítvány automatikus meghosszabbításával kapcsolatos információk és az ügyintézés elindítását szolgáló link itt érhető el.
Kategóriabővítés esetén a jogosítvány automatikus kiállításával kapcsolatos információk és az ügyintézés elindítását szolgáló link itt érhető el.
A fenti három eset online ügyintézése illetékmentes. Az első vezetői engedély megszerzése esetén a személyes ügyintézés is illetékmentes, azonban a jogosítvány meghosszabbítása és kategóriabővítése automatikus ügyintézésre vonatkozó nyilatkozat hiányában 4000 forintba kerül, továbbá ez az összeg 1500 forintra módosul a nyugdíjkorhatárt betöltő igénylő esetén.
Forrás: kormanyhivatal.hu
Tavaszi batyusbál az Újhegyi Közösségi Házban április 23-án!
Játszik a P.Kabinet - táncos, élőzenés mulatság
Időpont: 2022. április 23., szombat 19.00 óra
Helyszín: Újhegyi Közösségi Ház, Újhegy Nagyterem, 1108 Budapest, Újhegyi sétány 16.
Jegyár:
Elővételben 1.000 Ft, a bál napján 1.500 Ft
Jegyvásárlás a helyszínen!
Forrás: korosi.org
Hírek
Nyugdíjas? Pályázzon kedvezményes üdülésre!
A Kőbányai Önkormányzat pályázatot hirdet kőbányai nyugdíjasok 2024. évi üdültetésére.A pályáza…
Eredményesen zárult a Kékvirág Közösségi Tervezés lakossági fóruma
Eredményes volt a Kékvirág Közösségi Tervezés harmadik lakossági fóruma is, köszönjük a környék…
Adománygyűjtést szervez a kisgyermekes családoknak a NOE és a CBA
Idén is adománygyűjtést szervez a kisgyermekes családoknak a Nagycsaládosok Országos Egyesülete…
Január elsejétől Magyarországon is elindul a kötelező visszaváltási rendszer
Január elsejétől Magyarországon is elindul a kötelező visszaváltási rendszer - közölte az Energ…
Tudja, mikor jár le a vízórája?
Vízórája van? Hiteles még? Tudja, hogy ezt hogyan derítheti ki? És hogy mit tehet, ha lejár vag…
KSH felmérés Kőbányán: "Miből élünk?"
A Központi Statisztikai Hivatal Budapest 10. kerület településen 2023. október 2. és december …
Közösségi Hírek
Az érettségi vizsgák miatt egy…
Az írásbeli érettségi vizsgák miatt egy héttel később, május 13-án...
Hogyan védekezzünk a csalások ellen az online vásárlás során?
OTP Mobil: az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi a fizetési fel…
Lomtalanítás Kőbányán
Lomtalanítás Kőbányán május 8-16.! A kerületi körzetek és a lomkikészítés …
Szúnyoggyérítés Kőbánya teljes területén
A Kőbányai Önkormányzat intézkedett szúnyoggyérítés ügyben! - tájékoztatja …
Közös tavaszi nagytakarítást tartanak a fővárosi közszolgáltatók
Tavaszi nagytakarítást szervez április 21-én és 28-án (vasárnap) a BKM Buda…